Lakatos Márk először járt a Reggeli stúdiójában azóta, hogy onnan műsorvezetőként elbocsátották, amit később többször is erősen sérelmezett.
A műsorban ezúttal az került szóba, hogy a magyar nyugdíjasok öltözködési stílusa meglehetősen konzervatív. A stylist szerint:
„Ha az öregek vállalják karakterüket, személyiségüket, akkor azt kifigurázzák, lenézik a fiatalok – ez nem igaz. Az internet korszákban, ha valaki izgalmas, van benne tűz, az a fiatalok szimpátiáját is vonzza magához. Szerintem elég kevés idős van Magyarországon, aki úgy igazából és szabadsággal vállalja a saját korát, a saját stílusát. Pataki Ági remek példa, de elég nagy előnnyel indult, mert profi modell volt.
Szüksége lenne ennek az országnak arra, hogy kifejezetten idős emberek azt mondják a társadalomnak, ez vagyok, ilyen vagyok, ha kell, ugyanolyan punk vagyok, mint Vivienne Westwood. Fontos, hogy legyenek stílusikonjaink idős korban is. Akik egész életükben punkként, forradalmárként működtek, azok az életük végén se változnak meg.”
Lakatos nagy példaképének Iris Apfelt tartja, aki 85 éves kora után lett modell.
Lakatos Márk az idősek öltözködéséről
Lakatos Márk először járt a Reggeli stúdiójában azóta, hogy onnan műsorvezetőként elbocsátották, amit később többször is erősen sérelmezett.
A műsorban ezúttal az került szóba, hogy a magyar nyugdíjasok öltözködési stílusa meglehetősen konzervatív. A stylist szerint:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Drámai fordulatot vett Dezsényi Kincső kórházi kezelése Thaiföldön. A Miss Universe magyar döntőse allergiás reakciót mutatott az infúzión kapott gyógyszer egyik összetevőjére, ezért az orvosoknak azonnal új készítményt kellett találniuk a számára. A szépségkirálynő napok óta lázas és infúziót kap, állapotát a bangkoki Pattaya kórházban éjjel-nappal hat orvos felügyeli. A magyar modell súlyos ételmérgezés miatt került kórházba, miután kedden jelezte, hogy rosszul érzi magát – írta a 24.hu.
„Felvettük a kapcsolatot a biztosítóval is, mindent próbálunk megtenni azért, hogy minél előbb teljesen felépüljön.
Sajnos egyelőre nincs túl jó állapotban, napok óta lázas és infúziót kap. Az első infúzióra allergiás reakcióval válaszolt a szervezete, de most úgy tűnik, sikerült megtalálni a gyógymódot.
A közösségi oldalán néhány képpel bejelentkezett, de azóta még nem volt ereje posztolni és az üzenetekre válaszolni” – mondta dr. Özer Nóra, a Miss Universe Hungary elnöke.
Az ételmérgezésben több szépségkirálynő is érintett, Miss Izland pedig fel is adta a versenyt a betegség miatt.
„Kincsőnek vannak a legerősebb tünetei, tudomásom szerint csak őt szállította be a mentő a kórházba. Vele van az ágya mellett a Miss Universe Hungary egyik csapattagja, így nincs egyedül, de lelkileg is megviseli ez a nehéz helyzet. Még van egy hét a döntőig, és nagyon bízunk abban, hogy Kincső állapota javulni fog és hamarosan tudja folytatni a felkészülést a többi lánnyal. Természetesen az egészség az első, mi és a Miss Universe is támogatni fogja Kincsőt minden döntésében” – tette hozzá az elnök, aki november 20-án repül majd Ázsiába, hogy csatlakozzon a magyar versenyzőhöz.
Drámai fordulatot vett Dezsényi Kincső kórházi kezelése Thaiföldön. A Miss Universe magyar döntőse allergiás reakciót mutatott az infúzión kapott gyógyszer egyik összetevőjére, ezért az orvosoknak azonnal új készítményt kellett találniuk a számára. A szépségkirálynő napok óta lázas és infúziót kap, állapotát a bangkoki Pattaya kórházban éjjel-nappal hat orvos felügyeli. A magyar modell súlyos ételmérgezés miatt került kórházba, miután kedden jelezte, hogy rosszul érzi magát – írta a 24.hu.
„Felvettük a kapcsolatot a biztosítóval is, mindent próbálunk megtenni azért, hogy minél előbb teljesen felépüljön.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Reagált az RTL ByeAlex drogügyére – kiderült, szerepelhet-e így a Csillag Születikben
A csatorna azután szólalt meg, hogy kiderült, az énekesnél kis mennyiségű kábítószert találtak, amikor házkutatást tartottak nála a rendőrök. Ezt maga ByeAlex is elismerte.
Szerdán érkezett a hír, hogy ByeAlexnél házkutatást tartottak, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála. A történtekről már a drogügyi kormánybiztos is elmondta a véleményét.
Mivel ByeAlex a múlt héten elindult Csillag Születik című műsorban zsűrizik, felmerült a kérdés, hogy vajon a drogbotrány befolyásolja-e a szereplését. Az RTL a 24.hu kérdésére azt közölte, elítélik a kábítószerrel való visszaélés minden formáját, de nem érzik szükségesnek bármilyen lépést tenni.
„Ahogy azt a hatóság jelezte, ByeAlexet nem vették őrizetbe, és mivel szabadlábon védekezhet, így ez a Csillag Születik című műsorban való szereplését nem befolyásolja”
Szerdán érkezett a hír, hogy ByeAlexnél házkutatást tartottak, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála. A történtekről már a drogügyi kormánybiztos is elmondta a véleményét.
Mivel ByeAlex a múlt héten elindult Csillag Születik című műsorban zsűrizik, felmerült a kérdés, hogy vajon a drogbotrány befolyásolja-e a szereplését. Az RTL a 24.hu kérdésére azt közölte, elítélik a kábítószerrel való visszaélés minden formáját, de nem érzik szükségesnek bármilyen lépést tenni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sebestyén Balázsék a reggeli rádióműsorukban borús hangulatban jósolták meg, hogy a ByeAlexnél tartott drograzzia csak a kezdet, és egy valóságos lavina indulhat el a hazai sztárvilágban. A műsorvezetők túlzónak érezték a hatósági fellépést, de Balázs szerint a T. Danny-ügyet követően most több híresség is a rendőrség látóterébe kerülhet – idézte a Story.hu.
„Durva dolgok lesznek még itt a következő 2-3 hónapban, celebek, előadók, hírességek...”
– fogalmazott a rádiós, utalva arra, hogy az ügy végigsöpörhet a szakmán.
ByeAlex nem sokkal korábban egy Facebook-posztban ismerte el, hogy a róla szóló hírek igazak: „Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” – írta, majd részletezte, hogy hajnali fél hétkor tizenöt rendőr jelent meg a lakásán. Az énekes hozzátette, hogy bár morcos volt a korai ébresztő miatt és a frizurája miatt is aggódott, mindenben együttműködött a hatóságokkal. A rajtaütés nemcsak őt érintette: zenekara több tagjánál is házkutatást tartottak, majd mindenkit bevittek az őrsre vizeletmintát adni.
A mostani esetek hátterében friss törvényi változások állhatnak, amelyek miatt a rendőrség szigorúbban léphet fel a kábítószeres ügyekben. A hasonló ügybe keveredett előadók már nem úszhatják meg anélkül a büntetést, hogy ne dobnák fel a dílerüket. A hazai sztárvilágban nem ez az első ilyen eset: 2022 őszén egy énekesnőt vittek be a lakásáról, akinek a vérében nagy mennyiségű kokaint találtak. Azóta sikeresen teljesítette az elterelést, és megállapodott a rendőrséggel, hogy tanúskodni fog. A Fővárosi Törvényszéken idén nyáron kezdődött el az a büntetőügy, amelyben egy másik „topceleb” neve is felmerült, aki ugyanattól a hálózattól szerezte be a drogot. Mindeközben a fiatal rapper, T. Danny ellen szintén kokain miatt folyik eljárás.
Sebestyén Balázsék a reggeli rádióműsorukban borús hangulatban jósolták meg, hogy a ByeAlexnél tartott drograzzia csak a kezdet, és egy valóságos lavina indulhat el a hazai sztárvilágban. A műsorvezetők túlzónak érezték a hatósági fellépést, de Balázs szerint a T. Danny-ügyet követően most több híresség is a rendőrség látóterébe kerülhet – idézte a Story.hu.
„Durva dolgok lesznek még itt a következő 2-3 hónapban, celebek, előadók, hírességek...”
– fogalmazott a rádiós, utalva arra, hogy az ügy végigsöpörhet a szakmán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Paris Jackson egy meglepően őszinte TikTok-videóban beszélt arról, milyen hatással volt rá a túlzott kábítószer-fogyasztás.
„Még soha nem beszéltem erről, pedig néha nagyon is feltűnő tud lenni. Hangos, sípoló hangot adok ki, amikor az orromon veszek levegőt. Ha visszanézitek a videóimat, hallhatjátok ezt. Ez azért van, mert az orsövényem perforálódott” – mondta a 27 éves énekes-színésznő.
Ezt bizonyítva a telefonja fényével bevilágított az orrába, hogy megmutassa a benne lévő lyukat. Egyértelművé tette, hogy a probléma „attól van, amire gondoltok”, utalva a múltbeli droghasználatára.
Michael Jackson lánya saját példájából kiindulva azt tanácsolta a fiataloknak, hogy ne nyúljanak kábítószerekhez.
„Ne drogozzatok, gyerekek! Vagy csináljátok, hiszen mindenki a saját tapasztalatából tanul. Nem fogom senkinek megmondani, mit tegyen, de nem is ajánlom ezt, mert nekem tönkretette az életemet”
– fogalmazott a videóban. Az erről szóló rész nagyjából a felvétel közepén kezdődik.
Arról is beszélt, hogy bár plasztikai műtéttel helyre lehetne hozni az orrában lévő lyukat, a beavatkozás gyógyszerekkel járna, azt viszont nem akar szedni, mivel közel hat éve tiszta.
Az énekes-színésznő elmondta, hogy nagyjából 20 éves kora óta él perforált orrsövénnyel, és már megszokta, bár a stúdiófelvételeknél zavaró tud lenni.
„Konkrétan át tudok dugni rajta egy spagettiszálat”
– mondta.
Paris Jackson év elején nyíltan beszélt arról, hogy korábban alkoholista és heroinfüggő volt. Januárban egy Instagram-posztban ünnepelte az ötödik tiszta évét, amelyben azt írta, a józanságnak köszönhetően ma már „jelen tud lenni” az életében. Októberben, a Friendly House Awards díjátadón is beszélt a felépüléséről, ahol kijelentette:
„Nem csak visszakaptam az életemet. Jobbat kaptam.” A józanodást egy autóbalesethez hasonlította, mivel „minden, amit a hátsó ülésre toltam, az ütközéskor előrecsúszott”.