HÍREK
A Rovatból

„Kövér Úr, Ön most kapott 254 ezer forintos fizetésemelést” – Egy tanár nyílt levélben válaszolt a pedagógusbérekről értekező házelnöknek

A pályakezdő pedagógus szerint a jelenlegi fizetése mellett 150 év alatt tud összespórolni magának egy kisebb lakásra valót.


Kedd este az InfoRádió Aréna című műsorában Kövér László úgy fogalmazott, hogy „a megfelelő, minimális mértékben” kell emelni a pedagógusok bérét.

Szerdán nagy felzúdulást váltott ki az iskolai és óvodai dolgozók körében a nyilatkozat, volt, aki üzent is a házelnöknek. Az egyik felháborodott tanár üzenetét a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közölte, ezt változtatás nélkül, saját kiemelésünkkel közöljük.

„Tisztelt Kövér László!

Legújabb nyilatkozata szerint >>a megfelelő, minimális mértékben<< kell emelni a tanárok bérét. Pályakezdő pedagógus vagyok, mivel a saját bőrömön érzem ennek a >>minimális<< emelésnek a sürgősségét, segítek egy picit számolni.

Jelenleg a statisztikák szerint egy átlagos albérlet havi nettó 160 ezer forint. Plusz rezsi (kb. 40 ezer ha az ember nem fűt be annyira), plusz közös költség (15 ezer). Ez úgy összességében 215 ezer forint, miközben a pályakezdő pedagógus ma mesterdiplomával, 6 éves egyetemi képzés után sem keres ennyit.

Megnéztem a jelenleg hatályos bértáblákat, hoztam néhány adatot:

- pályakezdő mesterdiplomás kisgyermeknevelő (bölcsődei dolgozó) bére: nettó 280.630 Ft

- pályakezdő mesterdiplomás ápoló bére: nettó 283.833

- pályakezdő mesterdiplomás orvos bére: nettó 411.670 Ft

- pályakezdő mesterdiplomás tanár bére: nettó 207.480 Ft

Ráadásul ez például egy ápoló esetében még a pótlékok nélküli összeg, míg a pedagógus bértábla már pótlékokkal együtt számított fizetést mutatja.

Kövér Úr, Ön most kapott 254 ezer forintos fizetésemelést, így bruttó 3,6 millió, vagyis legalább nettó 2.394.000 Ft jelenleg az Ön fizetése.

Emellett ugye, például egy vidéki képviselő albérlettámogatása havi 460 ezer forint, irodabérlésre is 920 ezer forintot kapnak. Mi pedagógusként semmit. Még cafeteria sincs.

Tegyük fel, hogy hozzám hasonlóan más kezdő pedagógusok is keresnek lakótársat, így a fizetésüknek csak kicsit több, mint fele megy el a lakhatásra. Tudja, mire elég a maradék 90 ezer Ft? Megsúgom: ha mindenről lemond és csak a legalapvetőbb élelmiszereket veszi meg, akkor épphogy csak a túlélésre.

Ön keresztény embernek mondja magát, hát kérem, nézzen bele a Jóisten szemébe, és neki mondja neki, hogy Ön meg tudna élni pedagógusbérből nyomorgás nélkül. Mondja, hogy Ön nyugodt szívvel hajtaná álomra a fejét, ha a gyereke/unokája ennyiből élne albérletben.

Azt nyilatkozta a pedagógusok bérrendezéséről, hogy >>kéne hozzá egyfajta társadalmi egyeztetés és kéne hozzá egyfajta közös nevező azokkal a politikai erőkkel is, akik éppen ellenzékben vannak<<. Miért? Önök kétharmaddal vezetik az országot már 13. éve, szóval ha tényleg rendezni szeretnék a bérünket, semmi nem állhat útjukban, minden joguk és lehetőségük adott hozzá.

Nemrég azt tudhattuk meg, hogy a pedagógusok 86%-a rendelkezik megtakarításokkal. Igaz, jobb hónapjaimban én is félre tudok tenni majdnem 10 ezer forintot is, cserébe ilyenkor megválok napi egy étkezéstől, mert ugye valamit valamiért. Tudja, hogy én mire szeretnék megtakarítani? Könyvekre. Irodalomtanárként nekem nincsenek meg a legalapvetőbb kötelező olvasmányok, vagy a leghíresebb költők összes költeményei, mert a könyv is aranyárban van a pedagógusfizetésekhez képest.

Gyerekkoromban kertes házról álmodtam, kutyával az udvaron. Egy idő után lejjebb adtam, beértem volna egy kétszobás kis panellal is. Most pályakezdő tanárként látom, hogy a garázsból átalakított 15 négyzetméteres „lakások” is 18 millióért mennek.

Tehát ha ügyesen spórolok az étkezésen, és sikerül megtakarítanom havi 10 ezer forintot, akkor, ha 25 éves pályakezdőként elkezdek spórolni, röpke 1800 hónap, vagyis 150 év elegendő lesz ahhoz, hogy 175 évesen végre beköltözhessek a saját kis garázs-lakásomba,

így végre nem viszi majd el minden pénzemet az albérlet, és megvehetem azokat a könyveket, amik alapvetőek lennének ahhoz, hogy jobb tanár lehessek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Török Gábor: a nemzeti konzultáció a Fidesz egyik legnagyobb ajándéka TISZA Pártnak
A politológus szerint az újabb konzultáció azt is mutathatja, hogy a kormánypárt elképzelhetőnek tartja az ellenzéki párt kormányra kerülését.


Orbán Viktor a kötcsei beszédében jelentette be, hogy újabb nemzeti konzultációt indítanak, ezúttal a TISZA Párt adóterveiről. A beszéd végén azt mondta: „Nemzeti konzultációt indítunk a kiszivárgott tiszás adóemeléssel kapcsolatban.”

A hírre Magyar Péter is reagált: a TISZA Párt az új nemzeti konzultációval párhuzamosan több tízezer önkéntessel újabb pultozós kampányt indít, amellyel az adócsökkentési programjukat népszerűsítik majd – közölte.

A kormánypárt konzultációs elképzelését Török Gábor a közösségi oldalán elemezte.

A politológus azt írta:

„Vajon jó ötlet-e egy kormánypárttól, hogy a politikai kommunikációjának középpontjába a kihívójának programját helyezi?

Utoljára talán Horn Gyula és az MSZP stratégiája volt ez az 1998-as kampányban, amikor folyamatosan a Fidesz akkori programját (7 százalékos gazdasági növekedés, adócsökkentés stb.) próbálta meg hitelteleníteni. Az emlékezetes Horn-Orbán vitán is ezzel próbálkozott az akkori miniszterelnök, folyamatosan kétségbe vonva az ellenzéki párt ígéreteinek realitását, megalapozottságát” – emlékezetteett Török.

Szerinte a Fidesz most másképp csinálja, mert nem a megvalósíthatóságról beszél, „hanem a Tisza által cáfolt állítólagos adóemelési terveket ("Tisza-adó") erősíti fel minden lehetséges fórumán. Ugyanakkor a mechanizmus mégis hasonló: az ellenzéki párt programjáról szóló beszéd – miközben az adóemelés vádja természetesen veszélyes és ártalmas a Tisza számára –, még ebben a formában is segítséget nyújt Magyar Péter pártjának” – véli a szakértő.

Török Gábor szerint a Fidesz konzultációja lehetőséget ad a TISZA Pártnak arra, hogy

„nagyobb figyelem mellett mondhassa el saját programját, másrészt indirekt módon a Fidesz is azt üzeni az ellenzéki párt programjáról való beszéddel (és különösen azzal, hogy csodafegyverét, a konzultációt is erre használja), hogy elképzelhetőnek tartja a kormányra kerülésüket, márpedig ez minden "kormányszűz" pártnak az egyik legnagyobb ajándék”.

A politológus úgy véli, hogy nem volt véletlen, hogy a kormánypárt korábban nem az akkori ellenzék programjával kampányol, hanem például a rezsicsökkentéssel, majd a migrációval, legutóbb pedig a háborúval. „Ha tehát tartalmilag nem is, de ennyiben megállhat az 1998-as párhuzam” – teszi hozzá Török Gábor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Nincs megállás: Bayer Zsoltot is feljelentették, mert Krúbi elleni erőszakra buzdította az olvasóit
Krúbit már feljelentették az Orbán Viktor akasztására vonatkozó sorai miatt. A publicista sem úszta meg a Mit is kellene lenyomni Krúbi torkán? című cikke miatt.


Ahogy arról hétfőn beszámoltunk, feljelentették Krúbit, aki pénteki koncertjén Orbán Viktor akasztásáról rappelt. Az előadó az Orbán, verd ki a Ferinek című számának végét aktualizálta, benne azzal az Orbánra vonatkozó mondattal: „Összeszorul a szívem, megsajnálom a kis ducit. Amikor majd felakasztjuk, küldök neki gyógypuszit”. (Nem sokkal ezelőtt Gyurcsány Ferenc "elmenetelén" gúnyolódott.)

Tényi István ügyvéd és gyakorlott feljelentő „emberölésre irányuló előkészület gyanúja miatt” tett feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI).

Most az Index írta meg, hogy egy dunaújvárosi férfi két héttel ezelőtt a helyi ügyészségen tett feljelentést Bayer Zsolt publicista ellen. Az ok a Mit is kellene lenyomni Krúbi torkán? című írás, ami 2025. augusztus 25-én jelent meg a Magyar Nemzetben. A feljelentő az Alapvető Jogok Biztosának korábbi állásfoglalására hivatkozik, és három bűncselekmény miatt kéri az eljárást:

internetes agresszió, emberölés előkészülete és garázdaság.

A férfi szerint Bayer írása fenyegető kijelentéseket tartalmaz Krúbira nézve, például „csoportosan elkövetett megölésére felszólító, azt kifejezetten kívánó” sorokat. A többes számú megfogalmazás értelmezése szerint csoportos cselekmény előkészítésére utal.

A szövegben Bayer Krúbi édesanyjára is tett szexuális erőszakra vonatkozó utalásokat. A publicistát különösen az a mondat dühítette fel: „szavazni csak azért megyek, hogy Viktornak jövőre legyen egy szar napja”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Börtönkosztot kapnak a gyerekek a Balmazújvárosban, mert még mindig nem tudtak megegyezni a politikusok
A börtönkonyháról érkező étel állítólag friss és változatos, húslevestől a tejberizsig minden került az asztalokra. A kicsik napi háromszor-négyszer kapnak ételt.


A Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet biztosítja átmenetileg a napi étkezést Balmazújváros 11 közintézményében: három általános iskolában, öt óvodában és két bölcsődében - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel kedden.

Makula György ezredes, a BvOP kommunikációs főosztályának vezetője az MTI-nek elmondta:

a következő időszakban a tiszalöki büntetés-végrehajtási intézet gondoskodik arról, hogy a Balmazújvárosban található bölcsődékbe, óvodákba és iskolákba járó közel 1400 kisgyermek mindennap tápláló és finom ételt kapjon.

Hozzátette: az intézeti konyha napi háromszori, illetve néhány intézményben napi négyszeri étkezést biztosít a gyerekeknek, amelyből az előírásoknak megfelelően egy meleg étel.

Hétfőn reggelire, tízóraira és uzsonnára friss pékáru és gyümölcs került az asztalokra, míg ebédre többek között húslevest, sárgaborsó főzeléket, sertés pörköltet, tejberizst vagy éppen natúr csirkeszeletet fogyaszthattak a kicsik. A menük elkészítése szabályos és ellenőrzött környezetben történik, kollégáink maximális odafigyeléssel gondoskodnak arról, hogy az ételérzékenységgel élő gyerekek is igényeiknek megfelelő ételeket ehessenek – emelte ki.

Emlékeztetett rá: a hazai büntetés-végrehajtás élelmiszer-ellátottsága nagyrészt önellátó. A fogvatartottak munkáltatásával működő büntetés-végrehajtási kft.-k, mezőgazdasági és ipari egységek (állattenyésztés, növénytermesztés, pékségek, tésztagyár, vágóhíd) biztosítják az alapanyagok döntő részét. A büntetés-végrehajtás gazdasági társaságai évente 250-300 tonna csirkehúst és 650-700 tonna sertéshúst dolgoznak fel, valamint mintegy 550 tonna pékárut és 250 tonna tésztát állítanak elő, így a hazai börtönkonyhák működése egyszerre felel meg a szigorú élelmiszer-biztonsági előírásoknak és a költséghatékonysági elvárásoknak.

Korábban komoly botrány volt abból, hogy a városban a politikai csatározások miatt nem tudtak megállapodni az iskolai étkeztetésről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter bejelentette, hogy nyugatról is veszünk földgázt, de azt egyelőre nem árulta el, pontosan honnan
Szijjártó a hosszú távú energiabiztonságot hangsúlyozta, miközben titokban maradt, kitől érkezik a gáz. Az orosz importtól való függetlenedés továbbra is vitás kérdés.


Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

A tárcavezető a budapesti repülőtérről, indulás előtt közzétett posztjában úgy fogalmazott: nem vitás, hogy a földgáz hosszú távon Magyarország energiaellátásának fontos forrása lesz, minél több útvonalon, minél több gázt tudunk beszerezni, annál nagyobb biztonságban vagyunk.

„Úgyhogy ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk”

– közölte.

„Magyarország mindig is komoly erőfeszítéseket tett a diverzifikáció irányába, minél több útvonalon, minél több gázt vásárolunk, az annál jobb” – zárta bejegyzését Szijjártó Péter.

A bejelentés érdekessége, hogy a miniszter azt nem árulta el, melyik országtól vesz Magyarország fölgázt a jövőben. Az elmúlt időszakban több konfliktust okozott, hogy Ukrajna rakétával lőtte a Barátság kőolajvezetéket, amin Magyarország az ellátás jelentős részét kapja. A kormányt több bírálat is érte már, amiért az orosz-ukrán háború 2022-es kezdete óta nem tett lépeseket afelé, hogy az ország legalább részben leváljon az orosz energiaforrásokról.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET: