News here
hirdetés

HÍREK

Kövér László teveharapdálásról és transzhumanistákról értekezett a Kurultaj nyitóbeszédében

Olyan nyitóbeszédet tartott Kövér László Bugacon, hogy az egy felvilágosodással is felért.

Link másolása

hirdetés

Elemében volt szombaton Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki Bugacon olyan nyitóbeszédet mondott a lovas nomád hagyományőrző rendezvényen, a Kurultájon, amilyet a hely szelleme és eszmeisége nagyjából megkövetelt.

Kövér erősen kezdett, és köszöntésével azonnal pozícionálta is a rendezvény fontosságát: „A Kurultaj nemcsak a hun, türk rokontudatú népek ünnepe, hanem egyben üzenet és példa is minden nyugati és keleti nép számára, amelyből mindenki bölcsességet és önbizalmat meríthet.”

Ez a bemelegítés volt az elnöktől, ezt követően arról beszélt

„a Kelet és a Nyugat úgy nevel minket, magyarokat, ahogy a kazah mondás tartja: mint teve a fiát. Tudják, hogy neveli a teve a fiát? Harapdálja... Így neveltek életre bennünket, ezért vagyunk ma is erősek és életrevalók”.

Vagy például: „a magyarok nem megtagadni, hanem mindig is összekötni akarták a Keletet és a Nyugatot”.

Természetesen kitért a „két háborúra” is. Az egyiket szerinte „orosz-ukrán háborúnak nevezik a híradásokban”. Ennek tétje nem kevesebb, mint hogy „a nyugati és keleti nagyhatalmi politika tud-e a 21. századra stabilitást hozó új geopolitikai alkut kötni, vagy pedig a jelenlegi lokális konfliktust totális világháborúvá szélesítik, amelynek sem nyugaton, sem keleten nem lehetnek nyertesei, csak szörnyű vesztesei”. Míg a másikra tért át, ami arra törekszik, hogy „a teljes nyugati emlékezetet kiirtsa”.

hirdetés

Kövér úgy gondolja, hogy a "cancel culture" képviselői, vagyis „a transzhumanisták támadják a nyugati emberek emlékezetét. Feladatuk, hogy minden létező emberi különbözőséget természetellenes módon felhasználva szembefordítsák egymással a fehér embert a feketével, a nyugatit a keletivel, a férfit a nővel, a fiatalt az időssel, a keresztényt a muszlimmal”.

Az elnök gondolatmenete ezzel még nem fejeződött be, aki szerint mindezt

„megtévesztő módon érzékenyítésnek nevezik, holott, amit tesznek, az valójában egy társadalmi méretű amnézia, vagyis emlékezet-, érték-, tudat- és identitásvesztés előidézésére tett kísérlet, hogy mindenki irányítható, eladósítható, valamint tulajdonától megfosztható legyen”.

Mindennek a nagy konklúziója pedig az, hogy „meg akarnak fosztani bennünket szabadságunktól és jogunktól ahhoz, hogy megőrizzük hitünket, hagyományainkat és kultúránkat, egyéni és közösségi méltóságunkat, hogy azok maradhassunk, akik vagyunk”.

Kövér beszéde végén még kitért arra is, hogy a brüsszeli uniós vezetők, ha „egyszer megtisztelnek bennünket őszinte érdeklődésükkel, megtanulhatják annak a török közmondásnak az igazát, amely szerint, ha a lóra fel nem szállsz, ne lendítsd a lábad”. De az uniós vezetőket is bírálta: „velejéig elhibázott szankciós politikájuknak az lesz az eredménye, hogy önmagukkal együtt az egész európai gazdaságot is porba rántják”.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Kezdjünk el félni? A NATO szem elől tévesztette a legmodernebb orosz atom-tengeralattjárót
A hajó olyan típusú nukleáris, autonóm torpedókkal van felszerelve, ami figyelmeztetés nélkül csapást tud mérni part menti létesítményekre és városokra.

Link másolása

hirdetés

Az olasz La Repubblica azt állítja, hogy a NATO hírszerzési jelentést küldött a tagországoknak, amiben figyelmeztette őket, hogy „eltűnt a bázisáról” a K-329 Belgorod orosz nukleáris tengeralattjáró.

Ez az első olyan hajó, ami olyan típusú nukleáris, autonóm torpedókkal van felszerelve, ami figyelmeztetés nélkül tud csapást mérni part menti létesítményekre és városokra.

A leghosszabb tengeralattjárójaként számon tartott 183 méter hosszú hajó július óta van szolgálatban az orosz haditengerészetnél - idézi fel az olasz napilap.

A tavaly júliusi bemutatón az orosz haditengerészet főparancsnoka a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek azt mondta, hogy kezdetben "tudományos expedíciókra és kutatásra" fogják használni.

"A Belgorodúj lehetőségeket nyitott Oroszország számára a különböző kutatások elvégzésében, és segít különböző tudományos expedíciók és mentési műveletek végrehajtásában a világ távoli területein."

- mondta Nyikolaj Tevmenov.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Nagy bajban vagyunk! A szokásosnál hidegebb tél lesz Európában egy friss előrejelzés szerint
Ráadásul kevesebb szél és csapadék várható, ami rossz hatással lesz a szél- és vízenergia számára is.

Link másolása

hirdetés

Az európai időjárás-előrejelző ügynökség, az Európai Középtávú Időjárás-előrejelző Központ (ECMWF) szerint Európában a szokásosnál hidegebb télre számíthatunk, ami nem jó hír az egyre emelkedő rezsiárak mellett. Ráadásul kevesebb csapadék és a szél lesz.

Florence Rabier főigazgató szerint a novemberi és decemberi jelzések arra utalnak, hogy Nyugat-Európa felett megnövekszik a légnyomás, ami hidegebb időjárást, viszont kevesebb szelet és csapadékot okozhat.

Ez azért is rossz hír, hiszen a resicsökkentett energiaárak már csak az átlagfogyasztás mértékéig élnek, amit hosszan tartó hűvös idő mellett könnyen túlléphet egy nagyobb házban élő család.

Ezen felül a megújuló energiaforrásoknak sem jelent jót, hiszen nekik is csökken a termelésük.

„Ha az előrejelzés beigazolódik, akkor az energia szempontjából igencsak megterhelő lesz, hiszen nemcsak hidegebb lesz, de kevesebb szél és csapadék lesz a szél- és vízenergia számára”

– mondta Rabier a Financial Times-nak.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Magánúton, kutyás segítséggel próbálják megtalálni a ferencvárosi szórakozóhelyről eltűnt férfit
Mivel a férfi egy forgalmas helyszínről indulhatott haza, ezért a kutyák sem találtak nyomokat.
Fotó: police.hu - szmo.hu
2022. október 03.


Link másolása

hirdetés

Szeptember 28-án éjszaka egy ferencvárosi szórakozóhelyről nem sokkal éjfél előtt indult el a 32 éves férfi, akit a rendőrség közleménye szerint körözési eljárással, nagy erőkkel keresnek, de még azóta sem találták meg.

Szűcs Tamás körülbelül 190 cm magas, sportos testalkatú, haja szőkésbarna, borostás, szemüveget visel. Eltűnésekor fehér pulóver, fekete farmer, sötét sportcipő és piros, eldobható esőkabát lehetett rajta.

A férfi felesége az Indexnek elmondta, hogy a rendőrség még nem indított nyomozást, mert beszámítható felnőtt eltűntről van szó.

Ráadásul az eljárás megindítását az is hátráltatja, hogy nem merült fel bűncselekmény gyanúja, ezért a családdal és a barátokkal magánjellegű kereséseket indítottak.

A keresést pedig nehezíti, hogy sem cellaadatokat, azaz a mobiltelefon mozgását rögzítő adatokat, sem biztonságikamera-felvételeket nem tudják kikérni, mivel eddig nem merült fel bűncselekmény gyanúja.

A feleség a lapnak azt mondta, hogy az eltűnést követően megtalálta otthon a férje pénztárcáját amiben minden irat benne volt a bankkártyájával együtt. Ez azt is jelenti, hogy nem tud semmit sem venni és ezért bankkártyás vásárlásokról sincsenek adatok, amik segíthetnék a nyomozást.

hirdetés

A család a Mancs a Kézben Mentőkutyás Egyesület segítségét is kérte, de a keresést nehezítették az esőzések, ami miatt kevés nyom maradt, amin a kutyák elindulhattak volna.

Az is nehezítette a kutyák keresését, hogy az útvonal, amin a férfi hazafelé indulhatott, nagyon forgalmas.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Nagyon ütik a forintot, 426 az új történelmi mélypont az euróval szemben, nem látni a végét
A dollárral szemben még valamennyire tartotta magát a magyar fizetőeszköz, bár ott sem sok választja el a rekordtól.

Link másolása

hirdetés

Azt hihettük volna reggel, hogy megtört a trend, hiszen kissé erősödni kezdett a forint az euróval szemben, ám ez nem tartott túl sokáig, délelőttre a pénteki szintre gyengült vissza. Nem sokkal dél előtt újabb mélypontot ért el a jegyzés, majd töretlenül zuhant tovább 426 forint/euróig.

A dollárral szemben még valamennyire tartja magát a magyar fizetőeszköz, bár ott sem sok választja el a rekordtól.

Itt lehet követni a mai nap trendjeit.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: