Félbeszakította a parlament ülésén Kövér László a Dömötör Csabát bekiabálással zavaró Szabó Tímeát az Index tudósítása szerint.
„Legyen szíves végighallgatni azt, amit az államtitkár úr mond. Világos?” - mondta a Párbeszéd országgyűlési képviselőjének. Erre az ellenzéki politikus visszakérdezett: „Világos?”
A házelnök erre erélyesen rászólt: "Igen! Világosan beszéltem? Mert úgy látom, nem érti meg. Pedig kétszer kettő, négy, ilyen egyszerű. Önnek nincsen joga bekiabálni másoknak a mondandójába. Legyen szíves végighallgatni azt, amit az államtitkár úr mond. Legyen szíves végighallgatni, mert konzekvenciái lesznek, jelzem".
Kövér ezután azt mondta:
"Nem volt olyan felszólalása Önnek, hogy amikor válaszolt volna az államtitkár úr, vagy a miniszter úr, akkor ne kiabált volna folyamatosan közbe. Ez a parlament, nem egy kocsma! Nem egy romkocsma a VII. kerületben!"
Szabó Tímea a napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy a kormány Magyarországból az 1980-as évek Romániáját kezdte el kialakítani. Felvetette, hogy a Párbeszéd a jelenlegi rossz helyzet orvoslására a négynapos munkahét bevezetését javasolja. Ezzel szerintük nőne a termelékenység, a foglalkoztatás és a munkavállalók teljesítménye, valamint ez környezetbarát megoldás lenne.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában arról beszélt, hogy a kormány a megalakulása óta támogatja a munkavállalást, elkötelezett, hogy mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni szeretne. Szerinte a baloldal kormányzása alatt magas adók és segélyezés volt a munkavállalás támogatása helyett. A végén hozzátette, hogy a baloldal mindvégig támogatta a szankciókat, bizonyára „a csilingelő dollárokért”. Szerinte Szabó Tímea kampányára is érkezhetett támogatás külföldről.
VIDEÓ: A felszólalás
Félbeszakította a parlament ülésén Kövér László a Dömötör Csabát bekiabálással zavaró Szabó Tímeát az Index tudósítása szerint.
„Legyen szíves végighallgatni azt, amit az államtitkár úr mond. Világos?” - mondta a Párbeszéd országgyűlési képviselőjének. Erre az ellenzéki politikus visszakérdezett: „Világos?”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nyílt levélben bírálta Magyar Pétert a bicskei molesztálás egyik érintettje, a politikus találkozót ajánlott neki
Pop Mert szerint a túlélők megkérdezése nélkül épít politikai narratívát a Tisza Párt. Kifogásolja, hogy Gál András szerepet kapott a párt gyermekvédelmi konferenciáján.
Pop Mert, a bicskei gyermekotthonban történt molesztálások egyik áldozata nyílt levélben fordult Magyar Péterhez, mert úgy érzi, újra kihasználják őket, írja a 444.hu. Azt sérelmezi, hogy a Tisza Párt gyermekvédelmi konferenciáján meghívást kapott Gál András, aki korábban az áldozatok jogi képviselőjeként szerepelt, de Pop szerint súlyosan visszaélt a bizalmukkal.
A férfi úgy fogalmazott: „Gál András régóta a saját helyezkedésére használja a bicskei ügyet. Nem ez az első alkalom, hogy egyéni ambícióihoz díszletként használja fel a mi történeteinket – úgy, hogy közben a valódi áldozatokat teljesen kirekeszti.”
Pop már áprilisban nyilvánosságra hozta, hogy szerinte Gál András és a szintén ügyvédként dolgozó sógora jogtalanul jutottak hozzá a fiatalok számára megítélt állami kártérítés egy részéhez. A vádakra Gál eddig nem válaszolt.
A levélben azt is leírja, hogy a kegyelmi ügy kirobbanása után Gál megpróbálta őt bevonni a politikai folyamatokba:
„Az sem titok, hogy a kegyelmi botrány kirobbanása után engem is »felkínált« volna Önnek – amit élből visszautasítottam. Bár András mindezt úgy tálalta, hogy az Ön megkeresését tolmácsolja csak. Ki tudja, mi az igazság?”
Pop nem érti, miért kapott Gál András ilyen kiemelt helyet a rendezvényen: „És most mit látunk? Gál András az Önök gyermekvédelmi konferenciájának első sorában ül, ismét úgy tetszelegve, mintha bármi köze lenne a jelenhez vagy hozzánk. Ez a viselkedés újabb pofon nekünk, túlélőknek.”
A levél végén Pop Mert világosan megfogalmazza álláspontját:
„Ön és pártja nyilvánosan zászlóra tűzték a bicskei ügyet – úgy, hogy az érintetteket egyszer sem kérdezték meg. Politikai narratívát építettek egy olyan történetből, amely nem az Önöké. Az enyém. A miénk. A túlélőké.”
A sorokat ezekkel a gondolatokkal zárta: „Nem vagyunk statiszták egy politikai díszletben. Amit mi túléltünk, abból mások kampányt építettek. Ez erkölcsileg elfogadhatatlan. Nem az igazság oldalán áll az, aki elhallgatja az áldozatok hangját. Nem a változást képviseli az, aki ugyanúgy kihasználja a kiszolgáltatottakat, mint az, akit leváltani kíván.”
A férfi beszámolt arról is, hogy a kegyelmi ügy kirobbanása után Messengeren is megkereste Magyar Pétert, és leírta neki, milyen visszaélések történtek a kártérítési folyamat során. Egy másik csatornán keresztül személyes találkozót is kért tőle, de elmondása szerint semmilyen visszajelzést nem kapott.
A Tisza Párt közleményben reagált a levélre, vette észre a Telex. Ebben azt írták:
„Elnök úr nagyon szívesen találkozik bármikor akár Pop Merttel, akár más bicskei áldozattal.”
Hozzátették azt is: „Mindenkit biztosítunk arról, hogy a TISZA nem kampányt épít az egész országot megrázó bűncselekményre és a kegyelmi botrányra, hanem azért dolgozik, hogy ilyen soha többé ne történhessen Magyarországon.”
Pop Mert, a bicskei gyermekotthonban történt molesztálások egyik áldozata nyílt levélben fordult Magyar Péterhez, mert úgy érzi, újra kihasználják őket, írja a 444.hu. Azt sérelmezi, hogy a Tisza Párt gyermekvédelmi konferenciáján meghívást kapott Gál András, aki korábban az áldozatok jogi képviselőjeként szerepelt, de Pop szerint súlyosan visszaélt a bizalmukkal.
A férfi úgy fogalmazott: „Gál András régóta a saját helyezkedésére használja a bicskei ügyet. Nem ez az első alkalom, hogy egyéni ambícióihoz díszletként használja fel a mi történeteinket – úgy, hogy közben a valódi áldozatokat teljesen kirekeszti.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Kikerült a harmadfokú, piros riasztás” – közölte a HungaroMet kedden 14 óra után. A riasztást Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére adták ki zivatar veszélye miatt. Ezeken a területeken az esőt jégeső is kísérheti.
Debrecenben, a reptér északi részén 130 km/h-s széllökést is regisztráltak a műszerek.
Ekkora erővel tombol a vihar:
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében másodfokú riasztás van érvényben. Itt „hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.”
Az Időkép közben radarvideón mutatja a keleti-északkeleti országrészen átrobogó viharzónát. Mint írják, keleten lassan vége a napsütésnek és kánikulának, a hőtérkép pedig szintén jól mutatja, merre is tartanak a zivatarok a lehűléssel.
A piros riasztást alapvetően három jelenség indokolja: az érintett területeken a széllökések megközelíthetik a 100 km/órát, egy-két centiméteres jégdarabok eshetnek, illetve villámárvíz alakulhat ki, hiszen a zivatarcellákból lokálisan akár 30 millimétert meghaladó mennyiség eshet.
A katasztrófavédelemhez délig országszerte 966 új káreseményt jelentettek be. A szervezet így jelenleg 7514 esetet tart nyilván. Kedden délre egyébként kb. 150 ezerről 51 850-re csökkent az áramszolgáltatásból kiesett fogyasztási helyek száma.
„Kikerült a harmadfokú, piros riasztás” – közölte a HungaroMet kedden 14 óra után. A riasztást Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére adták ki zivatar veszélye miatt. Ezeken a területeken az esőt jégeső is kísérheti.
Debrecenben, a reptér északi részén 130 km/h-s széllökést is regisztráltak a műszerek.
Ekkora erővel tombol a vihar:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Debrecen környékét látványos peremfelhős vihar érte el, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékot zúdított a városra. A csatornák nem tudtak megbirkózni az esővel, így villámárvíz alakult ki, írja az Időkép.
A légkör a keleti országrészben még mindig labilis volt, ami kedvezett a heves zivatarok kialakulásának. A természet élt is a lehetőséggel: északkeleten szélrohamok, jégeső és özönvízszerű eső váltotta egymást.
Hermánszegen sem kímélte az időjárás a lakókat: cseresznye nagyságú jégszemek potyogtak az égből, látványos és egyben ijesztő képet festve a nyári viharszezon egyik leghevesebb napjáról.
Debrecen környékét látványos peremfelhős vihar érte el, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékot zúdított a városra. A csatornák nem tudtak megbirkózni az esővel, így villámárvíz alakult ki, írja az Időkép.
A légkör a keleti országrészben még mindig labilis volt, ami kedvezett a heves zivatarok kialakulásának. A természet élt is a lehetőséggel: északkeleten szélrohamok, jégeső és özönvízszerű eső váltotta egymást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.
A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.
A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.
A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.
A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.
Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.