hirdetés

HÍREK

Kötelező lesz az oltás a szociális intézmények dolgozóinak is, nemcsak az egészségügyben

Az egészségügyi dolgozók kötelező oltását a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is támogatja, és az Országos Kórházi Főigazgatóság is indokoltnak tartja.

Link másolása

hirdetés

A koronavírus-járvány további hullámainak megfékezése és a betegek védelme érdekében az egészségügyi dolgozóknak mostantól már kötelező a védőoltás felvétele - közölte csütörtök este a koronavirus.gov.hu azt is jelezve, hogy az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható lesz a Magyar Közlönyben.

A közlemény felidézte, hogy Magyarországon

az oltási program az egészségügyi dolgozók oltásával indult tavaly december végén, és az egészségügyi dolgozók túlnyomó többsége fel is vette a vakcinát. Mint megjegyezték, csak kevesen maradtak, akik még nem olttatták be magukat.

"Most őket is a védőoltás felvételére kérjük" - olvasható a kormányzati oldalon.

Az egészségügyben dolgozók ugyanis fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek és egyúttal forrásai lehetnek a vírus közösségi terjedésének.

"Oltásukra saját egészségük és a betegek egészségének védelme érdekében is szükség van" - rögzíttette a kommüniké.

hirdetés

A részletekről közölték, hogy az egészségügyi dolgozók kötelező oltását a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is támogatja, és azt az Országos Kórházi Főigazgatóság is indokoltnak tartja mind az ágazatban dolgozók, mind a betegek és a hozzátartozóik egészségének védelme érdekében.

A védőoltás felvétele minden, még be nem oltott egészségügyi dolgozónak kötelező; beleértve az alapellátásban, a járóbeteg-szakellátásban, a kórházakban, a mentőknél, a gyógyszerellátásban, a diagnosztikában foglalkoztatott egészségügyi dolgozókat, a betegszállítókat, és a magán egészségügyi szolgáltató által foglalkoztatott egészségügyi dolgozókat is.

Emellett az oltás kötelező mind az egészségügyi ellátást nyújtó szociális intézmények dolgozóinak, mind a szociális intézményekben egészségügyi ellátást nyújtó dolgozóknak, például idősotthonba bejáró orvosoknak - írták.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Kocsis Máté az ellenzéki előválasztás végeredményéről: Életbe lép a Gyurcsány - Márki-Zay paktum

A Fidesz frakcióvezetője hosszú posztban reagált Márki-Zay győzelmére.

Link másolása

hirdetés

Életbe lép a Gyurcsány - Márki-Zay paktum. A baloldal hatalmat akar, annak viszont feltétele, hogy a miniszterelnök-jelölt és a legnagyobb baloldali párt elnöke ezt megkösse - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője az ellenzéki előválasztásra reagálva vasárnap közösségi oldalán.

Kocsis Máté azt írta:

Márki-Zay Péter nyilatkozata egyértelművé teszi, hogy Gyurcsány Ferenc rajta keresztül térne vissza a hatalomba, a helyzet tehát változatlan.

A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője úgy fogalmazott: véget ért a show második epizódja, "volt minden, mint a búcsúban", sírás, trükkök, dráma, öröm, fenyegetőzés, előre- majd visszalépés, "zsarolás, de inkább mégsem", csalódás, sértegetés, összeborulás.

Karácsony kiesett, Márki-Zay beesett, a lényeg, hogy a show folytatódjon tovább

- írta Kocsis Máté felhívva a figyelmet arra, hogy a baloldali politikusok szeretnének valahogy közelebb jutni a hatalomhoz élükön a legerősebb párt elnökével és a következő parlament legnagyobb baloldali frakciójának főnökével, Gyurcsány Ferenccel.

hirdetés
Az új show legmókásabb részének nevezte, hogy Márki-Zay Péteren keresztül a baloldal most jobboldali emberek szavazatát akarja megszerezni ahhoz, hogy hatalomhoz jusson. Osztottak-szoroztak, és rájöttek, hogy nincs már elég szavazó a baloldalon, ezért ráfogják Márki-Zayra, hogy jobboldali, hátha onnan tud még szerezni támogatókat

- jegyezte meg.

Vajon jobboldali-e az, aki Gyurcsány Ferenc támogatásával lett polgármester, aki "foggal-körömmel védi" Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét és őszinte szembenézésnek, kendőzetlenül őszinte beszédnek nevezi azt, aki szerint Jézus Krisztus baloldali volt, vagy aki az elsők között kéredzkedett fel a baloldal parlamenti listájára - tette fel a kérdéseket Kocsis Máté.

A Fidesz frakcióvezetője közölte: tény, hogy Márki-Zay Péter nem jobboldali, egy jobboldali ember ugyanis egy percig nem működik együtt Gyurcsány Ferenccel azért, hogy visszasegítse a hatalomba. Márpedig a Márki-Zay és Gyurcsány közti paktum a közös kormányzás feltétele. Márki-Zay a miniszterelnök-jelölt, de a DK-nak lesz a legnagyobb frakciója, ők választják majd meg, ők szavaznak.

Hangsúlyozta: egy jobboldali ember nem vállalkozik egy adó- és rezsiemelős, családtámogatásokat elvonós baloldali program végrehajtására. Márki-Zay Péter nem jobboldali, hanem egy karrier-baloldali, "csak egy újabb karrier-baloldali".

Kocsis Máté emlékeztetett a mondásra "ha egy madár úgy jár, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az egy kacsa". Ezért ha valaki a baloldalon politizál, a baloldal támogatásával politizál és a baloldal érdekében politizál akkor az egy baloldali politikus - jelentette ki felhívva az emberek figyelmét arra, hogy ne dőljenek be az ellenzéknek.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Itt a hivatalos végeredmény: Márki-Zay Péter 56,7 százalékkal nyerte az ellenzéki előválasztást

Ezzel eldőlt, hogy Márki-Zay Péter lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2022-ben.

Link másolása

hirdetés

Az Országos Előválasztási Bizottság vasárnap 22 óra után néhány perccel egy élő sajtótájékoztató keretein belül jelentette be, hogy lezárult az előválasztás.

Az előválasztást Márki-Zay Péter nyerte, így ő lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2022-ben.

Márki-Zay 371 560 szavazatot kapott, és a voksok 56,7 százalékát szerezte meg. Dobrev Klára, a DK miniszterlenök-jelöltje pedig 283 677 szavazatot kapott, a voksok 43,3 százalékát szerezte meg.

Márki-Zay Budapesten tartott eredményváró eseményt, melyen felszólalt Orosz Anna, Karácsony Gergely, majd megtartotta győzelmi beszédét az MMM miniszterlenök-jelöltje is.

Dobrev Klára nemsokkal 20 óra után egy sajtótájékoztató keretein belül már elismerte a vereségét és gratulált Márki-Zay Péternek.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

„Győzelmed reményt hozott” - sorra gratulálnak Márki-Zaynak az ellenzéki szereplők

Márki-Zay Péter 56,7 százalékkal nyerte meg az előválasztást, ezzel ő lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2022-ben.

Link másolása

hirdetés

Az Országos Előválasztási Bizottság vasárnap 22 óra után néhány perccel egy élő sajtótájékoztató keretein belül jelentette be, hogy

Márki-Zay Péter nyerte az előválasztást, így ő lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2022-ben.

Dobrev Klára nemsokkal 20 óra után egy sajtótájékoztató keretein belül már elismerte a vereségét és gratulált Márki-Zay Péternek.

De sorra érkeznek a gratulációk az ellenzék szereplőitől: gratulált már Márki-Zaynak Hadházy Ákos és Jakab Péter is.

Ungár Péter egy rövid posztban reagált az eredményre:

hirdetés
"Gratulálok Márki-Zay Péternek! Nagy politikai sikert ért el, megérdemli az ellenzéki közösség támogatását, mint a közös miniszterelnök-jelöltünk!"

Botka László szintén a Facebook-oldalán gratulált.

"Kedves Péter! Győzelmed reményt hozott, hogy együtt egy új, szabad, igazságos, szolidáris Magyarországot építhetünk. Ehhez még ma egyesíteni kell a demokratikus ellenzéket, közös program mentén, közös kampánnyal és jelöltekkel kell megnyerni a 2022-es választást"

- fogalmazott Szeged polgármestere.

Fekete-Győr András úgy reagált:

"Az új arcok felváltják a régieket, az új lendület felülkerekedik a régimódin. Történelmi pillanatok ezek, amit történelmi választási hónapok, majd a jövő évi új rendszerváltás után történelmi évek követhetnek. Mi így és erre készülünk".

Pálinkás József is még a hivatalos eredmények előtt fejezte ki gratulációját Márki-Zay Péternek egy Facebook-posztban.

Karácsony Gergely Facebook-oldalán is gratulált, bár ő ott volt személyesen is Márki-Zay eredményváróját, sőt, beszédet is mondott.

Facebook-posztjában a főpolgármester azt írta:

"Gratulálok az előválasztás győztesének, Márki-Zay Péternek! Véget ért az első országos előválasztás, amelynek egyetlen vesztese az Orbán rezsim, győztese pedig az egész ország. Az én elvem az volt, hogy a haza minden előtt, ezért léptem vissza. Márki-Zay Péterrel olyan szelíd forradalmat fogunk indítani, amely ezt az elvet követi. Nincs személyes ambíció, nincs részérdek, pártérdek vagy széthúzás. Egység van, amely csak egy célt szolgál, Magyarország felszabadítását. Mert a haza minden előtt."

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Márki-Zay megháromszorozta a szavazatait a második fordulóban

A hódmezővásárhelyi polgármester Budapesten tarolt: 18 választókerületből 17-ben győzött. Vidéken Dobrev Klára több megyében nyert ugyan, de összesítve Márki-Zay így is több szavazatot gyűjtött.

Link másolása

hirdetés

Márki-Zay Péter az ellenzéki előválasztás első fordulójában a harmadik helyen végzett, akkor 126 628 szavazatot gyűjtött. A második fordulóban viszont 87 883 szavazattal legyőzte Dobrev Klárát.

Így Márki-Zay lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2022-ben.

A hódmezővásárhelyi polgármester 371 560 szavazatot kapott, és a voksok 56,7 százalékát szerezte meg. Dobrev Klára, a DK miniszterlenök-jelöltje pedig 283 677 szavazatot kapott, a voksok 43,3 százalékát szerezte meg.

Márki-Zay a 18 fővárosi választókerületből 17-ben győzött, és összességében

közel kétharmados győzelmet aratott Budapesten.

A hódmezővásárhelyi polgármester 145 880 szavazatot szerzett Budapesten (64,66%), míg Dobrev Klárea 79 746 voksot kapott (35,34%).

hirdetés

A második fordulóban vidéken több megyében, összesen 10-ben Dobrev Klárára szavaztak többen, és 9-ben nyert Márki-Zay. Azonban az MMM miniszterelnök-jelöltje összességében így is több szavazatot gyűjtött vidéken. Márki-Zay ugyanis 226 433 szavazatot kapott vidéken, míg Dobrev Klára 204 702 szavazatot.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: