HÍREK
A Rovatból

Kötcsén robbant a bejelentés: Orbán Viktor újragondolta, meddig tervez kormányozni

Kiszivárgott néhány részlet a miniszterelnök Kötcsén tartott szombati, zárt körű beszédéből, melyben Orbán elismerte, tisztában van vele, hogy csökkent a kormány népszerűsége.

Link másolása

Orbán Viktor többek között arról beszélt a kötcsei pikniken, hogy 2034-ig tervezi a saját kormányzását – tudta meg a Telex a rendezvény néhány résztvevőjétől.

A miniszterelnök korábban többször utalt arra nyilvánosan is, hogy 2030-ig tervezi a kormányzását, most a 2034-es céldátumot azzal indokolta, hogy a háború és a koronavírus-járvány elvett tőlük négy évet.

A zárt körben elhangzott beszédében Orbán elismerte, tisztában van vele, hogy csökkent a kormány népszerűsége, de szerinte nem annyira, mint más európai kormányzó pártoké.

A Fidesz népszerűségvesztésének fő okaként a gazdasági nehézségeket jelölte meg, és kitért rá, hogy tíz év után most csökken először a reálbérek értéke, de szerinte év végére megfordul a tendencia, és ismét nőni fognak a reálbérek.

Orbán azt mondta, erős a Fidesz hátországa, a választóik pedig nemcsak gazdasági, hanem politikai és ideológiai szempontokat is mérlegelnek. Ugyanakkor elismerte azt is, hogy a Fidesz vezető pozíciójához az is hozzájárul, hogy gyenge az ellenzék, valamint állítása szerint nem voltak az embereket érintő megszorítások.

Kitért rá, hogy komoly veszélyt lát Európa iszlamizációjában, ami miatt Nyugatról keresztény közösségek fognak Magyarországra menekülni.

Orbán azt szeretné, ha Magyarország „nagy, erős és gazdag” lenne, ehhez pedig van egy 15 pontos „nagy terve”. Ehhez többek között az alábbiak kellenek: demográfiai fordulat; munkaalapú gazdaság létrehozása; hitelfelvételek helyett hitelezővé és modern ipari nemzetté kell válni; hadseregfejlesztés; energetikai önellátás, aminek része, hogy Paks orosz helyett francia üzemanyaggal menjen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET: