HÍREK
A Rovatból

Koronavírus: sorra nyitnak a vidéki vendéglátóhelyek, bővül a piacok termékpalettája

Gyorsított eljárás során bírálják el az önkormányzatok a nyitásra vonatkozó kérelmeket.


Gyorsan elbírálják vidéken az önkormányzatok a vendéglátóhelyek közterület-használati kérelmét, hogy kinyithassanak a teraszok, kerthelyiségek. Bővül a piacon árusítható termékek köre, és több helyen változott a 65 év felettiek vásárlására fenntartott idősáv, írja az MTI.

Székesfehérváron tizenkilenc, többségében belvárosi vendéglátóegység kért újranyitási engedélyt a polgármesteri hivataltól kedd reggelig, illetve hét, korábban kiadott, egész évre szóló engedélyt módosítottak a jogszabályváltozások alapján. A városban hétfőtől nyithatnak meg a teraszok és kerthelyiségek, a most kiadott engedélyek egy hónapra, májusra vonatkoznak, a teraszdíjat elengedi az önkormányzat.

Cser-Palkovics András polgármester korábban azt közölte, hogy teraszt vasárnap és csütörtök között este 20 óráig, pénteken és szombaton este 21 óráig, a biztonságos távolságtartási szabályokra figyelve, élőzene-szolgáltatás nélkül lehet nyitva tartani.

Hódmezővásárhelyen soron kívül elbírálja az önkormányzat a vendéglátóhelyek közterület-használati kérelmét, hogy minél gyorsabban kinyithassák teraszaikat. Megváltozik a piac nyitvatartása, szombaton a 65 év felettiek 12-től 14 óráig, a fiatalabbak 14 és 18 óra között vásárolhatnak.

Salgótarjánban a 65 év felettiek 8 és 10 óra között látogathatják a piacot, erről az elmúlt hetek vásárlói visszajelzései és a kereskedői kérések alapján döntött Fekete Zsolt. A polgármester közölte: mivel a kormány visszavonta az üzletek nyitvatartási idejére vonatkozó korlátozásokat, az önkormányzati tulajdonú bérelt helyiségek esetében a kedvezményes bérleti díj május 11-től érvényét veszti.

Békéscsaba egyetlen plázájában, a Csaba Centerben hétfőn már hetvennégy üzlet kinyitott, kedden további három-öt fogadja a vásárlókat. Az eladók tapasztalatai szerint a vevők többsége maszkban lép be az üzletekbe - közölte Hrabovszki György, a bevásárlóközpont igazgatója.

Orosházán a piacon már nemcsak élelmiszert és palántákat, hanem ruhaneműt és más termékeket is szabadon lehet árusítani. A vásárcsarnok mindkét ajtaját újból megnyitják, az ajtókban a biztonsági őrök ellenőrzik, hogy 9 és 11.00 között csak az idősek léphessenek be, illetve azt, hogy a vásárlók maszkot viseljenek. A változtatások kezdetén - a készlet erejéig önkormányzati felajánlásból - ingyenesen biztosítanak maszkot azoknak a vásárlóknak, akiknek még nincs védőfelszerelésük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Toroczkai László: Nem Schadl György volt a végrehajtói maffia feje, hanem egy miniszter
A Mi Hazánk elnöke azt állítja, hogy jövő héten olyan bizonyítékot hoznak nyilvánosságra, amely „megrendíti a kormányt”.


Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke nemrég Magyar Péter fórumán beszélt arról, hogy hamarosan nyilvánosságra hoz egy, a végrehajtó maffiával kapcsolatos bizonyítékot hoznak, amely „megrendíti a kormányt”.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Toroczkai most elárult néhány részletet ezzel kapcsolatban. A politikus elmondta, hogy jövő héten a YouTube-csatornáján teszik közzé a bizonyítékokat, amelyek elmondása szerint hangfelvételek.

Toroczkai azt állította, hogy nem a végrehajtói kar bíróság előtt álló, korábbi vezetője, Schadl György volt a végrehajtói maffia feje.

„Nem ők voltak a csúcson. Amit mi meg fogunk mutatni, az egy miniszter, egy kormánytag”

– fogalmazott a Mi Hazánk elnöke, de azt nem árulta el, hogy az illető jelenleg is tagja-e a kormánynak. Azt ígérte, két héten belül elmondja, kiről van szó.

Megnevezett azonban egy személyt, aki állítása szerint kapcsolatban állt a miniszterrel: Bohács Zsoltot, aki ötszörös kenu világbajnok volt, és 2010–2014 között a Fidesz színeiben országgyűlési képviselőként dolgozott.

Toroczkai azt mondta, állítását hangfelvétellel tudja igazolni, és feljelentést tett Bohács ellen. Azt viszont nem részletezte, pontosan milyen ügyben. Annyit mondott, hogy „ugyanúgy adták-vették 20 millió forintokért a végrehajtói helyeket”.

Szerinte a nyomozati anyagban egyáltalán nem szerepelnek azok a szálak, amelyeket feltártak.

A forrásaival kapcsolatban azt is elárulta, hogy végrehajtók segítik a munkájukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Geszti Péter Németh Balázsról: Hivatásos klubharcos, aki korábban rezzenéstelen arccal hazudott hosszú éveken át hírolvasóként a nézők arcába
Németh statisztikákkal és vádakkal reagált, Geszti Facebook-posztban vágott vissza. A kommentekben is folytatódott a pengeváltás.


Geszti Péter a múlt heti hódmezővásárhelyi koncertjén több poénnal is odaszúrt a MÁV-nak. A közönségnek azt mondta: külön gratulál azoknak, akik vonattal érkeztek, mert sikerült időben odaérniük. Hozzátette: „most nemrég hallottuk, hogy a MÁV bejelentette: 2026-ban embert juttatnak el a Balatonra, úgyhogy remélem, rajta leszünk a sínen mindannyian.”

Amikor a nézők közül többen bekiabálták, hogy gyalog jöttek, Geszti annyit felelt: „gondolom nem gyalog.”

A Fidesz-frakció szóvivője, Németh Balázs ezt nem hagyta annyiban. Facebook-oldalán így reagált: „Geszti Péternek, aki a vonattal utazókkal 'vicceskedik' a koncertjén: Németországban a távolsági vonatok pontossága: 62,5%, Magyarországon: 80%. Tudom-tudom, itthon minden sz*r!”

A Hír TV-ben még keményebben fogalmazott: „Ha erre a Geszti Péter-idézetre visszatérhetünk, igazi suttyó, prosztó poén volt szerintem onnan a színpadról egy olyan embertől, aki valószínűleg soha nem jár vonattal, vagy nagyon régen járhatott vonattal (...). Arról van szó, hogy hergelni kell, uszítani kell, gyűlöletet kell kelteni mindenféle közszolgáltatással kapcsolatban. Azt próbálják bebizonyítani, arról próbálják meggyőzni a magyar embereket, hogy nem működik az ország. Miközben azt tapasztalhatjuk a hétköznapokban, hogy igen, persze, vannak hibák – hiszen minden területen mindig vannak hibák –, de összességében sokkal jobban működik Magyarország, mint 2010-ben.”

Geszti nem sokkal később a Facebookon reagált: „Tisztelet a vasutasoknak! Az orvosoknak, a kórházi dolgozóknak, a tanároknak, és még sorolhatnám. Tisztelet mindazoknak, akik alkalmatlan eszközrendszerekkel kell, hogy működtessék hivatásuk feladatait! Ezt a tisztánlátás és a pontosság kedvéért írom le. Amikor ironikus megjegyzést tettem a koncertjeimen a MÁV drámai állapotára, természetesen nem az ott dolgozók kritikája vezetett, hanem egy közszolgáltatás leromlott állapota miatti hiányérzet. Amikor az ember kiszolgáltatottsága miatt lehetetlen helyzetbe kerül, jobb híján humorral igyekszik oldani a stresszhelyzetet.”

Majd így folytatta:

„Ezt 'suttyózta' le a minap egy hivatásos klubharcos, aki korábban rezzenéstelen arccal hazudott hosszú éveken át hírolvasóként a nézők arcába, ezzel egy másik közszolgáltatást, a hiteles újságírást amortizálva le. Szép munka. Góg és Demagóg sokadik fia a szokásos hergelés során arra is célzott, hogy én biztos nem utazok vonattal. Pedig de. Annyit biztosan, mint ő.”

Az énekes hozzátette, hogy szokott vonattal utazni, főleg Intercityvel, mert kényelmes és pihentető, közben lehet olvasni, zenét hallgatni vagy nézelődni.

Bejegyzését így zárta: „Mivel azonban ez a harcos kötekedés is csak egy olyan sunnyogó kommunikációs stratégia része, amely a bulváros személyeskedéssel a lényegi problémákról akarja elterelni a figyelmet, az általa hamisított statisztikákra mutogat, és ostromlott várként sajnáltatja magát, nem folytatom a gondolatmenetet. Ez nem párbeszéd. Csak pártbeszéd. Lenne. Arra pedig nincs szükségem. Ennyike.”

Németh Balázs sem maradt csendben, kommentben így üzent vissza: „Ohh, a jól ismert liberális, gőgös, felsőbbrendű vádaskodás, fűszerezve egy csipetnyi gyávasággal és visszavonulással. Szóval érdemes vonattal utazni Magyarországon, az Intercity még kényelmes is! Jó ezt hallani egy ismert fővárosi művésztől, Gyurcsány egykori dalszövegírójától, aki most lelkes ellenzéki aktivistaként mindenáron azt akarja bizonygatni, hogy ebben az országban semmi nem működik. (…) Ami pedig a 'hiteles újságírást' illeti. Művész úrnak javaslom, hogy nézze rendszeresen a Harcosok óráját (hétfőtől – csütörtökig reggel 7:30-tól élőben), rengeteget megtudhat a hiteles liberális újságírásról.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Donald Trump nem érti, hogy Ukrajnát eddig miért csak védekezni engedték, támadni nem
Az amerikai elnök a közösségi oldalán bírálta Bident, amiért nem hagyta támadni Ukrajnát. Trump azt is hozzátette, hogy az ő elnöksége alatt meg sem kezdődhetett volna a háború.


„Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen megnyerni egy háborút anélkül, hogy megtámadnánk a megszálló országot” – írta ki a közösségi oldalára, a Truth Socialre csütörtökön Donald Trump amerikai elnök – szúrta ki a Telex. A sport világából hozott példát: szerinte olyan ez, mintha egy csapatot csak védekezni engednének, támadni nem. Úgy látja, ez történik Ukrajna és Oroszország háborújában is.

Trump azt írta, Joe Biden nem engedte visszatámadni az ukránokat, csak védekezhettek. Hozzátette, ha ő lett volna az elnök, akkor el sem kezdődik a háború. „Érdekes idők jönnek!!!” – zárta posztját.

Trump július közepén arra biztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy lője az orosz hátországot, és meg is kérdezte tőle, el tudja-e találni Moszkvát – emlékeztetett a portál. Ukrajna egyébként támad orosz ipari és katonai infrastruktúrát, például olajfinomítókat, gyárakat, vasútvonalakat és hajókat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Hát hogyne ijednénk meg ettől, ez számunkra szokatlan dolog” – kárpátaljai magyarok meséltek a munkácsi rakétatámadásról
A háború alatt ennyire nyugati célpontot még nem támadott az orosz hadsereg. Az RTL Híradónak nyilatkozó egyik helybeli lakos szerint nagyon ijesztő volt a támadás.


Egyelőre 19 sérültről tudni a Munkácsot ért orosz rakétacsapás kapcsán – számolt be az RTL Híradója. Tudósításukban megmutatták, hogy a híres vár is füstbe burkolózott.

Egy helyben élő magyar az erkélyéről készített képet a lebombázott üzem füstjéről.

„Hát hogyne ijednénk meg ettől, ez számunkra szokatlan dolog. Éjjel felébredtük arra, hogy volt egy nagy bumm. Utána meg volt egy kisebb. Budapesti idő szerint olyan [...] hajnali fél négy lehetett. A nyitott ablakok megrázkódtak”

– mondta el a Híradónak Kaszinecz Otokár. Hozzátette: „Amikor kinéztünk a messzi távolba, nagy füstöt láttunk.”

Egy másikuk így nyilatkozott: „Elhúzott felettem nagyon nagy gyorsasággal egy rakéta, majd néhány másodperc múlva már a detonációt is láttam, hallottam. Eléggé félelmetes volt.”

A két cirkálórakéta egy elektronikai gyárba csapódott be. Ez volt az orosz-ukrán háború eddigi legnyugatabbi támadása.


Link másolása
KÖVESS MINKET: