HÍREK
A Rovatból

Koronavírus: meghalt egy kínai orvos, aki 33 napig dolgozott egyfolytában

A fiatal férfi holttestére a kollégái találtak rá az ágyában, miután nem ment be dolgozni.


Belehalt a koronavírusba egy 32 éves kínai orvos, de nem azért mert megfertőződött. Zhong Jinxing a The Paper nevű kínai portál szerint 33 napig dolgozott egyfolytában, majd február 27-én éjjel 11-kor hazament pihenni. Ekkor látták utoljára kollégái.

A fiatal orvos másnap nem ment be dolgozni, és a telefont sem vette fel. A többi orvos a férfi keresésére indult, akit végül a szállásán találtak meg, az ágyban fekve mozdulatlanul. Zhong Jinxinggel a diagnózis szerint nem a koronavírus végzett, hanem a túlhajszoltság okozta a vesztét.

Zhong Jinxing egy hatéves kislány apukája volt, rajta kívül felesége is gyászolja a fiatal orvost. A férfi halálhíréről a Global Times a Twitteren számolt be:

Nem ő volt az első orvos, akivel közvetve végzett a fertőzés. Korábban mi beszámoltunk egy másik fiatal doktor haláláról, aki szintén a rengeteg munka miatt fellépő szívelégtelenségbe halt bele:

Ugyancsak a Twitteren számolt be egy másik kínai orvos haláláról a People' Daily, China. Az 55 éves Jiang Xueqing a poszt szerint elkapta a Covid-19-et, miközben a frontvonalban harcolt a Vuhanból indult vírus ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Havasi Bertalan: Két ember öngyilkos lett a választás utáni vegzálás miatt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két korábbi segítőjük is öngyilkosságot követett el a választások utáni gyalázkodások miatt. Havasi Bertalan közleménye szerint a hatóságok vizsgálják az ügyeket, a párt Védvonal hálózata pedig már több mint 60 bejelentést kapott.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Hosszú közleményt adott ki szerdán Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt által két hete létrehozott Védvonalról. Ebben arról írt, hogy két hét alatt már több mint 60 bejelentés érkezett.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményben.

Havasi sorra veszi, hogy milyen beszólásokat és sértegetéseket „kell elszenvedniük” a Fidesz képviselőinek és híveiknek, és szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat is. A beérkezett bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A közlemény szerint

kirúgott kormánytisztviselők, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz az őket érő vádaskodások miatt.

A Védvonal nevű hálózatot Orbán Viktor Fidesz-elnök kezdeményezésére hozták létre, ezt május 22-én jelentették be. A párt szerint azért van szükség a hálózatra, mert a választásokat követően felerősödtek a jobboldali szimpatizánsokat érő zaklatások és atrocitások. Célja a bejelentések dokumentálása és a jogi lépések előkészítése. A szervezet országos vezetésével a volt oktatási államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot bízták meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk