Később az előző hónapokból származó lefagyasztott szennyvízmintákat elemezték, amelyek megmutatták a SARS-CoV-2 genom növekvő jelenlétét 2020. január eleje és március eleje között, ami a koronavírus spanyolországi megjelenését még korábbra tette: már január 15-i mintákban kimutatták a vírus jelenlétét, 41 nappal az első regisztrált megbetegedés előtt.
A kutatók ezután 2018 januárja és 2019 decembere között vett mintákat is megvizsgáltak, ami "megdöbbentő eredményt mutatott: a SARS-CoV-2 genom jelenlétét 2019 márciusában. Valamennyi minta negatív volt, kivétel a 2019. március 12-i, amelyben a genom jelenléte alacsony, de pozitív volt"
- írták a közleményben.
"Barcelonában sok vendég fordul meg, turisták és szakmai látogatók" - magyarázta Bosch, aki lehetségesnek nevezte, hogy hasonló helyzet előfordult a világ más részein is. Mivel a legtöbb Covid-19 eset az influenzához hasonló tünetekkel jár, lehetséges, hogy ezeket influenzának hitték.
Spanyol kutatók 2019. március 12-én gyűjtött barcelonai szennyvízmintákban is kimutatták az új koronavírus jelenlétét - jelentette be pénteken a Barcelonai Egyetem.
Eredményeik, amelyeket a medRxiv tudományos tanulmányok honlapján mutattak be és elküldték egy tudományos folyóiratnak is, azt jelzik, hogy a koronavírus-fertőzés jelen volt még az előtt, hogy a Covid-19-et bárhol diagnosztizálták volna a világon - írták közleményükben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Putyin egy meglepő, késő esti televíziós beszédben üzent: Elutasítja az európai vezetők által követelt tűzszünetet, de közvetlen tárgyalásokat kezdeményez Ukrajnával
Az orosz elnök szerint már csütörtökön elkezdődhetnek a tárgyalások Ukrajnával. Putyin úgy fogalmazott: Oroszország célja, hogy „megszüntessük a konfliktus gyökereit”, és „tartós, hosszú távú békét hozzunk létre”.
Vlagyimir Putyin azt javasolta, hogy május 15-én, csütörtökön Ukrajna és Oroszország közvetlen tárgyalásokat kezdjen Isztambulban. Az orosz elnök egy ritka, késő esti televíziós beszédben beszélt erről néhány órával azután, hogy európai vezetők Moszkvát egy 30 napos tűzszünet elfogadására szólították fel.
„Szeretnénk azonnal elkezdeni, már jövő csütörtökön, május 15-én Isztambulban, ahol korábban is voltak ilyen tárgyalások, de megszakadtak”
– mondta Putyin, de hangsúlyozta: a megbeszéléseknek „mindenféle előfeltétel nélkül” kell elindulniuk.
„Komoly tárgyalásokat akarunk Ukrajnával”
– tette hozzá Putyin, aki szerint
a tárgyalások célja, hogy „megszüntessük a konfliktus gyökereit”, és „tartós, hosszú távú békét hozzunk létre”.
A javaslat néhány órával azután történt, hogy Emmanuel Macron francia elnök, Friedrich Merz német kancellár, Keir Starmer brit miniszterelnök és Donald Tusk lengyel kormányfő Kijevbe látogattak, ahol közös nyilatkozatot adtak ki Volodimir Zelenszkij elnökkel.
„Megerősítjük támogatásunkat Donald Trump amerikai elnök felhívása mellett, amely a békemegállapodás megkötésére irányul, és felszólítjuk Oroszországot, hogy hagyjon fel a tartós béke biztosítására irányuló erőfeszítések akadályozásával”
– írták. A dokumentumban arra szólították fel Moszkvát, hogy „egyezzen bele egy teljes és feltétel nélküli, 30 napos tűzszünetbe annak érdekében, hogy teret biztosítsanak az igazságos és tartós békéről szóló tárgyalásoknak.”
A közös közlemény azt is tartalmazta, hogy a négy ország folytatja Ukrajna támogatását: „Amíg Oroszország nem egyezik bele a tartós tűzszünetbe, mi továbbra is növelni fogjuk a nyomást az orosz hadigépezetre.”
A felszólítást az Egyesült Államok is támogatja – ezt Donald Trump amerikai elnök közös telefonbeszélgetése is megerősítette az európai vezetőkkel.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője már korábban elutasította az ultimátumot. Úgy fogalmazott: Oroszország „ellenáll mindenféle nyomásgyakorlásnak”.
„Európa most nyíltan szembeszáll velünk” – mondta Peszkov. Hozzátette: Putyin „alapvetően” egyetért a tűzszünet gondolatával, de „sok kérdés van” a legutóbbi javaslattal kapcsolatban, amelyekre még válaszokat kell adni.
Dmitrij Medvegyev, Oroszország korábbi elnöke, a közösségi médiában reagált: „Macron, Merz, Starmer és Tusk állítólag Kijevben a békéről akartak tárgyalni. Ehelyett fenyegetéseket szórnak Oroszország felé...Szerinted ez okos dolog, mi? Dugjátok fel ezeket a béketerveket a pángender seggetekbe.”
Ukrajna és Oroszország legutóbb 2022-ben, a háború első heteiben ült tárgyalóasztalhoz. Putyin vasárnap közölte, hogy egyeztetni fog Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel a kijevi tárgyalások lehetséges megszervezéséről.
Ukrajna már két hónapja sürgeti a 30 napos tűzszünetet – ezt támogatják Kijev fő európai szövetségesei és Donald Trump is. Moszkva eddig nem kötelezte el magát, bár elviekben támogatja az időszakos tűzszünet gondolatát, ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy előbb tisztázni kell bizonyos „árnyalatokat”.
Putyin vasárnap tagadta, hogy Oroszország elzárkózna a tárgyalásoktól, és kijelentette: „a döntés most az ukrán vezetők kezében van”.
„Nem zárjuk ki, hogy a tárgyalások során lehetőség nyílik egy újabb fegyverszünetre”
– mondta. A tévébeszéd után Putyin anélkül távozott, hogy bármilyen kérdésre válaszolt volna, pedig az újságírók akár hét órán át is vártak rá.
Vlagyimir Putyin azt javasolta, hogy május 15-én, csütörtökön Ukrajna és Oroszország közvetlen tárgyalásokat kezdjen Isztambulban. Az orosz elnök egy ritka, késő esti televíziós beszédben beszélt erről néhány órával azután, hogy európai vezetők Moszkvát egy 30 napos tűzszünet elfogadására szólították fel.
„Szeretnénk azonnal elkezdeni, már jövő csütörtökön, május 15-én Isztambulban, ahol korábban is voltak ilyen tárgyalások, de megszakadtak”
– mondta Putyin, de hangsúlyozta: a megbeszéléseknek „mindenféle előfeltétel nélkül” kell elindulniuk.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Erdő Péter és Német László pápaválasztó bíboros XIV. Leó megválasztásának körülményeiről, a világ legtitkosabb szavazásáról és az új pápáról mesélt az RTL Híradónak.
„A pápa, mikor bejött a vacsorára tegnap este, a választás után, senki sem mert az asztalához menni. Hát ez így van, az ember megváltozik, fehérben ott állt szegény, és akkor mi ketten, másik két szerzetessel, egy szalézivel és egy ferencessel, mondtuk, hogy nem lehet itt hagyni szegényt egyedül. És kérdeztük tőle, azonnal válaszolta, hogy gyertek, gyertek, úgyhogy tegnap együtt vacsoráztam a pápával”
- mesélte Német László belgrádi érsek, aki vajdasági magyar családban született, és tavaly Ferenc pápa nevezte ki bíborossá.
Azt is elárulta az RTL Híradónak, hogy az úgy egyházfő szerinte nem számított a pápaságra, és ahogy sorra jöttek a szavazatok, fejét a kezébe temette, mikor ráébredt, hogy ő lehet a következő.
„Nem voltak olyan kijelentései vagy fellépései, hogy nyomni akarta volna a karriert, meg hasonló dolgok, tehát nem volt része semmilyen ilyen titkos nagy társaságoknak, amelyek megpróbálják megoldani a világ problémáit. Szerintem egyszerűen hagyta, hogy a Jóisten működjön az életében. És ez egy fantasztikus dolog”
Arról is mesélt, hogy Erdő Péterrel bíborossal már négy évtizede szoros baráti viszonyt ápol, és a konklávé ideje alatt is majdnem egymás melletti szobában laktak a Szent Márta-házban.
Az esztergom-budapesti érseknek bíborosként ez volt a harmadik konklávéja XIV. Leó pápával mindketten Rómában tanultak kánonjogot, így a közös téma adott volt a személyes találkozókon.
„Akkor ismertem meg, amikor Ferenc pápa kíséretében Magyarországon járt. Akkor ó a kúriai tisztségében elég új volt, de úgy látszik, hogy ezt az alkalmat megragadta, vagy pedig a pápa külön kérte, hogy jöjjön el Magyarországra”
- mesélte Erdő Péter.
A bíboros szerint XIV. Leó pápa gyors megválasztása az egységet jelenti, és ő maga is ezt az utat szeretné járni az egyházon belül, ami a szimbólumokban is megmutatkozik.
„Fölvette megint a pápai mocétumot és a Szent Pétert és Pált ábrázoló stólát. Ferenc pápa annak idején azt mondta, hogy ez nem kell és kiment fehér reverendában az erkélyre. Ő pedig elfogadta, hogy ez a hagyomány”
- jegyezte meg Erdő Péter.
A bíborosok egy része most már hazautazik, de jövő vasárnap az új egyházfő első ünnepi nyilvános visszatérnek.
Erdő Péter és Német László pápaválasztó bíboros XIV. Leó megválasztásának körülményeiről, a világ legtitkosabb szavazásáról és az új pápáról mesélt az RTL Híradónak.
„A pápa, mikor bejött a vacsorára tegnap este, a választás után, senki sem mert az asztalához menni. Hát ez így van, az ember megváltozik, fehérben ott állt szegény, és akkor mi ketten, másik két szerzetessel, egy szalézivel és egy ferencessel, mondtuk, hogy nem lehet itt hagyni szegényt egyedül. És kérdeztük tőle, azonnal válaszolta, hogy gyertek, gyertek, úgyhogy tegnap együtt vacsoráztam a pápával”
- mesélte Német László belgrádi érsek, aki vajdasági magyar családban született, és tavaly Ferenc pápa nevezte ki bíborossá.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Dobrev Klára szombat este egy újabb fontos bejelentésre hívta fel a figyelmet: vasárnap 13 órakor élő videóban jelentkezik a Facebookon, ahol részletesen beszél majd a baloldal jövőjéről, vette észre a Blikk.
„A magyar baloldal új korszakát nyitjuk. Az új korszakról vasárnap 13 órakor beszélek először. Tarts velem holnap élőben a Facebook-oldalamon! Döntöttünk, változunk, mert a baloldal maga a változás!”
Az elmúlt napokban több jelentős bejelentést is tett: csütörtökön közölte, hogy elválik férjétől, Gyurcsány Ferenctől, aki emellett teljesen visszavonul a hazai politikai életből.
Pénteken úgy fogalmazott, hogy újra készen áll a küzdelemre, és még sosem érezte magát ennyire elszántnak. Bár elismeri, hogy nem lesz könnyű út, úgy érzi, eljött az ő ideje.
Dobrev Klára szombat este egy újabb fontos bejelentésre hívta fel a figyelmet: vasárnap 13 órakor élő videóban jelentkezik a Facebookon, ahol részletesen beszél majd a baloldal jövőjéről, vette észre a Blikk.
„A magyar baloldal új korszakát nyitjuk. Az új korszakról vasárnap 13 órakor beszélek először. Tarts velem holnap élőben a Facebook-oldalamon! Döntöttünk, változunk, mert a baloldal maga a változás!”
Magyar Péter vasárnap délelőtt Facebook-oldalán fejtette ki álláspontját a magyar miniszterelnök és George Simion román elnökjelölt közösségvállalásáról. Magyar bejegyzésében azt írja:
„Mondjuk ki világosan: Orbán Viktor szembeköpte és elárulta a külhoni magyarokat és ezzel a magyar nemzetet. Példátlan, hogy egy miniszterelnök a magyarok sírján ugráló, magyargyalázó román elnökjelöltet támogasson. Ráadásul ezt az ezeréves magyar történelem szimbolikus helyén tette: a Tihanyi Apátságban.”
Hozzátette: „Ehhez képest Medgyessy Péter egy kezdő óvodás volt, amikor Erdély elcsatolását pezsgőzve ünnepelte a román miniszterelnökkel. Orbán tegnap a felcsúti VIP páholyban már észlelte az erdélyi, székelyföldi, partiumi magyarok elementáris erejű felháborodását és megpróbált saját magától elhatárolódni.”
Magyar Péter szerint Orbán Viktor azt állítja, hogy nem szól bele más országok belügyeibe — ő azonban úgy véli, ez nem felel meg a valóságnak. Szerinte nem véletlen, hogy a szlovák választások előtt migránsokat szállíttatott a szlovák határra. Úgy hiszi, nem véletlen az sem, hogy Orbán újra és újra támogatta a magyarellenes nyelvtörvényeken dolgozó Robert Ficot, és közben kihúzta a szőnyeget a szlovákiai magyar pártok alól. Azt is kifogásolja, hogy szerinte a vajdasági magyarokat magukra hagyta az utóbbi egy évben. Magyar Péter szerint Orbán Viktor nyíltan beavatkozott a francia, osztrák, amerikai és balkáni választásokba is. Úgy látja, hogy azzal, hogy Orbán nem állt ki egyértelműen a külhoni magyarok mellett a legnehezebb pillanatokban, és nem foglalt nyíltan állást egy magyarellenes román elnökjelölttel szemben, elveszítette azt a szerepet, amely a magyar miniszterelnökhöz méltó lenne.
„Orbán Viktor azzal, hogy nem állt ki egyértelműen a külhoni magyarok mellett a legnehezebb pillanatban, azzal, hogy nem foglalt állást nyíltan egy magyargyűlölő román elnökjelölttel szemben, elveszítette a magyar miniszterelnök jellegét.
Orbán Viktornak ezen gyalázatos tettével az állampárt minden hitelességét elveszítette a külhoni magyarok között. Érdemes felmenni a miniszterelnök Facebook-oldalára, ahol nem győzik törölni a felháborodott erdélyi kommenteket” – írta a politikus. Megjegyezte ugyanakkor:
„Orbán békéről hazudott, de kiderült, hogy háborúra készül. Gyermekvédelemről papolt, de pedofil bűnözőt tüntettek ki. Európai és jóléti országot ígért, de kifosztotta a saját hazáját. Most pedig elárulta a saját honfitársait.
Történelmi bűn. Erre nem lehet és nem is lesz bocsánat”
– zárta posztját a Tisza Párt vezetője.