HÍREK
A Rovatból

Kormánypárti véleményvezér a Madách Gimnázium tanárainak: Csesszék meg! Szervezzék meg úgy az órát, hogy ne kelljen mobiltelefont használni

Az is elhangzott a Hír TV műsorában, hogy ők ezt nem értik. Az ő idejükben még bejött a tanár, leadta az anyagot, és megtanulták.


Mint korábban megírtuk, Mészáros Csabát, a Madách Imre Gimnázium igazgatóját menesztették, miután az iskola nyíltan ellenszegült az új, okostelefonok tiltásáról szóló rendeletnek.

Az intézmény augusztus 19-én tette közzé, hogy nem fogja betartani a mobiltelefonok leadására vonatkozó szabályt,

de a hír csak augusztus 26-án, vasárnap robbant be a médiába.

Két nappal később már fel is mentették az igazgatót azzal az indoklással, hogy „egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt.”

Bár a felmentés ilyen gyorsasággal meglepetésként érte a közvéleményt, a kormányzati reakciók már hétfőn érezhetők voltak.

Orbán Balázs például Facebookon arról írt, hogy

a telefonhasználatot tiltó magyar szabályozás „a helyes irányba tesz egy lépést,”

míg az iskola döntése, amely szerint inkább a digitális kultúra helyes használatára nevelnének a tiltás helyett, szerinte „nem más, mint egy maradi ragaszkodás a tiltással kapcsolatos liberális dogmához.”

A HírTV hétfő esti Vezércikk című műsorában a kormányközeli véleményformálók már jóval egyértelműbben fogalmaztak a Madách Imre Gimnázium döntéséről és a modern oktatás helyzetéről.

M. Kovács Róbert műsorvezető például azt mondta, hogy

ha egy kamasznál mobiltelefon van, „akkor nem oktatásra fogja használni, hanem csetelésre meg játékra,” ezért „a tiltás a helyes használat felé mutat.”

Bencsik András hozzátette, hogy a mai diákoknak már komoly kihívást jelent két számot összeszorozni, és szerinte a pedagógustársadalom egy kisebbsége, akik „a linkségre, a pofázásra, a lázadásra szívesen kaphatók,” egyszerűen elszabotálják a döntést.

„A Madách döntése, ami megengedi az egész prüntyögést, csak egy sunyi kiskapu, ami egy alávaló, galád dolog.”

– mondta Bencsik.

Bálint Botond arra világított rá, hogy az európai civilizáció sikere abban rejlik, hogy „manuálisan, fizikailag le tudunk írni dolgokat,” és a mobiltelefonok elterjedése miatt „nem a gyerekek használják a mobilokat, hanem a mobilon futó programok használják a gyerekeket.”

A beszélgetés végén Boros Bánk Levente üzent a Madách Gimnázium tanárainak:

„Csesszék meg! Szervezzék meg úgy az órát, hogy ne kelljen mobiltelefont használni!”

„Bejött a tanár, leadta az anyagot, hát megtanultuk! Nem is értem!” – nosztalgiázott.

Az idézett részek a videóban körülbelül a 38. perctől hallhatóak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Nem akarunk Magyarország lenni” – negyedmillióan vonultak utcára Prágában az Orbánnal szövetséges új cseh kormány ellen
Andrej Babis populista pártja decemberben tért vissza a hatalomba egy jobboldali-szélsőjobboldali koalíció élén. A kabinet - a kritikusok szerint magyar mintára - a közmédia finanszírozását és a civil szervezetek szabályozását is átalakítaná.


A szervezők szerint 250 ezren – konzervatívabb becslések szerint több tízezren – voltak szombat délután Prága utcáin, hogy tiltakozzanak Andrej Babis miniszterelnök kormánya, a védelmi kiadások csökkentése és a közmédia elleni fellépése ellen - adta hírül az AP.

A 2019 óta nem látott méretű kormányellenes tiltakozást a Milion Chvilek (Millió Pillanat a Demokráciáért) nevű szervezet hívta össze, amely arra figyelmeztetett, hogy Csehország Magyarország vagy Szlovákia sorsára juthat.

„Nem akarunk Magyarország lenni. Nem akarjuk a Szlovák Köztársaság útját követni. Ideje tehát felébredni” – nyilatkozta a Reutersnek egy tanárnő.

A szombaton eredetileg a budapesti CPAC Hungary-n szereplő Babis pénteken félútról fordult haza a pardubicei fegyvergyár felgyújtása miatt. A hatóságok vizsgálják, hogy szándékos gyújtogatás történt-e, de az akciót egy izraeli fegyverek ellen tiltakozó csoport magára vállalta. A tűz egy dróntechnológiával is foglalkozó cég raktáránál keletkezett, a hatóságok terrorcselekmény gyanújával nyomoznak.

Orbán Viktor támogatását és együttérzését fejezte ki a cseh kollégájának, egyben azt is bejelentette, hogy „a csehországi terrortámadásért felelős nemzetközi csoportot terrorszervezetté nyilvánítottuk. Ha bármelyik tagja Magyarországra lép, azonnal elfogjuk.” A magyar miniszterelnök hozzátette, hogy „az energetikai létesítmények után a védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősítenünk a védelmet.”

Babis és populista ANO pártja négy év ellenzéki időszak után decemberben tért vissza a hatalomba, egy jobboldali és szélsőjobboldali pártokból álló kormányt alkotva. Februárban már volt egy hasonló, mintegy 90 ezer fős tüntetés, akkor a résztvevők Petr Pavel köztársasági elnök mellett álltak ki, aki miniszteri jelölésekkel és a védelmi kiadásokkal kapcsolatban összetűzésbe keveredett az új kormánnyal.

A kabinet tervei között szerepel a védelmi kiadások csökkentése, a közszolgálati televízió finanszírozásának megváltoztatása, valamint a nem kormányzati szervezetekre vonatkozó közzétételi szabályok szigorítása.

Az ellenzők szerint ezek a lépések sértik a közmédia függetlenségét és a civil szféra mozgásterét.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint Pataky Attila és Nagy Feró másfélmilliót kapott egy DPK-s fellépésért, a teljes költség közel 400 millió forint volt
Őket is előzi Radics Gigi, aki 3 milliót tehetett zsebre. A Tisza Párt elnöke szerint a Sportarénában tartott gyűlésre közpénzből fizették ki a fellépő celebek gázsiját is.


Magyar Péter a Facebookon tett közzé egy dokumentumot, amelyről azt állítja, hogy a Digitális Polgári Körök (DPK) első, Budapest Sportarénában tartott találkozójának költségeit tartalmazza. A Tisza Párt elnöke posztjában ironikusan úgy fogalmazott, hogy a szerződést „egyenesen a Karmelitából fújta be az ablakon a szél”.

Magyar Péter azt állítja,

„Orbánék csak erre az egy rendezvényre majd 400 millió forintot égettek el”. Szerinte a kormányoldal azt hazudja, hogy a rendezvényt egy augusztusban bejegyzett alapítvány finanszírozta, de véleménye szerint „mindenki tudja, hogy ezt a háborús gyűlést is mi magyar adófizetők álltuk”.

A politikus posztjában külön kiemelte a fellépőket.

„Külön érdekesség az elvileg hazaszeretetből fellépő celebek gázsija. És ez csak egy alkalom. Szeptember óta valószínűleg mindegyikük több tízmillió adófizetői pénzhez jutott” – írta, majd hozzátette, hogy szerinte közülük sokan korábban az MSZP rendezvényein léptek fel, és feltette a kérdést, hogy akkor is „fűtötte-e” őket a hazaszeretet.

Magyar Péter bejegyzése végén közölte, hogy a teljes szerződést a mellékletekkel együtt megküldi a sajtónak és az Állami Számvevőszéknek, amelynek álláspontja szerint a pártok finanszírozását kellene vizsgálnia.

A Tisza Párt elnöke ezt a dokumentumot tette közzé:

A dokumentum szerint Nagy Feró, Pataky Attila, Demjén Ferenc, Oláh Gergő egyenként másfélmillió forintot, míg Radics Gigi 3 millió forintot kapott a fellépésért, Nagy Adri egymilliót.

Mivel az összegek együtt nem teszik ki a lap alján említett 390 millió 700 ezer forintot, így valószínűleg ez csak egy részlet a költségekből.

A DPK első országos találkozóját 2025. szeptember 20-án rendezték a Papp László Budapest Sportarénában, ahol Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott. A szervezést hivatalosan a 2025. júliusában bejegyzett Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. végezte. Partos Bence, a cég tulajdonosa és a rendezvényt finanszírozó Digitális Demokráciafejlesztési Alapítvány alapítója szerint a költségeket magánadományokból fedezték. A szervezők a rendezvény konkrét végösszegét nem hozták nyilvánosságra, de a Telexnek nyilatkozó forrás a Sportaréna bérleti díját naponta 15–20 millió forintra becsülte.

Érkeznek a résztvevők az első DPK-gyűlésre 2025. szeptember 20-án, Budapesten / Nagy Bogi/SZMO

Magyar Péter korábban már utalt a DPK-gyűlés költségeire, akkor 1 milliárd forint „közpénz” elégetését említette, amit kormányzati szereplők vitattak. A mostani, közel 400 milliós tételről szóló állításait és a bemutatott dokumentumot független forrás még nem erősítette meg. Az ügyben említett Állami Számvevőszék elnöke Windisch László; a szervezet korábban a CÖF vagy a Megafon esetében sem állapított meg intézményes együttműködést a Fidesszel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kémbotrány a szomszédban: a Magyarországon is bevetett, választási manipulációkra szakosodott izraeli cég pecsételheti meg Orbán szövetségesének sorsát
A szlovén titkosszolgálat megerősítette a Black Cube jelenlétét, amely a kormány lejáratására készülhetett. A botrány miatt Janez Janša, Orbán szövetségesének pártja elvesztette korábbi előnyét, a verseny teljesen nyílttá vált.


Ma tartják a parlamenti választást Szlovéniában, a kampányfinist azonban beárnyékolta egy külföldi beavatkozás gyanúját felvető botrány, amely az utolsó napokban teljesen átírta az erőviszonyokat. A hónapok óta biztos befutónak látszó, Orbán Viktor szövetségeseként számon tartott Janez Janša és pártja, a Szlovén Demokrata Párt előnye elolvadt, miután kiderült, hogy a választási manipulációkra szakosodott izraeli magán-hírszerző cég, a Black Cube is feltűnt az országban – számolt be a szlovén sajtó alapján a Népszava.

A hatóságok vizsgálják az ügyet, és megerősítették, hogy a cég emberei az elmúlt hónapokban legalább négyszer jártak Szlovéniában, egyik alkalommal a Szlovén Demokrata Párt székházának utcájában is megfordultak. Robert Golob miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben már uniós szintű vizsgálatot sürgetett, mert szerinte a tét nemcsak Szlovénia, hanem az egész unió választásainak tisztasága.

„Annyira fontos, hogy ne csak Szlovénia nevében cselekedjünk most, hanem azért is, hogy megvédjünk minden más államot, amely a következő hónapokban választási folyamat előtt áll” – mondta a kormányfő. Janša elismerte, hogy találkozott a cég egyik tanácsadójával, de tagadta, hogy bármi köze lenne a választási beavatkozáshoz.

A botrány hatása a közvélemény-kutatásokon is megmutatkozott. A Mediana ügynökségnél egy héttel korábban még 6,1 százalékponttal Janša pártja vezetett, a legfrissebb mérésükben viszont már Robert Golob Szabadság Mozgalma állt az élen 0,1 százalékponttal. Hasonló fordulatot mért a Valicon ügynökség is, ahol a Szlovén Demokrata Párt 3,4 százalékpontos előnye 2,5 százalékpontos hátrányba fordult át szűk három hét alatt. A jelenlegi kormányfő pártja a koalíciós partnerekkel szűk többségre számíthat, de a verseny annyira szoros, hogy a végeredmény megjósolhatatlan.

A vádak szerint az izraeli magán-hírszerző cég kiszivárogtatott hangfelvételek időzített közzétételével akarta korrupciós ügyekkel összekapcsolni a Golob-kormányt közvetlenül a választás előtt. A szlovén titkosszolgálat is megerősítette a Black Cube jelenlétét az országban.

A Black Cube neve Magyarországon sem ismeretlen. A Reuters 2023-ban számolt be arról, hogy az izraeli cég hamis LinkedIn-profilokkal és kamu álláshirdetéseknek álcázott videóhívásokkal vett célba magyar újságírókat és aktivistákat a 2022-es országgyűlési választás előtt.

A titokban rögzített anyagokból később a kormánypárti médiában jelentek meg lejárató tartalmak - az eset a 444.hu Valótlanul - Fekete Kampányok az Orbán-rendszerben című dokumentumfilmjében is bemutatásra került.

A legsúlyosabb incidens azonban Romániában történt 2016-ban, ahol a cég két munkatársát letartóztatták és elítélték, mert megpróbálták megfélemlíteni és lejáratni Laura Codruța Kövesit, a román korrupcióellenes ügyészség akkori vezetőjét. A művelet során feltörték Kövesi környezetének e-mail-fiókjait és zaklatták a családtagjait. A Black Cube tagadta a jogsértést.

Janez Janša a botrány ellenére stabil szavazóbázisra számíthat. Kampányában alacsonyabb adókat, a gazdasági lassulás megállítását ígérte, és a civil szféra, valamint a média állami támogatásának megvágását helyezte kilátásba.

Ellenfelei attól tartanak, hogy győzelme esetén a magyar modellhez hasonló illiberális fordulatot hajtana végre, miután korábbi miniszterelnöksége alatt már megpróbálta térdre kényszeríteni az állami médiát.

Janša a Die Pressének adott interjúban elismerte, hogy sok mindenben közös nevezőn van Orbán Viktorral, bár az Ukrajna-politikájuk eltér. A két politikus szövetsége régóta fennáll, a 2015-ös migrációs válság idején is hasonló álláspontot képviseltek, és a kapcsolatuk nemcsak ideológiai: Janša pártjához közel álló szlovén médiába Orbán Viktorhoz kötődő magyar üzleti körök is befektettek.

Via Népszava


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
A politikus a Facebookon jelentette be a döbbenetes esetet. A helyszínre érkező rendőrök azonnal közbeléptek, és elszállították az elkövetőt.


Márki-Zay Péter szombat este a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben azt állítja, hogy „fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz szimpatizáns”.

A politikus a posztban köszönetet mondott a rendőrségnek, „aki azonnal közbelépett, lefegyverezte és elszállították az elkövetőt.”

A polgármester azt is írta, hogy az esemény egy Alpár Györggyel, a „Hírekahogyénlátom” csatorna készítőjével közösen rendezett „Orbánbúcsúztató” volt.

Márki-Zay Péter később azt írta, fegyvernek látszó tárgy volt az illetőnél.

„Ilyet nem tervez az ember egy közéleti eseményen, és nem is szabadna, hogy az erőszakosság a mindennapjaink része legyen”– írta a politikus.

A Telex megkeresésére Márki-Zay azt mondta: arcról ismerte a szerinte közismerten fideszes férfit, többször is találkoztak már a városban.

A hírek szerint véget ért az esemény, amikor az egyik utcából feltűnt a támadó, és Márki-Zay szerint előhúzott egy pisztolynak látszó tárgyat. A politikus hozzátette: az egészet csak onnan vették észre, hogy

a rendezvényüket felügyelő civil ruhás rendőrök azonnal a falhoz szorították a férfit, akit később egyenruhások vittek el a helyszínről.

A polgármester nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy valóban fegyver volt-e az elkövetőnél, és indult-e ellene eljárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk