HÍREK
A Rovatból

Kórházfőigazgató: Ha megtelnek az ágyak, olyanok is kezelhetnek lélegeztetőgépeket, akiknek nincs megfelelő képzettsége

Varga Péter Pál szerint akkor is romlanak a túlélési arányok, ha az egy ápolóra jutó betegek száma tovább növekszik, mert ez az ellátás eredményességét és minőségét is rontja.


"A mostani egy valódi, erős hullám, az előző kettő jóval kezelhetőbb volt. Sokkal többen kerülnek kórházba és akiket hoz a mentő, azok jóval fiatalabbak" – mondta a Budai Egészségközpont (BEK) főigazgató-tulajdonosa, Varga Péter Pál a Népszavának.

"Van egy ötvenágyas járványosztályunk, ami lassan megtelik, ezért most újabb tíz ággyal bővítjük. Van egy tíz lélegeztetőgépes intenzív osztályunk, valamennyi ágy foglalt. Van egy úgynevezett COVID-ambulanciánk is, ahol szűrővizsgálatokat végzünk, illetve van egy karanténrészlegünk" – mondta a főigazgató.

Varga szerint, ha megtelnek a lélegeztető-gépes ágyak, "nehéz helyzet lesz, és valószínű, hogy akkor a szakma szabályai nem olyan mértékben fognak érvényesülni, mint ahogyan kívánatos lenne."

"Még több gépet kell beállítani, és akkor olyan személyek is kezelnek majd lélegeztetőgépeket, akiknek ebben nincs meg a megfelelő képzettsége vagy jártassága. Opció még, hogy az egy ápolóra jutó betegek száma tovább növekszik. Ez pedig az ellátás eredményességét és minőségét is rontja. Valószínűsíthető, hogy romlanak a túlélési arányok" – magyarázta. A főigazgató felhívta a figyelmet arra: a kérdésben az Országos Mentőszolgálat koordinál.

Varga arról is beszélt: volt olyan betegük, aki hat hét után került le a lélegeztetőgépről.

A BEK jelenleg az egyetlen, amely magánkórházként részt vesz a covid-ellátásban. A gerincsebészetre specializálódott intézet tavaly ajánlotta fel kapacitásait önként.

Varga szerint ez akkor logikus lépés volt, de "egy év elteltével már látjuk a következményeket: a gerincbetegek között irdatlanul megnőtt a várakozás, az emberi szenvedés, az állapotromlás".

Abban már szinte biztos vagyok, hogy az országban néhány speciális szakintézetet ki kellene vonni a járványellátásból, s kapacitásukat arra fordítani, hogy ne torlódjon fel kezelhetetlen betegtömeg egy-egy körülírt szakterületen. Például egy olyan, a gerincgyógyászatra specializálódott szakintézetet, mint a Budai Egészségközpont, és szakembereit COVID-ellátásra fordítani, s egy döbbenetes méretű várólistát generálni nem tűnik racionálisnak – tette hozzá.

A főigazgató elmondta, hogy náluk 1300 fős a gerincsebészeti várólista, és "potenciálisan mindegyik" beteg esetében előfordulhat, hogy az állapotromlás miatt "már nem lehet megoperálni, mert visszafordíthatatlan mentális károsodásokat" szenved el.

"Csaknem egy éve mi már csak akut beteget tudunk felvenni, s közben rengeteg krónikus beteg marad ellátatlanul" – mondta, hozzátéve, hogy a mai nap kénytelen volt felfüggeszteni a szeptember utánra adott előjegyzéseket is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter túl van az első 14 ezer lépésen, hatalmas tömeg kíséri a politikust
A tiszás politikus szerdán indult egy gyalog Nagyváradra. Úgy számolta, hogy a 300 kilométeres út során egymillió lépést tesz majd meg.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 14.



„Az első 14 ezer lépésen túl. Már csak 986.000 van hátra” - írta szerda délutáni posztjában Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke néhány órával korábban indult egy gyalog Nagyváradra, hogy Orbán Viktor május 9-én a Tihanyi Apátságban a korábban magyarellenes megnyilvánulásaival ismertséget szerző, szélsőjobboldali román elnökjelölt, George Simion szavait idézte egyetértően. Magyar hazaárulással vádolta Orbánt, majd bejelentette, hogy szerdán gyalog indul Erdélybe.

„Köszönjük, hogy ilyen sokan csatlakoztok hozzánk lépésről lépésre. Köszönöm annak a bukaresti születésű román polgártársunknak, akik szintén csatlakozott a menethez. Mèlységes tisztelet az idősebb és látássérült barátainknak, akik szintén velünk tartanak. Örülök, hogy Kárpátaljáról és Sepsiszentgyörgyről is velünk vagytok”

– olvasható a politikus posztjában, aki több fotót is megosztott magáról és az őt kísérő tömegről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Gerendai Károly szerint az üzleti életben megindult a felkészülés egy esetleges kormányváltásra
A Sziget alapítója a Dellában mesélt arról, hogy a Tisza Párt indulásakor Magyar Péter tőle kért színpadtechnikát. Azt is elárulta, fontolgatja, hogy idén először elmegy a Pride-ra.


A vendéglátásról és a fesztiválpiacról indult a beszélgetés a 24.hu Della podcastjában Gerendai Károllyal, de hamar politikára terelődött a szó. Gerendai elmondta, hogy tavaly tavasszal a Tisza Párt első embere hozzá fordult segítségért. Magyar Péternek akkor színpadtechnikára volt szüksége, a mozgalom berobbanásának idején. Azóta még néhányszor találkoztak rendezvényeken, de Gerendai nem akar szorosabb kapcsolatot kiépíteni vele.

A gasztrovállalkozó a műsorban arról is beszélt, hogy lát esélyt a változásra a következő választáson. Úgy fogalmazott: „Egy petákot nem mertem volna arra tenni másfél évvel ezelőtt, hogy itt fogunk tartani, hogy van egy olyan valós erő, amelyiknek reális esélye van adott esetben a kormányváltásra.” Szerinte üzleti és kulturális köreiből is sokan konkrét igényként fogalmazzák meg a változás szükségességét. Azt is tapasztalja, hogy megindult a felkészülés egy esetleges kormányváltásra azok körében, akik eddig jól tudtak élni a NER nyújtotta lehetőségekkel.

Azt is tapasztalja, hogy azok az emberek, akik eddig jól tudtak élni a NER nyújtotta lehetőségekkel, most új pozíciót próbálnak felvenni, mozgásba lendültek Magyar Péter megjelenésével.

Gerendai a műsorban elmondta, hogy lát hiányosságokat a Tisza Pártban, de ezekről részletesebben nem beszélt. Azt is hozzátette, eddig nem vett részt a Pride eseményein, de most „eszembe juttatták, hogy el kellene menni.” Végül arról is szó esett, hogy mit kezdett az Ukrajna uniós csatlakozásáról szóló kormányzati véleménynyilvánító szavazólappal. Szerinte nincs sok realitása annak, hogy 2030-ig megtörténjen Ukrajna felvétele az EU-ba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lemondott Polt Péter legfőbb ügyész
Sulyok Tamás köztársasági elnök a Facebookon köszönte meg Polt eddigi munkáját. A volt legfőbb ügyészt az Alkotmánybíróság tagjának jelölték.


Szerdán délután Polt Péter személyesen adta át lemondását Sulyok Tamás köztársasági elnöknek a Sándor-palotában.

A találkozóról maga az államfő számolt be a közösségi oldalán, amit az Index vett észre. Bejegyzésében így fogalmazott:

„Polt Péter ma délután felkeresett a Sándor-palotában, hogy átadja lemondását. Köszönetem és elismerésem Legfőbb Ügyész Úrnak eddigi munkájáért!”

A kormány májusban jelentette be, hogy Polt Pétert, valamint Hende Csabát az Alkotmánybíróság tagjának jelöli. Május 13-án az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága megszavazta a két jelölt alkotmánybírói tagságát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kizárt, hogy Ruszin-Szendit „beüthették” az ukránok - mondja a nemzetbiztonsági szakértő
Kiss-Benedek József szerint kizárt, hogy a volt vezérkari főnök ukrán kém lenne. A szakértő szerint ha ez igaz lenne, az a magyar nemzetbiztonság totális bukása lenne.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 14.



Ruszin-Szendi Romulusz nyílt levélben és egy Facebook-videóban is reagált azokra a vádakra, melyek szerint kapcsolatban állna az ukrán titkosszolgálattal. A Tisza Párt honvédelmi szakértője határozottan visszautasította az állításokat. „Én egy becsületes magyar állampolgár vagyok, aki 14 éves korától egyenruhában szolgálta hazáját” – írta. Azt is hozzátette, hogy szerinte azért váltották le, mert nem értett egyet a honvédelmi miniszter szakmailag vitatható döntéseivel.

A politikai vádak előzménye, hogy Kocsis Máté, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője egy interjúban úgy fogalmazott: „Van egy ukránbarát egykori altábornagy, ahogy egyébként a szakzsargon hívja, fennáll a gyanúja annak is, hogy be van ütve az ukránokhoz, tehát hogy ukrán titkosszolgálati kapcsolatai lehetnek.” Orbán Viktor miniszterelnök pedig kedden egy példátlan titkosszolgálati támadásról beszélt, amely állítása szerint Magyarország ellen irányult, és szerinte Ukrajna áll a háttérben.

A vádakat Kiss-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő is értékelte az ATV Start című műsorában. Szerinte szakmai szempontból kizárt, hogy egy volt vezérkari főnököt be tudnának szervezni egy külföldi titkosszolgálat számára.

Úgy véli, egy ilyen magas rangú katonai vezető rendkívül sűrű programmal dolgozik, és szigorú biztonsági ellenőrzéseken megy át.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a Kocsis Máté által megfogalmazott gyanú igaz lenne, az a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok munkáját is megkérdőjelezné. Kérdés lenne, miért nevezték ki Ruszin-Szendit, és miért nem távolították el korábban, ha bármi felmerült volna ellene.

Kiss-Benedek azt is elmondta, hogy Ruszin-Szendi rendszeresen részt vett a NATO katonai bizottságának ülésein, ahol bizalmas információkat tárgyaltak. Ilyen megbeszélésekre szerinte nem hívtak volna meg senkit, akivel szemben bármilyen gyanú létezne.


Link másolása
KÖVESS MINKET: