HÍREK
A Rovatból

Kocsis Máté feljelenti azokat a lapokat, amik beszámolnak Varju László sajtótájékoztatójáról

Szerinte a DK-s politikus rémhíreket terjeszt.

Link másolása

A Fidesz frakcióvezetője szerint a „dollárbaloldal” veszélyes álhíreket terjeszt a bankbetétekkel kapcsolatban, ezzel segédkezve a forint elleni támadáshoz.

Kocsis Máté közösségi oldalán azt írta: az elmúlt napokban olyan pánikkeltő üzeneteket és hamis híreket terjesztett a „dollárbaloldal” a közösségi médiában, továbbá SMS-eken keresztül is, melyek szerint a lakossági megtakarításokat veszély fenyegeti, és emiatt az a legjobb szerintük, ha az emberek megszüntetik a bankbetéteiket.

„Ezek az állítások egyrészt valótlanok és súlyosan sértik az ország, illetve a magyar állampolgárok érdekeit, másrészt az ilyen rémhírek terjesztése bűncselekmény, melyekkel kapcsolatban a rendőrség már nyomozást indított” - írta a fideszes politikus.

Kocsis kilátásba helyezte, hogy haladéktalanul büntetőeljárást kezdeményez a DK-s Varju László - és a kijelentésit közlő médiafelületek - ellen, ha az ellenzéki politikus megtartja a témában péntekre tervezett sajtótájékoztatóját.

„A legnagyobb parlamenti képviselőcsoport vezetőjeként szeretném teljesen világossá tenni, hogy amennyiben Varju László valóban megtartja mai sajtótájékoztatóját ebben a témában, tovább terjeszti a veszélyes álhíreket és ezáltal segédkezik a forint elleni támadáshoz, haladéktalanul büntetőeljárást kezdeményezünk ellene, továbbá az azt közlő médiafelületekkel szemben is.”

- írta bejegyzésében.

A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője közölte, ez esetben még pénteken kezdeményezi Varju László valamennyi országgyűlési tisztségétől való megfosztását, mert a DK képviselője sajtótájékoztatójával egy "vörös vonalat" lép át.

„Aki előre megfontoltan, külföldi érdekek szolgálatában valótlanságokat és rémhíreket terjeszt, ezáltal részt vesz egy forint elleni támadásban, az egészen biztos lehet benne, hogy vállalnia kell a büntetőjogi következményeket is, továbbá a magyar Országgyűlésben tisztséget nem viselhet”

- fogalmazott Kocsis Máté.

A kormánypárti frakció vezetője szerint jól látható jelei vannak, hogy a következő időszakra forint elleni támadást készítenek elő „több irányból”, melyhez a „külföldi megrendelők kérésére a hazai »dollárbaloldal« is kézzel fogható segítséget nyújt”.

VIDEÓ: Varjú László üzenete


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Publicus: Magyar Péter pártja már a parlamenti választáson is lehagyná a DK-t
Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, csak a Fidesz-KDNP, a TISZA Párt és a DK jutna be a parlamentbe. Eközben még a fideszesek 19 százaléka is elégedetlen azzal, ahogy az országban mennek a dolgok.

Link másolása

Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, az összes megkérdezett 24, a biztos szavazók 33, a biztos szavazó pártválasztók csoportjának pedig a 42 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP pártszövetségre – derült ki a Publicus Intézet Népszava számára készített reprezentatív kutatásából. A felmérés azt is mutatja, hogy

Magyar Péter pártja, a TISZA Párt mindegyik kategóriában a második helyen áll: az összes megkérdezett körében 14, a biztos szavazók között 16, a biztos szavazó pártválasztók között pedig 20 százalékon van.

A TISZA Párttól alig lemaradva a DK következik, 12, 15, illetve a biztos szavazó pártválasztóknál 18 százalékkal.

A többi párt az öt százalékos bejutási küszöböt sem éri el: a biztos szavazó pártválasztók csoportjában az MSZP és a Mi Hazánk Mozgalom 4, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Momentum egyaránt 3, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd pedig 1 százalékot érne el.

„Magyar Péter pártja emellett láthatóan az ellenzéki összefogás szavazói közül csípett le néhány százalékot, és a Momentum, a Mi Hazánk és az MKKP hívei közül csábított át néhány százalékpontnyit”

– mondta lapunknak Pulai András, a Publicus igazgatója. Eközben a korábbi nagyjából 40 százalékról 34 százalékra csökkent a párt nélküliek aránya, valamint 18 százaléknyian vannak, akik elmennének ugyan szavazni, de még nem tudják, kire.

A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók 65 százaléka elégedetlen azzal, ahogy az országban mennek a dolgok – közöttük a fideszesek 19 százalékával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbánról: nem olyan ostobák, hogy megöljenek, akkor forradalom törne ki
Magyar talán minden eddiginél többet árult el arról, mit gondol Orbán Viktorról, vagy az ukrajnai háborúról. Kiderült: nem célja börtönbe juttatni Orbánt és úgy érzi, Oroszországgal szemben sem politizálhat.

Link másolása

Két cikkben is foglalkozik a Rzeczpospolita című lengyel lap Magyar Péterrel, aki – mint a 444.hu szemléjéből kiderül – szokatlanul nyíltan beszélt Orbán Viktorról és az ukrajnai háborúról is.

„Orbán Viktor 2000 embert állított rám. Az ügynökeit. De nem olyan ostobák, hogy megöljenek. Akkor forradalom törne ki Magyarországon”

Idézik például azt, amit Magyar akkor mondott, amikor jelenlegi helyzetéről és a miniszterelnökhöz fűződő viszonyáról kérdezték. Emellett az is kiderült, hogy a TISZA Párt elnöke nem csak a negatív példát látja Orbánban:

„Az 1998-as Orbánhoz szeretnék visszatérni, azokhoz az időkhöz, amikor a gazdaság remekül fejlődött, és semmi sem fenyegette a demokráciát.”

A közelgő EP-választásról Magyar azt mondta, szerinte Orbán már tudja, hogy elveszítette az emberek bizalmát, noha a választási eredménynek ezt még igazolnia kell. Majd azzal folytatta:

„Meglátjuk, mi lesz a jelenlegi ellenzékkel, ami véleményem szerint az Orbán által kiépített rendszer része volt, a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc szocialistái mindenképpen.”

Amikor megkérdezték, hogy szerinte Orbánnak börtönbe kellene-e mennie, úgy válaszolt, hogy nem rajta fog múlni, noha nem ez a célja:

„Orbán okos. Nem hiszem, hogy elkövetett volna bármi törvénytelenséget. Könnyedén meg tud változtatni bármilyen törvényt, egy nap alatt. A célom nem az, hogy börtönbe zárassam, hanem hogy olyan rendszerváltást érjek el, hogy az igazságszolgáltatás újra függetlenné váljon, és dönthessen Orbán sorsáról. Ma ez teljesen a Fidesztől függ.”

A riportcikk mellett az újság interjút is közölt Magyar Péterrel, mely ezzel a címmel jelent meg:

„Magyar Péter: Senki sem segített a magyaroknak. Miért kéne most segítenünk az ukránoknak?”

Magyar leszögezte, hogy ha hatalomra kerülne, Magyarország nem küldene fegyvereket Ukrajnának. Ezt a magyar kisebbség védelmével, illetve történelmi eseményekkel indokolta. Magyar ezek után arról beszélt, hogy a tíz éven át tartó fideszes „agymosás” miatt nem folytathat nyíltan oroszellenes politikát:

„Ha elkezdenék rosszakat mondani Oroszországról, azonnal elveszíteném minden támogatottságomat.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kódexek, átkok, Antigoné és Ady – ezek a magyar érettségi első kérdései
Már lehet tudni a középszintű magyar érettségi első feladatait. A tárgyból összesen több mint 75 ezren vizsgáznak hétfőn.

Link másolása

A diákok a könyv születéséről kaptak egy szöveget a középszintű magyar érettségi első felében – írja a vizsgafeladatokról beszámva a Telex. A tekercsekről, kódexekről, átkokról szóló írást értelmezniük kell az érettségizőknek, és a szöveghez kapcsolódó kérdéseket kell megválaszolniuk. Ezután egy irodalmi tesztet kell kitölteniük, amiben Szophoklész Antigonéja és Ady Endre neve is szerepel.

Erre összesen 90 percük van.

A feladatlap második fele ezt követi. Ebben egy művet kell elemezniük vagy egy témáról kell kifejteniük a véleményüket.

Az érettségik átalakulásával idén eltűnt az érvelés, gyakorlati szövegalkotás nevű feladat, helyette van a 20 pontot érő irodalmi kérdéssor. Nem kell a diákoknak összehasonlító elemzést sem írniuk, helyette választhatnak témakifejtő esszét.

Május 6-án magyar nyelv és irodalomból középszinten 73 472, emelt szinten pedig 2066 tanuló érettségizik az MTI szerint.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szóról szóra ugyanazt a felszólalást mondta el a parlamentben a fideszes Halász János
Csak a nyakkendő különbözött a március 19-i és az április 29-i napirend előtti felszólalásban. Az elmondott szöveg betűről betűre megegyezett.

Link másolása

Hadházy Ákos számolt be a Facebook-oldalán arról, hogy a fideszes képviselő alig több mint egy hónap különbséggel ugyanazt a felszólalást mondta el.

A független képviselő szerint csak a nyakkendő különbözött a március 19-i és április 29-i napirend előtti felszólalás alkalmával, de az elmondott szöveg betűről betűre megegyezett.

Hadházy szerint „a kétszer elmondott beszéd mindent megmutat a magyar parlamentarizmusról és persze a propagandáról is”.

"A nagy kérdés, hogy miért asszisztálnak még mindig ehhez az ellenzéki pártok, és miért csodálkoznak azon, hogy az emiatt kiábrándult tömegek biankó csekket adnak egy olyan új pártnak, amely ugyanazt mondja, mint ők, csak még nem kompromittálta magát"

– tette hozzá Hadházy.

(via 24.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET: