Ha a klímaváltozás miatt leáll a Golf-áramlat, pokoli lesz az életünk
Amikor ugyanis olvadnak a Földön gleccserek, jéggel borított területek, egyre növekvő tömegű édesvíz keveredik a sós tengervízhez, emiatt a víz sókoncentrációja és sűrűsége csökken, ennek következtében lassabb lesz a lesüllyedése, illetve könnyebben megfagy, mielőtt lesüllyedhetne.
A Golf-áramlatnak köszönhető, hogy Európában elviselhető a tél: sokkal enyhébb, mint Szibériában. Ráadásul a csapadék nagy része Nyugat felől, az óceán felől érkezik Magyarországra.
A What If videója szerint a Golf-áramlás megszűnésével sokkal keményebb és hidegebb telek köszöntenének be Európában és Észak-Amerikában. Spanyolországban, Portugáliában, az Egyesült Királyságban és Franciaországban is tombolnának a jégviharok, Londont hetekre betemetné a hó, Észak-Amerika keleti partvidékét pedig elöntené a víz. És míg Észak-Amerikát és Európát a jégkorszak sújtaná, a világ többi részén erdőtüzek, hurrikánok, szökőárak tombolnának, mindez akár egyszerre - legalábbis a videó szerint.
Az MTA által közzétett, már korábban idézett anyagban egyébként az áll, hogy a környezetváltozásról szóló jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy "a gyengülő és kanyargósabb vonalú futóáramlásnak bizonyíthatóan szerepe van az Arktisz gyors felmelegedésében, egyszersmind a Sarkkörtől jóval délebbre eső vidékeken – Európában és az USA keleti részén – bekövetkező kemény fagyok kialakulásában.
What.If
The Gulf Stream is one of the strongest ocean currents in the world. What if it collapsed tomorrow?
Ürge-Vorsatz Diána klímakutató egy néhány évvel ezelőtt, a témáról készült cikkben azt mondta: "Nagyon nem valószínű, hogy a Golf-áramlat leállna a 21. században, de az már igen valószínű, hogy lassulni fog. Ez áll az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete, az IPCC legfrissebb jelentésében". A cikk szerint a kedvezőtlen fordulat elsősorban a légköri folyamatokra lehet hatással, de szó sincs róla, hogy hirtelen, katasztrófafilm-szerű jégkorszak várna ránk Európában. Ráadásul hiába okozna enyhe lehűlést a gyengülő áramlat, mert a klímánk valószínűleg ennél gyorsabban fog melegedni.