KÉK HÍREK
A Rovatból

Videó: szelfizni akart a krokodillal, azt hitte, csak egy szobor – aztán 50 öltéssel kellett összevarrni a lábát

A 29 éves férfi átmászott a kerítésen, és belépett a kifutóba, mert fotót akart. A krokodil azonban megragadta a lábát, és percekig nem engedte el – csak egy betondarab mentette meg.


Egy 29 éves férfi a Fülöp-szigetek déli részén található Kabug-szigeti Mangrove- és Vizesélőhely-parkban szeretett volna szelfit készíteni egy krokodillal, mert azt hitte, csak egy szobor. Átmászott egy drótkerítésen, majd bement az elkerített kifutó sekély vizébe, ahol meglátta a mozdulatlanul fekvő állatot. Elővette a telefonját, de a krokodil ekkor megharapta.

A nőstény krokodilt Lalaynak hívják, és 4,5 méter hosszú. A Siay városi rendőrség tájékoztatása szerint

az állat a férfi jobb lábát harapta meg, és percekig nem engedte el.

Több látogató is tanúja volt a jelenetnek, sőt videóra is vették, ahogy a krokodil végrehajtja a klasszikus „halálforgást” – ez az a mozdulat, amellyel a ragadozók feldarabolják és megbénítják zsákmányukat.

A park gondozója, Nanding Panogan – aki egyben Lalay gazdája is – közbelépett. A beszámolók szerint saját életét is kockára tette, amikor bemászott a kifutóba, és egy darab betonnal fejen ütötte az állatot, amely így végül elengedte a férfit.

A helyszínre érkező mentők ellátták a sérültet, majd kórházba szállították. Helyi sajtóértesülések szerint

a turista karját és a combját több mint 50 öltéssel kellett összevarrni.

„Ez a fajta viselkedés rendkívül veszélyes. Senki nem mehet be egy állat kifutójába – ezzel nemcsak a saját, de mások életét is kockára teszi. A férfi csodával határos módon élte túl a támadást” – nyilatkozta Joel Sajolga rendőrőrmester.

A park egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt, az ügyben a hatóságok vizsgálatot indítottak.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Törött lábbal, égési sérülésekkel, eszméletlenül vittek kórházba egy 10 hónapos jászkiséri kisbabát - letartóztatták a szülőket
Az orvosok alultápláltságot és hámhiányt is megállapítottak. A jászkiséri szülők ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás.


Egy tíz hónapos kisbabát szállítottak kórházba Jászkisérről május 20-án, miután elvesztette az eszméletét, tudta meg a 24.hu. Az orvosi vizsgálat során a gyerek testén több helyen égési sérüléseket, töréseket és fertőzéseket találtak.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a kisgyermek mindkét lábán törések voltak, bőrfelületein égési sérülések és hámhiány, ráadásul alultápláltságot is megállapítottak nála.

A közlemény szerint a gyermek szülei élettársi kapcsolatban élnek Jászkiséren, és huzamosabb ideje nem vitték orvoshoz a babát. A gyanú szerint nem látták el megfelelően, nem gondoskodtak róla, és a higiénés ellátás is elmaradt.

„A gyermeket ellátó orvos többszörös sérülés és fertőzés nyomait tapasztalta a gyermeken, így például mindkét lábán törések nyomait, különböző bőrfelületeken fertőzést, illetve több helyen égési sérüléseket, hámhiányt, valamint azt is megállapította, hogy a gyermek alultáplált”

– áll a főügyészség közleményében.

A Jászberényi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt kezdeményezte a szülők letartóztatását. Az ügyészség szerint felmerül a lehetősége, hogy a gyanúsítottak befolyásolhatják a tanúkat, vagy folytatnák a korábbi magatartásukat. A bíróság az indítvánnyal egyetértve elrendelte a férfi és a nő letartóztatását. A döntés még nem végleges, mert mindketten fellebbeztek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Intézetis fiúkat csábított magához a magyar üzletember - pénzt, cigit és pizzát ígért a szexért cserébe
A vád szerint éveken át kerestek kapcsolatot kiszolgáltatott helyzetben lévő fiúkkal. A bírósági eljárás még tart, egyikük már korábban is volt büntetve.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 28.



Két férfit állítottak bíróság elé súlyos, kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények miatt. A vád szerint éveken át gyerekotthonokban nevelkedő és sportpályákon megismert fiatal fiúkat környékeztek meg, írja a Blikk.

A Budapest Környéki Törvényszéken zajló eljárás egyik vádlottja korábban vezető pozícióban dolgozott egy németországi cég hazai leányvállalatánál, és saját építőipari vállalkozása is volt. A másik férfi jóval fiatalabb, és a vád szerint aktívan részt vett az ismeretségek kialakításában.

A hatóságok szerint a férfiak szándékosan keresték a kapcsolatot kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatalokkal,

akiket különféle ajándékokkal, például pizzával, cigarettával, játékokkal és pénzzel, valamint programokkal próbáltak magukhoz édesgetni.

A vádirat szerint ehhez gyakran használták fel a sportpályák nyitott környezetét is.

A vádlottak évekkel ezelőtt ismerkedtek meg, egy ideig együtt éltek, és szexuális kapcsolat is volt köztük. A hatóságok szerint a fiatalabb férfi tisztában volt idősebb társa érdeklődési körével, és segítette őt abban, hogy kapcsolatot alakítson ki 12–16 év közötti fiúkkal.

A szülők bizalmának elnyerése érdekében a vádlottak többször közös programokat is szerveztek a gyerekekkel, valamint kapcsolatba léptek a családokkal is. A vád szerint céljuk az volt, hogy a fiatalok önként, szüleik beleegyezésével látogassák meg otthonukat.

A nyomozás során kiderült, hogy az idősebb vádlott több alkalommal is gyermekotthonban nevelkedő fiúkat vitt el lakóhelyére. Az ügyészség szerint az otthonában történtekért pénzt, cigarettát, ételt és játékokat adott cserébe.

A férfiak a bíróságon nem ismerték el a bűncselekményeket. J. Tamás írásban előre megfogalmazott vallomást olvasott fel, amelyben a nyomozás és az eljárás szabályosságát kérdőjelezte meg.

„Szakértői vélemények azt támasztották alá, hogy nem érte őket sérelem. Jogilag abszurd, hogy bűncselekmény nincs, ebből kifolyólag felismerés és bemutatás sem történik, de gyanúsítás és később vádemelés lesz. Egyre jobban észrevehető az eljárás koncepciós volta” – mondta vallomásában.

A férfi nem vállalta a hazugságvizsgálatot. A bíróság ennek ellenére folytatta az eljárást, amely jelenleg is tart.

Mindkét férfi bűnügyi felügyelet alatt van. A fiatalabb vádlott négy hónap után, 2023 júliusában szabadult, míg J. Tamás 2024 májusában, egy év után térhetett haza.

A tárgyalás következő fordulója a közeljövőben várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
NAV-ellenőrzés váratlan fordulattal: cipős dobozban hozták a 65 milliós bírságot
A hatóság több szabálytalanságot tárt fel, a vállalkozás pedig végül készpénzben fizette ki a bírságot egy budapesti ügyintézés során.
F. O. - szmo.hu
2025. május 28.



A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy budapesti raktár ellenőrzése során több mint 150 ezer pár cipőt találtak. A 630 négyzetméteres épületet a Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóság revizorai vizsgálták át egy akció keretében, adta hírül a NAV.

Mivel az ellenőrzött cég a helyszínen nem tudta igazolni a lábbelik tulajdonjogát, a hatóság hatósági felügyelet alá vette az árukészletet.

A NAV később megállapította, hogy a vállalkozás több szabálytalanságot is elkövetett. A szállítás során például nem jelentette be az árufuvarozásokat az EKÁER-rendszerben, amely a közúti áruszállításokat hivatott ellenőrizni. A mulasztások miatt a hivatal jelentős összegű bírságot állapított meg.

A bírság biztosítására a Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóság végrehajtói 60 ezer pár cipőt foglaltak le, körülbelül 60 millió forint értékben.

A foglalás után néhány órával az adózó telefonon értesítette a végrehajtókat, hogy ki szeretné fizetni a bírságot.

Megjelent a NAV épületében, és két cipős dobozból vette elő a teljes összeget: 65 millió 453 ezer forintot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt a férfi, aki a rakpartra zuhant a Lánchíd közelében lévő szórakozóhelynél
Május 16-án éjjel történt a baleset, a férfit fejsérülésekkel vitték kórházba. A rendőrség eljárást indított az ügyben.
F. O. - szmo.hu
2025. május 28.



Ahogy korábban már mi is beszámoltunk róla: május 16-án éjszaka súlyos baleset történt Budapest belvárosában, a Lánchíd közelében. Egy 30 év körüli férfi a Pontoon nevű szórakozóhelynél egy kordonnak dőlt, ami azonban nem tartotta meg, így a férfi több métert zuhant a rakpart kövezetére.

A mentők fejsérülésekkel szállították kórházba. A Telex információi szerint

a férfi néhány nappal később belehalt a sérüléseibe.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a lap megkeresésére közölte, hogy „halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen” folyamatban van a nyomozás, amelyben szakértők is részt vesznek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: