HÍREK

Klicsko: ellenségeink mindent megtesznek azért, hogy a város hő, áram, víz nélkül maradjon, és általában azért, hogy mi mindannyian meghaljunk

Kijev felkészül hárommillió embernek az evakuálására arra az esetre, ha megszűnne az áramellátás és a víz- és távhőszolgáltatás is leállna.

Link másolása

Kijev vezetése felkészült az ukrán főváros kiürítésére, azaz a teljes lakosságnak, mintegy hárommillió embernek az evakuálására abban az esetben, ha teljesen megszakadna az áramellátás – közölte Roman Tkacsuk, a városi közigazgatás biztonsági osztályvezetője a New York Times amerikai lapnak adott nyilatkozatában, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett vasárnap.

A tisztségviselő kijelentette: a főváros vezetése tisztában van azzal, hogy ha Oroszország folytatja Ukrajnában a polgári infrastruktúra elleni támadásokat, Kijev elveszítheti a teljes áramellátó rendszert. „Ha nincs áram, nem lesz víz sem és a szennyvízcsatornák sem működnek” – tette hozzá. Tkacsuk ugyanakkor úgy vélte, egyelőre nincs ok arra, hogy az emberek elhagyják Kijevet, a helyzet ellenőrzés alatt áll. „A kormány és a városvezetés minden lehetséges intézkedést megtesz az áramellátó rendszerünk védelme érdekében” – hangsúlyozta.

Vitalij Klicsko kijevi polgármester ezt megelőzően nem zárta ki, hogy a fővárosban teljesen megszűnhet az áramellátás, ennek következtében pedig a víz- és távhőszolgáltatás is leáll, ezért arra kérte a kijevieket, fontolják meg a városból történő ideiglenes kiköltözés lehetőségét.

„Mindent megteszünk, hogy ez ne fordulhasson elő. Legyünk viszont őszinték: ellenségeink mindent megtesznek annak érdekében, hogy a város hő, áram, víz nélkül maradjon, és általában azért, hogy mi mindannyian meghaljunk. Különféle forgatókönyveket számolunk, hogy kitartsunk, felkészüljünk”

– fogalmazott Klicsko egy hétvégi tévéműsorban.

Felhívta a kijevieket, gondoskodjanak arról, hogy legyen otthon ivóvízkészletük, feltöltött akkumulátoruk, némi élelem és meleg ruha.

A polgármester emlékeztetett arra, hogy mintegy ezer melegedőpont telepítését tervezik Kijevben, de megjegyezte, hogy ez nem elég egy hárommilliós városnak.

Az Ukrenerho állami energiaszolgáltató vállalat sajtószolgálatának közlése szerint vasárnap a fővárosban, valamint hét régióban, azaz Kijev, Csenyihiv, Cserkaszi, Zsitomir, Szumi, Harkiv és Poltava megyékben lesz időszakos korlátozás, azaz néhány órán át szünetelni fog az áramszolgáltatás.

Az ukrán vezérkar közben harctéri helyzetjelentésében arról számolt e, hogy az elmúlt napban csaknem ötszáz orosz katona esett el, velük együtt az orosz hadsereg vesztesége hozzávetőleg elérte a 75 930-at. Az ukrán erők eddig egyebek mellett 2765 harckocsit és 1781 tüzérségi rendszert semmisítetek meg. Az ukrán csapatok négy megyében – a harkivi, a donyecki, a luhanszki és a zaporizzsjai régiókban – 14 településnél verték vissza az oroszok támadóműveleteit.

„Az elmúlt nap során az orosz megszállók négy rakéta- és 19 légitámadást indítottak, továbbá több mint 75 támadást hajtottak végre rakéta-sorozatvetőkkel. Csernyihiv, Szumi, Harkiv, Donyeck, Zaporizzsja, Herszon és Mikolajiv régiókban több mint 35 településre mértek csapásokat” – írta a vezérkar.

Szerhij Hajdaj, Luhanszk megyei kormányzó arról tájékoztatott, hogy az orosz csapatok próbálják visszafoglalni a régióban Bilohorivkát, mert a település stratégiai jelentőségű Liszicsanszk város orosz megszállás alóli felszabadításában.

Pavlo Kirilenko Donyeck megyei kormányzó arról adott hírt, hogy a szombati harcok következtében egy civil vesztette életét a régióban és három sebesült meg.

Anatolij Kurtyev, a zaporizzsjai városi tanács titkára közölte, hogy egy polgári lakos életét vesztette az orosz támadások következtében, melyek romba döntöttek egy polgári infrastrukturális építményt. Azt nem árulta el, hogy milyen objektumról van szó.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor manipuláltnak nevezte az orosz választásokat szűk körben
A magyar miniszterelnök szerint Putyin aligha adja fel a harcot a közelgő orosz elnökválasztás miatt.

Link másolása

Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor zártkörű háttérbeszélgetéséről, ahol Magyarország EU-tagságával kapcsolatban is elmondta véleményét. Roland Tichy írt meg újabb részleteket a MCC-konferencián 15 újságíró előtt elhangzottakról, szúrta ki a hvg.hu.

A „liberális-konzervatív” magazin szerzője szerint

a magyar miniszterelnök úgy véli, Putyin aligha adja fel a harcot Ukrajnában, mivel Oroszországban elnökválasztás lesz, és „a háború vesztesei nem nyernek választásokat, még a manipuláltakat sem”. Orbán szerint az oroszok kegyetlenek, erre példaként hozta fel Nagy Imrét, akit „1956-ban az oroszok felakasztottak”.

A kormányfő úgy véli, Oroszországnak fel kellett adnia eredeti háborús céljait, és most arra törekszik, hogy egy ütközőzónát hozzon létre, nagyjából a vitatott donbászi vonal mentén. A miniszterelnök szerint az „azonnali tűzszünet” lehet a megoldás, de a területek elosztásába feltehetően nem egyeznének bele az ukránok.

„Nem Európa számít egy orosz támadás esetén, hanem csak az USA biztonsága! Minket nem kérdeznek!” – mondta a beszámoló szerint Orbán, majd hozzátette, hogy „Európa teljes megsemmisülésének valódi veszélye azon a tényen alapul, hogy Európa elsősorban az USA geopolitikai érdeke”.

A cikkben Tichy is kitér Magyarország és az EU viszonyára. Az újságíró szerint „Orbán elutasítja a vágyott egységes uniós államot, és ragaszkodik a szuverén államok uniójának koncepciójához”. Tichy szerint Orbán elutasítja „az EU iránti vak lelkesedést”, de ugyanígy elutasítja „az EU-ból való kilépést is”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Több száz Wagner-zsoldos került kórházba Luhanszk megyében – állítja az ukrán vezérkar
Ott azonban az orvosok állítólag nem akarják ellátni őket.

Link másolása

Az orosz Wagner zsoldoscsoport mintegy háromszáz tagját szállították a Luhanszk megyei Juvilejne kórházába, az orvosok azonban nem hajlandók ellátni őket – hozta nyilvánosságra vasárnap az ukrán vezérkar.

A jelentés szerint az orvosok azért nem akarják kezelni őket, mert legtöbbjük olyan betegségek hordozója, mint az AIDS, a szifilisz, a tuberkulózis, valamint a tüdőgyulladás.

Szerhij Hajdaj, Luhanszk megye kormányzója közben egy tévéműsorban elmondta, a régiójában sok az orosz katona, akik képzetlenek, de létszámuknak köszönhetően képesek az előrenyomulásra. „Bármi lehetséges, mert ez egy hatalmas ellenség elleni háború. Oroszország 140 milliós lakosságával hatalmas tartalékkal rendelkezik. Igen, ezek nem hivatásos katonák, de még mindig sok van belőlük. Még ha nincs is jól átható taktikájuk, a létszámuknak köszönhetően fokozatosan haladnak előre” – fogalmazott a kormányzó. Egyúttal megjegyezte, hogy a térségben nehéz a helyzet, de az ukrán erők jól tartják az ellenőrzésük alatt álló területeket.

A dél-ukrajnai Herszon megyei kormányzói hivatal arról adott hírt, hogy vasárnapra virradóra az orosz erők Grad rakéta-sorozatvetőkkel lőtték a megyeszékhelyt, Herszon városát. Eltaláltak egy tömegközlekedési vállalatot, amelynek az épülete megsemmisült és tíz városi járműben keletkeztek károk. További négy lakóház rongálódott meg, de személyi sérülés nem történt.

Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az elmúlt napban mintegy 650 orosz katona halt meg, akikkel együtt az orosz hadsereg Ukrajnában elszenvedett embervesztesége hozzávetőleg 126 160-ra emelkedett. Az ukrán erők egyebek mellett nyolc orosz harckocsit és hét tüzérségi fegyvert semmisítettek meg az elmúlt napon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Karácsony Gergely szerint a mesterséges intelligencia okosabb, mint a kormány
Legalábbis nem használja azokat a szavakat, amivel Lázár János üzente meg a leállítandó projekteket.

Link másolása

Nemrég mi is bemutattuk, milyen területeken és mennyire intelligens az Open AI chatbotja, a ChatGPT, ami azóta több egyetemen sikeresen "tett le" vizsgákat, házidolgozatokat old meg, de művészi teljesítményre is képes.

Vasárnapi Facebook-posztjából kiderül: Karácsony Gergely is felfedezte magának a chatbotot (amilyenhez hasonló, bár jóval egyszerűbb változatot ő maga is használ a Facebookon), rögvest fel is tett neki néhány kérdést. A főpolgármester ezzel azt szerette volna megmutatni, a Fidesz megszüntetett vagy leállítani tervezett beruházásaival szemben az AI mit tartana Budapest legfontosabb fejlesztéseinek.

Karácsony megfogalmazása szerint:

„Ilyen, amikor a mesterséges intelligencia okosabb a kormánynál, mert tudja azt, amit mi, budapestiek is jól tudunk...”

Hozzáteszi, „annyi azért ebből is leszűrhető: a mesterséges intelligencia Budapest ügyében nem használja a "lezárni", "nem", "soha" szavakat”.

Ezzel a városvezető utal Lázár János módszereire. Pénteken derült ki, hogy az építési és közlekedési miniszter csapatával dokumentumokra írt rövid szavakkal közölte, hogy mely projekteket szánja folytatásra méltónak, és melyeket kaszálná el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Síelőkkel és snowboardosokkal telt meg a mátraszentistváni sípark – fotók
A síközpont végre kinyithatott, miután sok hó esett a Mátrában, a téli sportok szerelmesei pedig ki is használták az alkalmat.

Link másolása

A várva várt télies időjárásnak köszönhetően a héten kinyitott a mátraszentistváni sípark, az ország egyik legnépszerűbb síközpontja.

A napokban már többen is kipróbálták már a frissen behavazott pályákat, hétvégére pedig meg is telt a sípark síelőkkel és snowboardosokkal.

A legfrissebb tájékoztatás szerint öt (négy kék és egy piros) pályán lehet csúszni, de várhatóan jövő héten újabb pályát nyitnak meg. Hétvégén pedig már esti síelésre is lesz lehetőség.

Az MTI fotósa képeken örökítette meg a vasárnap havat szelőket:


Link másolása
KÖVESS MINKET: