hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Utolsó üzeneteiből kiderült, Klecska Ernő hiába kérte, hogy teszteljék, nem jöttek

Az egykori újságíró, akit egy Orbán interjú meghekkelésével vádoltak alaptalanul, 5 nappal halála előtt üzenetet küldött barátjának. Azt írta: hiába kéri, nem akarják tesztelni, ez az új módi. A barátja most nyilvánosságra hozta a teljes üzenetváltásukat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 26.

hirdetés

A Fejér Megyei Hírlap egykori szerkesztője, Klecska Ernő, akit a bíróság döntése szerint is jogtalanul vádoltak azzal, hogy manipulált egy miniszterelnöki interjút, öt nappal ezelőtt, már betegen több üzenetet váltott a városba látogató régi barátjával, Boda Andrással. Barátja tragikus halála után Boda most úgy döntött, nyilvánosságra hozza az üzeneteket a Facebookon.

Log into Facebook

null

Az üzenetváltásból kiderül, hogy Klecska azt sem tudta biztosan, hogy koronavírusos, miután hiába kérte, hogy teszteljék, ezt nem tették meg, pedig magas láza volt.

Azt mondták neki, hogy maradjon otthon, csillapítsa a lázát, és ha esetleg rosszabbul lenne, menjen az ügyeletre vagy hívjon mentőt.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Melegfront jön hóval, majd ónos esővel - két napra is figyelmeztetést adtak ki

Gyökeresen átalakul időjárásunk a következő napokban. Egy kicsit még kitart a tél, majd a hét közepére kora tavasz váltja az eddigi kemény fagyokat, akár 15 fok is lehet.
Fotó: Rostásy Szabó Mihály - szmo.hu
2021. január 18.

hirdetés

Egy melegfront söpri el a fagyos téli időt, melegfront nyitja az enyhülést, havat, ónos esőt hoz magával - írja az Időkép.

Melegfronti felhőzet húzódik fölénk, a Dunántúlon több helyen havazhat, majd éjjel, hajnalban máshol is hullhat kevés hó. Kedden hajnalban nyugaton már ónos eső is előfordulhat. Ez a csapadékzóna kedden napközben kelet felé távozik. Este újabb melegfront érkezik, ebből jelentősebb csapadék szerda reggelig északon és keleten, hullhat. Délen, délnyugaton csak jelentéktelen mennyiség.

Keleten, északkeleten kitart a havazás, máshol kezdetben hó, majd egyre inkább ónos eső eshet.

A met.hu veszélyjelzése szerint ónos eső miatt kedden két, szerdán már hat megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Ezzel együtt jelentős enyhülés kezdődik, de a talajközeli rétegek még kellően fagyosak lesznek, így a lehulló csapadék azonnal ráfagyhat az utakra, növényekre és tereptárgyakra.

Szerdán aztán ez a csapadékzóna is elvonul kelet felé, mögötte többfelé kisüt a nap, és már 5-11 fokig melegszik a levegő, csupán északkeleten lesz ennél hidegebb.

hirdetés

Csütörtökön a viharos déli-délnyugati széllel érkező enyhe levegő hoz kora tavaszias időjárást.

A kedden vegyes halmazállapotú csapadékkal érkező melegfront szerda délután lassan elhagyja térségünket. Mögötte megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik a déli-délnyugati szél, ami több fokkal melegebb levegőt hoz magával.

A csúcshőmérséklet többfelé emelkedhet 10 fok fölé, délnyugaton 13-14 fokos maximumokat is mérhetünk, de a Dél-Dunántúl főn kialakulására hajlamosabb pontjain akár 15 fok is lehet.

Északkeleten ettől hűvösebb időre, 4 és 9 fok közötti hőmérsékletekre van kilátás. Az enyhe, szeles idő mellett sok napsütésre is számíthatunk, de északkeleten helyenként tartósan beragadhat a köd és az alacsony szintű rétegfelhőzet.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Nyolcból egy koronavírusból felgyógyult ember belehal a szövődményekbe Angliában

Az első hullámban a fertőzés idején orvosi kezelésre szoruló betegek csaknem harmada 140 napon belül ismét kórházba került a vírus utóhatásai miatt.
Fotó: Northfoto - mediadrumworld.com/Glenn Dene/Graffeg - szmo.hu
2021. január 18.

hirdetés

A koronavírusból felgyógyultak közel negyede öt hónapon belül újra kórházba kerül, nyolcból egy pedig meg is hal Angliában egy friss tanulmány szerint, amiről a Telegraph számolt be.

A Leicesteri Egyetem és az Országos Statisztikai Hivatal (ONS) kutatása megállapította, hogy azoknál, akiknél súlyos lefolyású volt a fertőzés, nagy eséllyel alakulnak komoly hosszútávú szövődmények, többnyire szívproblémák, cukorbetegség, krónikus máj- és vesebetegség.

A vizsgált 47 780 beteg - aki még az első hullámban fertőződött meg és orvosi kezelésre szorult emiatt - 29,4 százaléka 140 napon belül ismét kórházba került, 12,3 százalékuk pedig meg is halt.

"Úgy tűnik, az emberek hazamennek a kórházból, kialakulnak náluk a szövődmények, visszakerülnek a kórházba és meghalnak. Azt látjuk, hogy a betegek harminc százaléka újra bekerül a kórházba - ez nagyon sok"

- figyelmeztet Kamlesh Khunti a Leicesteri Egyetem professzora, a tanulmány egyik szerzője.

Szerinte ezek a számok is rámutatnak arra, hogy

hirdetés
sokkal több figyelmet kellene fordítani a koronavírusból gyógyultak utógondozására, illetve arra is fel kell készülni, hogy a fertőzés során tapasztalt tünetek elmúlása nem azt jelenti, hogy teljesen meggyógyult a páciens, a vírusnak ugyanis számos szövődménye lehet.

A szakember szerint meglepő, hogy milyen sok koronavíruson átesett embernél jelentkeztek komoly egészségügyi gondok, főleg diabétesz, szív-, máj- és veseproblémák. Ezek elkerülése miatt fontosak az utókezelések, például koleszterincsökkentő sztatinok és aszpirin szedése.

A koronavírus utóhatásairól és szövődményeiről már tavaly is készült egy angliai kutatás, amely megállapította, hogy

a bristoli Southmead Kórházban kezelt fertőzöttek háromnegyede még három hónappal később is egészségügyi problémákkal küzdött. A leggyakoribb tünetek közé tartozik például a túlzott fáradtság, az izomfájdalom és a légzési nehézség.

Sokan panaszkodtak arra, hogy mellkasfájdalom nélkül nem is tudtak felmenni a lépcsőn, néhány páciens pedig annyira gyenge maradt a gyógyulás után is, hogy kerekesszékre volt szüksége a közlekedéshez.

De egy nemrég közölt kínai kutatás szerint Vuhanban is hasonlókat tapasztaltak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

„Mi, az SZFE tanárai ragaszkodunk az igazsághoz” - 107 oktató követeli, hogy ismerjék el az őszi szemesztert

„Ragaszkodunk ahhoz, hogy az őszi szemeszter őszi szemeszterként legyen lezárva” - írják.
Címkép: Markovics Z. Kristóf - szmo.hu
2021. január 18.

hirdetés

Közlemény az igazság nevében címmel adtak ki közleményt az SZFE tanárai. A nyilazkozatot a Független Szabad Egyetem közösségi oldalán is el lehet olvasni.

"Mi, az SZFE tanárai ragaszkodunk az igazsághoz: jelenléti, illetve online oktatás zajlott a tanév őszi szemeszterében, és január végéig lezajlik a vizsgaidőszak. A hallgatók teljesítését jelenléti ívekkel, vizsgalapokkal és felvételeken rögzített vizsgafeladatokkal igazoljuk.

Mi, az SZFE tanárai ragaszkodunk az óraadó tanárok teljesítésének elismeréséhez, járandóságuk január végi kiegyenlítéséhez.

Ragaszkodunk ahhoz, hogy az őszi szemeszter őszi szemeszterként legyen lezárva. Ne történhessen a Neptun rendszerben olyan adminisztratív manipuláció, amely az őszi félévet nulla kredittel érvényteleníti, és a tavaszit harminc kredittel nyitja meg.

Ez a kizárólag büntetésként értelmezhető terv nem veszi figyelembe a Fővárosi Törvényszék 105.K.708.006/2020/3. számú, december 18-án kelt végzését, amely egyértelműen elrendeli a Kuratóriumnak az oktatást megtiltó, november 27-i döntésére a teljes halasztó hatályt. A kuratórium december 22-én megismételt döntése nem veszi figyelembe a valóságot.

A Törvényszék azonnali jogvédelmet rendelt el a hallgatóknak.

hirdetés
Mi, az SZFE tanárai pedig azonnali jogvédelmet követelünk az igazságnak!

Ne történhessen olyan manipuláció, amely a valós tényeket meghazudtolja!

Negyvenöt osztályvezető tanár (a negyvenkilencből) állásfoglalást küldött az új vezetőségnek, kinyilvánította, hogy nem fogadja el az őszi félév eltüntetését — egy hete nem kapunk rá választ. A hallgatóknak küldött tájékoztató, a sajtónyilatkozatok egyáltalán nem oszlatják el aggodalmunkat. A tanárok egy része tegnap, értesítés nélkül visszakapta a Neptun hozzáférését, de ők sem tudják a vizsgaeredményeket rögzíteni, másoknak továbbra sincs hozzáférésük.

2021.01.18.

Százhét tanár, aki az őszi félévben tanított.

Almási Tamás

Ari Zsófi

Árva László

Bagossy László

Balázs Gábor

Bányai Tamás

Báron György

Berecz Bea

Boldizsár Ildikó

Csató Kata

Csémy Melinda

Cserepes Gyula

Csizmadia Tibor

Dargay Marcell

Dés András

Denk Viktória

Erdélyi Attila

Esztán Mónika

Faur Anna

Fekete Ádám

Fekete Ernő

Ferenczi Gábor

Forgács Péter

Földényi F. László

Fuchs Lívia

Fullajtár Andrea

Gábor György

Gál Eszter

Garai Judit

Gelencsér Gábor

Gigor Attila

Gimesi Dóra

Golden Dániel

Grecsó Zoltán

Grósz Zsuzsanna

Gyombolai Gábor

Győrei Zsolt

Hajdu Szabolcs

Hegedűs D. Géza

Hoffer Károly

Horkay Barnabás

Horváth Csaba

Hutlassa Tamás

Jákfalvi Magdolna

Janisch Attila

Kármán Emese

Kárpáti Péter

Karsai György

Kende János

Kékesi Attila

Kiss Csaba

Kiss Éva

Kollányi Tamás

Kolosi Péter

Koltai M. Gábor

Kotroczó Róbert

Kovács D. Dániel

Laufer Szilvia

Lázár Zsigmond

Lemhényi Réka

Márk Iván

Máté Krisztina

Mátyássy Áron

Mélyi József

Nagy Zoltán

Németh Gábor

Neudold Júlia

Novák Eszter

Pálfi György

Pálfi Szabolcs

Papp Márta

Pistyur Veronika

Polgár Csaba

Porogi Dorka

Rába Roland

Radák Judit

Ragó Anett

Rigó Péter

Róbert Júlia

Ruff-Kiss Ágnes

Schulze Éva

Schwechtje Mihàly

Sellő Hajnal

Selmeczi György

Standeisky Éva

Stőhr Lóránt

Szabó Iván

Szabó Mónika

Székely Kriszta

Szilágyi Bálint

Szórád Máté

Szöllősi Barnabás

Tallér Zsófia

Tárnoki Márk

Tasnádi István

Téri Gáspár

Tóth Péter

Turcsány Villő

Upor László

Várady Zsuzsi

Varga Anikó

Wierdl Eszter

Zalán Márk

Zányi Tamás

Zeke Edit

Zurbó Dorottya

Zsótér Sándor


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

A koronavírus miatt halt meg Nyikolaj Antoskin, a csernobili tűzoltás vezetője

Életének kockáztatásáért a Szovjetunió hőse kitüntetést is megkapta.
Fotó forrása: Wikipédia - szmo.hu
2021. január 18.

hirdetés

Meghalt Nyikolaj Antoskin, a csenobili atomerőmű katasztrófájánál, a tűz oltását irányító parancsnok. A tábornok 78 éves volt - írja a New York Times.

Az Egységes Oroszország kormánypárt közleménye szerint "súlyos betegség után hunyt el", a párt frakcióvezetője pedig azt nyilatkozta, hogy koronavírus-fertőzés miatt kellett kórházba szállítani Antoskint.

Az 1986-os katasztrófa idején Antoskin feladata volt, hogy katonai és civil munkásokat összefogva akadályozzák meg, hogy még nagyobb legyen a baj. Az életüket is kockáztatva oltották a tüzet. Hősiességükkel nemzeti hősökké váltak.

A csapatot azért irányították az oltáshoz, mert a tűzoltók nagy része olyan súlyos sugárzást szenvedett, hogy meghaltak. A mentést a levegőből, helikopterekkel igyekeztek folytatni, 5000 tonna homokot és bórt szórtak le a területre. A munkából a tábornok is kivette a részét, az irányítás mellett a sugárzásveszélyes helyen ő maga is repült.

Életének kockáztatásáért a Szovjetunió hőse kitüntetést is megkapta.

hirdetés

Forrás: Telex

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: