A Veszprémi Járási Ügyészség vádat emelt egy Zirc környéki faluban élő házaspár ellen, akik nevelőszülőként bántalmaztak egy náluk élő testvérpárt. A gyerekek 2018-ban kerültek hozzájuk akkor 3 és 5 évesek voltak.
A vádirat szerint a kislányt és bátyját többször megverték. Volt, hogy az 56 éves nevelőapjuk földre fektette és nadrágszíjjal meg zsinórral ütötte őket.
Az is előfordult, hogy kukoricán vagy a küszöbön kellett térdelniük.
48 éves feleség is nemegyszer bántalmazta a testvéreket. Sarokba állás közben például többször a hátukat, és a feneküket ütötte.
A vádlottak részéről ezen túl az érzelmi, lelki bántalmazás is mindennapos fegyelmezési eszköz volt.
Azzal fenyegették a kicsiket, hogy „kiverik belőlük az ördögöt”, vagy a „rókalyukhoz kiviszik őket”.
Amikor a hatóságok előtt felmerült, hogy a pár bántalmazza a rájuk bízott gyerekeket, és elrendelték a kicsik pszichológiai vizsgálatát a nevelőszülők többször elhalasztották az időpontot, majd tiltakoztak a vizsgálat ellen.
A férfi azzal zsarolta a gyerekeket, hogy a „hazugságuknak” következménye lesz, és megtiltotta nekik, hogy egymással játszanak.
A testvéreket végül a kormányhivatal 2019 októberében másik nevelőszülőnél helyezte el.
Az ügyészség börtönbüntetést kért a párra és azt, hogy tiltsák el őket örökre minden gyerekek nevelésével, felügyeletével, gondozásával összefüggő foglalkozástól.
A Veszprémi Járási Ügyészség vádat emelt egy Zirc környéki faluban élő házaspár ellen, akik nevelőszülőként bántalmaztak egy náluk élő testvérpárt. A gyerekek 2018-ban kerültek hozzájuk akkor 3 és 5 évesek voltak.
A vádirat szerint a kislányt és bátyját többször megverték. Volt, hogy az 56 éves nevelőapjuk földre fektette és nadrágszíjjal meg zsinórral ütötte őket.
Az is előfordult, hogy kukoricán vagy a küszöbön kellett térdelniük.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.
A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.
Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.
A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.
A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta
Tragédia Nagydorogon: két hetes kisfiát gyászolja a kétségbeesett apa – az anyát gyanúsítják
Sírással küszködve nyilatkozott a gyászoló apa, akinek két hetes kisfiát holtan találták meg a kukoricásnál. A rendőrség az édesanyát hallgatta ki az ügyben.
Baráth Attila két hete még a legboldogabb napjait élte Nagydorogon, amikor megszületett kisfia, Attila. Augusztus 20-án azonban tragédia történt: a rendőrség tájékoztatása szerint a mindössze kéthetes babát holtan találták meg a falu határában, egy kukoricás szélén. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és kiderült, hogy a csecsemő idegenkezűség miatt vesztette életét. A halál pontos okát a boncolás tisztázza majd.
Aznap délelőtt
az édesanya, Viktória sétáltatta a kisfiút a falu főutcáján. Elmondása szerint egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóval elhajtott.
A bejelentés után azonnal keresni kezdték a gyermeket és az autót, de senki nem látott semmit, írta a Blikk.
A településen azonban akadtak szemtanúk, akik észrevették a nőt. Úgy látták, lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.
A keresés hat órán át tartott, a kisfiút végül a Vécsey utca végén, a kukoricás szélén találták meg. A mentők már nem tudtak segíteni rajta.
Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk információi szerint
a hatóságok az anyát gyanúsítják, de hivatalos részleteket nem közöltek.
A családtagok viszont hisznek neki. „Hiszek a lányomnak, Attila a második kisfia, nagyon várták a gyermeket” – mondta a nagymama, Olga. Az apa is kiállt párja mellett: „Én is hiszek a páromnak, nem volt semmi baja, nem volt fáradt, zavart, depressziós.”
Baráth Attila arról is beszélt, hogy párja korábbi kapcsolatából született fiának apja nehezen fogadta el a bírósági döntést, amely szerint a gyermek az anyánál maradhatott. A férfi szerint többször is kijelentette, hogy hasonló fájdalmat fog okozni nekik. „Ha kiderül, hogy emiatt halt meg a kisfiam, nem állok jót magamért, kegyetlen bosszút fogok állni!” – mondta Attila.
A gyászoló apa úgy érzi, a hatóságok nem hisznek nekik.
„Attól félek, nem hisznek a páromnak, pedig én a kezem is tűzbe tenném érte, annyira biztos vagyok abban, hogy elrabolták tőle a babánkat majd megölték”
– mondta. Hozzátette: „Nem hisznek nekünk, már most meg vagyunk bélyegezve, én már nem is akarok itt élni. A gyászom csak az enyhíthetné, ha a párommal együtt, kézen fogva, felemelt fejjel távozhatnánk.”
Baráth Attila két hete még a legboldogabb napjait élte Nagydorogon, amikor megszületett kisfia, Attila. Augusztus 20-án azonban tragédia történt: a rendőrség tájékoztatása szerint a mindössze kéthetes babát holtan találták meg a falu határában, egy kukoricás szélén. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és kiderült, hogy a csecsemő idegenkezűség miatt vesztette életét. A halál pontos okát a boncolás tisztázza majd.
Aznap délelőtt
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.
A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.
A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.
Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.