HÍREK
A Rovatból

Kivágták a tihanyiak kedvenc fáját a bringaút kiszélesítése miatt

A készülő bicikliút éppen kikerüli a kivágott fát.
Fotó: Az Év Fája - szmo.hu
2021. november 05.



Ahogy azt október elején mi is megírtuk, a tihanyi bringaút szélesítése miatt több fát is kivágtak – köztük azt az akkor még 250 évesnek hitt nyárfát is, amelyet tavaly az év fájának jelöltek. A fa a környék szimbóluma volt, sokan Tihany kapujának is nevezték és bár a kivágásakor kiderült róla, hogy terebélyessége ellenére nem volt még 40 éves sem, nemcsak a helyiek, hanem a biciklisek is nagyon kedvelték, főként meleg időben az árnyéka miatt.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) a fa kivágása után azt nyilatkozta a Telexnek, hogy nem volt más lehetőségük, mindenképpen ki kellett vágniuk a fát, mert a bicikliút nyomvonalának megváltoztatásával még több fa kivágása vált volna szükségessé. Hozzátették: a kivágott fák pótlásáról a beruházás keretében gondoskodnak.

A lap olvasói azonban a napokban megdöbbentő fotókat küldtek, amelyeken az látható, hogy a kivágott fa tönkjét benne hagyták a földben, így pontosan látszik, hogy a készülő bicikliút éppen kikerüli a fát.

„Rettentően felháborított a ma tapasztalt állapot, amin az látszik, hogy a konkrét út megvalósulását látva teljesen indokolatlan volt a 250 éves fa kivágása. Az lenne a minimum, hogy az érintett szervek beismerik a hibájukat. Megérintő volt ugyanakkor látni, hogy valaki mécseseket tett ki rá” – írta az egyik olvasójuk.

Arról, hogy történhetett-e ebben az esetben természetkárosítás, és ha igen, ki azért a felelős, a Telex megkérdezte a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságot, akik azonban válaszukban csak annyit írtak: „a Balatoni Bringakör korszerűsítése kapcsán folyó kerékpárút szélesítése miatt történt beavatkozásokat az illetékes hatóságok engedélye alapján végezték. A jogszabályok adta lehetőségek mellett továbbra is azon dolgozunk, hogy a természetben okozott károkat a lehető legnagyobb mértékben mérsékeljük.”

A lap a NIF Zrt. munkatársait is megkereste. Megkérdezték, hogy ők feleslegesnek látják-e a monumentális fa kivágását, és ha igen, akkor indul-e valamilyen felelősségre vonás az ügyben. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. válaszában azt írta, hogy a tihanyi kerékpárút 2-ről 3,3 méteresre szélesítésének tervezése a helyi önkormányzattal és a kezelőkkel történt, „az egyeztetések alapján kijelölt nyomvonallal érintett fákat minden szükséges engedély birtokában a Veszprém Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály engedélyével és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hozzájárulásával vágták ki”.

Álláspontjuk szerint nem volt felesleges a kivágása, ugyanis „a nyárfa a 71-es főút és a Tihanyi bekötőút kereszteződéséhez gépjárművel vagy kerékpárral érkezők látóterét csökkentette, láthatóságát is zavarta, ezzel növelve a baleseti kockázatokat. A főút megfelelő színvonalú üzemeltetését is akadályozta azzal, hogy a vízelvezető árokban állt”.

Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy „a fa törzsének vizsgálata alapján, az évgyűrűk megszámolásával megállapítható volt, hogy a három ágú fa életkora nem érte el a 40 évet sem”.

A cikkben kiemelik, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság megerősítette ezt az információt. Mint írták: „a kivágott háromágú nyárfa a sajtóhírekkel ellentétben nem 250 éves, kora valójában mintegy 40 év, faja pedig nemes nyár, melyet több nyárfafaj keresztezésével éppen a rendkívül gyors növekedés érdekében, faültetvények céljára hoztak létre”.

Azt, hogy a kivágott fa 250 éves lett volna, az Ökotárs Alapítvány Az év fája versenyének oldala írta. A Telex őket is megkereste. Válaszukban azt írták, hogy „minden fa leírását a jelölő adja meg az adatlap kitöltésénél”, ami azt mutatja, hogy a megadott információkat ők utólagosan nem ellenőrzik.

A fa szimbolikus volta miatt azonban nem is az a legfontosabb, hogy pontosan hány éves volt, hanem az, hogy az események ilyen alakulása után hogyan lehet csillapítani a felháborodott tihanyiak indulatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk