HÍREK
A Rovatból

Kína nem tudná elfoglalni Tajvant, de ezért hatalmas árat fizetne Amerika egy jelentés szerint

Szakértők egy három év múlva bekövetkező kínai inváziót lehetséges forgatókönyveit vizsgálták.


Valószínűleg sikertelenül érne véget Kína esetleges tajvani inváziója, de az amerikai hadsereg is óriási veszteségeket szenvedne és jelentősen meggyengülne, írja a The Guardian katonai szakértők elemzése alapján. A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) elemzése szerint egy ilyen konfliktus valamennyi közvetlen szereplője, vagyis az Egyesült Államok, Kína, Tajvan és Japán is „óriási” veszteségeket szenvedne a harcokban.

A tanulmány szerint az invázió kezdetén a kínai rakéták valószínűleg megsemmisítenék az Egyesült Államok légitámaszpontjait Japántól Guamig. Ezen felül elsüllyesztenének két amerikai repülőgép-hordozót, valamint 10-20 rombolót és cirkálót.

Feltehetően a kínai megszálló erőket még azelőtt megsemmisítenék, mielőtt Tajvan nagyobb részét elfoglalnák, a főváros, Tajpej megszállására pedig esélyük sem lenne. Mindez pedig a feltételezhető tajvani szárazföldi ellencsapásokkal együtt destabilizálhatná a Kínai Kommunista Párt uralmát, olvasható a jelentésben.

A tesztek során huszonnégy különböző forgatókönyvet vizsgáltak egy esetleges 2026-ban bekövetkező kínai offenzívára. Minden esetben döntő fontosságú volt az Egyesült Államok, melynek segítsége nélkül legfeljebb három hónap alatt sikerrel járna a kínai hadsereg.

A legvalószínűbb szimuláció szerint a konfliktus kezdetén Kína néhány óra alatt egy átfogó bombázással megsemmisítené Tajvan légierejének és haditengerészetének nagy részét. Eközben a kínai haditengerészet bekerítené a szigetországot, és megkezdené a partraszállást, miután katonák ezreit vinné át a Tajvani-szoroson. A tajvani hadsereg azonban a parton megpróbálná feltartóztatni a betolakodókat.

Ezzel párhuzamosan az amerikai tengeralattjárók, bombázók és vadászrepülőgépek a japán hadsereggel kiegészülve gyorsan megbénítanák a kínai flottát.

Kína hiába mérne csapásokat a két ország támaszpontjaira, végeredményben Tajvan független maradna.

Matthew Cancian, a US Naval War College munkatársa szerint több olyan változó is van, mely hatással lehet a feltételezett végkimenetelre. Először is szükséges a tajvaniak ellenállása, illetve Japánnak engedélyt kell adnia az Egyesült Államoknak, hogy ellentámadásokat indítson a területén lévő bázisairól. A szakértő szerint ezek nélkül nem lenne elegendő önmagában még az amerikai beavatkozás sem.

A háború első heteiben 10 ezerre becsülik a halálos áldozatok számát. De felmerült az is, hogy a Kína elleni közvetlen támadással az Egyesült Államok kockáztatná-e az atomháború kirobbanását. Kérdéses továbbá, hogy az amerikai és japán közvélemény hajlandó lenne-e elfogadni a Tajvan védelme miatt elszenvedett veszteségeket annak árán, hogy Washington akár hosszú időre is elveszítse a globális erejét.

A jelentés arra a következtetésre jut, hogy mind Tajvannak, mind pedig az Egyesült Államoknak olyan fegyverrendszerek kiépítésén kell dolgoznia, melyek elrettentő erővel bírnak a kínaiak számára.

Ennek ellenére a szigetország vezetése jelenleg olyan drága hajókat és repülőgépeket vásárol, melyeket Kína könnyűszerrel megsemmisíteni a háború első óráiban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Az RTL megmutatta: halomban állnak a Ferrarik, Bentley-k, Mercedesek Mészáros Lőrinc öccsének székesfehérvári luxusautó-szalonjában
Mészáros János felcsúti önkormányzati képviselő a tulajdonosa egy székesfehérvári luxusautó-szalonnak, ahol a legdrágább darab egy tűzpiros Ferrari, ami több mint negyedmilliárd forintba kerül.


180 millió forint értékű rikító kék Ferrariban fotózták le Várkonyi Andreát és férjét Mészáros Lőrinc vállalkozót. A Felcsúton készült képeket Hadházy Ákos független képviselő osztotta meg, aki szerint a luxusautó Várkonyi Andrea nevén van. Az RTL híradója kereste az ügyben a házaspárt, de egyelőre nem reagáltak.

A Ferrari 296 GTS nevű modellje egy 663 lóerős hibrid luxusautó, amely mindössze 3 másodperc alatt gyorsul 100-ra.

A különleges vezetési élményt nemrég Várkonyi Andrea is megtapasztalhatta. Méghozzá nem egyedül, hanem férje Mészáros Lőrinc társaságában. Legalábbis ezt állítja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki a kék sportkocsiban ülő házaspárról fotókat is feltöltött a közösségi oldalára. Úgy tudja, a sportautó Várkonyi Andrea nevén van. Ez a típus újonnan 140-180 millió forintba kerülhet, mondja a képviselő.

Hadházy Ákos: "A fényképeket jól beazonosíthatóan a Felcsút mellett a Puskás Ferenc sporthotelhez vezető úton, illetve annak parkolójában készítette egy kedves ismerősöm. Úgy tűnik, hogy Felcsúton lassan több az egy főre jutó eső Ferrari, mint mondjuk Monacóban."

Mészáros Lőrinc fia is szereti az olasz luxusautó-márkát. Felcsúton egy benzinkútnál pumpálta egy Ferrari 488-as kerekét egy 2021-ben készült fotón, amit szintén a független képviselő osztott meg. Ehhez a modellhez használtan 100-120 millió forintért hozzá lehet jutni Hadházy szerint.

"A probléma az, amikor valaki ezt a hihetetlen gazdagságot ezt szinte csak állami megrendeléseken szerzi."

Nemcsak a felesége és fia kedveli a sportkocsikat, hanem Mészáros Lőrinc öccse is. Mészáros János felcsúti önkormányzati képviselő a tulajdonosa egy székesfehérvári luxusautó-szalonnak, ahol a Ferrarik mellett más luxusmárkák: Aston Martin, Bentley, Mercedes és Audi is kaphatók.

A szalon legdrágább darabja egy tűzpiros Ferrari, ami több mint negyedmilliárd forintba kerül, a legolcsóbb pedig egy Audi, ami 56 millió forintért vihető.

Márciusban bírálta Lázár János miniszter azokat a vállalkozókat, akik feltűnően gazdagodtak, és kihívó módon viselkedtek az elmúlt években.

"Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a yachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál."

A Mészáros Csoport korábban közleményben úgy reagált: Mészáros Lőrinc nem vette magára a miniszter szavait, ugyanis csak tavaly a Mészáros Csoport nagyságrendileg 20 milliárd forintot fordított támogatásokra és adományokra. Most hiába kereste az RTL Híradó a cégcsoportot és Várkonyi Andreát is, adásunkig nem reagáltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Berobbant a légkör” – Golflabda nagyságú jég esett az osztrák-magyar határ közelében vasárnap
A következő órákban a nyugati határ környékén élők szupercellára számíthatnak, és akár 80–90 kilométer/órás szél, heves zivatarok és jégeső is érkezhet.
Fotó: Időkép, Szalafő webkamera - szmo.hu
2025. május 04.



Golflabda nagyságú jég esett vasárnap az osztrák–magyar határ közelében – számolt be róla a MetFigyelő a Facebook-oldalán. A jégverés Bad Blumaunál történt, ez a település kevesebb mint 30 kilométerre fekszik a határtól.

Az Időkép arról ír, hogy a jég nem áll meg a határnál, hanem egyenesen az ország közepe felé tart. Azt is közölték: „berobban a légkör” a határ mentén, és egyre több, valamint egyre nagyobb góc alakul ki.

A következő órákban a nyugati határ környékén élők szupercellára számíthatnak, és akár 80–90 kilométer/órás szél, heves zivatarok és jégeső is érkezhet – tette hozzá az Időkép.

Felsőszölnökön már hullott is a jég, amit a szolgálat webkamerája rögzített.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor és Magyar Péter is üzent az érettségizőknek, de hatalmas különbség van a kettő között
Idén is több tízezer érettségiző ül be a tantermekbe megírni az aktuális feladatlapot, hétfőn szokás szerint magyarból vizsgáznak a végzős diákok. Sem a kormányfő, sem az ellenzék vezére nem hagyta ki a lehetőséget, hogy üzenjen nekik.


Hétfőn kezdődik az idei érettségi időszak, magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgával indítanak a végzős diákok. Természetesen minden politikai erő megemlékezik erről, hiszen sok érettségiző már betöltötte a 18 évet, tehát jövőre mindannyian választópolgárok lesznek.

Orbán Viktor ezt írta ki:

"Ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog. Sok sikert az érettségizőknek!"

Magyar Péter ezt posztolta:

"Egy kalappal mára fiatalok! Ti vagytok a haza jövője. Azon dolgozunk, hogy ti már egy emberséges Magyarországon kezdhessétek meg a felnőtt életeteket. A haza számít rátok és ti is számíthattok rá."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Mi történt? Lemondása óta először posztolt Facebookon Novák Katalin
A Ferenc pápára emlékező bejegyzésben ezt írta: „A hivatalos gyásznak ma vége, de a szeretet örök”.


Novák Katalin hosszú szünet után vasárnap újra megszólalt a közösségi médiában. A volt köztársasági elnök egy videót tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben a nemrég elhunyt Ferenc pápáról emlékezett meg.

A bejegyzésben ezt írta:

„A hivatalos gyásznak ma vége, de a szeretet örök”.

A felvétel alatt a Legyetek jók, ha tudtok című film olasz nyelvű betétdala hallható, a képsorokon pedig Ferenc pápa 2023-as magyarországi látogatásának részletei láthatók. Többek között az a jelenet is szerepel benne, amikor Novák Katalin köztársasági elnökként fogadja a katolikus egyházfőt.

A videó Ferenc pápa magyarul elhangzó jókívánságával zárul: „Isten, áldd meg a magyart!”

Ez az első hivatalos bejegyzése azóta, hogy 2024. február 10-én lemondott köztársasági elnöki tisztségéről. Előtte legutóbb 2023. február 26-án osztott meg videót Facebook-oldalán, amelyben bejelentette, hogy véget ért az elnöki szolgálata, és gratulált utódjának, Sulyok Tamásnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: