„Bocsánatot kérek a magyar emberektől” – a honosított korcsolyázó összetörten értékelte az elbukott olimpiai érmet
– mondta Kim Minseok, miután a hetedik helyen végzett a férfi 1500 méteres gyorskorcsolya döntőjében a milánói téli olimpián.
A csütörtöki versenyt a kínai Ning Zhongyan nyerte meg új olimpiai csúccsal (1:41.98), az ezüstérmet az amerikai Jordan Stolz, a bronzot pedig a holland Kjeld Nuis szerezte meg. Kim 1:45.13-as idővel ért célba, amivel a hetedik lett a rendkívül erős mezőnyben. Futama ígéretesen indult, a kilencedik párban, frissen felújított jégen korcsolyázva a táv felénél még közel két másodperccel jobb részidőt futott az addigi éllovasnál, az utolsó 400 méterre azonban elfáradt, és végül lecsúszott a dobogóról.
„Csalódott vagyok és elnézést kérek azoktól, akik mindvégig támogattak és bíztak bennem” – mondta az MTI-nek. Egy másik interjúban hozzátette: „Nem vagyok boldog. Az olimpiai érem volt a cél” – nyilatkozta az M4 Sportnak. Kim szerint a felkészülési programja nem volt optimális az olimpiai szezonra, a túlzott terhelés pedig visszaütött a sebességére. Edzője is megerősítette, hogy a sportoló túledzette magát.
A dél-koreai születésű Kim Minseok 2024 nyarán kapta meg a magyar állampolgárságot. Korábban Dél-Korea színeiben már három olimpiai érmet is szerzett: 2018-ban és 2022-ben is bronzérmes lett 1500 méteren, Pjongcsangban pedig egy ezüstöt is nyert. Az országváltás hátterében egy fegyelmi ügy áll: 2022-ben ittas vezetés miatt 18 hónapos eltiltást kapott hazája szövetségétől, majd 2023 májusában egy bíróság 4 millió von (mai árfolyamon körülbelül 886 ezer forint) pénzbüntetésre ítélte. Ezt követően a koreai sporthatóság további két évre eltiltotta a válogatott-válogatóktól, ami megnyitotta az utat a honosítás felé.
Kimnek szombaton még lesz lehetősége javítani, ekkor a férfi tömegrajtos számban áll indul.