Kiengedték az előzetesből az ukrán hajóskapitányt - letették a 15 milliós óvadékot
A Fővárosi Törvényszék szerdai közleménye szerint az óvadék és a nyomkövetővel biztosított bűnügyi felügyelet ellensúlyozhatja a szökés, elrejtőzés veszélyét Jurij C.-nél.
A közlemény arra nem tért ki, hogy a bíróság tart-e esetleg attól, hogy a férfi bizonyítékokat tüntethet el, amire az ügyészség a fellebbezésnél utalt. Kiderült ugyanis, hogy az ukrán férfi a baleset után a telefonjáról adatokat törölt.
Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője szerint az ügyészég a telefonos adattörlésre vonatkozó bizonyíték miatt is indokoltnak tartotta a férfi letartóztatását, és ezt a fellebbezésben hangsúlyozták is, és emiatt az óvadékot mint lehetőséget, ki kellett volna zárni.
"A bíróság az ügyészi fellebbezésnek ezzel a részével azonban – végzéséből és közleményéből is kitűnően – egyáltalán nem foglalkozott"
- mondta el az Indexnek.
A bíróság szerint az sem releváns az ügyben, hogy Jurij C.-t a holland hatóságok is gyanúsítják, mivel április elsején ott is balesetet okozott.
Szabó József, a törvényszék szóvivője azt mondta, hogy az ügyészség nem kellően támasztotta alá a törlésre vonatkozó bizonyítékot, és azt sem tudják, hogy egyáltalán mit törölt ki.