HÍREK
A Rovatból

Kiegészítette Orbán vagyonnyilatkozatát az ellenzék, majd kiragasztották a hatvanpusztai birtok kerítésére

Szerintük többek között 21 hotelt, egy magángépet és a Lady-MRD-t is kifelejtette a miniszterelnök a vagyonnyilatkozatából.


A miniszterelnök vagyonnyilatkozata alapján továbbra sem rendelkezik nagy értékű ingóságokkal, például autóval, hajóval vagy repülővel, és az általa tulajdonolt ingatlanok száma sem változott. Budapest XII. kerületében van egy lakása, ami csak felerészben az övé, ezen kívül Felcsúton birtokol még egy házat.

Megtakarítása nincs, a 2002-ben felvett 20 millió forintos hitelét viszont kifizette, így már tartozása sincs. Tavaly ilyenkor még 882 ezer forintos adóssággal rendelkezett.

Ellenzéki politikusok, Gér Mihály, Balázs Péter és Kálló Gergely csütörtökön ellátogattak az Orbán család hatvanpusztai birtokára, ahol felsorolták, szerintük mi maradt ki a miniszterelnök vagyonnyilatkozatából:

  • Hatvanpuszta: 13 hektár,
  • Fertő tavi hotel: 13 hektár,
  • Club Aliga,
  • Turai kastély: 2981 négyzetméter, 10 hektár park,
  • Hunguest Hotelek (21),
  • OE-LEM magángép,
  • Lady-MRD.

"A jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszer ezer sebből vérzik, vajmi kevéssé valósul meg a célja, vagyis az, hogy a közhatalmat gyakorlók vagyoni állapotát megismerhessük" – mondta Gér Mihály, a Párbeszéd politikusa. Hozzátette: "Orbán Viktor és haverjainak törvénytelenül megszerzett vagyonát és ingóságait április 3-a, a kormányváltás után lefoglaljuk, elkobozzuk, és visszaadjuk azt jogos tulajdonosának, a magyar népnek."

Videó: Az ellenzék akciója

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor és Magyar Péter is üzent az érettségizőknek, de hatalmas különbség van a kettő között
Idén is több tízezer érettségiző ül be a tantermekbe megírni az aktuális feladatlapot, hétfőn szokás szerint magyarból vizsgáznak a végzős diákok. Sem a kormányfő, sem az ellenzék vezére nem hagyta ki a lehetőséget, hogy üzenjen nekik.


Hétfőn kezdődik az idei érettségi időszak, magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgával indítanak a végzős diákok. Természetesen minden politikai erő megemlékezik erről, hiszen sok érettségiző már betöltötte a 18 évet, tehát jövőre mindannyian választópolgárok lesznek.

Orbán Viktor ezt írta ki:

"Ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog. Sok sikert az érettségizőknek!"

Magyar Péter ezt posztolta:

"Egy kalappal mára fiatalok! Ti vagytok a haza jövője. Azon dolgozunk, hogy ti már egy emberséges Magyarországon kezdhessétek meg a felnőtt életeteket. A haza számít rátok és ti is számíthattok rá."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hadházy: 80 millióból épült piac Tiszaörsön, de „csak egy fa tákolmány lett belőle”
A független képviselő szerint a beruházás összegéből festésre és lámpákra is jutott pénz, de „a szocializmusban megszokott csempe” cseréjére már nem.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán osztott meg fotókat egy tiszaörsi beruházásról, amely uniós támogatásból valósult meg. A politikus szerint a nemrég átadott piac nem tükrözi azt az összeget, amit a kivitelezésére fordítottak.

„Ez kérem egy ‘új’ ‘piac’ Tiszaörsön, 80 millió forint EU-s támogatásból” – írta a Facebookon Hadházy.

A politikus úgy látja, a pénzből csak egy kisebb fa építményt húztak fel, míg a tanácsháza földszintjén kifestették a régi boltot, és kicserélték a világítást. A pályázati leírásban szerepelt új burkolat is, de Hadházy kételkedik benne, hogy tényleg ez látható a képeken.

„Nagyon csodálkoznék, ha a szocializmusban megszokott csempét valóban kicserélték volna.”

A honatya utalt a beruházásról szóló „propaganda” hírekre is, amelyek azt sugallják, hogy a piac segítheti Tiszaörs gazdasági fellendülését. Hadházy ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Ez kellett, mint egy falat kenyér, Tiszaörs gazdasága fel fog lendülni…”

A poszt szerint korábban csak két stand működött az út mellett, most viszont „méltó helyre került az ezüstérmes kecskesajt és az állítólag messzi földön híres tiszaörsi száraztészta”. A képviselő úgy látja, érdemesebb lett volna az árukat nagyobb városok piacaira juttatni, a helyieket pedig közvetlenül a termelőknél kiszolgálni.

„Gondolom, ezt is teszik, csak akkor nem lehetett volna 80 milliót elkölteni és a plébánossal az egészet megszenteltetni.”

A posztban Hadházy arról is ír, hogy az utóbbi években több hasonló beruházás valósult meg falvakban. „Tömegesen nőttek ki az EU-s pénzekből méregdrágán, ellenben tökéletesen feleslegesen épített, alig, vagy egyáltalán nem használt piacok a falvakban – miközben megszűnik a bolt, a posta, sok helyen még a kocsma is, elmegy az orvos és az állatorvos.”

A bejegyzés említi Tiszaörs polgármesterének egyik „megmosolyogtató” közleményét is, amelyben a helyi vezető köszönetet mondott egy fideszes országgyűlési képviselőnek, amiért „Mészáros Lőrinc bankja talán mégsem szünteti meg a faluban a MOBILbank szolgáltatást”. A polgármester hozzátette, hogy

„az ATM viszont általában nem működik”.

„Tulajdonképpen kár, hogy nem jönnek az EU-s pénzek, mennyi hasonlóan tragikomikus történetről maradunk így le” – zárta bejegyzését Hadházy Ákos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Névkutatás, stílusirányzatok és Arany János az érettségi első felében - mutatjuk, mi várta diákokat
A feladatlapnak ebben a részében általában egy 2–2,5 oldalas ismeretterjesztő vagy publicisztikai írás szerepel, amelyhez többféle kérdés kapcsolódik.


A magyarérettségi első részére másfél órát kaptak a diákok. Ezalatt kellett elolvasniuk a megadott szöveget, értelmezniük azt, megoldaniuk a hozzá tartozó feladatokat, majd kitölteniük az irodalmi műveltségi tesztet is - írta az Eduline.

Idén a nevek köré épült a szövegértési feladatsor. A vizsgázók egy ilyen témájú szöveget kaptak. A feladatlapnak ebben a részében általában egy 2–2,5 oldalas ismeretterjesztő vagy publicisztikai írás szerepel, amelyhez többféle kérdés kapcsolódik. Ezen keresztül mérik fel, mennyire tudják figyelmesen olvasni és értelmezni a szöveget.

A szövegértési feladatok között most is volt táblázat, helyes válasz aláhúzása, valamint olyan kérdések, amelyeknél indokolni kellett a választ. Ezekkel összesen 40 pontot lehetett szerezni.

Ezután következett az irodalmi műveltségi teszt, amely szintén az első feladatrészhez tartozik. Itt újabb 20 pontot gyűjthettek a diákok. A kérdések között stílusirányzatok, műfajok és irodalmi fogalmak is megjelentek. A feladatsorban szerepelt Arany János és Zrínyi Miklós is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Az olasz sajtó csak Orbán-villának emlegeti a luxusházat az Alpok lábánál - szerintük a kormányfő köreihez kötődik a cég, amelyik zsebből megvette
Frissen alapított magyar cég fizetett ki egy 4,3 milliós álomvillát Olaszországban, hitel nélkül. A háttérben ismert magyar nevekre és egy titokzatos magántőkealapra bukkantak.


Tavaly nyáron új tulajdonoshoz került Varese egyik legimpozánsabb villája - vette észre az olasz Domani értesülését a 444.hu. A több mint ezer négyzetméteres épület egyedülálló panorámát kínál a tóra és az olasz Alpokra. Ugyan a városban található, de csendes környezetben, hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel és 256 négyzetméteres garázzsal rendelkezik.

A források szerint a villa korábbi gazdája Margherita Maccapani Missoni, egy híres divatház örököse, illetve Eugenio Amos autóversenyző volt, de 2023 decemberében adásvételi szerződést írtak alá egy magyar céggel, a Praedium Property Kft.-vel. Ezt a társaságot pedig csupán pár héttel korábban, 2023. november 20-án alapította a tulajdonos TripleHill Capital.

A magyar vagyonkezelőt az olasz lap Habony Árpádhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köti. A villa vételára 4,3 millió euró (több mint 1,7 milliárd forint) volt, a 443 300 eurós előleg pedig egy Gránit Banknál vezetett számláról érkezett.

A vásárláshoz nem vettek fel hitelt, és az összeget egy összegben fizették ki, pedig „nem egy dúsgazdag sejk vette meg, hogy olaszországi nyaralóként használja, hanem egy magyar cég, amelyet mindössze három hónappal az adásvételi szerződés előtt alapítottak” – állapítja meg az olasz hírlap.

A végleges adásvételi szerződést 2024. július 17-én írták alá. Ekkorra viszont már az Influentia Kft. lett az új vevő, amelyet 2023 szeptemberében hoztak létre. A cég a Progressus Magántőkealaphoz tartozik, a kezelője pedig szintén a TripleHill, amely a fentebb írt Praedium Property Kft.-vel megegyező székhelyen működik.

Az olasz sajtó a vásárlás - feléjük furcsa - körülményei miatt egyenesen „Orbán-villaként” emlegeti a luxusépületet.

A Domani cikke szerint a nyilvános dokumentumok alapján nem lehet pontosan megállapítani, hogy ki a luxusingatlan tényleges tulajdonosa.


Link másolása
KÖVESS MINKET: