HÍREK
A Rovatból

Kiderült: nagyobb területen akar akkumulátort gyártani a CATL Debrecenben

Eddig csak logisztikáról volt szó, most már összeszerelő üzemet is létesítetnének. Civilek szerint környezetileg igencsak aggályos a terjeszkedés.


A Civil Fórum Debrecen Egyesület szerint várható volt, hogy az önkormányzati választások után derülnek ki a kényes részletek a debreceni akkumulátorgyár ügyében, írja a Népszava.

Kiderült, hogy az INPARK Szigma Kft. telephelyén, amit a kínai CATL bérel, nemcsak logisztikai tevékenység folyik, hanem egy összeszerelő üzem is épül. Ez az eddigi 40 GW gyártókapacitást 49,2 GW/órára növeli.

A CATL másodszor módosítja a környezethasználati engedélyét, és a most előterjesztett anyag szerint a város környezeti terhelése tovább nő.

A civilek szerint a CATL kommunikációja álságos, amikor „zárt gyártási technológiáról” és „karbonsemleges gyárról” beszélnek.

A környezethasználati engedély módosítása szerint a meglévő 51 légszennyező forráshoz négy újabb csatlakozik, ami nem erősíti a zárt technológia állítását. A civilek állásfoglalása szerint,

a CATL „a szén-dioxid kibocsátásról mélyen hallgat”, illetve miattuk a napi 350 tehergépjármű forgalma további negyvenöttel nő, de az általuk okozott terhelésről hallgatnak.

A vízfogyasztással kapcsolatban a CATL korábban új, víztakarékos gyártástechnológiát jelentett be, de a benyújtott engedélyben erről nincs adat, és szürke víz felhasználásának részletei sem ismertek.

A civilek szerint

Lázár János törekvése, amely a helyi önkormányzatok adóbevételeinek elvonására irányul, csak növeli az aggodalmakat, hiszen így „Debrecenben valóban csak a kínai akkumulátorgyár negatív következményei maradnának”.

A debreceni városháza szerint a Civil Fórum „támadja azokat a beruházásokat, amelyek az iparűzési adóbevételek növekedéséhez vezettek”.

A Fidesz-frakció közleményében kiemelték, hogy a CATL önként vállalta az NMP kibocsátás csökkentését és a tisztított szennyvíz használatát. Debrecen az egyetlen város, amely karbonsemleges ipari parki programot indított és Zöld Kódexszel rendelkezik, írták.

Miközben Debrecenben épül az akkugyár, Bátonyterenyén újraindult a tavaly felfüggesztett akkumulátorfeldolgozó.

A SungEel Kft. megszegte a működéssel és hulladékgazdálkodással kapcsolatos szabályokat, és több ezer tonna veszélyes hulladékot illegálisan tárolt.

A kormányhivatal szerint a cég mostanra teljesítette a szükséges feltételeket, és újraindulhatott.

A vállalat a következő közleményt adta ki:

"A CATL a beruházás 2022-ben történt bejelentésekor kitért arra, hogy mekkora területen tervezi tevékenységét. A terület használatba vétele több lépcsőben, adásvétellel és bérleti szerződés útján történik.

2024. január 9-én látott napvilágot a bejelentés arról, hogy az INPARK Szigma Kft. beruházásában a Debrecen Déli Ipari Park területén felépülő 60 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokot a CATL Debrecen fogja kibérelni. Az akkori tájékoztatásnak megfelelően a létesítmény elsődlegesen a CATL Debrecen raktározási igényeit szolgálja ki, emellett kisebb részben akkumulátormodulok összeszerelését végzi majd itt a vállalat.

Az időközben elkészült csarnokot a CATL Debrecen júniusban átvette, jelenleg a technológiai eszközök telepítése folyik. Az épületben a sikeres tesztüzemet követően akkumulátormodulok összeszerelése folyik majd a raktározási tevékenység mellett. Az akkumulátormodulok összeszerelése az akkumulátorcellák gyártásának utófolyamata. A CATL Debrecen az akkumulátorterméket cella vagy modul összeállítás formájában szállítja a vevőnek a megrendelői igények alapján.

Az akkumulátorcellák gyártása a CATL saját beruházásában épülő üzemcsarnokban zajlik majd.

A CATL minden esetben konkrét megrendelések alapján dönt beruházásairól, így történt ez a magyarországi termelőbázis esetén is. A debreceni akkumulátorgyárnak fontos szerepe lesz az e-mobilitás európai terjedésében, ami azért is fontos, mert az Európai Bizottság döntése szerint 2035-tól nem lehet új dízel- és benzinmotoros autókat értékesíteni az EU területén.

A CATL 2023-ban jelentette be célkitűzését, hogy 2025-re alaptevékenységében, 2035-re pedig a teljes akkumulátor-értékláncban szén-dioxid-semlegességet ér el. A vállalat célja, hogy a Debrecenben épülő gyár röviddel működése megkezdése után karbonsemlegessé váljon, és mind a gyár, mind az azt kiszolgáló logisztikai hálózat működtetésében maximálisan érvényesüljenek a fenntarthatósági szempontok."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Hetey László
A színész életének 84. évében méltósággal viselt betegség után hunyt el.


Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.

"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."

Hetey László Nyíregyházán született 1942. február 12-én. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt. 1983-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.

A 2021-ben elhunyt Szabó Tünde színművésznő volt a társa, vele és Bodnár Istvánnal közösen írta A deszka szálkái című könyvet. A színpad mellett a televíziók képernyőjén is láthatta a közönség, szerepelt a 2006-ban bemutatott Mátyás, a sosemvolt királyfi és a Kisváros című sorozatokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Beszólt Szijjártó Péternek a lengyel külügyminiszter: Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni
A magyar külügyminiszter X-re kitett bejegyzésére reagált a lengyel politikus. Radosław Sikorski nem kímélte kollégáját, és többször is visszaírt.


Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.

A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:

"Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni".

Szijjártó erre így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó.”

Sikorski sem maradt csendben, és újabb választ küldött: "Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!"

A két külügyminiszter nem először került nyilvános vitába. Márciusban Szijjártó Elon Musk kapcsán kritizálta lengyel kollégáját.

Az X-en történt szóváltást Tompos Márton szúrta ki:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter több fotót is mutatott a magánrepülőről, amivel Orbán Viktorék elrepültek Horvátországba
Szerinte furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón dolgozik a kormányzati stratégián. A legérdekesebb azonban, hogy mi is ez a stratégia.


Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.

Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A csapatról maga Orbán Viktor is megosztott egy közös fotót pénteken a Facebook-oldalán.

Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.

Szombaton délután Magyar több fotót is megosztott a Facebook-oldalán a repülőgépről.

A bejegyzésében azt írta:

„Íme Schmidt Máriáék azon luxusrepülőgépe belülről, amelyen Orbán Viktor utazott az Adriára. Eddig nyaralásról beszéltek, de a lebukás után már munkáról és győzelmi tervről hazudik a kormány.

Önmagában furcsa, hogy a magyar miniszterelnök nem a munkahelyén, hanem egy adriai luxushajón “dolgozik” a kormányzati stratégián.”

Magyar szerint azonban az talán érdekesebb, hogy mi is ez a stratégia.

„Vajon igazak-e azok a hírek, hogy hamarosan menesztik Sulyok Tamás köztársasági elnököt és a helyére ültetik a felcsúti (orosz)lánt, hogy ezzel megmeneküljön a választók előtti megmérettetéstől és a totális kudarctól.”

A TISZA Párt elnöke a bejegyzés végén azt is hozzátette: még mindig várják a választ, hogy „mennyibe került a luxusrepülőút és a magyar adófizetők állták-e a számlát, vagy az oligarchák fizették azt, mintegy visszaosztásként Orbán Viktornak”.

Erre azóta viszont már érkezett válasz Kocsis Mátétól. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis azt írta Magyar Péternek, hogy a miniszterelnök az általa igénybe vett szolgáltatásokért mindig fizet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lefestették az orosz szót több oroszlányi tábláról is Sulyok Tamás bejegyzése után
A város határán lévő tábláról az orosz felirat azután tűnt el, hogy a köztársasági elnök módosította a munkácsi rakétatámadás után írt bejegyzését a közösségi oldalán.


Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.

Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.

A lap megjegyzi, hogy a táblák lefestése azt követően történt, hogy Sulyok Tamás a Munkácsot ért rakétatámadás után a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből utólag törölte az orosz kifejezést.

Az oroszlányi fotó a Telex cikkében látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk