HÍREK
A Rovatból

Kiderült, hogy besúgó volt a volt román államfő a kommunizmus idején, el is vették az előjogait

A Securitate már diákkorában, 1972-ben beszervezte Basescut, aki a tengerészeti egyetemen Petrov fedőnév alatt írt volt kollégáiról elmarasztaló jelentéseket.

Link másolása

Kilakoltatják állami protokollvillájából Traian Basescu volt román államfőt, akiről a múlt héten állapította meg jogerősen a legfelsőbb bíróság, hogy egyetemi hallgatóként együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval - közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.

Az állami protokollingatlanokat kezelő közhasznú társaság (RA-APPS) szerint Basescunak a bírósági ítélet jogerőre emelkedésétől számítva 60 napon belül ki kell költöznie abból a bukaresti, Gogol utcai ingatlanból, amelyet a volt államfők előjogait szabályozó törvény értelmében utaltak ki számára.

A kormányőrség (SPP) már múlt héten közölte, hogy nem biztosítja tovább a volt elnök védelmét.

Romániában a volt államfőnek megbízatása lejárta után állami protokollingatlant, irodavezetőt és titkárt, kormányőrségi védelmet, szolgálati autót bocsátanak rendelkezésére, és a mindenkori tisztségben lévő elnök járandóságának 75 százalékára jogosult. A 2001-es törvény szerint ezekre az előjogokra azonban nem jogosult volt román államfő, ha azért szűnt meg a megbízatása, mert népszavazással leváltották, vagy valamilyen bűncselekményért jogerősen elítélték.

A román parlament tavaly - éppen a Basescuval kapcsolatban felmerült besúgóvád miatt - törvénymódosítást fogadott el, amely szerint abban az esetben is megvonják az előjogokat, ha volt államfőről jogerős, végleges ítélet állapítja meg, hogy a Securitate besúgója vagy alkalmazottja volt.

Basescuról "újonnan feltárt dokumentumok alapján" 2019-ben állapította meg a román átvilágítási testület, a Securitate Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS), hogy jelentett a kommunista titkosrendőrségnek. A CNSAS közölte, hogy a Securitate már diákkorában, 1972-ben beszervezte Basescut, aki a tengerészeti egyetemen Petrov fedőnév alatt írt volt kollégáiról elmarasztaló jelentéseket.

Korábban az átvilágítási testület több ízben is igazoló jelentést állított ki arról, hogy Basescu nem volt besúgó, különben a hatályos törvények értelmében nem is vállalhatott volna közhivatalt.

Az államfői tisztséget tíz éven keresztül betöltő Basescu - akinek mandátuma idején az alkotmány betartása felett kellett őrködnie és többek között a bírák kinevezése és felmentése is hatáskörébe tartozott - nem ismerte el a román igazságszolgáltatás döntését, a múlt heti végzés után annyit írt közösségi oldalán, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságánál (EJEB) panaszolja be Romániát.

A jelenleg 70 éves Basescu 2004 és 2014 között volt Románia elnöke, államfői megbízatása lejárta után megalapította a Népi Mozgalom Pártot (PMP), amelynek színeiben előbb szenátor lett, majd 2019-ben európai parlamenti mandátumot szerzett. Pártja a 2020-as parlamenti választáson kiesett a bukaresti parlamentből, miután nem érte el az ötszázalékos bejutási küszöböt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A megyei jogú városokban 3 százalékkal vezet előttünk a Fidesz, ők 26 százalékon állnak, mi 23 százalékon
Egy eddig nem publikált közvélemény-kutatás eredményét ismertette Orosházán. Mondott egy ennél „fantasztikusabb” adatot is.

Link másolása

A megyejogú, és ahhoz közel álló méretű városokban áll a legjobban Magyar Péter pártja, ezeken a helyeken 3 százalékkal van előttük a Fidesz - erről beszélt Magyar Péter az Orosházán tartott fórumán. A frissen politikai pályára lépett jogász mindezt eddig nem publikált közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva mondta.

Magyar szerint ezeken a területeken a Fidesz 26 százalékon, míg az ő pártja 23 százalékon áll.

„Én azt gondolom, hogy ez egy fantasztikus szám. És ami még ennél is fantasztikusabb, hogy a 18 és 29 éves korosztályban pontosan dupla annyi szavazónk van, mint a Fidesznek”

- fejtette ki Magyar, akinek bejelentését taps fogadta.

Magyar azt is hozzátette: ez nyilván nem elég az üdvösséghez és a teljes változáshoz.

„Nyilván sok ezer milliárd forintról van szó, sokak szabadságáról is most már. Úgyhogy a fiúk mindent el fognak követni a legaljasabb eszközökkel, erre legyenek készen (..) hogy megakadályozzák, hogy átütő eredményt érjünk el” - mondta Magyar.

Az Orosházán tartott fórumról készült élő Facebook-bejelentkezést ITT tudod megnézni, az idézet rész körülbelül az 57. percnél hangzik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Százezer forintnyi áruval megpakolva akart kisurranni egy Lidl-ből egy banda, akikkel gyerekek is voltak
Egyszerűen kitolták a bejáraton a bevásárlókocsit. A dolgozók azonban kiszúrták őket, így inkább menekülőre fogták.

Link másolása

Több mint százezer forintnyi áruval megpakolva, fizetés nélkül távozott egy solti áruházból egy banda. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleményében azt írta, hogy a két férfi és a két nő - akikkel a közzétette videófelvétel szerint két gyermek is volt - január 26-án 19 óra 15 perc körül az áruházból százezer forintot meghaladó értékű árucikket akart eltulajdonítani úgy, hogy a telepakolt bevásárlókocsit a bejárati ajtón át tolták ki a parkolóba.

A lopást azonban az alkalmazottak észrevették, ezért a bűnbanda tagjai – a termékeket hátrahagyva – elmenekültek a helyszínről.

A társaság egyik fele valószínűleg egy kék színű Opellel közlekedett.

A rendőrség kéri, hogy aki a felvételen látható személyek bármelyikét felismeri, hívja a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon. A névtelenség megőrzése mellett is tehető bejelentés a telefontanú (06-80/555-111) zöldszámán vagy a 112-es segélyhívó számon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár János Magyar Péterről: Nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem
A miniszter nem tudott rosszat mondani Magyar munkájára, aki dolgozott az általa felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Kíváncsian várja, mi lesz a kimenetele ennek a „politikai próbálkozásnak”.

Link másolása

A Fidesz egri kampánynyitóján kérdezte meg a 444 Lázár Jánost kegyelmi ügyről, Magyar Péterről, illetve az általa nyilvánosságra hozott hangfelvételről.

Az építési és közlekedési miniszter ez utóbbi kapcsán úgy fogalmazott, hogy az ígéret egy atombomba volt és egy vízipisztoly lett belőle. Lázár azt is hozzátette, nem tudja elképzelni, hogy az ügyészségi iratokba valaki kívülről belenyúlt volna.

A miniszter szerint Varga Judit a hangfelvételen tévedett, vagy hülyeséget beszélt.

A kegyelmi ügy kapcsán Lázár János azt mondta: ő azok közé tartozik aki szeretné tudni, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre.

„Nagyon szeretném tudni végre, hogy egy kiskorú gyerek sérelmében elkövetett bűncselekményben hogyan lehet kegyelmet adni Magyarországon. Ezt én fölháborítónak és megbocsáthatatlannak tartom egy politikai közösségen belül, és az ország szempontjából is. Aki egy kiskorú gyerek rovására, sérelmére elkövetett bűncselekményben kegyelmet ad, az nem való fölénk, és nem való közénk sem”

- mondta az építési és közlekedési miniszter.

A politikustól arról is megkérdezték, hogy mennyire tartja veszélyesnek a Fideszre nézve Magyar Péter politikai színre lépését.

„Én nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem. Én dolgoztam a Péterrel, dolgozott az általam felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Arra a munkájára én rosszat mondani nem tudok, a személyeskedő részekben pedig nem szeretek részt venni. Kíváncsian várom, mi lesz a kimenetele ennek a politikai próbálkozásnak”

- fejtette ki Lázár János.

Szerinte az elmúlt 30 évben sokan kiváltak a Fideszből, az ellenzéki pártok pedig tele vannak ilyen politikusokkal, „ebben semmi különleges nincs”. Lázár úgy látja, hogy Magyar Péter veszélyesebb az ellenzéki pártokra, mint a Fideszre, mert a szavazóik elégedetlenek velük, és le akarják váltani őket.

A teljes interjút ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nem csillapodnak a kedélyek a református egyházban, feljelentik Balogh Zoltánt a zsinati bíróságon
A beadványt pénteken juttatják el az egyház vezetőihez. Ebben kifejtik, hogy a zsinati törvények alapján le kellett volna mondania Baloghnak.

Link másolása

A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól. A csatorna szerint a beadványt pénteken juttatják el az egyház vezetőihez, ebben pedig azt jelzik:

a zsinati törvények alapján le kellett volna mondania Balognak.

Balogh Zoltán februárban mondott le az egyház vezetéséről miután kiderült, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök tanácsadójaként támogatta a pedofil bűntársát védő K. Endre kegyelmi kérvényét. A korábbi miniszter azonban csak a zsinati elnöki posztról távozott, a Dunamelléki Egyházkerület püspöki tisztét megtartotta.

Azóta többen is követelték a lemondását. Legutóbb 130 református értelmiségi írta alá a „Nem hallgathatunk!” című nyilatkozatot, melyben arra kérték Baloghot: mondjon le a püspöki tisztségéről.

Vargha Anikó egykori kántor az elsők között követelte az exminiszter távozását. Facebook-oldalán akkor arról írt, hogy szerinte Balogh Zoltán lehúzza és lejáratja a református egyházat.

Ezután először felkérték, hogy finomítsa a bejegyzését, később azonban egy presbiteri ülésen úgy döntöttek, felmentik a szolgálat alól.


Link másolása
KÖVESS MINKET: