HÍREK
A Rovatból

Kiakadt a magyar kormányra Brüsszel polgármestere a menekültbuszok miatt: „Meddig tűrjük még a provokációkat?”

A múlt héten jelentette be a kormány, hogy közvetlen, egyirányú buszjáratot indít Röszkéről a belga fővárosba, amivel ingyen utazhatnak az unió területére belépő, majd az uniós eljárásrendet lefolytató bevándorlók.


Meddig tűrjük még a provokációkat egy általunk támogatott ország részéről? - írta az X-en Brüsszel polgármestere Magyarországra utalva.

Philippe Close arra reagált, hogy Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára múlt hét pénteken bejelentette:

a magyar kormány közvetlen, egyirányú buszjáratot indít Röszkéről a belga fővárosba, amivel ingyen utazhatnak az unió területére belépő, majd az uniós eljárásrendet lefolytató bevándorlók.

Ezt egyfajta válaszlépésként szánják arra, hogy az Európai Unió Bírósága 200 millió eurós átalányösszeg, a késedelem minden napjára pedig 1 millió eurós büntetés megfizetésére ítélte Magyarországot, amiért egy 2020-ban, a menekültügyi eljárásokkal kapcsolatban megállapított jogsértést nem szüntetett meg.

Rétvári múlt heti tájékoztatóján azt mondta, „ha az Európai Unió, Brüsszel arra akarja kényszeríteni Magyarországot, hogy engedjük be azokat az illegális migránsokat, akiket eddig feltartóztattunk (...) akkor Magyarország az európai eljárásrend lefolytatása után felajánlja ezeknek az illegális migránsoknak, hogy önkéntesen, ingyenesen, egy útra Brüsszelbe szállítjuk őket”.

„Az uniós elnökséget betöltő magyar kormány nem riad vissza a provokációtól. Felszólítom Alexander de Croot és Annelies Verlindent, hogy blokkolják ezeket a buszokat a belga határon. Meddig tűrjük még a provokációkat egy általunk támogatott ország részéről?”

– írta ennek kapcsán Philippe Close.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Szijjártó feleségéről: Az oroszok fedetlen ügynökének a feleségén csak a napszemüveg annyiba kerül, amennyiért egy átlagos magyar legalább fél évet dolgozik
Szijjártónének az arany napszemüvege is Cartier kb. 2,7 millióért - írja a független képviselő. Pár napja bemutatta a Cartier nyakláncát, fülbevalóját, óráját, így most már mintegy 10 milliónyi ékszert és kiegészítőt fedezett fel rajta.


Hadházy Ákos valamit elfelejtett. A minap szemlézte Szijjártó Péter feleségének a kiegészítóit, ékszereit, és megállapította, hogy csak amit látni a képen, alsó hangon 6 millióba kerül.

A képviselő azonban most rájött, hogy kihagyta a miniszter feleségének Cartier napszemüvegét kihagyta a felsorolásból, és dez a darab is új áron 2,7 millióba kerül, már persze ha tényleg eredetiről, vagy nem a félmilliós aranyozott változatról van szó.

"Elnézést ezt nem vettem észre: Szijjártónének az ARANY NAPSZEMÜVEGE IS CARTIER, kb 2.7 MILLIÓÉRT. Értik? Az oroszok fedetlen ügynökének a feleségén csak a napszemüveg annyiba kerül, amennyiért egy átlagos magyar legalább fél évet dolgozik.

Pár napja bemutattam ezen a képen a Cartier nyakláncát, fülbevalóját, óráját, de a napszemcsire nem figyeltem. Azokkal együtt így már 10 millió van ezen a képen a hölgyön.

Akkor is elmondtam, hogy Szijjártónénak van egy egy rejtélyes cége, aminek se honlapja, se telefonszáma, de évente sok százmilliós nyereséget termel. Amit vagy pénzmosásal, vagy állami megrendelésekkel lehet leginkább elérni.

De persze mindez semmi ahhoz a gyalázathoz képest, amit a férje külügyminiszterként művel.

(a dologhoz hozzátartozik még, hogy ennek a szemüvegnek van pórias változata is, az csak aranyozott és “csak” fél millióba kerül. De nem feltételezek ilyen csóróságot a hölgyről."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Gyilkosok” feliratú ukrán zászlót tettek a nagykövetség kapujára – Bayer Zsolt tüntetést szervezett a kárpátaljai magyar halála miatt
A tüntetésen Rákay Philip is felszólalt, és arra kérte a jelenlévőket: „ismeretlenül is emlékezzünk Sebestyén Józsefre, aki az aljas globalista érdekek áldozata lett”.


Több százan gyűltek össze péntek este Ukrajna budapesti nagykövetségénél, ahol mécsesgyújtással emlékeztek meg egy kárpátaljai, magyar állampolgárságú férfiról. A demonstrációt Bayer Zsolt, kormánypárti publicista hirdette meg, miután a Mandiner szerdán arról számolt be, hogy egy 45 éves férfit, halála előtt, a testvére elmondása szerint bántalmazás ért egy ukrajnai toborzás során.

A férfi nővére szerint hozzátartozóját vasdoronggal verték meg, majd három héttel később életét vesztette. Vasárnap közzétett egy videót a közösségi médiában, amelyen egy férfi térdelve, ukrán nyelven beszél egy, a felvételen nem látható személyhez.

A tüntetésen Rákay Philip is felszólalt, és arra kérte a jelenlévőket: „ismeretlenül is emlékezzünk Sebestyén Józsefre, aki az aljas globalista érdekek áldozata lett”. A beszámolók szerint a tüntetők mécseseket helyeztek el az épület előtt, és egy „gyilkosok” feliratú ukrán zászlót tettek a nagykövetség kapujára - írta meg a 24.hu.

Bayer Zsolt azt kérte az ukrán nagykövettől, hogy adja át ezt az üzenetet: „mi nem gyűlöljük az ukránokat”.

Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője úgy fogalmazott: „ebben a háborúban magyar embereknek semmi keresnivalója sincs”. Kritizálta az ellenzéki politikust, Magyar Pétert is, mondván: „egy teljes napon át nem emlékezett meg a tragédiáról, és utána is a saját fotójával tette meg azt”.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel részvétét fejezte ki az elhunyt családjának. Pénteki rádióinterjújában vizsgálatot ígért, és kijelentette: „agyonvertek egy magyar állampolgárt”, valamint hozzátette, hogy Ukrajnában „kényszersorozás” zajlik.

Az ukrán fegyveres erők csütörtökön közleményt adtak ki. Azt írták, hogy a férfit június 14-én hivatalosan mozgósították, orvosilag alkalmasnak találták, másnap kiképzésre küldték, de június 18-án fegyver nélkül, engedély nélkül távozott az alakulatától. Június 24-én saját maga jelentkezett a beregszászi kórházban, ahol akut stresszreakciót állapítottak meg nála, majd átszállították Beregszászra fekvőbeteg-ellátásra.

A hadsereg közlése szerint a férfi testén nem találtak erőszakos sérülésekre utaló nyomokat, halálát pedig július 6-án tüdőembólia okozta. Visszautasították a "kényszersorozással" és rossz bánásmóddal kapcsolatos vádakat, ugyanakkor jelezték: nyitottak a körülmények vizsgálatára az ukrán törvények szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
21 éves magyar fiú halt meg az ukrán fronton az oroszok ellen harcolva
A fiatal katona az Azov-egység soraiban harcolt, amikor életét vesztette. Holttestét még nem hozták haza, apja Kanadából intézi a temetést, amit nem Magyarországon akar tartani.


Aser Benjámin 21 éves magyar fiatal, az ukrajnai háborúban vesztette életét, amikor önkéntesként harcolt az ukrán hadsereg oldalán. A fiú május 24-én, harci cselekmény közben halt meg az oroszokkal folytatott küzdelem során – tudta meg a Telex.

Benjámin nem Kárpátalján, hanem Magyarországon született és nevelkedett. Korábban a Magyar Honvédség szerződéses katonája volt, de 2023 márciusában nem jelent meg szolgálati helyén, ezért büntetőeljárás indult ellene. Úgy tudni, akkor azt mondta felettesének, hogy Ukrajnába megy harcolni.

Egy ukrán forrás szerint az Azov Különleges Műveleti Dandárból kivált, elitnek számító 3. önálló rohamdandár tagjaként szolgált.

Ebben az egységben esett el, röviddel azután, hogy betöltötte 21. életévét.

A fiú édesapja, Aser Nátán jelenleg Kanadában él, ahol politikai menedékjogot kapott a 2010-es évek végén. A Telexnek telefonon megerősítette, hogy fia magyar állampolgár volt, aki 2019 és 2021 között tartózkodott Kanadában, majd visszatért Magyarországra. Elmondása szerint fia már azelőtt elhagyta a Magyar Honvédséget, hogy 2023 tavaszán nyoma veszett volna, és senkinek nem szólt arról, hogy a frontra készül.

Az apa szerint fia autista volt, és szerinte „semmi keresnivalója nem lett volna a magyar honvédségnél”.

Úgy tudja, Benjámin szeretett volna hivatásos katona lenni, de ezt a Honvédség elutasította. „Szerette a haditechnikát, a hadászati kérdéseket, nyolc évesen már tankokat rajzolgatott” – mesélte az édesapa.

A holttest hazaszállítása jelenleg még folyamatban van. A gyászoló apa azt szeretné, ha fiát Kijevben vagy Torontóban temetnék el, mivel ő nem tud Magyarországra utazni. „Azt szeretném, ha Kijevben vagy Torontóban temetnék el Bendzsit, de semmiképpen sem Magyarországon, mert akkor a sírját sem láthatnám” – mondta.

A beszélgetés során azt is hangsúlyozta: „Benjámin a tetteivel és a döntéseivel egyértelműen az ukrán nép oldalára állt, a közismert jogi konzekvenciák miatt nyilvánvalóan soha nem tért volna vissza Magyarországra.”

„Ezért kifejezett szándékom, hogy a fiamat Kijevben temessék el. Benjámin szíve és lelke Ukrajnához és az ukrán néphez kötötte őt.”

A fiú emlékére Kanadában alapítvány is létrejött, amelynek Facebook-oldala már elérhető.

Az üggyel kapcsolatban a Telex megkereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, valamint a Honvédelmi Minisztériumot is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ukrán külügy: a magyar vezetés kijelentései „manipulatívak”, mert „teljesen eltorzítják a valós helyzetet, támogatva Oroszországot a propagandájában”
A szóvivő szerint Magyarország politikai célokra használja fel az ukrán mozgósítás egyedi eseteit, ezzel veszélyeztetve az ukrán–magyar kapcsolatokat. Az ukrán fél részletesen ismertette Sebestyén József esetét, a két videofelvételre azonban nem adott magyarázatot.


Heorhij Tykhyi, az ukrán külügyminisztérium szóvivője pénteken sajtótájékoztatót tartott Kijevben, ahol a Sebestyén József halála körüli vitáról is szó esett. A szóvivő szerint Magyarország politikai célokra használja fel az ukrán mozgósítás egyedi eseteit, ezzel veszélyeztetve az ukrán–magyar kapcsolatokat.

Tykhyi úgy fogalmazott, hogy a magyar vezetés kijelentései „manipulatívak”, mert „teljesen eltorzítják a valós helyzetet, támogatva Oroszországot a propagandájában”. Hangsúlyozta, hogy a magyar nyilatkozatokban sehol nem jelenik meg Oroszország felelőssége, pedig szerinte a mozgósítás oka „az orosz agresszió, és ennek a ténynek a figyelmen kívül hagyása abszurd”.

A szóvivő szerint „mintha a mozgósítás önmagában létezne Ukrajnában, mert a kormány egyszerűen úgy döntött, hogy mozgósítja az embereket”. Hozzátette: minden ukrán állampolgárnak, így a magyar nemzetiségűeknek is, kötelessége megvédeni az otthonát, szerettei életét és az ország szuverenitását.

Az ukrán fél részletesen ismertette Sebestyén József esetét. Elmondták, hogy a férfit június 14-én mozgósították, miután orvosi vizsgálaton szolgálatra alkalmasnak nyilvánították. Június 15-től kiképzésen vett részt, majd június 18-án elhagyta a kiképzést, fegyver nélkül. Június 24-én saját lábán jelentkezett a beregszászi sürgősségi osztályon, ahol akut stresszreakciót állapítottak meg nála. Ezt követően átszállították a Beregszászi Regionális Pszichiátriai Intézetbe. A kórházi vizsgálatok nem mutattak ki testi sérüléseket.

Az igazságügyi orvosszakértői jelentés szerint Sebestyén halálát tüdőembólia okozta, és nem találtak rajta erőszakos beavatkozásra utaló jeleket.

Az ukrán szárazföldi erők elutasították azokat a vádakat, amelyek szerint jogsértően mozgósítanák a lakosságot. Közölték, hogy készek az események átlátható kivizsgálására.

Ezzel szemben Magyarországon több sajtóorgánum – köztük a Mandiner – arról írt, hogy Sebestyént megverték a mozgósítás során, és az elszenvedett sérülései miatt halt meg.

Két videófelvétel is nyilvánosságra került. Az egyiken négykézláb látható, feltehetően a kiképzés alatt. A másik felvételen segítséget kér a közelben álló mentősöktől, akik azonban nem segítenek neki, csak annyit mondanak: „szedje össze magát és álljon fel”.

Az ukrán külügy nem adott magyarázatot arra, hogyan és milyen körülmények között készültek ezek a felvételek. Azt sem tisztázták, hogy miért nem vitték Sebestyént azonnal kórházba, ha már akkor rosszul volt.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára péntek este közösségi oldalán reagált az ukrán sajtótájékoztatóra. Azt írta: „a valós helyzet az, hogy egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték. Nemcsak a keleti fronton folyik az öldöklés, de már Kárpátalján is áldozatokat szed, ráadásul a hivatalos ukrán szervek által. Európában ilyen nem történhet meg – egy, az Európai Unióhoz csatlakozni akaró országban nem verhetnek vasdoronggal agyon embereket csak azért, mert nem akarnak háborúba menni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: