Egymás után telnek meg a kórházak, több helyen már rangsorolni kell, ki kerüljön intenzívre
Több orvos is arról számolt be, hogy egyre fiatalabbak szorulnak intenzíves ellátásra, olyanok is, akik korábban makkegészségesek voltak. Van, ahol a legsúlyosabb állapotban lévő időseknek már nem jut hely az intenzív osztályokon.
Egy másik budapesti intenzíves orvos is arról számolt be, hogy sokkal fiatalabb betegek vannak náluk most, mint az előző hullámok során,
25-45 évesek szorulnak intenzíves ellátásra. Mint mondta, olyan emberekről van szó, akik korábban makkegészségesek voltak, mégis ijesztően gyorsan összeomlik a tüdejük.
Azt is közölte, hogy ők is rangsorolnak, és a fiatalabbak kerülnek az intenzívre.
Egy nagyobb vidéki kórház orvosa azt mondta, hogy szerinte náluk is napokon, heteken belül eljöhet az a pont, amikor csak az egyértelműen indokolt eseteket küldik tovább az intenzívre.
"Ez nem egyik pillanatról a másikra történik. Nem arról van szó, hogy hétfőn még mindenkit továbbküldök, kedden meg senkit, hanem arról, hogy az egyik héten még nyolc, aztán már csak hat beteget. Ha üres az intenzív, könnyebben továbbküldjük a 85 éveseket, de a 20 éveseket továbbküldjük akkor is, ha nagyon nagy a baj. És vannak a billegők, akik békeidőben nagyobb arányban felkerülhetnek, ilyenkor kevésbé. Nem istent játszunk. Ez a dolgok normális rendje"
- mondta.
Az intenzív osztályokon leginkább az jelent továbbra is problémát, hogy nincs elég dolgozó. A kisebb vidéki kórházban dolgozó orvos azt mondta, "megint ott tartunk, hogy egy intenzíves ápolóra 6-8 beteg jut", ami sokszorosa az ideális aránynak. Szerinte ki kellene mondani, hogy "ennek semmi értelme, eddig bírtuk, itt a plafon".