KÉK HÍREK
A Rovatból

Két nőt erőszakolhatott meg a technológiai iparmágnás 30 évvel ezelőtt, akit egykor „Nagy-Britannia legszebb főnökének” neveztek

Miután az esküdtek Lawrence Jonest bűnösnek találták, lányai zokogásban törtek ki. Ítélet december elsején várható.


Az 55 éves Lawrence Jones egykori technológiai iparmágnás az 1990-es évek két nő erőszakolt meg a lakásán, miközben zenészként kereste a kenyerét. Mindkét esetben elkábította őket, hogy részben eszméletüket veszítsék, így képtelenek voltak reagálni.

Elképesztő bukása előtt a négygyerekes apa 700 millió fontos vagyont halmozott fel, és rendszeresen szerepelt a BBC-n.

Az első áldozat akkor találkozott Jonesszal, amikor Manchester belvárosában dolgozott.

1993 végén Jones megkérte, hogy jöjjön el a lakásába egy italra és egy „beszélgetésre”, hogy „megismerjék egymást”.

Beleegyezett, és éjfél után egyedül érkezett meg a gyengén megvilágított lakásba, ahol Jones töltött neki egy pohár bort, mielőtt elszívott volna egy spanglit. Ezután leült mellé, miközben a nő néhány kortyot ivott a borból.

A nő később azt mondta, hogy innentől fogva az emlékei a történtekről "olyanok, mint pillanatképek vagy kimerevített képkockák".

Elmondta a rendőröknek, hogy emlékszik, amikor WC-re ment, mert rosszul érezte magát, mindent olyan távolinak, lebegőnek érzett. Egy másik „emlékvillanásban” rémlett neki, hogy Jones átkarolta. Nagyon furcsán érezte magát, mintha a teste nem a sajátja lenne. Aztán visszaemlékezett arra, hogy „hátradőlt az ágyon” miközben Jones „szenvedélyesen csókolgatta a nyakát és a mellkasát, egyik keze a dereka körül a hátán volt, a másik pedig a bal mellén". Úgy emlékszik, hogy akkor már mezítláb volt, és nem volt rajta felső. Valami ilyesmit kérdezett Jonestól: „Mit csinálsz?”

A férfi valami olyasmit válaszolt, hogy „ez lesz a mi titkunk” és „jó lesz neked”.

A nő szerint Jones megfenyegette, hogy azt tehet vele, amit akar, mert senki sem tudta, hogy ott van. A következő emléke az volt, amikor másnap reggel magához tért, és Jones taxit foglalt neki, hogy ne késsen el a munkából. „Nagyon, nagyon durván, nagyon rosszul érezte magát, fejfájással, mintha egy átdorbézolt éjszakán lenne túl”, nem csak egyetlen pohár bort ivott volna meg.

„Zsibbadtnak és sokkoltnak” érezte magát, a műszak után hazament és lezuhanyozott.

Elmondta három barátjának, hogy mi történt állítólagosan, majd később beszélt egy tanácsadóval és egy rendőrtiszttel, bár hivatalos panaszt nem tett abban a szakaszban. Az esküdtek úgy vélték, hogy beszámolója konzisztens volt azzal, amit 2021-ben elmondott a rendőrségnek.

A második állítólagos incidens egy 20-as évei elején járó nőt érintett, akivel Jones akkor találkozott, amikor manchesteri bárokban zongorázott, és megpróbált létrehozni egy zenészeket kezelő céget. Elmondta a rendőröknek, hogy 1993-ban vagy 1994-ben Jones-szal beszélgetett a lakásán, akit „kétes higiéniájúnak" írt le.

Jones állítólag azt mondta neki, hogy szippantson meg egy kis gyógyszeres üveget, benne tiszta folyadékkal. A nő beleegyezett, ami meglepte a bíróságot, és azonnal nagyon-nagyon részegnek érezte magát.

Elmondta a rendőröknek, hogy azonnal „nagyon hajlékony” és nyugodt lett. Ekkor úgy döntött, hogy kicsit lefekszik az ágyra, mivel elszédült és nem volt teljesen eszméleténél. De ahogy csukott szemmel feküdt a hátán, Jones szexelni kezdett vele. Elmondta az esküdteknek, hogy a nő felidézte, „nem volt csókolózás, beszélgetés és előjáték”.

Körülbelül 30 másodpercig tartott az egész, ami a nő szerint „bizarr” volt.

Az esküdteknek azt mondták, hogy a reakciója is csak ennyi volt: „Tényleg ez történt?”

Ahelyett, hogy dühös lett volna, sokkoltnak érezte magát, ráadásul abban sem volt biztos, hogy nemi erőszaknak minősíthető-e, ami történt, mivel nem volt fizikai erőszak, nem szorították le, nem volt semmi agresszió. Emiatt később nem volt elég magabiztos ahhoz, hogy Jones-t erőszakkkal vádolja meg, és „naivnak” nevezte magát.

Mivel úgy érezte, senki sem fog hinni neki, úgy döntött, hogy elfelejti az egészet, bár később elmondta leendő férjének és egy közeli barátjának. 2022 áprilisában végül hivatalos feljelentést tett a rendőrségen.

Jonest december 1-jén ítélik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Hülyeséget csináltam, megöltem anyámat” – megrázó részletek a gárdonyi családi tragédiáról
A 81 éves asszonyt álmában támadhatta meg a fia, aki ezután öngyilkos lett. A gyilkos testvére sokkoló részleteket osztott meg a családi tragédiáról a Blikknek.


Wawra-László Beáta vasárnap hajnalban kapott egy üzenetet a testvérétől a Facebookon, amelyben ez állt: „hülyeséget csináltam, megöltem anyámat”. A nő azonnal útnak indult Ausztriából, de először nem hitte el, hogy igaz lehet az, amit olvasott. Amikor Gárdonyba ért, a rendőrök nem engedték be a házba, csak akkor léphetett be édesanyja szobájába, amikor a holttestet már elszállították. Ott sokkoló látvány fogadta: az ágy párnái és a matrac is csupa vér volt.

A helyiek jóravaló férfinak ismerték L. Csabát, aki teniszedzőként dolgozott, és segített az édesanyjának a vendégházak kiadásában, írta a Blikk. Egyik szomszédja, Szendrei Katalin arról beszélt, hogy a férfi az utóbbi időben nagyon kimerült volt, ezért az anyja még mentőt is hívott hozzá. Kórházba vitték, de az orvosok nem találtak problémát az eredményeivel.

Csaba mégis arról beszélt, hogy rákos sejt emészti, és tele van kiütéssel, holott a szomszéd szerint semmi nem látszott rajta. Többször öngyilkossággal is fenyegetőzött.

A férfi végül a tragédia után a közeli vasúti átkelőnél a vonat elé vetette magát. A rendőrök a helyszínen fémdetektorral keresték azt az eszközt, amellyel édesanyját agyonverhette.

Egy másik szomszéd, Turi Imre a lapnak elmondta, hogy Zsuzsának több ingatlana is volt, amelyeket rendszeresen kiadott. Hozzátette,

féltette őt, mert sok idegent látott vendégül, de arra senki sem számított, hogy a fia követ el ellene ilyen szörnyűséget.

Beáta arról is beszélt, hogy a testvérének nem volt diagnosztizált pszichés betegsége, de nemrég egy vírust találtak a szervezetében, amelyről Csaba úgy hitte, gyógyíthatatlan. Emiatt fájdalmai voltak, egyre rosszabb állapotba került, és altatóval sem tudott aludni. A nő elmondása szerint a testvére gyakran szidta az édesanyjukat, és az örökség kérdése is nagy nyomást jelentett számára.

Az édesapjuk korábban meghalt, most pedig Beátának kell intéznie édesanyja és a testvére temetését. Mellette már csak a 19 éves fia és súlyos betegségben szenvedő, ápolásra szoruló külföldi párja maradt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET: