2018-ban lényegesen kevesebbszer lehet majd találkozni autóutak és autópályák felüljáróiról, hídjairól sebességet mérő rendőrökkel - írja az Origo.
Ennek természetesen nem az az oka, hogy innentől lazábbak lesznek a gyorshajtással kapcsolatos szabályok, hanem az, hogy
az autóutakról és autópályákról inkább lakott területekre, illetve fokozottan balesetveszélyes, jellemzően kétsávos utakra vezénylik az állományt.
Ez észszerű döntésnek tűnik, hiszen az autóutakon és autópályákon egyre több a fixen elhelyezett, kamerás sebességmérő, ráadásul veszélyesebb egy lakott területen belüli húszszázalékos sebességtúllépés, mint egy olyan osztott pályás szakaszon, ahol sem szembejövő forgalom, sem gyalogosforgalom nincs.
2018-ban lényegesen kevesebbszer lehet majd találkozni autóutak és autópályák felüljáróiról, hídjairól sebességet mérő rendőrökkel - írja az Origo.
Ennek természetesen nem az az oka, hogy innentől lazábbak lesznek a gyorshajtással kapcsolatos szabályok, hanem az, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Alexandra Fröhlich lakóhajója sokáig a nyugalom szigete volt. A rózsaszín hajó nagy, kerek ablakokkal a Hamburgban élő 58 éves bestselleríró visszavonulási helyéül szolgált. A körülbelül 90 négyzetméteres lakóhajót alig fél éve vette birtokba a gyerekeivel.
Április 22-én hajnalban azonban tragédia történt. Az írónő egyik fia reggel 5 óra 20 perc körül hívta ki a rendőrséget. Egy mentőorvos is érkezett a helyszínre, de már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A rendőrség szerint gyilkosság történt.
A BILD információi szerint épp az a fiú lehetett a tettes, aki a rendőröket értesítette.
A rendőrség később elfogatóparancsot adott ki a 22 éves férfi ellen, akit gyilkossággal gyanúsítanak.
A nyomozók végül kedd délben fogták el a fiatal férfit a hamburgi Rothenburgsort városrészben. Nem tanúsított ellenállást, amikor őrizetbe vették.
A gyanúsított fiatalember jelenleg előzetes letartóztatásban van, magánzárkában tartják.
Alexandra Fröhlich leginkább 2012-ben írt Az orosz anyósomés más katasztrófák címmel megjelent regényével lett ismert.
Alexandra Fröhlich lakóhajója sokáig a nyugalom szigete volt. A rózsaszín hajó nagy, kerek ablakokkal a Hamburgban élő 58 éves bestselleríró visszavonulási helyéül szolgált. A körülbelül 90 négyzetméteres lakóhajót alig fél éve vette birtokba a gyerekeivel.
Április 22-én hajnalban azonban tragédia történt. Az írónő egyik fia reggel 5 óra 20 perc körül hívta ki a rendőrséget. Egy mentőorvos is érkezett a helyszínre, de már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A rendőrség szerint gyilkosság történt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kimondta a bíróság: a BRFK a tények felderítése nélkül tagadta meg a nyomozást a Vodafone-részvények ügyében
A Budai Központi Kerületi Bíróság szerint a rendőrség megalapozatlanul tagadta meg, hogy nyomozást indítson a kormányzat Vodafone- és Yettel-részvényügyleteivel kapcsolatban.
A végzés szerint a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Gazdaságvédelmi Osztálya nem vitatta ugyan, hogy a részvénycserék és -eladások során 13 milliárd forintos vagyoni hátrány érte a százszázalékos állami tulajdonban álló Corvinus Zrt.-t, mégsem gyűjtötte be az ügy feltárásához szükséges dokumentumokat. Ehelyett néhány újságcikkből igyekezett indokot gyártani a vizsgálat lefolytatása ellen, írta a 24.hu.
Az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan január elején tett rendőrségi feljelentést a Vodafone adásvétele kapcsán keletkezett hatalmas veszteség miatt, és azt állította, hogy az állam előnytelen részvénycseréket hajtott végre: magasabb értékű részvényeket cserélt el alacsonyabb értékűekre, amivel végső soron az Antenna Hungária Zrt. többségi tulajdonosának, a 4iG Nyrt.-nek a piaci pozícióját javította.
Az MSZP közérdekű adatigényléssel szerezte meg az adatokat, amelyekből kiderült, hogy 2023. január 31-én a Corvinus Zrt. 49 százalékos részesedést vásárolt a Vodafone Magyarország Zrt.-ben, amelynek állami tulajdonú részvénycsomagja így 323,4 milliárd forintot ért. Ez alapján a két nappal később elcserélt, 19,5 százaléknyi Vodafone-részvény értéke 128,7 milliárd forint volt.
A történet folytatásaként 2023. február 2-án a Corvinus Zrt. elcserélte a Vodafone 19,5 százaléknyi részvényét a másik mobilvállalat, a Yettel és annak hálózati infrastruktúra cége, a Cetin részvényeire. A csereügylet során a Vodafone-részvények értékét 125,7 milliárd forintban állapították meg, így hárommilliárd forinttal kevesebbet értek, mint két nappal korábban.
2023 decemberében a Corvinus Zrt. eladta a Yettel- és Cetin-részvényeit 115,8 milliárd forintért, ezzel további 9,9 milliárd forintos veszteséget kellett elkönyvelnie.
A nyomozás megtagadása miatt az MSZP politikusa felülbírálati indítványt nyújtott be, amit a bíróság megalapozottnak talált, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy
a 10 százalékot meghaladó, nagyarányú értékvesztés önmagában elég, hogy felvesse az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás akár szándékos, akár gondatlan megsértésének egyszerű gyanúját.
Kiderült: semmilyen olyan adat bekérésére nem került sor, amely alapján tisztázható lett volna, hogy a jogügyletek ilyen veszteség melletti megkötése milyen indokok mentén történt, annak során a rendes gazdálkodás szabályait maradéktalanul betartották-e, volt-e olyan külső, piaci folyamat vagy belső, az állami vagyonnal való gazdálkodás körében felmerülő, méltányolható ok vagy érdek, amely ilyen értékkülönbözet mellett is megengedhetővé teszi az állami vagyonnal ekként való rendelkezést.
A bíróság azt is kiemelte, hogy a nyomozást elutasító határozat egy sajtóhírre is hivatkozik a részvényügyletek „indokoltságának alátámasztására törekedve”. 2023. december 19-én „Kiszáll a Yettelből a magyar állam” címmel cikk jelent meg a Portfolión, amely a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye alapján azt állította, az ügylettel keletkező bevételt az állam a budapesti repülőtér visszavásárlásának finanszírozásához fogja felhasználni.
A bíróság szerint azonban a nyomozó hatóság a hivatkozást nem tette az eljárás anyagává, ebből következőleg nem vonhatott le megalapozott következtetést arra nézve, hogy a Vodafone-részvények Yettel- és Cetin-részvényekre történő elcserélésének indokát valójában mi képezte.
A végzés szerint a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Gazdaságvédelmi Osztálya nem vitatta ugyan, hogy a részvénycserék és -eladások során 13 milliárd forintos vagyoni hátrány érte a százszázalékos állami tulajdonban álló Corvinus Zrt.-t, mégsem gyűjtötte be az ügy feltárásához szükséges dokumentumokat. Ehelyett néhány újságcikkből igyekezett indokot gyártani a vizsgálat lefolytatása ellen, írta a 24.hu.
Az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan január elején tett rendőrségi feljelentést a Vodafone adásvétele kapcsán keletkezett hatalmas veszteség miatt, és azt állította, hogy az állam előnytelen részvénycseréket hajtott végre: magasabb értékű részvényeket cserélt el alacsonyabb értékűekre, amivel végső soron az Antenna Hungária Zrt. többségi tulajdonosának, a 4iG Nyrt.-nek a piaci pozícióját javította.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Halála előtt két héttel ment hozzá egy 87 éves, haldokló férfihez a házvezetőnője, most érvénytelenítették a házasságot
A nő két ügyvéddel rohant be a kórházba, hogy hazavigye az idős férfit. A rokonok szerint csak a vagyon kellett neki – az ügy végül a bíróságon kötött ki.
Egy 87 éves, gyermektelen, krónikus beteg férfi házasságát érvénytelenítette a bíróság. A férfi két héttel a halála előtt kötött házasságot a házvezetőnőjével – írja az MTI.
A férfi akkoriban már ágyhoz kötötten élt, 24 órás ápolásra szorult, és hosszabb ideig kórházban kezelték. A kórház a mentális állapota miatt a gondnokság alá helyezéséről is intézkedett.
Egy alkalommal megjelent a kórházban a házvezetőnő két ügyvéddel. Azonnal kérte a férfi hazabocsátását. A kezelőorvos pszichiátriai vizsgálatot akart kérni, mert a beteg inadekvát válaszokat adott, tájékozatlan volt, és nem tudta reálisan megítélni a saját helyzetét. A nő és a jogi képviselői tiltakoztak a vizsgálat ellen. Végül a férfi maga is kérte, hogy engedjék haza. A kórház ennek eleget tett, de értesítette a gyámhatóságot.
Ezután a szentendrei jegyzőhöz eljutott a házassági szándék bejelentéséről szóló jegyzőkönyv, valamint a várakozási idő alóli felmentési kérelem.
A jegyző engedélyezte a házasságkötést, és azt is, hogy a férfi leányfalui lakóhelyén történjen meg. Később kiderült, hogy a kérelmet nem a férfi írta alá.
A házasságkötés előtt a férfi újra kórházba került. Az orvosok szerint korlátozottan tudott együttműködni, szellemi hanyatlása és beszédzavara miatt nehéz volt információt nyerni tőle. Két nappal a hazaengedése után mégis megtörtént a házasságkötés. Két héttel később a férfi ismét kórházba került, és ott meghalt.
A férfi testvérei ezután fordultak az ügyészséghez. Szerintük a nő a férfi demenciáját és leromlott állapotát kihasználva kötötte meg vele a házasságot, hogy megszerezze a vagyonát.
A Pest Vármegyei Főügyészség pert indított a házasság érvénytelenségének megállapításáért. Álláspontjuk szerint a férfi a házasságkötéskor nem rendelkezett az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel. Ezt az igazságügyi szakértői vizsgálat is alátámasztotta.
A Szentendrei Járásbíróság egyetértett az ügyészséggel, és kimondta a házasság érvénytelenségét. A döntést a másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék jogerősen helybenhagyta.
Egy 87 éves, gyermektelen, krónikus beteg férfi házasságát érvénytelenítette a bíróság. A férfi két héttel a halála előtt kötött házasságot a házvezetőnőjével – írja az MTI.
A férfi akkoriban már ágyhoz kötötten élt, 24 órás ápolásra szorult, és hosszabb ideig kórházban kezelték. A kórház a mentális állapota miatt a gondnokság alá helyezéséről is intézkedett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megégett a fél arca a 11 éves Milánnak, amikor fölé hajolt egy benzines kannának, amibe égő papírt dobott
A 11 éves Milánt helikopterrel vitték kórházba, miután a láng az arcát és a nyakát is megégette. Édesanyja sokkos állapotban nézte végig, ahogy fiát ellátják a mentők.
A 11 éves Milán az udvaron játszott két idősebb testvérével a hétvégén, amikor előkerült egy tartály, amiben egy kevés benzin volt. A fiú égő papírdarabot dobott bele, de az üzemanyag nem gyulladt meg.
Ezután fölé hajolt, és fél szemmel belenézett a kannába. Ekkor csapott ki a láng, és megégette az arcát.
Az RTL Híradónak Milán édesanyja megmutatta a kannát, amitől a baleset történt. Azt mondta: „Abba minimális benzin volt, még fél deci se volt. És egy papírdarabot meggyújtott, parázspapírt, azt beledobta.” Ezután elmondta, hogy a fiú belenézett a kannába, amikor a láng felcsapott, és az arcának bal oldala égett meg.
„Behozta a nagyobbik fiú és mondta, hogy megégett Milán, hirtelen nem láttam, utána láttam mindent” – tette hozzá az anya. A nő sokkos állapotba került, a gyerek pedig remegett, de nem sírt. Azonnal mentőt hívtak.
A mentésirányító helikoptert küldött a helyszínre. Ménes Dávid, az OMSZ regionális szóvivője azt mondta: „A mentők egy gyermeket láttak el, aki a fején és a nyakán szenvedett első- illetve másodfokú égési sérüléseket. Felmerült a légúti égés gyanúja is. Ezért fájdalomcsillapítás, illetve emelet szintű légút biztosítást követően, lélegeztetve, helikopter segítségével azonnal égési centrumba szállítottuk.”
Milánt a miskolci kórház gyermekégési osztályán ápolják. Már nincs az intenzív osztályon, és nem kell lélegeztetni sem. Egyelőre nem tudni, mikor mehet haza, és azt sem, hogy maradandó sérülése lesz-e.
A rendőrség vizsgálja, hogyan történt a baleset. Az édesanya azt mondta, nem tudja, honnan szerezhette a fia a kannát.