Kéri László: Mintha a Fidesznek nem lenne ellenére égetni Sulyok Tamást
Kéri László politológus a Kontroll kérdéseire válszolt a magyar kormánynak és az államfőnek a Munkácsot ért orosz rakétatámadásról szóló nyilatkozata kapcsán.
A beszélgetésben többek között azt mondta:
Abból lett igazából ügy, hogy Sulyok Tamás kitörölte az "orosz" szót a bejegyzéséből. A közvélemény pedig erre reflektált:
– vélte a szakértő.
A kormányfő elismeri, az államfő tudja, aztán nem tudja, a külügyminiszter mellébeszél és hallgat az orosz támadásról – tette hozzá. Mindennek gyökere pedig az, hogy Magyarország uralkodó politikai elitje ebben a háborúban az alapvető kérdésben sunyít, miközben az európai szövetségi rendszerrel pedig szembemegy – mondta Kéri.
Úgy vélte, hogy az nehezen elképzelhető, hogy Orbán Viktor szólt volna Sulyok Tamásnak. Azt inkább elképzelhetőnek tartja, hogy Szijjártóék "odaszóltak", de inkább véli ezt "önkéntes marhaságnak". Valaki arra ébredt, hogy ez szembemegy az addigi politikával, ezért az önkéntes gyávaság is szerepet játszhatott a szó törlésében.
Ennek a "magyar különútnak" a felvállalása napi szinten lelepleződésekkel és a kormányzati kompetencia teljes megkérdőjelezésével járnak - mondta a politológus.
Sulyok Tamásnak ez már egy hónapon belül a negyedik "nevetségessé válása" és mindegyiknél az látható, hogy nem "kényszerített hiba". Pl. a popzenészekkel kapcsolatos véleménye is:
– vélte. Ezzel olyan helyzet teremtődhet, hogy még a Fidesz-hívők is megváltásnak érzik majd, ha őt valamilyen ürüggyel leváltják.
Kéri szerint a következő nyolc hónapban várható lehet, hogy ha Orbánék úgy érzik, hogy veszítenek, akkor Sulyok távozásával szabaddá teszik a köztársasági elnöki poszt. A kétharmados parlamenti többség birtokában pedig sokkal szélesebb jogkört kaphat a pozíció, és a választás után ott lesz egy sokkal erősebb államfői poszt. Ezt az elképzelését nem tudja még tényekkel megerősíteni, de úgy véli, hogy ilyen esetek sorozatban nem véletkenül történhetnek - magyarázta az interjúban. Ha például Orbán Viktor kapná meg a posztot, azzal – Kéri szerint – a lengyel modell valósulna meg nálunk is.
VIDEÓ: Részlet a beszélgetésből
Korábban Török Gábor is reagált, ő úgy vélte: „Egy újabb gyöngyszem, amely megmutatja, hogy a politikai mellett a digitális analfabétizmus is létezhet."
Majd még azt írta: „Amit az elnök kitörölt, a miniszterelnök beleírta. Jött már innen selyemzsinór egy elnöknek, most egy másik kapott egy baráti pofont. Bármi is van az egész mögött, azért ennek az üzenete elég világos.”