Kemény János a békecsúcs után: Az eddigi tűzszüneteknél az első fázis mindig jól működött, később viszont sokszor visszatért a háborús helyzet
Életbe lépett a határozatlan ideig tartó tűzszünet, és palesztin foglyokért cserében hazatértek az életben maradt izraeli túszok - sokan még most merik elhinni Gázában és Izraelben, hogy lezárulhat a két éve tartó háború. Bár Trump az egyiptomi csúcson "nagyon fontos aláírást" emlegetett, nem részletezte, pontosan mi is van az általa is aláírt, tűzszünetről szóló dokumentumban. Az mindenesetre sokat elmond a békefolyamat előtt álló kihívásokról, hogy sem Izrael, sem a Hamász nem volt ott, a papírokon az Egyesült Államok, Katar, Egyiptom és Törökország vezetőinek szignója szerepel. Európából nyolc ország vezetője volt hivatalos a ceremóniára, Trump Orbán Viktort is meghívta.
Ahhoz, hogy a fegyvernyugvásból béke legyen, sok feltételnek kell még teljesülnie. Többek között a Hamásznak le kellene fegyvereznie magát, megsemmisítenie az alagútrendszerét, és bele kellene egyeznie, hogy Gázát egy „technokrata, apolitikus palesztin bizottság ideiglenes átmeneti kormányzása alá helyezzék. Megvalósulhat-e a béke, és születhet-e tartós megoldás Trump 20 pontos tervéből? Erről beszélgettünk Kemény Jánossal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének munkatársával.
–Tényleg vége van a háborúnak?
– A Trump-féle béketervnek még számos pontja homályos. Például a Palesztin Hatóság reformja, egy nemzetközi testület létrehozása, arab országokbeli békefenntartó küldése, valamint a Gázai övezet újjáépítése befektetéseken keresztül. Ezek mind meg vannak említve, viszont
Valószínűleg részben erről szólt a sharm el-sheikh-i találkozó, ahova Netanjahu miniszterelnök nem ment el, ami önmagában is érdekes jelzés. Véleményem szerint itt még nem beszélhetünk végleges megoldásról, különösen, ha a lefegyverzés kérdését is figyelembe vesszük, ami a legproblémásabbnak ígérkezik.
– Nemzetközi alapelv, hogy terroristákkal nem tárgyalunk. Ez a fajta békekötés, vagy legalábbis a fegyvernyugvás, de facto diplomáciai elismerést jelent a Hamásznak?
– A Hamászt az arab országok részéről eddig is többé-kevésbé elismerték. Irán volt a fő támogatója, sokáig Szíriában volt a székhelye, és több országban is tudott mozogni. Amikor Izrael a ’90-es években megpróbálta megölni Jordániában Khaled Meshaalt, a Hamász politikai vezetőjét, a jordán király rávette Izraelt, hogy adja át az ellenmérget. Tehát nem lehet azt mondani, hogy a Hamász diplomáciailag teljesen el nem ismert szervezet lett volna az elmúlt harminc évben. Inkább a nyugati országok tartották távolságban diplomáciai szempontból. A 2006-os választások és az azt követő Fatah–Hamász konfliktus után a Hamász gyakorlatilag protoállammá vált.
kivéve a külkapcsolatok tartásának képességét. Emiatt nem lehet klasszikus terrorszervezetként kezelni, mert számos szempontból túlnő azon, amit Európában terrorizmus alatt értettünk, mint például a Vörös Brigádok, a Vörös Hadsereg Frakció, az IRA vagy az ETA esetében.
– Milyen mértékben roppant meg a Hamász, és ki fogja irányítani Gázát? A Fatah, amely onnan kiszorult, kaphat-e szerepet, vagy marad a Hamász befolyása?
– A 20 pontos béketerv szerint a Hamász nem vállalhat politikai szerepet a későbbiekben. A terv amnesztiát ígér azoknak, akik hajlandók letenni a fegyvert és eltávolodni a politikai folyamattól. Ugyanakkor még rengeteg a bizonytalanság. A lefegyverzés kérdése például továbbra is tisztázatlan. A Hamász korlátozott nyitottságot mutatott, és azt jelezte, hogy az offenzív fegyverek terén hajlandó engedményeket tenni, de valószínűleg nem gondol teljes lefegyverzésre.
Egyes értelmezések szerint ez a kis és közepes hatótávolságú rakétákat jelenti, de nem tartoznak ide a könnyűfegyverek. A teljes körű lefegyverzés viszont ezekre is kiterjedne, és ezzel a Hamászt katonai és politikai értelemben is súlytalanná tenné. Hogy ez a folyamat miként zajlik majd, arról nagyon kevés információ van. A korábbi konfliktusok esetében, például az északír békefolyamatban, egy nemzetközi bizottság diszkréten dokumentálta és felügyelte a fegyverek megsemmisítését. Ez évekig tartó, bizalomépítő folyamat volt, és végül többé-kevésbé sikeresnek bizonyult. Ehhez azonban megfelelő politikai háttér kellett. Az, hogy ez Közel-Keleten is megvalósul-e, erősen kérdéses.
– Mennyiben volt minta az északír modell ennél a megállapodásnál, és mennyire reális ez egy teljesen más kulturális és politikai környezetben?
– Technikailag valószínűleg jelent némi mintát, főleg abban, ahogyan végrehajtanák a dokumentált lefegyverzést. Politikai szempontból viszont teljesen eltérő modellről kell beszélnünk, amelynek a részletei valószínűleg menet közben alakulnak majd ki. Hogy ez mennyire lesz sikeres, majd kiderül.
– Ki mit ért el ezzel a háborúval? Van győztes, és van vesztes?
– Izrael esetében a gázai háború lehetőséget teremtett az iráni befolyás jelentős gyengítésére. Gondolok itt a Hezbollah elleni sikeres vezetés-eltávolító akcióra, valamint arra, hogy Libanonban is politikai előrelépés történt a Hezbollah lefegyverzésének irányába, bár még messze a végkimenetel. Az Iránnal folytatott közvetlen összecsapásból, amerikai segítséggel, Izrael katonailag jól jött ki, bár az sem zárult le teljesen. Gázában pedig két év után sikerült megoldani a túszkérdést, ami az izraeli társadalomban rendkívül érzékeny ügy volt, és Netanjahu számára politikailag is kellemetlen. Hogy a békét politikailag miként értékelik majd Izraelben, nyitott kérdés, hiszen a kormánykoalíció szélsőségesebb tagjai nem feltétlenül örülnek ennek. Középtávon akár kormányválság sem kizárt, és jövőre választások is lesznek Izraelben, ami tovább bonyolítja a helyzetet. Ami a palesztinokat illeti: 2023 előtt a palesztin ügy háttérbe szorult, a korábbi háborúk levették a napirendről.
A szaúdi–izraeli normalizáció ugyanakkor bizonytalan helyzetbe került, mivel Szaúd-Arábia korábban azt jelezte, hogy csak egy palesztin állam létrejötte után normalizálná kapcsolatait Izraellel. A Hamász bár súlyos veszteségeket szenvedett, vezetési képessége megrendült, politikailag nemzetközi téren mégis tudott eredményeket elérni. Kérdés, hogy képes lesz-e ezeket a jövőben kiaknázni.
– És Irán, amelyik szintén komoly szerepet vállalt a konfliktusban?
– Irán nem jött ki jól ebből a helyzetből. Meggyengült, állami szövetségese már nincs, az egyetlen, az Asszad-rezsim volt. A proxyhálózat, a Hezbollah, a Hamász és a húszik, különböző mértékben rendültek meg. Ezzel az iráni elrettentő potenciál is jelentősen csökkent. A 12 napos háborúból katonailag mindenképpen vesztesként került ki. Politikai értelemben volt ugyan egy rövid fellángolás, a társadalom egy ideig összezárt, de a gazdasági problémák továbbra is súlyosak. Az európai hatalmak a 2015-ös nukleáris megállapodás keretében újra életbe léptették a szankciókat, fokozva a nyomást az iráni gazdaságra. Így Irán a 2023-as helyzethez képest jóval gyengébb pozícióban van.
– Vannak-e olyan felek, akik kifejezetten ellenérdekeltek a békében, akár Izraelben, akár az ellenségei között, és próbálhatják megtorpedózni azt?
– Minden oldalon vannak ilyenek, de jelenleg nincs jó pozíciójuk. A Hamász oldaláról nézve a Gázai övezet nagy része romokban van, az ellátás rossz, és a külső segítségre szorulnak, amit csak az egyezmény betartásával kaphatnak. Hosszabb távon nehéz megjósolni, milyen álláspontot vesznek fel, de
Valószínűleg igyekeznek majd újjászervezni magukat. Izrael részéről az amerikai szerepvállalás is megváltozott. A Biden-kormány puhább volt, Trump viszont erőteljesebb nyomást gyakorolt Izraelre, és most egyértelműen a háború lezárását szorgalmazza. Beszédeiben is hangsúlyozza, hogy ez egy tartósnak szánt béke, és Izraelnek figyelembe kell vennie, hogy egy újabb konfliktus negatívan hathat az amerikai–izraeli kapcsolatokra.
– Trump nyilván azt szeretné, hogy ez tartós béke legyen, de reálisan nézve mi az esélye annak, hogy valóban az is legyen?
– Az eddigi tűzszüneteknél az első fázis mindig jól működött, jellemzően a túszok szabadon engedése és a fogolycsere időszakában. Később viszont sokszor visszatért a háborús helyzet. Most is nyitott a kérdés, hogy mi lesz a folytatás. Nehéz bármit is előre megmondani. Az amerikai adminisztráció hozzáállása változott, és kérdés, mennyire tudják biztosítani a nemzetközi támogatást, például a békefenntartók és az újjáépítés terén. A tűzszünet felügyeletéről is kevés információ van: szó van egy többnemzetiségű, néhány száz fős megfigyelőcsoport kiküldéséről, de
– Orbán Viktor hogyan került Sharm el-Sheikhbe? Miért hívták meg?
– Valóban, és én sem látom pontosan a hátterét. A magyar–izraeli kapcsolatok jók, valószínűleg ennek köszönhető a meghívás.
– Vagy Trump részéről gesztus Orbán felé a választások előtt?
– Ezt sem lehet kizárni. A magyar–amerikai–izraeli viszonyrendszerben ritka az ilyen közös megjelenés, itt most csak találgatni lehet.
