News here

HÍREK

Katar pénzt ad vissza azoknak a szurkolóknak, akik a körülmények miatt rosszul érzik magukat

Volt, aki hiába foglalt szállást, azt mondták neki, hogy betelt az összes hely a szurkolói faluban.

Link másolása

Katar pénzvisszatérítést kínál azoknak a rajongóknak, akik átverve érzik magukat, amiért fémkonténerekből és a vékony sátrakból álló rajongói falvakban laknak, amik úgy néznek ki, mintha egy zenei fesztiválra érkeztek volna.

A világbajnokságra érkező legtöbb szurkolót nem nyűgözte le a látvány, amikor először meglátták a szurkolói falvakat.

Azoknak, akiknek a fémkonténerekben kell lakniuk éjszakánként közel 100 ezer forintot kellett kifizetniük.

A rajongók képeket és videókat osztanak meg a közösségi oldalakon, amik azt mutatják, hogy a szálláshelyüket nem sikerült időben befejezni.

A szurkolók arról is panaszkodtak, hogy a szállásfoglaláskor olyan létesítményeket is ígértek, amik meg sem épültek. Ilyen például a teniszpálya, a színház és edzőterem. Más rajongók olcsó műfüvet találtak felszakadva, de az sem ritka, hogy a törmelékeket sem szállították el az esemény kezdetéig.

Legalább egy szurkolói falu még a világbajnokság kezdete után is építés alatt állt. De nem csak a kinézettel van probléma. Sok szurkoló arról panaszkodott, hogy hiába van lefoglalt szállásuk, órákba telik, mire sikerül bejelentkezniük.

Válaszul a katari szervezők teljes visszatérítést és ingyenes alternatív szállást ajánlottak fel a boldogtalan szurkolóknak, akiket a rossz körülmények és a hosszú várakozási idők „súlyosan érintenek”.

Arra is volt példa, hogy valakinek azt mondták a szurkolói faluban, hogy betelt az összes hely, pedig volt lefoglalt szálláshelye.

A LADbible-nek nyilatkozva a szervezők a rengeteg probléma miatt a „tulajdonosokat és beruházók hanyagságát” tették felelőssé.

Az esemény szóvivője elmondta, hogy a szurkolói falvakat független cégek működtetik. Megerősítette, hogy a nehéz helyzetbe került szurkolóknak visszatérítést és ingyenes szállást kínálnak tartózkodásuk hátralevő idejére.

„Tisztában vagyunk vele, hogy számos focirajongó csak későn tudta elfoglalni szálláshelyét a tulajdonos és az üzemeltető hanyagsága miatt. Teljes visszatérítést, valamint alternatív szállást ajánlunk azoknak a szurkolóknak, akiket súlyosan érint ez a probléma, ami a tartózkodásuk ideje alatt ingyenes lesz"

- nyilatkozta a szóvivő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Itt a térkép, hogy hol és mikor válthat hóba az eső a hétvégén
Hétvégén téliesre fordul időjárásunk, az esőt elsőként az Alpokalján váltja fel havazás.
Fotó: Milotai Richárd - szmo.hu
2022. december 09.


Link másolása

Szombaton érkezik a következő mediterrán ciklon dél, délnyugat felől, így átmeneti szünet után a nap második felében ismét egyre többfelé ered el az eső. Ugyanakkor, ahogy a ciklon északkelet felé helyeződik, egyre inkább a hátoldali áramlási rendszerébe kerülünk, már holnap napközben megkezdődik északnyugat felől a hideg, fagyos levegő beáramlása a nyugati tájakra.

Így elsőként holnap délután az Alpokalján havas eső, havazás váltja az esőt. Ezt követően a Bakonyban, az Északi-középhegység csúcsain történhet meg a halmazállapot-váltás, síkvidéken pedig nyugatról kelet felé haladva jön a hó.

Az Időkép térképét ITT nézheted meg.

Mivel mediterrán ciklonról van szó, a csapadék tér- és időbeli lefolyása és halmazállapota még mindig rejt magában némi bizonytalanságot.

Vastagabb, akár 10 cm-t elérő hótakaró főként a Bakonyban és az Alpokalján alakulhat ki.

Hétfőre elvonul a csapadék, szeles, igazi téli időre van kilátás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Elloptak 60 tartálynyi bikaondót Németországban
A rendőrség a lakosság segítségét kéri, hogy mielőbb megtalálják.

Link másolása

A német rendőrség a lakosság segítségét kéri egy lopási ügyben: 60 tartálynyi bikaondót vitték el egy Olfenben található farmról – írja a HuffPost.

A tolvajok hétfő este vagy kedd hajnalban járhattak a farmon. A rendőrségi felhívás szerint nagyon fontos lenne mielőbb megtalálni a tartályokat, mivel a bikaondót folyékony nitrogénnel -196 Celsius-fokon kell tárolni. A tulajdonos mesterséges az anyagot megtermékenyítésre akarná használni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Nemzet: SMS-ben küldött rémhír miatt nyomoz a rendőrség
A kormánypártok szerint a „dollárbaloldal” áll az akció mögött.

Link másolása

SMS-üzeneteken keresztül próbálják rávenni az embereket, hogy vegyék ki pénzüket a bankokból – írta a Magyar Nemzet. A portál információi szerint a rendőrség rémhírterjesztés miatt nyomozást rendelt el.

A cikk szerint az SMS üzenetek szövege: gyorsan bankból kivenni a pénzt, otthon széfben tartani, mert 'a gazemberek ellopják'.

A Magyar Nemzet szerint „a dollárbaloldal áll az akció mögött”, mivel Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke délután az üzenetek szövegével egybevágó címmel tart majd sajtótájékoztatót, valamint az SMS-ek hasonló körben terjednek, mint az országgyűlési választásokat megelőzően, a „dollárbaloldal kampányát támogató SMS-dömping idején”.

A portál továbbá azt is feltételezi, hogy „az akció végrehajtói vélhetően egy újabb forint elleni támadást próbálnak meg előkészíteni”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Magyar Közlönyben is visszautasítja a Fidesz a német és holland parlament nyomásgyakorlását
Szerdán megszavazták az Országgyűlésben, csütörtökön meg is jelent a közlönyben.

Link másolása

Szerdán megszavazták az Országgyűlésben, csütörtökön meg is jelent a Magyar Közlönyben a nyilatkozat: a Fidesz javaslatára ebben a politikai nyilatkozatban visszautasítják a német és a holland parlament nyomásgyakorlását – írja a Telex.

A dokumentum szerint „a német Bundestag 2022. november 10-én, a holland parlament pedig 2022. november 17-én olyan indítványt fogadott el, amely a Magyarországgal szemben indított kondicionalitási eljáráshoz kapcsolódóan kétségbe vonta a megállapodás komolyságát”.

A nyilatkozat szerint:

„Az Országgyűlés visszautasítja a német Bundestag és a holland parlament indítványában foglaltakat, visszautasítja Németország és Hollandia zsarolását, továbbá kiáll a hatályban lévő uniós szerződésekben foglalt jogokat és hatáskörmegosztást sértő kezdeményezésekkel szemben. Az ilyen illegális állásfoglalások rendkívül kártékonyak a tagállamok közötti kapcsolatok és az Európai Unió közös érdekei képviseletének szempontjából”.

A közleményben azt is rögzítették, hogy:

„Ahogy a magyar országgyűlés sem szól bele a német és a holland emberek életébe, úgy fordítva is ezt várjuk el a két ország törvényhozó és más intézményeitől. A kölcsönös tisztelet talaján állva utasítjuk vissza a törekvést, hogy Németország és Hollandia rákényszerítse hazánkéval ellentétes akaratát a magyar emberekre”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: