HÍREK
A Rovatból

Karikó Katalin: „Ránéztem erre a táblázatra, és mondom, mi ez?”

A magyar biokémikus a Telexnek elmesélte, mit gondolt első pillanatban a kormány vakcinatáblázatáról, kell-e tartani az indiai mutációtól, és mikor lehet szerinte vége a járványnak.


Karikó Katalin a Telexnek adott interjúban elmesélte, mit gondolt, mikor meglátta a kormány által közölt vakcinák hatékonyságáról szóló táblázatot.

"Úgy történt, hogy Atlantában át kellett szállnom, és amíg vártam a csatlakozást, ránéztem erre a táblázatra, és mondom, mi ez? Ha valaki öngyilkos akar lenni, ez alapján kér egy Pfizer-vakcinát, és azt hiheti, meghal tőle"

- mondta a világhírű magyar kutató biológus, biokémikus, az mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, a mainzi BioNTech alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem professzora.

A beszélgetésben elmondta, hogy azért "nem úgy nézett ki, hogy bárki nagyon elrettentett volna" a közölt adatsor.

A táblázatot több szakember is bírálta, a kormány azonban nem vonta vissza, és a többek által felvetett adatokkal sem egészítette ki.

A tudós elárulta, hogy "félálmosan írtam rá egy választ, de nem kellett volna. Egy kollégám mondta egyszer, hogy soha semmi ilyen politikai dologba ne köss bele, ne legyél benne, mert belerántanak, és akármit mondasz, mindenbe belekötnek".

A magyar védekezésről is kérdezték, arról, hogy szerinte nagyon jól állunk az oltások miatt, vagy gond van, mert Magyarország világelső a halandóságban? Erre azt válaszolta:

"A tudományban is van, hogy ugyanarra nézünk, de mást látunk benne.

A tudományban az a jó, hogy ezeket megbeszéljük, és a vita a tudományos fejlődés alapja.

Nem csak itt polarizált a nép, az Egyesült Államokban is. Ha a CNN-ben nézed a BLM-et, ott békésen menetelnek, ha a Foxot, ott fosztogatnak. Az igazság mindig a kettő között van. Akik csőlátással gondolkodnak, képtelenek odafigyelni, hogy a másik véleményben is van valami, nem látják, hogy lehet, hogy a kormánynak és az ellenzéknek is igaza van. Én csak biokémikus vagyok, de jó lenne, ha lenne valódi párbeszéd"

- mondta Karikó Katalin.

Megkérdezték azt is, hogy mikor fog ünnepelni. Erre azt mondta, hogy csak akkor fog ünnepelni, ha vége lesz a járványnak.

"Nem látok okot, hogy különösebben ünnepeljek, egyébként sem vagyok nagy ünneplős, én a laborban sem tartottam pezsgőt behűtve, mint sokan mások. Csak örül az ember, hogy működik, amit csinált, és már gondolkodik, hogy mi lesz a következő".

Az interjúban beszélt arról is, hogy ha ilyen tempóban zajlik az oltás, akkor nyárra nagyjából rendben lehetünk, mert ha nem tud a vírus szaporodni, akkor nem fog mutálódni, és vége lesz. Az oltás szerinte legalább fél évig védelmet nyújt, de lehet, hogy jóval tovább is.

Az indiai mutánsról úgy vélekedett, hogy minden "variánst vizsgálunk. De a dupla variánosokról az eddig vizsgálatok azt mutatják, hogy a kettős mutáció a vírus esélyét rontja: a dupla variáns ellen ugyanolyan jó volt az ellenanyag-termelés, mint az eredeti vuhani ellen".

A mostani vakcina kifejlesztése szerinte tűzoltás volt, és az a terv, hogy legyen egy minden koronavírus ellen alkalmas univerzális oltás. Ehhez sem kell már sok idő - vélekedett.

A magyar tudós hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésén is megjelent, ahol előadásában kutatói pályájának legfontosabb állomásait idézte fel. Bemutatta, hogy milyen szakmai úton haladt végig a koronavírus elleni mRNS-vakcina kifejlesztéséig. Elmagyarázta, hogy a Pfizer mRNS vakcinája miért olyan hatásos, és a vakcina kifejlesztéséig tartó több mint 30 éves kutatói munka főbb állomásairól is beszélt.

VIDEÓ: Karikó Katalin az MTA közgyűlésén

A BioNTech cég alelnöke elmondta, hogy

a Pfizer mRNS vakcinája azért hatásos, mert az oltóanyag egyrészt ellenanyagot indukál, amely a keringő vírusokat felismerve elpusztítja azokat, másrészt sejtes immunitást is kivált.

Beszélt pályája kezdetéről is, arról, hogy a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Lipid Laboratóriumában kezdett, és első feladata a szarvasi halkutató halainak zsírösszetétel vizsgálata volt. Majd Duda Ernő és Kondorosi Éva kutatópáros - már akkor is szenzációsnak tűnő - kutatásaiban segédkezett. DNS-nukleinsavat juttattak be emlős sejtjébe, ami különösen fontos volt, mert döntő volt, hogy a DNS-t mibe "csomagolják be".

Az MTA magyar ösztöndíjasaként 1978-ban az USA-ban foglalkozott először az mRNS-sel, ami a vírus terjedésének meggátolását segíti. Karikó beszélt arról is, hogy vannak, akiknek a szervezetében nem tud elegendő Oligoadenylate synthetase enzim termelődni, ezért is alakulhat ki náluk súlyos Covid.

A tudós elmondta, hogy az mRNS-t 1961-ben fedezték fel, és 20 év után tudták kémcsőben is előállítani. Először 1984-ben békák szervezetébe juttatva tesztelték a vírusellenes hatását. 1989-ben egy lipiddel tudták bevinni az mRNS-t a sejtbe, és ezzel a technológiával készült el végül a Pfizer és a Moderna vakcinája is.

Akkoriban a szív és az agy területein kísérleteztek, ezért később vették észre, hogy az RNS immunogén. 1998-ban, amikor a HIV-re akartak vakcinát fejleszteni, akkor próbálták ki humán immunsejteken a vakcinát. Ahhoz, hogy ne antigénként érzékelje a szervezet, módosítani kellett, és ezzel az RNS-sel már sikerrel jártak. A módosított mRNS-t ma már szívelégtelenség, fekélyes sebek, daganatok ellen és passzív immunizálásra is tesztelik - mondta el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nyílt levélben bírálta Magyar Pétert a bicskei molesztálás egyik érintettje, a politikus találkozót ajánlott neki
Pop Mert szerint a túlélők megkérdezése nélkül épít politikai narratívát a Tisza Párt. Kifogásolja, hogy Gál András szerepet kapott a párt gyermekvédelmi konferenciáján.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Pop Mert, a bicskei gyermekotthonban történt molesztálások egyik áldozata nyílt levélben fordult Magyar Péterhez, mert úgy érzi, újra kihasználják őket, írja a 444.hu. Azt sérelmezi, hogy a Tisza Párt gyermekvédelmi konferenciáján meghívást kapott Gál András, aki korábban az áldozatok jogi képviselőjeként szerepelt, de Pop szerint súlyosan visszaélt a bizalmukkal.

A férfi úgy fogalmazott: „Gál András régóta a saját helyezkedésére használja a bicskei ügyet. Nem ez az első alkalom, hogy egyéni ambícióihoz díszletként használja fel a mi történeteinket – úgy, hogy közben a valódi áldozatokat teljesen kirekeszti.”

Pop már áprilisban nyilvánosságra hozta, hogy szerinte Gál András és a szintén ügyvédként dolgozó sógora jogtalanul jutottak hozzá a fiatalok számára megítélt állami kártérítés egy részéhez. A vádakra Gál eddig nem válaszolt.

A levélben azt is leírja, hogy a kegyelmi ügy kirobbanása után Gál megpróbálta őt bevonni a politikai folyamatokba:

„Az sem titok, hogy a kegyelmi botrány kirobbanása után engem is »felkínált« volna Önnek – amit élből visszautasítottam. Bár András mindezt úgy tálalta, hogy az Ön megkeresését tolmácsolja csak. Ki tudja, mi az igazság?”

Pop nem érti, miért kapott Gál András ilyen kiemelt helyet a rendezvényen: „És most mit látunk? Gál András az Önök gyermekvédelmi konferenciájának első sorában ül, ismét úgy tetszelegve, mintha bármi köze lenne a jelenhez vagy hozzánk. Ez a viselkedés újabb pofon nekünk, túlélőknek.”

A levél végén Pop Mert világosan megfogalmazza álláspontját:

„Ön és pártja nyilvánosan zászlóra tűzték a bicskei ügyet – úgy, hogy az érintetteket egyszer sem kérdezték meg. Politikai narratívát építettek egy olyan történetből, amely nem az Önöké. Az enyém. A miénk. A túlélőké.”

A sorokat ezekkel a gondolatokkal zárta: „Nem vagyunk statiszták egy politikai díszletben. Amit mi túléltünk, abból mások kampányt építettek. Ez erkölcsileg elfogadhatatlan. Nem az igazság oldalán áll az, aki elhallgatja az áldozatok hangját. Nem a változást képviseli az, aki ugyanúgy kihasználja a kiszolgáltatottakat, mint az, akit leváltani kíván.”

A férfi beszámolt arról is, hogy a kegyelmi ügy kirobbanása után Messengeren is megkereste Magyar Pétert, és leírta neki, milyen visszaélések történtek a kártérítési folyamat során. Egy másik csatornán keresztül személyes találkozót is kért tőle, de elmondása szerint semmilyen visszajelzést nem kapott.

A Tisza Párt közleményben reagált a levélre, vette észre a Telex. Ebben azt írták:

„Elnök úr nagyon szívesen találkozik bármikor akár Pop Merttel, akár más bicskei áldozattal.”

Hozzátették azt is: „Mindenkit biztosítunk arról, hogy a TISZA nem kampányt épít az egész országot megrázó bűncselekményre és a kegyelmi botrányra, hanem azért dolgozik, hogy ilyen soha többé ne történhessen Magyarországon.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Villámárvíz öntötte el Debrecent, jégverés volt Hermánszegen
A csatornák nem bírták elvezetni a hirtelen lehulló csapadékot, a szélrohamokkal érkező vihar több települést is érintett.


Debrecen környékét látványos peremfelhős vihar érte el, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékot zúdított a városra. A csatornák nem tudtak megbirkózni az esővel, így villámárvíz alakult ki, írja az Időkép.

A légkör a keleti országrészben még mindig labilis volt, ami kedvezett a heves zivatarok kialakulásának. A természet élt is a lehetőséggel: északkeleten szélrohamok, jégeső és özönvízszerű eső váltotta egymást.

Hermánszegen sem kímélte az időjárás a lakókat: cseresznye nagyságú jégszemek potyogtak az égből, látványos és egyben ijesztő képet festve a nyári viharszezon egyik leghevesebb napjáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: