SZEMPONT
A Rovatból

Két hét leforgása alatt mondták le a karácsonyi céges bulik 90 százalékát a járvány miatt

Olyan dátumok iránt sem érdeklődik senki, amelyeket korábban már nyáron le kellett foglalni, különben esélytelen volt helyszínt találni. Eközben a dolgozók akár 30 százaléka is elhagyhatta a rendezvényszakmát.

Link másolása

Magyarországon is egyre súlyosabb esetszámokat produkál a koronavírus-járvány negyedik hulláma, ami minden bizonnyal a közelgő ünnepi időszakra is rányomja majd a bélyegét. Ennek egyik első jele, hogy november közepén szinte varázsütésre elkezdték lemondani a hagyományos évzáró céges bulikat.

A tavalyi évhez képest jelentős különbség, hogy míg akkor általános tilalom volt érvényben, most hivatalosan lehetne ilyen rendezvényeket tartani, mégis majdnem mindenhol úgy döntöttek, hogy inkább nem kockáztatnak.

Erről, illetve az iparág általános kilátásairól beszélgettünk szakmabeliekkel.

A last minute lett az új hívószó

A céges rendezvénypiac erős hónapokon van túl, a tervezhetőséget viszont jóval nehezebbé tette, hogy a szabadidős turizmushoz hasonlóan ebben a szektorban is kifejezetten a last minute foglalásokra álltak át – tudtuk meg Tatár Györgytől, az egyik legnagyobb hazai céges rendezvényszervező vállalkozás (cegeshelyszinek.hu, rendezvenyhelyszinek.hu) ügyvezetőjétől.

Elmondása szerint az egész őszi időszakra jellemző volt, hogy míg korábban 3-4 hónapra előre is lekötöttek egy rendezvényt, ez az időablak most átlagosan 2-3 hétre csökkent, de extrém esetben az is előfordult, hogy csütörtökön rendeltek meg egy 120 fős rendezvényt a rákövetkező hétfőre. Bár végül ezt is sikerült megvalósítani, az ilyen igények óriási kihívás elé állították nemcsak a szervező céget, de a szolgáltatókat is.

A karácsonyi céges rendezvényeket ugyan viszonylag hamar lekötötték, azonban november közepe óta ezeket is sorra mondják le: a foglalások 90 százaléka néhány hét leforgása alatt teljesen eltűnt a piacról. Ezek között olyan „gyémánt” dátumok is szerepelnek, mint például a december 15-16-17-e, amelyek korábban jóformán kihalásos alapon működtek: akár már nyáron le kellett csapni rájuk, különben lehetetlen volt helyszínhez jutni. Ehhez képest most senkinek nem kellenek.

„Már azzal hívogatnak bennünket a partnereink, hogy a karácsony előtti utolsó hétvégéjük is üres, ha tudunk rá bárki érdeklődőt, állnak rendelkezésre. Ez korábban, normál piaci viszonyok között teljesen elképzelhetetlen volt.”

Némi reménysugarat szerinte itt is az utolsó pillanatos foglalások jelenthetnek: elképzelhetőnek tartja, hogy lesznek olyan cégek, akik akár a karácsony előtti hét hétfőjén döntenek majd úgy, hogy csütörtökön vagy pénteken mégis megtartják a rendezvényüket. Akik pedig eddig nem mondták le a foglalást, sokszor az összes résztvevő helyszíni tesztelésével igyekeznek biztonságos körülményeket teremteni.

Tatár György a balatonfüredi Boutique Hotel Annuska üzemeltetőjeként is hasonló tendenciáról tud beszámolni: ott be se jöttek az évnek ebben a szakában szokásos előfoglalások, mindenki a végsőkig kivár a döntéssel.

„A szeptember és az október még nagyon erős volt, novemberben viszont már érezni lehetett a negyedik hullám hatását. Egyelőre a szilveszter is erősen kérdőjeles, idén valószínűleg az is legfeljebb last minute fog elmenni, amire szintén soha nem volt még példa.”

A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MARESZ) részéről szintén azt nyilatkozták megkeresésünkre, hogy nyár végén kezdett igazán újraindulni a rendezvényszervező szektor, melyet erős őszi hónapok követtek.

Mindenki egyszerre akart bepótolni mindent, illetve sok év végére tervezett eseményt is előre hoztak. Megélénkült a konferenciaturizmus, ami elősorban a belföldi, kisebb eseményekre volt jellemző, a nemzetközi rendezvények piaca a bizonytalan utazási korlátozások miatt még nem állt helyre.

A MARESZ is úgy tapasztalta, hogy az őszi fellendülés után az utóbbi hetek romló járványügyi adatainak következtében sorra mondják le az év végi rendezvényeket: az ágazatban drasztikusan esik vissza az üzleti rendezvényekre szóló rendelésállomány.

A helyzetet tovább nehezítette, hogy november 14-én megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériumának utasítása, amely megtiltja az egészségügyi ágazatban a személyes jelenléttel történő szakmai rendezvényeket. A piacot nagymértékben visszaveti ez a korlátozás, hiszen az egészségügyi témájú szakmai rendezvények, továbbképzések az egyik legfontosabb húzóágazatot jelentik az üzleti rendezvények piacán, az események majdnem 50 százalékát ez a kör teszi ki.

A miniszteri utasítás következtében drámai lemondáshullám indult el ebben a szegmensben, mely nemcsak a budapesti szállodákat, és rendezvényhelyszíneket, de a vidéki vendéglátóhelyeket is nagymértékben érinti.

"Azt tapasztaljuk, hogy a megrendelők bizonytalanok, kivárnak, viszont a sokszor 2-3 hétre lerövidült megrendelési határidő komoly tervezési nehézségek elé állítja a szervezőket és szolgáltatókat. Sokszor okoz problémát elegendő embert találni a rendezvények kiszolgálásához" – erősítette meg a szövetség a Tatár György által elmondottakat.

Mindezek ellenére a MARESZ bizakodva tekint a jövő konferenciái felé, hiszen – mint fogalmaznak – „a szinte bármilyen méretű nemzetközi kongresszust és konferenciát befogadni képes, idén átadott kongresszusi központ új lendületet adhat Magyarországnak abban, hogy előkelőbb pozíciót érjen el a konferenciadesztinációk között, és minél több nemzetközi nagy rendezvényt tudjunk ezáltal is hazánkba csábítani.”

A dolgozók 30 százaléka is elhagyhatta a rendezvényszektort

„Szeptember-októberben még bizakodás volt és mindenki rendezvényeket tervezett, azonban ahogy jelentősen elkezdtek emelkedni az esetszámok, majd a kormány is szigorításokat jelentett be, ez a trend megfordult” – nyilatkozta a Szeretlek Magyarországnak Botond Szabolcs, a Magyar Turisztikai Program Alapítvány (MTPA) társelnöke.

Ő is hasonló trendeket említett, mint cikkünk másik két alanya: november elejétől elkezdtek aggódni az ügyfelek, azóta egyre több a visszamondás, ami ráadásul nem is kötődik semmilyen jogszabályi korlátozáshoz.

Inkább önszántukból visszakoznak, attól tartva, hogy az ő rendezvényükön fertőződik meg valaki, vagy addig megváltozik a szabályozás úgy, hogy végül egyébként se tarthatnák meg, esetleg attól, hogy el se jönnek elegen ahhoz, hogy ne veszteséggel zárjanak. Multinacionális cégeknél az is előfordul, hogy egy közös nemzetközi policy mentén döntenek központilag az eseményeik törlése mellett.

Ebben változást csak az esetszámok csökkenése hozhat Botond Szabolcs szerint, akkor is inkább last minute jelleggel: ha épp kedvezőbbnek tűnik a helyzet, néhányan dönthetnek úgy, hogy mégis megszerveznek egy-egy rendezvényt, de jó előre biztosan nem fog így dönteni senki.

Az év végi időszakban további nehezítést jelent, hogy ilyenkor tipikusan olyan rendezvényekről van szó, ahol nehéz kordában tartani az embereket: mindenki ölelget mindenkit, kevésbé figyelnek a járvány elleni védekezésre, mint például egy konferencián, ahol fegyelmezetten, székeken ülnek a résztvevők.

Az MTPA abban bízik, hogy explicit rendezvénytiltásra már nem lesz szükség, de szerintük ez inkább politikai döntés kérdése a kormány részéről. Mindazonáltal úgy látják, a hatályos jogszabályok, vagyis a kötelező védettségi igazolvány és a megfelelő higiéniás körülmények elég biztonságot nyújtanak ahhoz, hogy ne kelljen tovább szigorítani.

Komoly probléma az elvándorlás okozta munkaerőhiány is. A szervezetnek konkrét adata egyelőre nincs ennek mértékéről, de viszonylagos konszenzus van abban, hogy akár az iparágban dolgozók 30 százaléka is elhagyhatta a szektort.

Az újabb és újabb hullámok pedig tovább erősíthetik ezt a trendet, ami öngerjesztő folyamatként az újraindulásra is negatív hatással lehet. Ezért is tartják fontosnak, hogy oktatással és utánpótlás-neveléssel erősítsék a szegmenst.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter Kocsis Mátéról: Nem sok időt tölt munkával, délutánonként pezsgőzik és borozik
Az országjárásra induló politikus szerint a Fidesz frakcióvezetője nem mondott igazat arról, hogy 8 millió forintos fizetése lett volna egy állami vállalatnál.

Link másolása

„Napjainak a nagy részét, főleg a délutánokat pezsgőzéssel és borozással tölti a Várban, különböző haveri cégeknél és éttermekben”

– mondta Magyar Péter a Telexnek Gyulán. A Fidesz frakcióvezetője egy nappal korábban azt mondta: szerinte Magyar Péter államközeli megbízásait a volt felesége, Varga Judit intézhette, hiszen Magyar nem a végzettségének megfelelő megbízásokat kapott a kormánytól.

Magyar szerint Kocsis nem mondott igazat azzal, hogy neki 8 millió forint lett volna a fizetése.

„Én arra emlékszem, hogy amikor a jogi egyetemre jártunk, és Gulyás Gergellyel relatíve könnyen vettük a jogi egyetemet, akkor Kocsis Mátét leginkább kocsmákban lehetett látni, valamint a MIÉP-nél, aminek az ifjúsági tagozatát vezette. És hát nagy nehezen tudta csak letenni a vizsgáit, nem is tudom, hogy van-e egyébként szakvizsgája, valószínűleg arra már nem mert elmenni” - mondta a lapnak országjárása első állomásán a Tisza Párt politikusa.

Szerinte Kocsis csak megijedhetett attól, amit mondott, vagyis hogy Magyar Pétert a felesége pozíciója miatt nevezték ki állami cégek vezetésébe, azzal hivatali visszaéléssel vádolta a kormányt és a saját kollégáit. Magyar emiatt egyébként várja is, hogy Kocsis kijelentései miatt valaki feljelentse a kormányt hivatali visszaélésért, és az ügyészség ezt kivizsgálja.

„Én ezt sose tagadtam. Nyilván Kocsis Máté letagadja, de a Fideszre nagyon is jellemző a nepotizmus, a feudalizmus, helyi szinten vagy máshol is. De ennek fogunk véget vetni.”

Magyar azt is elmondta Kocsisról, hogy a fideszes politikus nem tölt sok időt munkával, a pezsgőzések és borozások idején nem is nehéz megtalálni a Lovarda környékén vagy a Batthyány Lajos Alapítvány felújított kastélyánál. A kastély díszterme Magyar Péter szerint „úgy néz ki, mint egy angol klub. Ott szoktak az urak ingyen fogyasztani. Kocsis szerintem többet tartózkodik ott, mint az irodájában.”

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:

A Fidesz frakcióvezetője ezt a választ küldte a megjelentekre:

"Csúnya, alaptalan dolgokat állít rólam PszichoPeti, de jobban jártam, mint a felesége, mert engem csak szóban bántalmaz. Csak elő ne kerüljön a nadrágszíj"

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET: