hirdetés

HÍREK

Karácsony utasította a fővárosi cégeket, hogy a hideg miatt fokozottan figyeljenek a hajléktalanokra

A főpolgármester arra kérte azokat a fővárosiakat, akiknek jogukban áll közterületen tartózkodni este 8 és reggel 5 óra között, hogy legyenek a főváros segítségére a „legelesettebbek” egészsége és élete megóvásában.
MTI, fotó: Markovics Z. Kristóf - szmo.hu
2021. január 15.

hirdetés

A várható hidegre tekintettel Karácsony Gergely főpolgármester utasította az érintett fővárosi cégeket, hogy fordítsanak fokozott figyelmet az utcán élő hajléktalan emberekre.

Karácsony Gergely pénteken a Facebook-oldalán azt közölte: a hajléktalanellátó szervezetek a következő napokban bővített kapacitásokkal állnak a rászorulók rendelkezésére, valamint utasította az összes olyan fővárosi céget és intézményt, amelynek munkavállalói közterületen teljesítenek szolgálatot a kijárási tilalom idején is, hogy fokozottan figyeljenek az otthontalan budapestiekre, és ha segítségre szoruló veszélyeztetett embert látnak az utcán, azonnal jelezzék a diszpécserszolgálatnak.

A főpolgármester az ilyen cégek között említette a BKV-t, a BKK-t és a Fővárosi Rendészeti Igazgatóságot.

Karácsony Gergely arra kéri azon fővárosaikat, akinek jogában áll közterületen tartózkodni este 8 és reggel 5 óra között, hogy legyenek a főváros segítségére a "legelesettebbek" egészsége és élete megóvásában.

A főpolgármester úgy fogalmazott: "míg egy átlagos városlakónak az éjszakai fagy annyit jelent, hogy meleg paplanba bújik és felcsavarja a fűtést, hajléktalan embertársainknak egy-egy ilyen éjszaka akár az életükbe kerülhet".

hirdetés

Sokak életét mentik meg évről évre a felelős és szolidáris budapesti polgárok, akik az utcán járva felhívják a diszpécserszolgálatot, kihívják a krízisautót, ha veszélyeztetett, segítségre szoruló hajléktalan embert látnak a közterületeken - írta Karácsony Gergely rámutatva arra, hogy a koronavírus-járvány miatti kijárási tilalom miatt azonban csak nagyon kevesen - a munkából hazatérők és indulók, illetve kutyát sétáltatók - járnak az utcán, így egy bajban lévő hajléktalan budapestinek kevesebb esélye van rá, hogy valaki időben észrevegye, és segítséget hívjon hozzá.

A főpolgármester felhívta a figyelmet arra is,

nagyon fontos, hogy a hideg időben az emberek odafigyeljenek azokra a szomszédaikra, ismerőseikre is, akik esetleg az otthonukban fagyoskodnak. A kihűléses halálesetek jelentős része fűtetlen otthonokban történik, az egyedül élő, idős emberek a leginkább veszélyeztetettek. "Rájuk is figyeljünk oda a következő napokban"

- írta Karácsony Gergely.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Újabb szigorítás: minden zárt területen kötelező lesz FFP2-es maszkot viselni Szlovákiában

Kijárási tilalom lesz este 8 és hajnali 1 között, azok pedig jutalmat kapnak, akik egy fertőzöttel élnek együtt és emiatt karanténba kényszerülnek.
MTI, címkép (illusztráció): Alexandra_Koch/Pixabay - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Szlovákiában a következő napokban tovább szigorítják, illetve módosítják a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére szolgáló óvintézkedéseket - döntött vasárnap este az Igor Matovic miniszterelnök vezette koalíciós kormány.

A kabinet határozata szerint amennyiben az óvintézkedések három hét alatt nem hozzák meg a várt eredményt, és nem javul a helyzet, Szlovákiában bevezetik a szigorú lezárást, azaz nagymértékben korlátozzák a közéletet, a kereskedelmi és a gazdasági tevékenységet.

Szerdától kezdve mindazok a személyek, akiknek a szűrése pozitív eredményt hozott, nem hagyhatják el lakásaikat, kivéve, ha orvoshoz mennek. Mindazok, akik közös háztartásban élnek egy fertőzött személlyel, és ennek következtében karanténba kényszerülnek, a szabályok betartásáért anyagi jutalmat kapnak.

Este 8 és hajnali 1 óra között kijárási tilalom lép életbe, kivételt csak a munkába járás vagy az onnan való hazajutás, illetve az orvosok felkeresése jelent.

Ugyancsak szerdától megnyitják az óvodákat és az általános iskolák alsó tagozatú osztályait azon személyek gyermekei számára, akiknek munkába kell járniuk.

hirdetés
Március 8-tól a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben kötelező lesz az FFP2-es kategóriájú maszk viselése, március 15-tel kezdődően pedig ezeket minden zárt területen kötelező lesz hordani. A rendelkezés alól kivételt kapnak a kiskorúak, akiknek elég lesz a sebészi maszkot viselni.

A kormány intézkedéseinek célja, hogy jelentős mértékben csökkentse Szlovákia lakosságának mozgását és megakadályozza a veszélyes vírusmutációk további terjedését.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Merkely: Minden második értesített elutasítja a vakcinát

A rektor szerint jobb lenne, ha az emberek nem válogatnának az oltások között, így hamarabb elérhető lenne 6-7,5 milliós oltási arány.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

A járvány harmadik hullámában cirkuláló vírus súlyos megbetegedéseket okozhat - nyilatkozta Merkely Béla a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában hétfő reggel.

A Semmelweis Egyetem rektora arról beszélt, hogy a koronavírus-fertőzés harmadik hulláma miatt a Covid-ellátó részlegek és az intenzív osztályok telítődnek, a lélegeztetőgépen lévők száma is folyamatosan nő. Ennek egyik fő oka a mutációk megjelenése.

Hozzátette: az egészségügyben még van tartalék, és az egészségügyi dolgozók vakcinációja miatt az ő munkaképességük és biztonságuk sokkal magasabb fokú, mint a járvány előző hullámaiban. Mint elmondta, a Semmelweis Egyetem kollégái személyesen eddig 70 ezer oltást adtak be, többek között számos idősotthonban.

hirdetés

Ugyanakkor szomorúnak nevezte, hogy

az oltásban értesítettek közül csak minden második ember jelenik meg a háziorvosánál.

„Minden egyes vakcina-visszautasítás erősen megnöveli a fertőzés valószínűségét” - fogalmazott Merkely.

Azt is kérte, hogy a szív- és érrendszeri betegek lehetőleg ne válogassanak az oltások között, mert ők különösen ki vannak téve a koronavírus veszélyeinek.

A rektor leszögezte:

előbb-utóbb kialakul az immunitás, a legjobb, ha azt oltással szerezzük meg.

Prognózisa szerint ha az oltottak és a fertőzésen átesettek száma eléri a 6-7,5 milliós arányt Magyarországon, a járvány megáll. Szerinte komoly esélyünk van arra, hogy májusig jelentős mennyiségű vakcinát tudunk felhasználni.

Merkely Béla abban reménykedik, hogy az idei évben teljes mértékben letudjuk a járványt.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Egy magyar településen már minden felnőtt megkapta a koronavírus elleni oltást

A Békés megyei faluban senki nem fertőződött meg eddig a vírussal. Az egyik helyi lakos elmondása szerint már az első oltás után is sokkal könnyebb az életük.
Fotó (illusztráció): MTI/Ujvári Sándor - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

A Békés megyei Magyardombegyházán már félelelem nélkül mennek ki az utcára az emberek, ugyanis ott mostanra már szinte minden regisztrált páciens megkapta a koronavírus elleni oltást - írja a Blikk.

A faluban 120-an laknak életvitelszerűen, átlagosan 50-55 év közöttiek. A falu legfiatalabb beoltottja csak 19 éves.

A lap beszámolója szerint a településen már maszk nélkül álltak a fiatalok a buszmegállóban, az idős szomszédok pedig már mertek találkozni egymással, nem féltek attól, hogy megfertőzik egymást.

A polgármester a lapnak elmondta, hogy senki sem kapta el náluk a koronavírust, köszönhetően annak, hogy a lakosság nagyon fegyelmezett.

"Tudjuk, ha egy ember elkapja, a betegség végigmegy az egész falun. Március végére a második adagot is megkapják a regisztráltak, viccelődtem is, hogy zárt körű bulit csapunk utána"

- mondta Dinyés Ildikó.

hirdetés

Egy falubeli is nyilatkozott a lapnak, aki elmondta, hogy ő már vásárolt is egy új bográcsot egy kisebb összejövetelre, a barátokkal ugyanis a helyi vendégház megnyitása előtt terveznek egy főzést. Elmondása szerint

már most könnyebb az életük, pedig még csak az első oltást kapták meg. Ennek köszönhetően viszont már félelem nélkül kávézgatnak a szomszédokkal.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Koronavírus: majdnem 200-an kerültek kórházba egy nap alatt, 15 ezer felett az áldozatok száma

84 beteg halt meg az elmúlt 24 órában, egyre többen kerülnek lélegeztetőgépre is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

4326 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 432 925 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - közölték a koronavirus.gov.hu oldalon hétfő délelőtt.

Elhunyt 84 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 15 058 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 322 956 fő, de az aktív fertőzöttek száma is 94 911 főre emelkedett.

5679 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 537-en vannak lélegeztetőgépen.

A hivatalos statisztika szerint eddig 685 247 fő kapott oltást, közülük 251 691 fő már a második oltását is megkapta.

A kormányzati tájékoztató honlapon azt is írják, hogy a háziorvosok továbbra is végzik az oltást a kínai Sinopharm-vakcinával, minden háziorvos átlagosan 50-55 fő regisztrált időset tud beoltani, emellett folytatják a 60 év alatti krónikus betegek oltását az AstraZeneca-vakcinával, amellyel praxisonként 10 fő beoltására van lehetőség. A kórházi oltópontokon is folytatják a regisztrált idősek oltását a Pfizer-vakcinával.

hirdetés

Az oldalon emlékeztetnek, hogy a járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, ezért továbbra is érvényben vannak a védelmi intézkedések és szigorúbbak lettek az utazási szabályok. Annak érdekében, hogy minél többen minél előbb megkapják az első oltást, módosult az oltási stratégia, a Pfizer és az AstraZeneca-vakcinák alkalmazása, valamint többlettámogatást kapnak a háziorvosok a hétvégi oltások végzéséhez. Már úton van az újabb orosz vakcinaszállítmány is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: