A Rovatból

Karácsony: „Orbán Viktor nem tudja, mi a különbség egy épület és egy intézmény között”

A főpolgármester arra reagált, hogy a kormányfő szerint „nyilvánvaló hazugság”, hogy a kormány elüldözte a CEU-t Magyarországról, hiszen a héten az egyetem épületében tartottak nemzetközi konferenciát.


Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor szombaton Az elüldözött egyetem Budapesten (Szamizdat 13.) címmel közölt egy írást, amelyben azt írja, szerinte "nyilvánvaló hazugság", hogy a magyar kormány bezáratta, és elüldözte a Közép-európai Egyetemet (CEU) Budapestről. Beszámolt arról, hogy szeptember 16-án és 17-én sajtónyilvános, nemzetközi konferencia zajlott az egyetem budapesti kampuszán, amelyen a liberális akadémiai és politikai élet jeles képviselői is részt vettek. "Hogyan történhetett meg mindez? Úgy, hogy akik eddig az egyetem bezárásával kampányoltak, nyilvánvalóan nem mondtak igazat" - fogalmazott a kormányfő.

Karácsony Gergely vasárnap Facebook-bejegyzésben reagált Orbán írására "Orbán Viktor nem tudja, mi a különbség egy épület és egy intézmény között" felütéssel.

A főpolgármester szerint már az is megér egy külön történetet, hogy Magyarország miniszterelnöke "szamizdat" címen jelentet meg írásokat. "Értik, az az ember, akiről nem olyan rég jelent meg az összes megyei lapban egyszerre ugyanazzal a képpel, ugyanazzal a szöveggel éltető írás, akinek gondolatait döbbenetes méretű propagandahálózat terjeszti nap mint nap, na, ő illegális, titokban terjesztett kiadványként aposztrofálja a saját írásait" - írta.

Majd a témára kanyarodva így fogalmazott:

"Mit lehet ilyenkor mondani? Kezdjük el magyarázni Magyarország miniszterelnökének, hogy attól, hogy egy épület még nem tűnt el a föld színéről, attól abban az épületben már nincsen oktatás, hála a fideszes fiúk által hozott jogszabályoknak? Sőt, mondok még durvábbat! Nem csupán konferenciákat szoktak tartani a CEU budapesti épületében, hanem kutatói munka is zajlik ott, mert az engedélyezett a számukra. Az oktatás van korlátozva, ezért kell ma Bécsbe menni egy CEU-s diplomáért."

Szerinte így "talán még jobban érthető, hogy miért lett az egyetemek alapítványi ellopása egy nagy fideszes ingatlanmutyi, és miért akar a magyar adófizetők pénzén kínai elitegyetemnek teret adni a Diákváros helyett".

Karácsony jelezte, " az egyetemeket visszavesszük, Diákváros lesz, a CEU üldöztetését pedig azonnal befejezzük, hogy még több tudás, meg több tudós, meg több, a mostanihoz hasonló konferencia legyen Magyarországon".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Információink alapján visszavonták az összes műtő működési engedélyét a szentesi kórházban
A Tisza Párt vezetője a Magyar Infóban beszélt arról, hogy úgy tudja: hétfőtől nem lehet műtéti ellátást végezni az intézményben.


Magyar Péter szerint információik vannak arról, hogy visszavonták az összes műtő működési engedélyét a szentesi kórházban - erről beszélt a politikus hétfő reggel a Magyar Infóban.

Azt is elmondta:

úgy tudja, hétfőtől nem lehet műtéti ellátást végezni az intézményben. Hozzátette, állítólag egy raktárnak használt helyiséget próbálnak megnyitni, de az nem tűnik alkalmasnak. Azt mondta, a dolgozók annyi tájékoztatást kaptak, hogy „hétfőig kuss”.

A politikus szerint a helyzetért Takács Péter egészségügyi államtitkár és Pintér Sándor belügyminiszter felel. A szentesi kórház a térség mintegy 120 ezer lakosának egészségügyi ellátásáért felel.

A hétfő reggeli Magyar Infóban Magyar bejelentette: mostantól nem lesz megállás, elindítják a kampányt. Elmondta azt is, hogy kéthetente 4-5 oldalas újságokat küldenek majd több millió magyar háztartásba.

Szóba került az aszály is. Magyar úgy fogalmazott, hogy a kormány késve reagált a helyzetre, pedig ez nem új jelenség. Szerinte 15 éve csak ígéretek hangzanak el. Azt mondta, Olaszországban zöldellő kukoricatáblákat, valamint jég- és madárvédelemmel ellátott gyümölcsösöket látott, miközben Magyarországon az uniós fejlesztési források ellenére sem történt érdemi előrelépés. Úgy fogalmazott, hogy a pénz propagandára és Áder János alapítványára megy. Szerinte a kormány miatt idén 30 százalékkal kevesebb lesz a gabonatermés a korábbiakhoz képest.

Hozzátette:

„Orbánék minden évben rácsodálkoznak a klímaváltozásra, és minden évben mást hibáztatnak.” Szerinte a MAGOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara csak asszisztálnak ehhez, miközben valódi segítségre és vízgazdálkodásra lenne szükség.

Magyar beszélt a pedagógushiányról is. A KSH adatai alapján 2025 első negyedévében 6800 betöltetlen álláshely volt. Szerinte már most látszik, milyen gondok lesznek szeptembertől az oktatásban. Azt mondta, visszaadják az iskoláknak a szabadságot, megszüntetik a Klebelsberg Központ jelenlegi formáját, és létrehoznak egy önálló oktatási minisztériumot.

A politikus szerint miközben Orbán Viktor fizetése két év alatt 30 százalékkal emelkedett, addig a nyugdíjasok 3,2 százalékos emelést kaptak, és több területen megszorítások vannak.

Az MNB-üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a tolvajok továbbra is élvezik az ellopott pénzt, holott az a magyar emberek pénze. Felszólította ismét az új legfőbb ügyészt, hogy haladéktalanul intézkedjen.

Azt mondta, egyre több oligarcha helyezkedik, de ők nem állnak szóba velük.

Ordas Eszter távozásáról azt mondta, hogy már régóta fontolgatta a döntést, és megköszönik neki az eddigi munkáját. Hozzátette, hogy ha más területen is, de szívesen látják viszont.

Magyar Péter azt is bejelentette, hogy augusztus 20-án ismét megszervezik a Tisza Pikniket a Margitszigeten.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Meghalt Turcsányi Erzsébet
85 éves korában hunyt el a híres bábszínész. A Budapest Bábszínház közleményben tudatta a hírt, és egyben megható sorokkal búcsúzott tőle.


Életének 86. évében elhunyt Turcsányi Erzsébet bábművész – jelentette be a Budapest Bábszínház a közösségi oldalán. A teátrum megható sorokkal búcsúzott a művésztől.

„Egy különleges művésztől búcsúzunk ma, akinek hangja és szeretetre méltó egyénisége emlékezetünkben él tovább. Turcsányi Erzsébet nem csupán bábokat keltett életre: teljes lényével volt jelen a színpadon – pontos, érzékeny és felejthetetlen alakításai révén a magyar bábjátszás meghatározó egyéniségévé vált”

– olvasható a bejegyzésben.

Turcsányi Erzsébet az első diplomáját a Felsőfokú Óvónőképzőben szerezte, majd 1964-ben elvégezte az Állami Bábszínház bábszínész stúdióját. Szilágyi Dezső már 1962-ben szerződtette a színházhoz, miután felismerte tehetségét.

Pályája során számos emlékezetes szerepben láthatta őt a közönség. Játszotta többek között a Rókát A fajankó kalandjaiban (1972), Puckot a Szentivánéji álomban (1973), Fricit a Diótörőben (1978), a gonosz nyugati boszorkányt az Óz, a nagy varázslóban (1972), valamint Übü mamát Alfred Jarry Übü királyában (1985).

1976-ban Balajthy Andor-vándorgyűrűvel, 1988-ban pedig Jászai Mari-díjjal ismerték el munkáját. 1992-től a Budapest Bábszínház társulatának tagjaként dolgozott tovább, ahol olyan szerepeket formált meg, mint Anya-Banya A legkisebb boszorkányban (2000) vagy a Hétfejű tündér a Szegény Dzsoni és Árnikában (2005). Utolsó szerepét a Hamuban sült mese előadásában játszotta 2007-ben.

„Megrendüléssel búcsúzunk Turcsányi Erzsébettől, színházunk szeretett bábszínészétől, aki a mai napon az égi társulathoz csatlakozott. Emlékét mély szeretettel és tisztelettel őrizzük”

– írta a Budapest Bábszínház.

(via szinhaz.online)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos információi szerint a rendőrség a Pride résztvevőinek tömeges megbírságolására készül
A független országgyűlési képviselő szerint már készül az az „összekötő” rendszer, ami „a kamerával rögzített és arcfelismerő mesterséges intelligenciával beazonosított képek alapján automatikusan ki is küldi a büntetéseket az ügyfélkapun keresztül a résztvevőknek.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán számolt be róla hétfőn délelőtt, hogy számára megbízható forrásokból úgy értesült: a rendőrség tömeges bírságolásra készül. Úgy fogalmazott bejegyzésében:

„Nagyon durva és a jövő szempontjából kiemelten fontos információ jutott el hozzám: a rendőrség – nyilván orbáni parancsra – a Pride résztvevőinek tömeges megbírságolására készül.

A számomra egyértelműen megbízható forrás szerint a résztvevők azonosítására képes kamerarendszer és szoftver rendelkezésre áll, azonban az EDDIGI eljárás szerint emberi közreműködés is kellett a büntetések kiszabásához, emiatt valóban rengeteg időbe telne ennyi embert megbírságolni. Így volt ez EDDIG” - fogalmazott a képviselő.

Hadházy Ákos azt írja, hogy friss információi szerint

már készül az az „összekötő” rendszer, ami „a kamerával rögzített és arcfelismerő mesterséges intelligenciával beazonosított képek alapján automatikusan ki is küldi a büntetéseket az ügyfélkapun keresztül a résztvevőknek. Az informátor szerint azok, akiknek nem volt korábban szabálysértési eljárása, automatikusan és egységesen 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak”.

Hangsúlyozta továbbá: bár mindenkinek érdemes kérnie a meghallgatást és bírósághoz fordulnia, a „technofasiszta” törvény óta ez nem akadályozza meg, hogy a jogerős ítélet előtt levonják a pénzt. Emlékeztet: más, valódi szabálysértésektől eltérően ebben az esetben nem lehet ledolgozni vagy leülni a büntetést.

„Az információt – bár számomra hiteles forrásból érkezett – eddig még nem tudtam megerősíttetni, de dolgozom rajta. Természetesen kérdéseket teszek fel a rendőrségnek, de tudom, hogy onnan csak az idióta »mi vizsgálódunk, de mindent törvényesen csinálunk« sablonválaszt kapom majd. Az is igaz, hogy néhány héten-hónapon kiderül a hatalom szándéka.

Mindenesetre többször elmondtam már: a tömeges büntetésekre azért érdemes felkészülni, mert nyilvánvaló, hogy a Pride tiltását a jövőbeni, betiltott, kormányellenes tüntetések résztvevőinek elrettentésére, az arcfelismerő rendszer bevezetésére és kipróbálására találták ki. Ha Orbán meghátrálna, akkor tényleg teljesen értelmetlen lett volna ekkora blamázst kockáztatnia. Ha viszont az ellenzéki társadalom némán eltűri a tömeges büntetéseket, akkor s hatalmas Pride-tüntetés volt felesleges”

– fogalmazott a politikus.

„Ki fog tehát derülni rövidesen, mit lép a hatalom, de fel kell készülnünk a lehetőségre, hogy az információ valós. Erről is beszélnünk kell kedden 17.30-tól, a Ferenciek terén!” – zárta bejegyzését Hadházy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orkán erejű széllel érkezhetnek a zivatarok délután: 110-120 km/órás széllökés sem kizárt
Délutánra tényleg durva viharok jöhetnek: a heves zivatarokat ugyanis brutálisan erős szél kísérheti.


Az éjjeli, délelőtti zivatarok nem sok vizet zavartak, veszélyes kísérőjelenségek szerencsére nem társultak hozzájuk. Ugyanez viszont nem mondható majd el a kora délután érkező, hidegfronthoz kapcsolódó zivatarokról - írja az Időkép.

A Horvátországi radarképükön már szépen látszanak a front mentén felsorakozó, a délnyugati határ felé közeledő cellák.

A kelet felé araszoló hidegfront mentén újabb és újabb, főként rendszerbe szerveződő zivatarok várhatóak a délután folyamán, melyeket már heves események is kísérhetnek. A legfőbb veszélyforrást az erősen viharos, orkán erejű kifutószél jelenti,

akár 110-120 km/órás széllökés sem kizárt.

Emellett néhol nagyobb méretű jégeső, illetve felhőszakadás is előfordulhat. A várható heves zivatarok miatt a HungaroMet az északnyugati vármegyék kivételével az egész országra másodfokú figyelmeztetést adott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET: