HÍREK
A Rovatból

Karácsony: „Minden hazugság volt, amit a kormány az elmúlt években ígért a budapestieknek”

A főpolgármester szerint a Magyar Közlönyben tegnap este megjelent rendelet alapján legalább 5 milliárd forint közpénz megy most a kukába.


„Minden, de tényleg minden hazugság volt, amit a kormány az elmúlt években ígért a budapestieknek. Nem lehet máshogy olvasni a tegnap esti Magyar Közlönyt, amiből kiderül: a kormány kiradírozta, eltörölte, megszüntette, kukába dobta az elmúlt években elkezdett és tervezett budapesti fejlesztéseket” – írja szerda délutáni posztjában Karácsony Gergely. A főpolgármester ezzel az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett kedd esti rendeletre utal, mely több korábbi kormánydöntést felülír.

Karácsony Gergely a bejegyzésben azt írja, hogy „becsapták a saját embereiket is, akik ezeket a terveket képviselték. Minden hazugság volt. A hamarosan kezdődő választási kampánynak tehát a kiindulópontja ez: a budapestieket átveri a kormány”.

Véleménye szerint „legalább 5 milliárd forintnyi közpénz megy most a kukába”.

A budapesti városvezető szerint „ez a kormányzati radírozás nem más, mint annak beismerése, hogy nagy bajban a magyar költségvetés és a gazdaság. Az inflációt, a reálbércsökkenést nem sikerül „legyalulni”, „fülön ragadni”, „lebirkózni”, „letörni”. A budapesti fejlesztéseket már igen. Pedig biztos nem a fejlesztések leállításával kellene kezelni az okozott gazdasági bajokat. Kisebb jacht, nagyobb szerénység - hogy egy klasszikust idézzek. No meg kevesebb korrupció, visszafogott pénzszórás, ez talán többet segítene. Már csak azért is, mert

az uniós forrásból megvalósítható fejlesztések leállítása azt jelenti, hogy ha egyszer hozzá is jut az uniós pénzhez Magyarország, akkor sem lehet majd ezekre azt a pénzt felhasználni. Ez tehát nem megtakarítás, hanem kapkodás”.

A teljes posztot itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kémbotrány a szomszédban: a Magyarországon is bevetett, választási manipulációkra szakosodott izraeli cég pecsételheti meg Orbán szövetségesének sorsát
A szlovén titkosszolgálat megerősítette a Black Cube jelenlétét, amely a kormány lejáratására készülhetett. A botrány miatt Janez Janša, Orbán szövetségesének pártja elvesztette korábbi előnyét, a verseny teljesen nyílttá vált.


Ma tartják a parlamenti választást Szlovéniában, a kampányfinist azonban beárnyékolta egy külföldi beavatkozás gyanúját felvető botrány, amely az utolsó napokban teljesen átírta az erőviszonyokat. A hónapok óta biztos befutónak látszó, Orbán Viktor szövetségeseként számon tartott Janez Janša és pártja, a Szlovén Demokrata Párt előnye elolvadt, miután kiderült, hogy a választási manipulációkra szakosodott izraeli magán-hírszerző cég, a Black Cube is feltűnt az országban – számolt be a szlovén sajtó alapján a Népszava.

A hatóságok vizsgálják az ügyet, és megerősítették, hogy a cég emberei az elmúlt hónapokban legalább négyszer jártak Szlovéniában, egyik alkalommal a Szlovén Demokrata Párt székházának utcájában is megfordultak. Robert Golob miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben már uniós szintű vizsgálatot sürgetett, mert szerinte a tét nemcsak Szlovénia, hanem az egész unió választásainak tisztasága.

„Annyira fontos, hogy ne csak Szlovénia nevében cselekedjünk most, hanem azért is, hogy megvédjünk minden más államot, amely a következő hónapokban választási folyamat előtt áll” – mondta a kormányfő. Janša elismerte, hogy találkozott a cég egyik tanácsadójával, de tagadta, hogy bármi köze lenne a választási beavatkozáshoz.

A botrány hatása a közvélemény-kutatásokon is megmutatkozott. A Mediana ügynökségnél egy héttel korábban még 6,1 százalékponttal Janša pártja vezetett, a legfrissebb mérésükben viszont már Robert Golob Szabadság Mozgalma állt az élen 0,1 százalékponttal. Hasonló fordulatot mért a Valicon ügynökség is, ahol a Szlovén Demokrata Párt 3,4 százalékpontos előnye 2,5 százalékpontos hátrányba fordult át szűk három hét alatt. A jelenlegi kormányfő pártja a koalíciós partnerekkel szűk többségre számíthat, de a verseny annyira szoros, hogy a végeredmény megjósolhatatlan.

A vádak szerint az izraeli magán-hírszerző cég kiszivárogtatott hangfelvételek időzített közzétételével akarta korrupciós ügyekkel összekapcsolni a Golob-kormányt közvetlenül a választás előtt. A szlovén titkosszolgálat is megerősítette a Black Cube jelenlétét az országban.

A Black Cube neve Magyarországon sem ismeretlen. A Reuters 2023-ban számolt be arról, hogy az izraeli cég hamis LinkedIn-profilokkal és kamu álláshirdetéseknek álcázott videóhívásokkal vett célba magyar újságírókat és aktivistákat a 2022-es országgyűlési választás előtt.

A titokban rögzített anyagokból később a kormánypárti médiában jelentek meg lejárató tartalmak - az eset a 444.hu Valótlanul - Fekete Kampányok az Orbán-rendszerben című dokumentumfilmjében is bemutatásra került.

A legsúlyosabb incidens azonban Romániában történt 2016-ban, ahol a cég két munkatársát letartóztatták és elítélték, mert megpróbálták megfélemlíteni és lejáratni Laura Codruța Kövesit, a román korrupcióellenes ügyészség akkori vezetőjét. A művelet során feltörték Kövesi környezetének e-mail-fiókjait és zaklatták a családtagjait. A Black Cube tagadta a jogsértést.

Janez Janša a botrány ellenére stabil szavazóbázisra számíthat. Kampányában alacsonyabb adókat, a gazdasági lassulás megállítását ígérte, és a civil szféra, valamint a média állami támogatásának megvágását helyezte kilátásba.

Ellenfelei attól tartanak, hogy győzelme esetén a magyar modellhez hasonló illiberális fordulatot hajtana végre, miután korábbi miniszterelnöksége alatt már megpróbálta térdre kényszeríteni az állami médiát.

Janša a Die Pressének adott interjúban elismerte, hogy sok mindenben közös nevezőn van Orbán Viktorral, bár az Ukrajna-politikájuk eltér. A két politikus szövetsége régóta fennáll, a 2015-ös migrációs válság idején is hasonló álláspontot képviseltek, és a kapcsolatuk nemcsak ideológiai: Janša pártjához közel álló szlovén médiába Orbán Viktorhoz kötődő magyar üzleti körök is befektettek.

Via Népszava


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint Pataky Attila és Nagy Feró másfélmilliót kapott egy DPK-s fellépésért, a teljes költség közel 400 millió forint volt
Őket is előzi Radics Gigi, aki 3 milliót tehetett zsebre. A Tisza Párt elnöke szerint a Sportarénában tartott gyűlésre közpénzből fizették ki a fellépő celebek gázsiját is.


Magyar Péter a Facebookon tett közzé egy dokumentumot, amelyről azt állítja, hogy a Digitális Polgári Körök (DPK) első, Budapest Sportarénában tartott találkozójának költségeit tartalmazza. A Tisza Párt elnöke posztjában ironikusan úgy fogalmazott, hogy a szerződést „egyenesen a Karmelitából fújta be az ablakon a szél”.

Magyar Péter azt állítja,

„Orbánék csak erre az egy rendezvényre majd 400 millió forintot égettek el”. Szerinte a kormányoldal azt hazudja, hogy a rendezvényt egy augusztusban bejegyzett alapítvány finanszírozta, de véleménye szerint „mindenki tudja, hogy ezt a háborús gyűlést is mi magyar adófizetők álltuk”.

A politikus posztjában külön kiemelte a fellépőket.

„Külön érdekesség az elvileg hazaszeretetből fellépő celebek gázsija. És ez csak egy alkalom. Szeptember óta valószínűleg mindegyikük több tízmillió adófizetői pénzhez jutott” – írta, majd hozzátette, hogy szerinte közülük sokan korábban az MSZP rendezvényein léptek fel, és feltette a kérdést, hogy akkor is „fűtötte-e” őket a hazaszeretet.

Magyar Péter bejegyzése végén közölte, hogy a teljes szerződést a mellékletekkel együtt megküldi a sajtónak és az Állami Számvevőszéknek, amelynek álláspontja szerint a pártok finanszírozását kellene vizsgálnia.

A Tisza Párt elnöke ezt a dokumentumot tette közzé:

A dokumentum szerint Nagy Feró, Pataky Attila, Demjén Ferenc, Oláh Gergő egyenként másfélmillió forintot, míg Radics Gigi 3 millió forintot kapott a fellépésért, Nagy Adri egymilliót.

Mivel az összegek együtt nem teszik ki a lap alján említett 390 millió 700 ezer forintot, így valószínűleg ez csak egy részlet a költségekből.

A DPK első országos találkozóját 2025. szeptember 20-án rendezték a Papp László Budapest Sportarénában, ahol Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott. A szervezést hivatalosan a 2025. júliusában bejegyzett Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. végezte. Partos Bence, a cég tulajdonosa és a rendezvényt finanszírozó Digitális Demokráciafejlesztési Alapítvány alapítója szerint a költségeket magánadományokból fedezték. A szervezők a rendezvény konkrét végösszegét nem hozták nyilvánosságra, de a Telexnek nyilatkozó forrás a Sportaréna bérleti díját naponta 15–20 millió forintra becsülte.

Érkeznek a résztvevők az első DPK-gyűlésre 2025. szeptember 20-án, Budapesten / Nagy Bogi/SZMO

Magyar Péter korábban már utalt a DPK-gyűlés költségeire, akkor 1 milliárd forint „közpénz” elégetését említette, amit kormányzati szereplők vitattak. A mostani, közel 400 milliós tételről szóló állításait és a bemutatott dokumentumot független forrás még nem erősítette meg. Az ügyben említett Állami Számvevőszék elnöke Windisch László; a szervezet korábban a CÖF vagy a Megafon esetében sem állapított meg intézményes együttműködést a Fidesszel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Sokáig nem értettem, miben élünk, most már újdiktatúrának nevezem”- A fideszes tagkönyvét széttépő diplomata rádöbbent az Orbán-rendszer lényegére
Döbbenetes, hogyan működik a rendszer Beke Mihály András szerint, aki belülről látta a gépezetet. Elmondja, hogy szerinte miért nem Orbánt hibáztatják a hívek az ország állapota miatt.


Beke Mihály András erdélyi származású újságíró és volt diplomata, aki a 2000-es évek végén még a Fidesz elkötelezett híve volt, majd másfél évtizeddel később látványosan szakított a rendszerrel, amelyet ma már nyíltan diktatúrának nevez.

A rendszer működésével kapcsolatos kételyei már a médiatörvény (2011) idején megjelentek, de – ahogy fogalmaz – hosszú ideig maga sem tudta értelmezni, miben él. A fordulat a Covid-időszak alatt, majd végleg Orbán Viktor tihanyi beszéde után következett be.

2025 nyarán a Magyar Hangnak adott interjújában előtt széttépte Fidesz-tagkönyvét, és azóta a NER egyik belülről jövő, élesen kritikus értelmezőjeként szólal meg. Nemrég megjelent, Bevezetés az újdiktatúrába című könyvében azt állítja, hogy Magyarországon nem hibásan működő demokrácia van, hanem egy új típusú diktatúra épült ki, egy olyan rendszer, ami kiüresítette a demokratikus intézményeket, miközben fenntartja azok látszatát. Ennek kapcsán beszélgetett vele a Transtelex.

Az „újdiktatúra” fogalmának megalkotása Beke Mihály András szerint nem egy hirtelen felismerés volt, hanem egy hosszú belső folyamat eredménye.

Erdélyiként, mint mondja, számára teljesen természetes volt, hogy azt a politikai erőt támogatja, amely a nemzeti egységről beszél és felvállalja a külhoni magyarokat. „Ezért 2008-ban, amikor hazajöttem Bukarestből, beléptem a Fideszbe, és ezt nem is tagadom: lelkes voltam, hittem benne” – fogalmazott. Sokáig nem is kérdőjelezte meg a döntéseket, inkább úgy volt vele, hogy a két politikai opció közül ő „a nemzetit” választotta.

Aztán a médiatörvény idején már megjelent benne egy erős nyugtalanság, amit saját bőrén is megtapasztalt, amikor 2012-ben kirúgták a közmédiából.

Elmondása szerint onnantól kezdve már nem lehetett teljesen félretenni a kételyeket. A külügyben, Beregszászon töltött évei alatt kezdődött el az a szellemi küzdelem, ami végül a könyvhöz vezetett, mert egyszerűen nem értette, mi történik.

„Mert amit láttam, az nem illett bele azokba a kategóriákba, amiket ismertem. Ha diktatúra, akkor miért vannak választások? Miért lehet bizonyos dolgokról még beszélni? Miért lehet utazni, miért nincs nyílt erőszak?”

– tette fel a kérdéseket, amelyek összezavarták.

Bár a Ceaușescu-rendszerben nőtt fel, ahol szerinte egyértelmű volt a helyzet az elnyomással, a félelemmel és a nincstelenséggel, Magyarországon mást látott. Itt formailag minden megvolt, mégis azt érezte, hogy valami szorít, és egyre több nyilvánvaló hazugsággal találkozott. Úgy látja, ez nem politikai fordulat, hanem egy „értelmezési válság” volt benne, nem tudta hova tenni, amit lát.

Ezért a beregszászi évek alatt, főleg a Covid idején, rengeteget olvasott, és szembesült azzal, hogy a szakirodalom is tanácstalan a rendszer megnevezésében, a hibrid rezsimtől a perszonalista autokráciáig sokféle kifejezést használnak. Végül a „spindiktatúra” fogalmára bukkant rá, ami elmondása szerint villámcsapásként hatott rá, mert hirtelen a helyükre kerültek a dolgok.

„Itt a hatalom sokkal inkább a valóság értelmezését próbálja kézben tartani, és nem feltétlenül elhallgattat, hanem túlharsog téged. Nem tilt, nem zár be, hanem hiteltelenít, eltávolít, kivet magából” – magyarázta a fogalmat. A spindiktatúrában szerinte a rendszer folyamatosan gyárt egy olyan értelmezési keretet, amelyben ő maga mindig legitimnek tűnik, és így nincs is szüksége nyílt kényszerre.

A könyv címében mégsem ezt használta, mert úgy érezte, magyarul nem működik.

„Azt kerestem, hogyan lehet ezt úgy megnevezni, hogy az olvasó azonnal értse, miről van szó, így jutottam el az »újdiktatúra« kifejezéshez” – mondta, hozzátéve, hogy a lényeg, hogy ez egy újfajta diktatúra. „Nem tankokkal jön, nem börtönöz be tömegeket, nem tilt be mindent nyíltan, hanem fokozatosan épül ki, és közben meghagyja a demokrácia látszatát is. Éppen ez a legalattomosabb húzása.”

A végső döntést, hogy hangosan is kimondja a véleményét, Orbán Viktor tihanyi beszéde után hozta meg. „Amikor láttam, hogy Orbán Viktor képes kiállni, és egy olyan politikust dicsérni, mint George Simion, aki nyíltan magyarellenes, magyar sírokat gyalázott, aki magyarellenességből építette fel politikai imázsát. Akkor értettem meg, hogy itt volt az a pont, amit már sem politikai racionalitással, sem stratégiával nem lehet kimagyarázni” – jelentette ki.

Személyes tragédiájának nevezte, hogy szembesülnie kellett azzal, hogy a nemzeti felelősség, amiért belépett a Fideszbe, szerinte nagyrészt egy politikai konstrukció volt.

Úgy véli, az erdélyi magyarok mára elveszítették politikai önállóságukat, és egy tudatosan kiépített függési rendszer részei lettek.

Beke Mihály András szerint egy rendszer ott válik diktatúrává, ahol a formák még megvannak, de a tartalom kiürül.

Állítja, Erdélyből nem látszik, mennyire kiüresedett minden demokratikus intézménye az országnak. „A hatalom lényegében minden fontos területet – médiát, igazságszolgáltatást, oktatást, gazdasági erőforrásokat – maga alá rendelt, miközben kifelé azt mutatja, hogy minden rendben van”

– mondta.

De id e sorolta az egyetemek autonómiájának felszámolását és az alapítványosítást is, ami szerinte hatalom- és vagyonátrendezés, amivel generációkra bebetonozták a befolyást. „Gondoljunk az MCC-re. Ahelyett, hogy az önálló gondolkodást, a kritikai szemléletet erősítené, inkább az alkalmazkodást jutalmazza” – tette hozzá. A folyamatot egy belarusz ellenzéki példájával illusztrálta, aki szerint az ember mindig az aktuális állapothoz alkalmazkodik, miközben a rendszer fokozatosan egyre keményebb lesz. „Bármennyire elcsépelten hangzik, de igaz: a demokráciáért minden nap meg kell küzdeni.”

A könyvében arról is ír, hogy ezek a rendszerek egyfajta burkot építenek, amin a valóság sem képes rést ütni.

Ennek okát abban látja, hogy „ezek a rendszerek nem egyszerűen információt kontrollálnak, hanem értelmezést.” Létrehoznak egy zárt világot, ahol minden eseményre van egy előre gyártott magyarázat: a siker a rendszer érdeme, a kudarcot pedig külső ellenség okozza.

A mai magyar helyzetre lefordítva szerinte kialakult egy keret, amelyben Orbán a nemzeti érdekek képviselője, akit Brüsszel vagy Magyar Péter akadályoz. „Ők ebben a történetben nem egyszerű politikai ellenfelek, hanem a magyar nemzet ellenségei.” Emiatt a kérdés identitáskérdéssé válik, és a bizalom áthelyeződik: nem az információ tartalma számít, hanem a forrása. „»A mieink« mondják vagy »az ellenfél«.”

Ennek következtében a rendszer immunissá válik a kritikára, és a személyes negatív tapasztalatok sem vezetnek rendszerkritikához, mert beilleszkednek a kész magyarázati keretbe. „Nem Orbán Viktor, nem a kormány a felelős, hanem Brüsszel és a Brüsszel-csicskák. És ettől válik hitkérdéssé.”

Beke Mihály András szerint a könyv második részében azért foglalkozik az értelmiség felelősségével, mert nekik nem csak egy szavazatuk van, hanem szellemi kisugárzásuk is. Nyugtalanítónak tartja, hogy értelmiségiek igazolják vagy relativizálják a rendszert. Mint mondja, nem akar leegyszerűsíteni, mert látja, hogy sokan egzisztenciális okokból vagy meggyőződésből alkalmazkodnak.

„De ettől még rá kell kérdezni, hogy miért van az, hogy értelmes, tájékozott emberek még most, a 24. órában is képesek az Orbán-rendszert igazolni?”

A magyarázatot Márai és Bibó írásaiban is kereste, és arra jutott, hogy mélyebb, történeti és mentális kérdésekről van szó, például egy erős alkalmazkodási kényszerről, amihez a Kádár-korszak is hozzátett. „És az volt az igazán fájó felismerés számomra, hogy ez a minta nem tűnt el a rendszerváltással, hanem velünk maradt, Orbán pedig erre épített rá nagyon tudatosan.” Ezt tartja Orbán Viktor legnagyobb bűnének. „Történelmi lehetősége volt arra, hogy ebből a mentalitásból kimozdítsa a társadalmat, hogy egy önállóbb, polgári mentalitást erősítsen” – mondta. Ehelyett szerinte a rendszer ráerősített a régi reflexekre, aminek az ára most kezd látszani. „Nemcsak intézményeket veszítettünk el, nemcsak a demokrácia keretei gyengültek meg, hanem az a képességünk is, hogy egyáltalán éljünk a jogainkkal.”

Via Transtelex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A nappaliban üldögélt, amikor becsapódott az iráni rakéta, videón a pusztítás
Iráni rakéták csapódtak be Dimona és Arad városában, az izraeli hadsereg pedig elismerte, hogy a légvédelem nem tudta elfogni a lövedékeket. A célpont egy izraeli nukleáris létesítmény volt.
M.M. / Fotó: X - szmo.hu
2026. március 22.



Egy izraeli otthon belső kamerája rögzítette a szombat esti iráni rakétatámadás pillanatait. Az egyik pillanatban még nyugodtan üldögélt a kanapéján az idősebb nő, majd hatalmas robaj, beszakadó ablakok. Szerencséjére nem sérült meg, mert a rakéta elkerülte a házát, de többtucatnyian megsérültek a környéken.

A támadás Dimona és a Holt-tenger közelében fekvő Arad városát érte. Az izraeli hadsereg közlése szerint a rakétákat nem sikerült elfogni, ami egészen új helyzetet teremt a háborúban

- írja az AP.

Mára kiderült, hogy Aradban több mint hatvan sérültet vittek kórházba, miután a becsapódások legalább tíz társasházat megrongáltak, némelyik épület az összeomlás határára került. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a helyszínre látogatott, ahol a mentési munkálatokat felügyelte. A kormányfő az ország jövőjéért vívott küzdelem egyik nehéz pillanatának nevezte a történteket. „Ez egy nagyon nehéz este” – fogalmazott. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség közben arról tájékoztatott, hogy nem érkezett jelzés a dimonai izraeli létesítményt érő sérülésről vagy rendellenes sugárzásról.

Mert a támadások célpontja ugyanis vélhetően a dimonai nukleáris kutatóközpont lehetett, amelytől a névadó város alig 13 kilométernyire fekszik.

Teherán az akciót a Natanz elleni korábbi csapásokra adott válaszként keretezi. Mohammad Bagher Ghalibaf, az iráni parlament elnöke szerint a sikeres találat új szakaszt nyit a harcban. „Ha az izraeli rezsim képtelen elfogni a rakétákat a nagy erőkkel védett Dimona térségében, az hadműveleti szempontból a csata új fázisába való belépést jelzi” – mondta.

A helyzetet tovább élezi, hogy Donald Trump amerikai elnök 48 órás ultimátumot adott Iránnak a Hormuzi-szoros megnyitására. Ellenkező esetben az Egyesült Államok „megsemmisíti [Irán] erőműveit… ‘különböző ERŐMŰVEKET, KEZDVE A LEGNAGYOBBAL!’” Irán válaszul közölte, hogy a szoros „mindenki előtt nyitva áll, kivéve az ellenségekhez köthető hajókat”.

Nem egybehangzó sajtóinformációk szerint a brutális károkat egy ballisztikus rakéta okozta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk