Döbbenetes, hogyan működik a rendszer Beke Mihály András szerint, aki belülről látta a gépezetet. Elmondja, hogy szerinte miért nem Orbánt hibáztatják a hívek az ország állapota miatt.
Beke Mihály András erdélyi származású újságíró és volt diplomata, aki a 2000-es évek végén még a Fidesz elkötelezett híve volt, majd másfél évtizeddel később látványosan szakított a rendszerrel, amelyet ma már nyíltan diktatúrának nevez.
A rendszer működésével kapcsolatos kételyei már a médiatörvény (2011) idején megjelentek, de – ahogy fogalmaz – hosszú ideig maga sem tudta értelmezni, miben él. A fordulat a Covid-időszak alatt, majd végleg Orbán Viktor tihanyi beszéde után következett be.
2025 nyarán a Magyar Hangnak adott interjújában előtt széttépte Fidesz-tagkönyvét, és azóta a NER egyik belülről jövő, élesen kritikus értelmezőjeként szólal meg. Nemrég megjelent, Bevezetés az újdiktatúrába című könyvében azt állítja, hogy Magyarországon nem hibásan működő demokrácia van, hanem egy új típusú diktatúra épült ki, egy olyan rendszer, ami kiüresítette a demokratikus intézményeket, miközben fenntartja azok látszatát. Ennek kapcsán beszélgetett vele a Transtelex.
Az „újdiktatúra” fogalmának megalkotása Beke Mihály András szerint nem egy hirtelen felismerés volt, hanem egy hosszú belső folyamat eredménye.
Erdélyiként, mint mondja, számára teljesen természetes volt, hogy azt a politikai erőt támogatja, amely a nemzeti egységről beszél és felvállalja a külhoni magyarokat. „Ezért 2008-ban, amikor hazajöttem Bukarestből, beléptem a Fideszbe, és ezt nem is tagadom: lelkes voltam, hittem benne” – fogalmazott. Sokáig nem is kérdőjelezte meg a döntéseket, inkább úgy volt vele, hogy a két politikai opció közül ő „a nemzetit” választotta.
Aztán a médiatörvény idején már megjelent benne egy erős nyugtalanság, amit saját bőrén is megtapasztalt, amikor 2012-ben kirúgták a közmédiából.
Elmondása szerint onnantól kezdve már nem lehetett teljesen félretenni a kételyeket. A külügyben, Beregszászon töltött évei alatt kezdődött el az a szellemi küzdelem, ami végül a könyvhöz vezetett, mert egyszerűen nem értette, mi történik.
„Mert amit láttam, az nem illett bele azokba a kategóriákba, amiket ismertem. Ha diktatúra, akkor miért vannak választások? Miért lehet bizonyos dolgokról még beszélni? Miért lehet utazni, miért nincs nyílt erőszak?”
– tette fel a kérdéseket, amelyek összezavarták.
Bár a Ceaușescu-rendszerben nőtt fel, ahol szerinte egyértelmű volt a helyzet az elnyomással, a félelemmel és a nincstelenséggel, Magyarországon mást látott. Itt formailag minden megvolt, mégis azt érezte, hogy valami szorít, és egyre több nyilvánvaló hazugsággal találkozott. Úgy látja, ez nem politikai fordulat, hanem egy „értelmezési válság” volt benne, nem tudta hova tenni, amit lát.
Ezért a beregszászi évek alatt, főleg a Covid idején, rengeteget olvasott, és szembesült azzal, hogy a szakirodalom is tanácstalan a rendszer megnevezésében, a hibrid rezsimtől a perszonalista autokráciáig sokféle kifejezést használnak. Végül a „spindiktatúra” fogalmára bukkant rá, ami elmondása szerint villámcsapásként hatott rá, mert hirtelen a helyükre kerültek a dolgok.
„Itt a hatalom sokkal inkább a valóság értelmezését próbálja kézben tartani, és nem feltétlenül elhallgattat, hanem túlharsog téged. Nem tilt, nem zár be, hanem hiteltelenít, eltávolít, kivet magából” – magyarázta a fogalmat. A spindiktatúrában szerinte a rendszer folyamatosan gyárt egy olyan értelmezési keretet, amelyben ő maga mindig legitimnek tűnik, és így nincs is szüksége nyílt kényszerre.
A könyv címében mégsem ezt használta, mert úgy érezte, magyarul nem működik.
„Azt kerestem, hogyan lehet ezt úgy megnevezni, hogy az olvasó azonnal értse, miről van szó, így jutottam el az »újdiktatúra« kifejezéshez” – mondta, hozzátéve, hogy a lényeg, hogy ez egy újfajta diktatúra. „Nem tankokkal jön, nem börtönöz be tömegeket, nem tilt be mindent nyíltan, hanem fokozatosan épül ki, és közben meghagyja a demokrácia látszatát is. Éppen ez a legalattomosabb húzása.”
A végső döntést, hogy hangosan is kimondja a véleményét, Orbán Viktor tihanyi beszéde után hozta meg. „Amikor láttam, hogy Orbán Viktor képes kiállni, és egy olyan politikust dicsérni, mint George Simion, aki nyíltan magyarellenes, magyar sírokat gyalázott, aki magyarellenességből építette fel politikai imázsát. Akkor értettem meg, hogy itt volt az a pont, amit már sem politikai racionalitással, sem stratégiával nem lehet kimagyarázni” – jelentette ki.
Személyes tragédiájának nevezte, hogy szembesülnie kellett azzal, hogy a nemzeti felelősség, amiért belépett a Fideszbe, szerinte nagyrészt egy politikai konstrukció volt.
Úgy véli, az erdélyi magyarok mára elveszítették politikai önállóságukat, és egy tudatosan kiépített függési rendszer részei lettek.
Beke Mihály András szerint egy rendszer ott válik diktatúrává, ahol a formák még megvannak, de a tartalom kiürül.
Állítja, Erdélyből nem látszik, mennyire kiüresedett minden demokratikus intézménye az országnak. „A hatalom lényegében minden fontos területet – médiát, igazságszolgáltatást, oktatást, gazdasági erőforrásokat – maga alá rendelt, miközben kifelé azt mutatja, hogy minden rendben van”
– mondta.
De id e sorolta az egyetemek autonómiájának felszámolását és az alapítványosítást is, ami szerinte hatalom- és vagyonátrendezés, amivel generációkra bebetonozták a befolyást. „Gondoljunk az MCC-re. Ahelyett, hogy az önálló gondolkodást, a kritikai szemléletet erősítené, inkább az alkalmazkodást jutalmazza” – tette hozzá. A folyamatot egy belarusz ellenzéki példájával illusztrálta, aki szerint az ember mindig az aktuális állapothoz alkalmazkodik, miközben a rendszer fokozatosan egyre keményebb lesz. „Bármennyire elcsépelten hangzik, de igaz: a demokráciáért minden nap meg kell küzdeni.”
A könyvében arról is ír, hogy ezek a rendszerek egyfajta burkot építenek, amin a valóság sem képes rést ütni.
Ennek okát abban látja, hogy „ezek a rendszerek nem egyszerűen információt kontrollálnak, hanem értelmezést.” Létrehoznak egy zárt világot, ahol minden eseményre van egy előre gyártott magyarázat: a siker a rendszer érdeme, a kudarcot pedig külső ellenség okozza.
A mai magyar helyzetre lefordítva szerinte kialakult egy keret, amelyben Orbán a nemzeti érdekek képviselője, akit Brüsszel vagy Magyar Péter akadályoz. „Ők ebben a történetben nem egyszerű politikai ellenfelek, hanem a magyar nemzet ellenségei.” Emiatt a kérdés identitáskérdéssé válik, és a bizalom áthelyeződik: nem az információ tartalma számít, hanem a forrása. „»A mieink« mondják vagy »az ellenfél«.”
Ennek következtében a rendszer immunissá válik a kritikára, és a személyes negatív tapasztalatok sem vezetnek rendszerkritikához, mert beilleszkednek a kész magyarázati keretbe. „Nem Orbán Viktor, nem a kormány a felelős, hanem Brüsszel és a Brüsszel-csicskák. És ettől válik hitkérdéssé.”
Beke Mihály András szerint a könyv második részében azért foglalkozik az értelmiség felelősségével, mert nekik nem csak egy szavazatuk van, hanem szellemi kisugárzásuk is. Nyugtalanítónak tartja, hogy értelmiségiek igazolják vagy relativizálják a rendszert. Mint mondja, nem akar leegyszerűsíteni, mert látja, hogy sokan egzisztenciális okokból vagy meggyőződésből alkalmazkodnak.
„De ettől még rá kell kérdezni, hogy miért van az, hogy értelmes, tájékozott emberek még most, a 24. órában is képesek az Orbán-rendszert igazolni?”
A magyarázatot Márai és Bibó írásaiban is kereste, és arra jutott, hogy mélyebb, történeti és mentális kérdésekről van szó, például egy erős alkalmazkodási kényszerről, amihez a Kádár-korszak is hozzátett. „És az volt az igazán fájó felismerés számomra, hogy ez a minta nem tűnt el a rendszerváltással, hanem velünk maradt, Orbán pedig erre épített rá nagyon tudatosan.” Ezt tartja Orbán Viktor legnagyobb bűnének. „Történelmi lehetősége volt arra, hogy ebből a mentalitásból kimozdítsa a társadalmat, hogy egy önállóbb, polgári mentalitást erősítsen” – mondta. Ehelyett szerinte a rendszer ráerősített a régi reflexekre, aminek az ára most kezd látszani. „Nemcsak intézményeket veszítettünk el, nemcsak a demokrácia keretei gyengültek meg, hanem az a képességünk is, hogy egyáltalán éljünk a jogainkkal.”
Via Transtelex
