HÍREK
A Rovatból

Karácsony Gergely visszautasította az ATV meghívását a főpolgármester-jelölti vitára

Karácsony nem tartja szerencsésnek több főpolgármester-jelölti vita megtartását. Az EP-listavezetői vitát mindenképp megtartja az ATV.


A Media1 birtokába jutott levélben Simon azt írja, hogy Karácsony Gergely fontosnak és hiánypótlónak tartja az ATV kezdeményezését választási viták megrendezésére, de mivel Karácsony már rábólintott a Partizán május 31-re szervezett választási műsorában való részvételre, nem tartja szerencsésnek több főpolgármester-jelölti vita megtartását.

„Senki nem tudja garantálni, hogy az FVB-által nyilvántartásba vett négy főpolgármester-jelöltből hányan vállalnak valóban vitát a Partizán műsorában és másutt”, és ha Karácsony több főpolgármester-jelölti vitában is részt venne ugyanazon egy-két jelölt társaságában, „az azt a hamis látszatot keltheti, mintha mindössze két, esetleg három jelölt lenne”

– idézi a Media1 a levélben olvasható indoklást.

A hírportál kérdésére ATV-s források – és maga a vezérigazgató is – megerősítették, hogy a Media1-hez került lévő levél megegyezik a Simon András által küldött levél tartalmával. Hozzátették, hogy nagyon meglepte őket Karácsony elutasítása.

„Az EP-listavezetői vitát mindenképp megtartjuk, és egyelőre nem tettünk le arról sem, hogy főpolgármester-jelölti vitát is sugározzunk a legnézettebb politikai műsorokat sugárzó tévécsatornán, az ATV-n és a televízió YouTube csatornáján, mely a legnagyobb havi össz-megtekintésszámot produkáló közéleti YouTube-csatornák közé tartozik” – közölte Németh S. Szilárd.

Karácsony Gergely Facebookon közzétett posztjában indokolta meg döntését a nyilvánosság előtt. Ebben kiemeli, hogy minden további nélkül részt venne bármilyen főpolgármester-jelölti vitán, ha azon mind a négy jelölt részt venne, de ilyen – Szentkirályi Alexandra részvétele nélkül – jelen állás szerint nem lesz. Azt is megemlítette, hogy fontos lenne tisztázni, melyik jelölt kiket küldene a Fővárosi Közgyűlésbe.

„A főpolgármester-jelölti vita azt jelenti, hogy azon a főpolgármester-jelöltek vesznek részt. Négy főpolgármester-jelölt van. Amennyiben a kihívóim, de legalább a felmérések szerint a második helyen álló Szentkirályi Alexandra vállalja a vitát, én biztosan ott leszek, bármelyik csatornán, rajtam nem múlik. Örömmel vennék részt a fővárosi listavezetők nyilvános vitáján, az egy tízszereplős helyzet, tévéműsornak se lenne utolsó. De ennél fontosabb, hogy minden listavezető tartozik a budapestieknek azzal, hogy világossá tegye, kiket küldene a Fővárosi Közgyűlésbe, milyen érdekek képviseletére készülnek a jelöltjeik. Ha ezt bármelyik tévécsatorna megszervezi, én ezen is ott leszek”

– írta a főpolgármester.

Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt is reagált a hírre közösségi oldalán.

„Miközben Dobrev Klára napi öt posztban kéri számon Magyar Pétert azért, hogy miért nem vitázik minden ezt felajánló jelentősebb csatornán, a DK saját főpolgármester-jelöltje csak kibúvókat keres a viták elől. (...) Karácsony Gergelyt ezúton is tisztelettel kérem, ne meneküljön a viták elől, gondolja ezt át újra és fogadja el akár a most visszautasított ATV, vagy akár a korábban már általa elhárított RTL felkérését” – szólította meg vetélytársát Vitézy Dávid.

A főpolgármester-jelöltek közül eddig Karácsony Gergely és Vitézy Dávid is elfogadták a Partizán által szervezett vitára való meghívást. Karácsony Gergely az ATV mellett korábban az RTL felkérést is elutasította. Szentkirályi Alexandra fideszes főpolgármester-jelölt eddig egyik meghívást sem fogadta el – azaz azt közölte, hogy csak azzal a feltétellel venne részt bármilyen vitán, ha azon Gyurcsány Ferenc is tiszteletét tenné.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az anyák napi anyázásról: „Vajon létezik-e gyomorforgatóbb Orbán Viktor propagandistáinál?”
A Tisza Párt elnökéről és édesanyjáról ízléstelen képaláírás került fel az internetre egy fideszes propagandaoldalon. Magyar szerint ennél nincs lejjebb.
F. O. - szmo.hu
2025. május 04.



Megdöbbentő internetes beejegyzést osztott meg követőivel Magyar Péter. A vadhajtasok.hu oldalra feltett felvételen az látható, hogy a Tisza Párt elnöke édesanyját köszönti anyák napja alkalmából, a kép alatt pedig ez olvasható: Poloska megtudta, hogy ma van anyák napja, ezért gyorsan puszilgatni kezdte a drága kommunista jó k.rva anyját lájkokért.

„Vajon létezik-e gyomorforgatóbb Orbán Viktor propagandistáinál? Ezt sikerült anyák napján címlapra tenniük és utána fideszes csoportokban osztogatniuk. És ezekkel az emberekkel fideszes miniszterek és képviselők mosolyognak közös fotókon, és valószínűleg még utasításokat is adnak nekik” – írta a Tisza Párt elnöke Facebook-bejegyzésében.

„Sokszor nagyon hiányoznak a nagyszüleim, de ilyenkor kicsit örülök, hogy ezeket nekik már nem kell látniuk”

– tette hozzá Magyar Péter.

„Ez az orbáni morális fölény? Napi szinten folyik a fideszes propaganda gépezetben a gyűlöletkeltés, a dehumanizálás és a fenyegetés. Azt gondolják, hogy ezzel szavazókat tudnak szerezni? Szerintem súlyosan félreismerik a saját választóikat is. Ennél nincs lejjebb” – zárta bejegyzését a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Az RTL megmutatta: halomban állnak a Ferrarik, Bentley-k, Mercedesek Mészáros Lőrinc öccsének székesfehérvári luxusautó-szalonjában
Mészáros János felcsúti önkormányzati képviselő a tulajdonosa egy székesfehérvári luxusautó-szalonnak, ahol a legdrágább darab egy tűzpiros Ferrari, ami több mint negyedmilliárd forintba kerül.


180 millió forint értékű rikító kék Ferrariban fotózták le Várkonyi Andreát és férjét Mészáros Lőrinc vállalkozót. A Felcsúton készült képeket Hadházy Ákos független képviselő osztotta meg, aki szerint a luxusautó Várkonyi Andrea nevén van. Az RTL híradója kereste az ügyben a házaspárt, de egyelőre nem reagáltak.

A Ferrari 296 GTS nevű modellje egy 663 lóerős hibrid luxusautó, amely mindössze 3 másodperc alatt gyorsul 100-ra.

A különleges vezetési élményt nemrég Várkonyi Andrea is megtapasztalhatta. Méghozzá nem egyedül, hanem férje Mészáros Lőrinc társaságában. Legalábbis ezt állítja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki a kék sportkocsiban ülő házaspárról fotókat is feltöltött a közösségi oldalára. Úgy tudja, a sportautó Várkonyi Andrea nevén van. Ez a típus újonnan 140-180 millió forintba kerülhet, mondja a képviselő.

Hadházy Ákos: "A fényképeket jól beazonosíthatóan a Felcsút mellett a Puskás Ferenc sporthotelhez vezető úton, illetve annak parkolójában készítette egy kedves ismerősöm. Úgy tűnik, hogy Felcsúton lassan több az egy főre jutó eső Ferrari, mint mondjuk Monacóban."

Mészáros Lőrinc fia is szereti az olasz luxusautó-márkát. Felcsúton egy benzinkútnál pumpálta egy Ferrari 488-as kerekét egy 2021-ben készült fotón, amit szintén a független képviselő osztott meg. Ehhez a modellhez használtan 100-120 millió forintért hozzá lehet jutni Hadházy szerint.

"A probléma az, amikor valaki ezt a hihetetlen gazdagságot ezt szinte csak állami megrendeléseken szerzi."

Nemcsak a felesége és fia kedveli a sportkocsikat, hanem Mészáros Lőrinc öccse is. Mészáros János felcsúti önkormányzati képviselő a tulajdonosa egy székesfehérvári luxusautó-szalonnak, ahol a Ferrarik mellett más luxusmárkák: Aston Martin, Bentley, Mercedes és Audi is kaphatók.

A szalon legdrágább darabja egy tűzpiros Ferrari, ami több mint negyedmilliárd forintba kerül, a legolcsóbb pedig egy Audi, ami 56 millió forintért vihető.

Márciusban bírálta Lázár János miniszter azokat a vállalkozókat, akik feltűnően gazdagodtak, és kihívó módon viselkedtek az elmúlt években.

"Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a yachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál."

A Mészáros Csoport korábban közleményben úgy reagált: Mészáros Lőrinc nem vette magára a miniszter szavait, ugyanis csak tavaly a Mészáros Csoport nagyságrendileg 20 milliárd forintot fordított támogatásokra és adományokra. Most hiába kereste az RTL Híradó a cégcsoportot és Várkonyi Andreát is, adásunkig nem reagáltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Berobbant a légkör” – Golflabda nagyságú jég esett az osztrák-magyar határ közelében vasárnap
A következő órákban a nyugati határ környékén élők szupercellára számíthatnak, és akár 80–90 kilométer/órás szél, heves zivatarok és jégeső is érkezhet.
Fotó: Időkép, Szalafő webkamera - szmo.hu
2025. május 04.



Golflabda nagyságú jég esett vasárnap az osztrák–magyar határ közelében – számolt be róla a MetFigyelő a Facebook-oldalán. A jégverés Bad Blumaunál történt, ez a település kevesebb mint 30 kilométerre fekszik a határtól.

Az Időkép arról ír, hogy a jég nem áll meg a határnál, hanem egyenesen az ország közepe felé tart. Azt is közölték: „berobban a légkör” a határ mentén, és egyre több, valamint egyre nagyobb góc alakul ki.

A következő órákban a nyugati határ környékén élők szupercellára számíthatnak, és akár 80–90 kilométer/órás szél, heves zivatarok és jégeső is érkezhet – tette hozzá az Időkép.

Felsőszölnökön már hullott is a jég, amit a szolgálat webkamerája rögzített.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Mi történt? Lemondása óta először posztolt Facebookon Novák Katalin
A Ferenc pápára emlékező bejegyzésben ezt írta: „A hivatalos gyásznak ma vége, de a szeretet örök”.


Novák Katalin hosszú szünet után vasárnap újra megszólalt a közösségi médiában. A volt köztársasági elnök egy videót tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben a nemrég elhunyt Ferenc pápáról emlékezett meg.

A bejegyzésben ezt írta:

„A hivatalos gyásznak ma vége, de a szeretet örök”.

A felvétel alatt a Legyetek jók, ha tudtok című film olasz nyelvű betétdala hallható, a képsorokon pedig Ferenc pápa 2023-as magyarországi látogatásának részletei láthatók. Többek között az a jelenet is szerepel benne, amikor Novák Katalin köztársasági elnökként fogadja a katolikus egyházfőt.

A videó Ferenc pápa magyarul elhangzó jókívánságával zárul: „Isten, áldd meg a magyart!”

Ez az első hivatalos bejegyzése azóta, hogy 2024. február 10-én lemondott köztársasági elnöki tisztségéről. Előtte legutóbb 2023. február 26-án osztott meg videót Facebook-oldalán, amelyben bejelentette, hogy véget ért az elnöki szolgálata, és gratulált utódjának, Sulyok Tamásnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: