HÍREK
A Rovatból

Karácsony Gergely: Nem az összefogás, hanem annak hiánya okozta ezt a vereséget

„Akkorát buktunk, mint az üveges tót” - mondta a főpolgármester, aki szerint az az egység, amit kiírtak a plakátokra, nem jött létre politikai, tartalmi, bizalmi értelemben az ellenzéki pártok között.


"Az ég szerelmére, akkorát buktunk, mint az üveges tót. Tehát akinek ezek után nincs felelősségérzete az ellenzéki oldalon, aki nem tesz fel magának kérdéseket, vagy aki úgy érzi, hogy mindent jól csinált, az szerintem pszichopata" - mondta Karácsony Gergely a választás eredményével kapcsolatban a Telexnek adott interjújában.

A főpolgármester szerint a kampány megmutatta, hogy két rendkívül tudatos politikai tábor van. "A miénk nyilván sokkal kevesebb információ alapján hoz tudatos politikai döntéseket, a másik, az adófizetői ezermilliárdokból épített buborék pedig azt biztosítja, hogy mindenhova eljusson az üzenet. Az, hogy „az ellenzék háborúpárti”, pár nap alatt brutális módon átment ezen az óriási buborékon, megmutatva a propagandagépezet hatékonyságát. A személyes környezetemben is egészen megdöbbentő módon érvelnem kellett, és elmagyaráznom, hogy az ellenzék nem háborúpárti" - tette hozzá.

Mint mondta, nincs benne kétség. Az a stratégia, hogy "Fidesz - nem Fidesz" kérdéssé tegyék a választást, egyszerűen nem működik.

"Ha az ellenzék úgy definiálja magát, hogy ő a nem Fidesz, akkor soha nem lesz elég szavazója. Mert azok, akik ezt a kormányt gyűlölik, elmennek szavazni ellene, de azok, akiken a választás múlik, azaz akik a két politikai buborékon kívül vannak, csak akkor fognak az ellenzékre voksolni, ha azt gondolják, hogy az ellenzéknek van saját jövőképe, van története az országról, azaz hogy az ellenzék jobb, mint a Fidesz."

Karácsony úgy véli, nem elég csak azt mondani, hogy az ellenzék nem a Fidesz, "kell egy alternatív politikai ajánlat". Szerinte a szociális biztonságot garantáló programjuk teljesen elsikkadt a kampányban, és hiába hangsúlyozták a Nyugathoz tartozást, a demokratikus, jogállami keretek helyreállítását, ha az "emberek többsége számára a demokrácia nem formális intézményeket jelent, hanem a biztos megélhetést".

"Ezzel nincs is semmi baj. De így társadalmi többsége csak egy olyan politikának lesz, ami nemcsak az elit számára fontos értékeket mutatja meg, hanem annak az alsó-középosztálynak is megnyugvást ad, amely most szinte egy az egyben elmenekült a Fidesz világához, mert úgy érezte, hogy ott van biztonságban. Számukra a demokrácia azzal egyenlő, hogy jól, vagy leginkább megélnek. És erre nekünk nem volt válaszunk."

Úgy gondolja, az ellenzék tényleg csak olyanokat ígért a programjában, amiket meg lehet csinálni, ez egy "átgondolt, koherens, rengeteg munkával és egymásra hangolódással, valódi konszenzussal összeállt anyag" lett, de nem jutottak el odáig, és szerinte most sem tartanak ott, hogy el tudják mondani mindezt úgy, hogy azt a programíró szakértőkön kívül más is megértse.

"De amit kidolgoztunk és amiben megállapodtunk, azt komolyan gondoltuk: ha megnyertük volna a választást, meg tudtuk volna csinálni, nem ígértük túl magunkat"

- jelentette ki.

Mint mondta, az volt a probléma, hogy nem ezekről beszéltek, hanem leginkább a Fidesz által "rájuk erőltetett" témákról. Azt is elárulta, hogy "irgalmatlanul nehezen állt össze a közös kampány, a program, a pártelitek szintjén nagyon sok belső feszültség volt". Hozzátette azt is, hogy "az az egység, amit kiírtunk a plakátokra, nem jött létre politikai, tartalmi, bizalmi értelemben, de erre lehet, hogy nem is volt idő".

"Nem az összefogás, hanem annak hiánya okozta ezt a vereséget"

- összegzett.

Szerinte "most mindenki a maga a fenekét védi, és van egy blame-game, hogy akkor most ki a hibás", de ő azt reméli, hogy a lelke mélyén mindenki feltesz magának kérdéseket. Azt is megjegyezte, hogy az ellenzéki pártok vezetői közül ő volt az egyetlen, aki azt mondta, hogy levonom a következtetést, és visszalép a pártvezetéstől.

Abban biztos, hogy az ellenzék nem fordíthat hátat az eddigi erőfeszítéseinek, folytatni kell az együttműködést. Úgy véli, "az elkövetkező két évben arról fog szólni a politikai harc az ellenzéken belül, hogy ki az, aki viszi az zászlót". Ő viszont biztosan tudja, hogy senkivel nem fog harcolni, mert szerinte az a dolga, hogy a budapesti koalíciót egyben tartsa.

A főpolgármester-választással kapcsolatban azt mondta:

"Én azt azért most nem látom, hogy ezt a választást ki nyeri meg, ha nem én.

Nem vagyok az előválasztás ellenében, sőt, kellő magabiztossággal állok elébe, csak abban nem vagyok biztos, hogy ez nem hozna-e az ellenzéki oldalon egy bizonytalanságot, hiszen ha a főpolgármester-jelölt személyéről kell előválasztás, akkor majd mindenki kitalálja, hogy neki vannak kiváló polgármesterjelöltjei is, akár a kerületekben, akár máshol."

Arról is beszélt, hogy szerinte mi várható a közeljövőben:

"Bizonyos szempontból most 2006-os, vagy a környéki állapotok jönnek, hiszen az Orbán-kormány a választások előtt brutális mennyiségben osztogatott, elszállt a költségvetési hiány, és ennek következményeivel kénytelenek lesznek szembenézni.

Nem nagyon látom például, hogy a rezsicsökkentés mostani formája miatt ezermilliárdos veszteséget felhalmozó állami energetikai cégek hogyan lesznek konszolidálva, vagy hogy a jegybank, amely eddig az alacsony kamatok miatt költekezhetett, a mostani kamatemelések nyomán hogyan nem lesz veszteséges. Tehát itt most egy súlyos gazdasági helyzet látszik kialakulni, miközben Orbánnak az elmúlt 12 évben iszonyú nagy szerencséje volt, hogy egy fellendülő világgazdasági környezetben Magyarországon is gazdasági konjunktúra volt, annyi EU-s pénz jött be, hogy abból azért nehéz lett volna az állampolgárok szintjén egyáltalán nem érződő fejlődést produkálni".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk