HÍREK
A Rovatból

Karácsony Gergely már reagált is arra, hogy Magyar Péterék ráindítanak egy jelöltet egy ellenzéki polgármesterre Budapesten

A budapesti főpolgármester szerint a NER lebontása akkor kezdődött, amikor öt éve létrejöttek a szabad önkormányzatok, többek között a fővárosban.


Korábban írtunk róla, hogy Budapesten, a XVIII. kerületben Balogh Balázs áll majd rajthoz a Tisza Párt színeiben. A fővárosi listához még két kerületben kell polgármester-jelöltet indítaniuk.

Magyar a Sümegen tartott fórumán beszélt arról, hogy nem csak az EP, hanem az önkormányzati választáson is el akarnak indulni, és fontolgatják, hogy a saját fővárosi listát állítanak.

„El fogunk érni egy olyan eredményt ott, hogy a Tisza Párt nélkül nem tudnak többséget szerezni”

- mondta akkor Magyar Péter.

Karácsony a Facebook-oldalán hamar reagált Magyar Péter bejelentésére, és részletesen kifejtette a gondolatait a témában. Szerinte vele csak az nem tud együttműködni, aki nem akar, és ez a Tisza Pártra is érvényes.

"Tartom, amit mondtam Magyar Péterről: aki le akarja bontani a NER-t, az végső soron használ Budapestnek"

- kezdte sorait Karácsony, majd így folytatta:

"A NER lebontása akkor kezdődött, amikor öt éve létrejöttek a szabad önkormányzatok, többek között a fővárosban. Nem kellene visszarakni azokat a téglákat, amiket a budapestiek már kiütöttek a falból. A 18. kerület sokkal jobb hely lett azóta, hogy Szaniszló Sándor polgármester és csapata vezeti. A vele szemben való indulás, egy helyben ismeretlen jelölttel, nem a NER lebontását, hanem épp a visszaépítését szolgálja.

Az ellenzéknek szüksége van új energiákra, de a pártépítés, még az ellenzéki pártok építése sem mehet a szabad önkormányzatok és helyi közösségek rovására. Ha ezt az egyes pártvezetők nem is értik, tudom, a budapestiek érteni fogják!"

- írta Karácsony Gergely a közösségi oldalán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Brutális mennyiségű eső eshet – nem tesszük zsebre, amit az időjárásól kapunk a következő napokban
Rövid idő alatt akár 50 milliméternyi csapadék is eshet az intenzív zivatarokból. Hét megyére narancs figyelmeztetést adtak ki a felhőszakadás miatt.


Felhőszakadásra figyelmeztet a HungaroMet Zrt.: kedden a Duna vonalánál és attól keletre fordulhatnak elő zivatarok, amelyeket felhőszakadás kísérhet.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest megyében kell kedden felhőszakadásra számítani.

Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternyinél több csapadék hullhat. Emiatt a hét érintett megyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki.

Békés, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom megye területére elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adtak ki kedd éjfélig felhőszakadás veszélye miatt, ezekben a vármegyékben az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt több mint 25-30 milliméternyi csapadék hullhat.

Az előrejelzés szerint kedden leginkább a Duna vonalának környezetében és attól keletre fordulhatnak elő zivatarok, ezek száma a késő délelőtti óráktól gyorsan nőhet.

A zivatarokat felhőszakadás kísérheti: rövid idő alatt az egymást követő intenzív cellákból 50 milliméternyinél is több csapadék hullhat,

elsősorban az Északi-középhegységben villámárvíz is létrejöhet.

Az intenzív gócokban jégeső, környezetükben viharos, óránkénti 65-80 kilométeres – légzuhatagokban akár 90 kilométeresnél erősebb – széllökések is előfordulhatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Magyar Péter szerint még ebben a ciklusban beérik a Fideszt, utána pedig a kormánypártnak „esélye sem lesz”
A TISZA Párt újdonsült elnöke beszélt az európai parlamenti munkáról, az ötkertes bulizásról, de még Joe Biden visszalépéséről és az amerikai elnökválasztás lehetséges kimeneteléről is.


Interjút adott a Telexnek Magyar Péter, akit éppen ma választottak meg a TISZA elnökének a párt tisztújító közgyűlésén.

Magyar Péter szerint fontos volt felvenni az EP-mandátumot, mert a legnagyobb ellenzéki pártként külföldi szövetségeket is kell kötniük. Az EP-munka tapasztalatszerzésre és kapcsolatépítésre is remek lehetőség. Szerinte a Tisza Párt feladata, hogy megmutassák a magyar embereknek, miről szól az uniós munka, mert eddig ilyen tájékoztatást nem kaptak. Magyar be fog ülni a mezőgazdasági és az alkotmányügyi bizottságba, mert ezek a területek kiemelten fontosak az ország számára. Elmondta: az Európai Néppárt vezetése is azt kérte, hogy vegye fel a mandátumot, mert így van súlya a Tisza Párt jelenlétének. Elismerte, hogy néha hoz olyan döntéseket, amiket nem kéne. „Ember vagyok, lehet, hogy ez is része a Magyar Péter-jelenségnek.”

Magyar Péter reálisnak tartja, hogy még ebben a ciklusban beérjék támogatottságban a Fideszt.

A Medián legutóbbi mérése szerint a Tisza Párt 12 százalékpontra van a kormánypárttól. Szerinte azért félnek a fideszesek, mert minimális erőforrásokkal építettek fel egy 30 százalékos pártot. Azt ígérte, hogy kedden vagy szerdán nyilvánosságra hozzák az összes EP-képviselőjük vagyonnyilatkozatát.

A pártépítés óriási munka, tízezren jelentkeztek párttagnak, emiatt etikai szabályzat alapján fogják szűrni a jelentkezőket – mondta el Magyar Péter. Kijelentette, hogy magas rangú fideszes politikus nem lehet a Tisza Párt tagja, amíg ő vezeti a pártot. Hangsúlyozta, hogy nem Magyar Péter-fókuszú lesz a párt, a választókerületi jelöltek kiválasztása teljesen transzparens lesz.

A budapesti munkájukról elmondta: Karácsony Gergely még nem egyeztetett vele a közös munkáról, de Magyar nyitott az egyeztetésre. A Tisza Párt nem fog delegálni tagokat a fővárosi cégek vezetőségébe, és főpolgármester-helyettest sem javasolnak. Szkeptikus az új közgyűléssel kapcsolatban, mert szerinte Karácsony emberei azt terjesztik, hogy meg fogják vásárolni a Tisza Párt képviselőit. Ügyek mentén együttműködnek más pártokkal, de nem szavazzák meg a DK és az MSZP bázisát.

Magyar Péter szerint az Ötkertben történt elhíresült bulizásának eset egyik tanulsága, hogy egy 30 százalékos párt vezetőjeként már nem egy magánszemély.

Azért nem hozzák nyilvánosságra a szórakozóhelyen készült felvételeket, mert megvárják, hogy mivel áll elő még a propaganda, és utána tesznek meg szükséges feljelentéseket. Szerinte példátlan, hogy egy állítólagos garázdaság miatt 30 rendőrt rendeltek ki, és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat búvárait beküldték az áradó Dunába.

Magyar Péter szerint le kell váltani a hatalom fenntartásában érdekelt médiaelitet is. A Tisza Párt szívesen megvédi azokat az újságírókat, akiket célba vesz „az új ÁVH, a Szuverenitásvédelmi Bohóchivatal”, még akkor is, ha őt kritizálják. Nem akar médiaháborút kirobbantani, de úgy érzi, a hatalommal szemben kritikus sajtót is ellenőrizni kéne. Az Index szerinte veszélyesebb, mint a Hír TV, mert úgy tesz, mintha kormánykritikus lenne, pedig ugyanúgy a Karmelitából irányítják.

Magyar Péter nemrég Ukrajnába utazott, ahol a lebombázott kijevi gyermekkórházat, Bucsát és Ungvárt is felkereste. A katonasírok és a kórház látványa sok mindent átértékelt benne.

Szerinte a kárpátaljai magyarságnak „nagyjából vége van”, mert csak az öregek maradtak, a fiatalok és családok elmenekültek.

Joe Biden visszalépéséről azt mondta, meg kell várni, hogy Michelle Obama beszáll-e az elnökjelölti versenybe. Szerinte Kamala Harris elnöksége barátibb lenne Európa számára.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
40 évvel fiatalabb tanítványát vette feleségül a 88 éves magyar festő
Gyémánt László július 26-án tölti be a 89. évét. A Blikknek mesélt a feleségéről.


A Blikk számolt be a 88 éves Gyémánt László festőművész ás Ardey Edina kapcsolatáról.

"Huszonkét évet éltem együtt az előző feleségemmel, a sors úgy hozta, hogy a halála okozta űrt Edina töltötte be, visszaadva ezzel az alkotói és életkedvemet. Tíz éve vagyunk házasok, és bár nagy korkülönbség, pontosan negyven év van köztünk, a boldogság nem ezen múlik"

– mondta a Kossuth-díjas művész.

Azt is hozzátette: ők egymást inspirálják.

A mesternek és tanítványának azóta mindenütt nagy sikere van.

"Jó három évtizeddel ezelőtt egy tizenhat éves rajzszakkörös sárospataki gimnazistalány felvételizett az óbudai festőiskolám nyári művésztáborába. Edina volt, akit tehetségesnek ítéltem meg, ezért természetesen felvettem, utána azonban sokáig nem láttam, mert távol élt Budapesttől és az érettségire készült. Aztán egy kiállításomra mégis eljött Sárospatakról"

- mondta a festőművész a lapnak.

Gyémánt László július 26-án tölti be a 89. évét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Wizz Air késése miatt Milánóban ragadtak a Budapestre tartó utasok
A milánói reptéren rekedt utasok csak az információs táblákról próbálták kitalálni, hogy mi történik, mivel a Wizz Air csak este 11 körül küldött egy emailt a késésről. Végül a reptér dolgozói nyújtottak segítséget az utasoknak.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2024. július 23.



Több mint száz Budapestre tartó utas ragadt Milánóban hétfő este, miután a Wizz Air esti járata egyáltalán nem érkezett meg az olasz városba. A gépnek eredetileg este fél nyolckor kellett volna felszállnia Budapestről, de az indulás időpontja folyamatosan csúszott.

Először egy 20 perces késést jelentettek be, majd másfél órára módosították, aztán még egy órát hozzácsaptak, végül törölték a járatot. Ez a gép lett volna az, amelyik hazahozta volna a Milánóban rekedt utasokat, akik így Olaszországban ragadtak.

A milánói reptéren rekedt utasok csak az információs táblákról próbálták kitalálni, hogy mi történik, mivel a Wizz Air csak este 11 körül küldött egy emailt a késésről. Végül a reptér dolgozói nyújtottak segítséget az utasoknak, információt adva nekik, majd elhelyezték őket a környékbeli szállodákban. A Budapestre tartó utasok elvileg reggel fél 9-kor próbálnak újra hazajutni.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET: