HÍREK
A Rovatból

Karácsony Gergely: Csak tisztes távolságból nézzük a Dunát – közlekedési változásokat is bejelentett a főpolgármester

A főpolgármester ismertette, hogy milyen fontos közlekedési változások várnak a budapestiekre a következő napokban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. szeptember 19.



Budapest készen áll arra, hogy szombaton fogadja a Duna tetőzését, amely az előrejelzések szerint az elmúlt évtized legnagyobb áradása lesz – mondta Karácsony Gergely pénteki Facebook-videójában.

„Budapest teljes mértékben felkészült arra, hogy szombaton fogadja a Duna tetőzését" – mondta a főpolgármester, hangsúlyozva, hogy az elmúlt napokban a város dolgozói feszített tempóban építették ki az ideiglenes árvízvédelmi rendszereket. Hozzátette: „Mára száz százalékban elkészültek azok a védelmi rendszerek, amelyek szükségesek a város védelméhez."

A város vezetése a Dunától 9 méteres vízszintig felkészítette a védműveket, bár a jelenlegi előrejelzések szerint a vízszint 8,5 méter körül fog tetőzni, ami alacsonyabb a legrosszabb forgatókönyvnél. „Hála Istennek, most nem esik az eső, jó idő van, ez nyilvánvalóan sokat segít a védekezésben” – mondta Karácsony Gergely.

A fővárosi közlekedést ugyanakkor érintik majd az árvízvédelmi intézkedések. A 2-es metró péntektől nem áll meg a Batthyány téren, mivel a megálló túl közel van a Duna partjához, és mélyen helyezkedik el. „A biztonság kedvéért meg kell hoznunk ezt a döntést” – magyarázta Karácsony. Az utasokat alternatív közlekedési lehetőségek is várják, hiszen több buszjárat a Széll Kálmán tér felé terelve közlekedik majd.

A 19-es és a 41-es villamosok útvonala is módosul. A 41-es villamos terelve jár majd a Krisztina körúton, míg a 19-es villamos több központi megállót, köztük a Clark Ádám teret és a Lánchidat kihagyva közlekedik. A Clark Ádám tér környékén a gyalogos közlekedés is nehezített lesz, azonban egy kisebb kerülővel a gyalogosok át tudnak kelni a híd egyik oldaláról a másikra.

Kiemelte, hogy a város ivóvízellátása biztosított, és a csatornarendszer is megfelelően működik az áradás idején. „Az ivóvízellátás is biztos kezekben van" – mondta Karácsony, és hozzátette, hogy a Fővárosi Vízművek folyamatosan ellenőrzi a víz minőségét, hogy garantálni tudja annak biztonságát.

A Római-partnál és a Pók utcánál további árvízvédelmi intézkedéseket vezettek be. A Római-partnál az agyagfalakkal megerősített földgátak védik a területet, míg a Pók utcát a védekezés hatékonysága érdekében lezárták. Az Aranyhegyi-pataknál épített gát, amely az egyik legkritikusabb pont volt a 2013-as árvíznél, szintén védelmet biztosít a főváros számára.

A főpolgármester megköszönte a védekezésben részt vevők munkáját, és felhívta a lakosság figyelmét, hogy türelmesen viseljék a közlekedési és egyéb korlátozásokat. Karácsony külön figyelmeztette a lakosokat arra, hogy ne menjenek túl közel a megáradt folyóhoz. „Nagyon kérek mindenkit, hogy csak tisztes távolságból nézzük a Dunát. Kerüljük el azokat a helyzeteket, amikor valakit elsodorhat a víz" – mondta, hozzátéve, hogy a Duna ereje és sodrása most különösen veszélyes lehet. „A Duna bármennyire is fantasztikus, két méter távolságból is ugyanolyan fantasztikus, mint két centiről” – figyelmeztetett.

Karácsony végül megköszönte a budapestiek türelmét és együttműködését, hangsúlyozva, hogy a közösségi közlekedés zavartalan fenntartása érdekében mindent megtesznek, és a helyzet normalizálódása után elkezdik a város megtisztítását.

A teljes videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók, videók: Özönvíz, villámlás, dörgés, így csapott le a vihar Budapestre is
A szakemberek szerint rég volt már ilyen csapadéktömb az országban, felhőszakadás, erős, viharos széllökések is lehetnek benne.


Megérkezett a hidegfront az ország középső részére is. A rendszer legintenzívebb része már Budapestet is elérte. A HungaroMet Nonprofit Zrt. bejegyzése szerint rég volt már ilyen csapadéktömb az országban, felhőszakadás, erős, viharos széllökések is lehetnek benne.

Nemcsak itthon, hanem az Adriai-tengernél is lehet viharra vadászni - áll közleményükben. A kommeentek között többen is arról számoltak be, hogy az ország más pontjain is esik, de van, ahol még várnak a csapadékra.

Az Időkép olvasói számos fotót osztottak meg a főváros és környéke jelenlegi vihar-helyzetéről.

Íme néhány felvétel az Időkép észlelőitől: (Fotókért kattints a képre)

Videón a fővárosi helyzet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Napok óta nem látták Donald Trumpot, elárasztotta a netet a halálhíre
A találgatások azután erősödtek fel, hogy J. D. Vance alelnök egy interjúban arról beszélt: kész átvenni az elnöki posztot, ha tragédia történne. Bár egyelőre úgy néz ki, nem szükséges az alelnök színre lépése.


A közösségi médiában az utóbbi napokban egyre több találgatás indult el Donald Trump állapotáról – írja a CNBCTV18. Az X-en például több tízezer bejegyzés született a Trump is Dead, vagyis Trump halott keresőszóra, és más platformokon is megszaporodtak az ilyen posztok. Voltak, akik viccelődtek a híren, mások viszont aggodalmukat fejezték ki az elnök egészsége miatt.

Trump ugyanakkor aktív maradt a saját felületén: a Truth Socialön órákkal ezelőtt is közzétett bejegyzést a szankciókról. Nyilvánosan viszont napok óta nem jelent meg, a legutóbbi róla készült fotóügynökségi képek augusztus 26-án készültek. A Fehér Ház nem reagált a felröppent hírekre, és egyelőre nincs arra utaló jel, hogy bármi történt volna vele.

A találgatások terjedéséhez hozzájárult J. D. Vance alelnök augusztus 27-én adott interjúja is. Az USA Todaynek arról beszélt, hogy készen áll átvenni az elnöki posztot, ha „szörnyű tragédia” történne. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Trump fitt, energikus és „hihetetlenül jó egészségnek” örvend.

„Ő az utolsó, aki telefonál éjszaka, és ő az első, aki felébred, és újra telefonál reggel. Igen, szörnyű tragédiák történnek. De biztos vagyok benne, hogy az Egyesült Államok elnöke jó formában van, kitölti mandátumának hátralévő részét, és nagyszerű dolgokat tesz az amerikai népért. És ha, Isten ments, szörnyű tragédia történik, nem tudok jobb munkahelyi képzést elképzelni, mint amit az elmúlt 200 napban kaptam”

– mondta.

Az internetes találgatásokat Matt Groening, A Simpson család alkotója is felerősítette. A júliusi San Diego Comic-Conon arról beszélt, hogy a sorozat végét Donald Trump halálához kötnék. Ez különösen nagy figyelmet kapott, mivel a széria korábban már több váratlan eseményt is „megjósolt”.

Trump egészségi állapota korábban is téma volt. Július elején a Fehér Ház orvosai krónikus vénás elégtelenséget állapítottak meg nála, miután megvizsgálták a lábait.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Példátlan gyakorlat” – Szalay-Bobrovniczky Kristóf kemény szócsatába keveredett az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével Koppenhágában
A honvédelmi miniszter szerint Kaja Kallas „Magyarországnak a háború kitörése óta ismert békepárti álláspontját kipécézve, pellengérre állítva, nekem támadt”. Azt is elmondta, mi volt a vita oka.


Kemény szócsatába került Szalay-Bobrovniczky Kristóf Koppenhágában Kaja Kallassal, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével. Erről maga a honvédelmi miniszter számolt be egy videóban a közösségi oldalán.

Az uniós kül- és védelmi miniszterek tanácsa Koppenhágában ült össze, ahol Magyarországot Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviselte. A találkozóra nem sokkal azután került sor, hogy Oroszország légicsapásai megrongálták az EU kijevi delegációjának épületét. Az eseményt elítélő nyilatkozatot minden tagállam aláírta, kivéve Magyarország.

A honvédelmi miniszter videójában beszélt arról, hogy heves vita alakult ki közte és Kaja Kallas, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője között. Elmondása szerint Kallas Magyarország békepárti álláspontját kritizálta, és arra szólította fel, hogy változtassanak a hozzáállásukon Ukrajna pénzügyi támogatását illetően.

A miniszter szerint: "Példátlan gyakorlat az Unió történetében: az ukrán nagykövet jelenlétében kérdezik fel egy tagállam miniszterét Ukrajna támogatásának kérdésében!"

Úgy fogalmazott:

„Magyarországnak a háború kitörése óta ismert békepárti álláspontját kipécézve, pellengérre állítva, nekem támadt, hogy változtassuk meg az álláspontunkat Ukrajna pénzügyi támogatását illetően. Elfogadhatatlan ez a viselkedés, és az európai normáktól teljesen szokatlan. De ez alkalmat adott nekem, hogy ismét elmondjam a magyar álláspontot, és ismét rávilágítsak arra, hogy ennek a háborúnak a vége nem a harctéren lesz, nem katonai megoldás fogja azt elhozni, hanem teret kell adni Trump elnök diplomáciai kísérleteinek, teret kell adni a béke tárgyalásos úton való elérésének, és ezen az egyetlen módon lehet végre ezt a rettenetes háborút lezárni. Magyarország ebben konstruktívan a béke pártján áll.”

VIDEÓ: A miniszter elmondta, mit gondol az ügyről


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt a lista: kiderült, hogy melyik bankoknál és milyen feltétellel lehet majd felvenni szeptembertől az Otthon Start hitelt
A futamidő és a felvehető összeg bankonként eltér, van, ahol építésre nem lehet igényelni. Az államilag támogatott kamat 3 százalék.


Szeptember 1-jén indul az Otthon Start hitelprogram, amely 3 százalékos államilag támogatott kamattal érhető el azok számára, akik megfelelnek a feltételeknek.

A programban kilenc bank vesz részt: a CIB Bank, az Erste Bank, a Gránit Bank, a K&H Bank, a MagNet Bank, az MBH Bank, az OTP Bank, a Raiffeisen Bank és az UniCredit Bank

– írja a Bankmonitor.

Az ajánlatok részleteiben vannak eltérések. A minimális futamidő általában 5-6 év, a MagNetnél viszont 10 évnél kezdődik, a törvény pedig legfeljebb 25 évet enged. Az igényelhető kölcsönösszeg alsó határa bankonként változik: az OTP-nél 500 ezer forinttól indul, de van olyan pénzintézet, amely nem jelölt meg minimum összeget. A törvény által meghatározott felső határ 50 millió forint.

A legtöbb banknál a hitel új és használt lakás vagy ház vásárlására, illetve építésre is felvehető. Három pénzintézetnél – a Raiffeisennél, a MagNetnél és az UniCreditnél – építésre nem igényelhető, legalábbis a program kezdetén.

A Bankmonitor összegzése szerint szeptember 1-jével szinte minden banknál elérhető lesz az Otthon Start hitel. A MagNet még nem adott pontos időpontot, de a többi banknál már indul a program. Az OTP a cikk megjelenése után közölte, hogy náluk is szeptember 1-jétől lehet igényelni a konstrukciót.

Közben elindult az Otthon Start Programiroda internetes aloldala, amely az elsőlakás-vásárlók igényeit kielégítő lakásfejlesztések beruházói számára ad fontos információkat - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a közösségi oldalán, ahol azt is megírta, kik vehetik ezt igénybe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: