HÍREK
A Rovatból

Kamerák előtt mutatták meg tizenegyedik gyermeküket a szegedi szülők

A Joób családban már egy focicsapatnyi gyerek van, a legkisebb május közepén érkezett.


Éppen egy focicsapatnyi gyereke van egy szegedi házaspárnak, akikről már többször is írtunk. Joób Márton és felesége, Joób Dóra a szokásosnál is nagyobb családdal büszkélkedhet, ugyanis immár tizenegy gyermekük van.

A legifjabb családtag érkezését június elején jelentették be. Már akkor elárulták, hogy a legkisebb testvér kisfiú lett, és a Joób Jordán Jonatán nevet kapta.

A Joób család most kamerák elé állt, a szülők a Fókusznak beszéltek arról, milyen érzés ilyen sok gyermeket nevelni. Mint mondták, élvezik, hogy ilyen nagy családjuk lehet, minden egyes gyerek hatalmas áldás számukra. Bár eleinte 5-6 lurkót szerettek volna, a hatodik megszületése után úgy döntöttek, még nem állnak meg. Még a tizedik baba után is úgy gondolták, hogy egy-két gyerekét még bevállalnak.

A 11. babájuk május 18-án született meg, éppen két hónappal a kiírt időpont előtt. Sürgősségi császármetszéssel hozták világra a kisfiút, aki akkor 2200 grammot nyomott. Szerencsére az anya és a kicsi is jól volt a beavatkozás után.

A Fókuszban bemutatták azt a pillanatot is, amikor a tíz nagytestvér először láthatta meg a kisöcsit, miután hazavitték a kórházból.

A Fókusz riportja:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozik
A magyar miniszterelnök erről az informális EU-csúcs második napján beszélt Koppenhágában, újságírók előtt.


A koppenhágai EU-csúcstalálkozón Orbán Viktor kijelentette, hogy Magyarország semmilyen szövetséghez – sem a NATO-hoz, sem az EU-hoz – nem akar tartozni, ha Ukrajna taggá válik – írta az X-en egy független ukrán hírforrás.

„Egyszerűen fogalmazva: Magyarország nem hajlandó egy táborban lenni az ukránokkal, még azokon a struktúrákon belül sem, amelyek garantálják saját biztonságát és jólétét. Tehát talán a megoldás egyszerű: ha Orbán nem akar az EU-ban vagy a NATO-ban lenni Ukrajnával, akkor talán Európának meg kellene kérdeznie, hogy akar-e szövetséget kötni vele” – olvasható a beszámolóban.

A bejegyzés szerint a magyar miniszterelnök kijelentései olyan retorikát tükröznek, ami nem Brüsszelé, hanem Moszkváé.

A hírportál emlékeztet arra, hogy Magyarország egykor Hitler birodalmához csatlakozott, elárulva szomszédjait és saját jövőjét.

„Ma úgy tűnik, Orbán eltökélt szándéka, hogy megismételje ezt az utat, Putyin mellé áll Európa helyett, elszigeteli országát, miközben úgy tesz, mintha „semleges” lenne. Ukrajna eközben vérzik, és azokért az értékekért küzd, amelyek védelmére a NATO-t és az EU-t alapították” – írták.

„Orbán részéről az a feltételezés, hogy a magyarok „nem akarnak” az ukránok mellett állni, nemcsak gyávaság, hanem az egységes Európa eszméjének árulása is. Az igazi kérdés már nem az, hogy Ukrajna helye-e a NATO-ban és az EU-ban. Igen. A kérdés az, hogy Magyarország Orbán alatt még mindig oda tartozik-e” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
„Minden esetben Orbán Győző utalt” – megszólalt a Mészáros-Orbán kapcsolatról Mészáros Lőrinc cége
Orbán apja 2011-ben vette a birtokot, Mészáros cége tíz év bért előre lerakott. A TI szerint ez súlyosan összeférhetetlen, miközben a Mészáros-csoport feljelentést tett.


A Direkt36 szerint Mészáros Lőrinc egyik cége fedezetet adhatott Orbán Győző egyik beruházásához. Az oknyomozó portál egy nyilatkozatot mutatott be, és a vezető szerkesztő szerint a hatvanpusztai beruházásról lehet szó. A Transparency International szerint a dokumentum korrupció gyanúját veti fel.

Orbán Győző ingatlanos cége 2011-ben vette meg a hatvanpusztai uradalmat. A majorságot azonnal bérbe adta Mészáros egyik cégének, amely tíz évre előre kifizette a bérleti díjat. Orbán Győző ezután visszafizette a majorságra felvett hitelt, majd 2018-ban óriási építkezésbe kezdtek a birtokon.

A Direkt36 úgy tudja, hogy Mészáros egyik cége segíthetett a hatvanpusztai építkezésben. A portál szerint a nyilatkozat alapján a Talentis Group Zrt. biztosított fedezetet az építkezéshez Orbán Győző helyett. Nagyobb beruházásoknál az építtetőnek igazolnia kell, hogy van elég pénze a munkára. A Direkt36 úgy tudja, egy 3,6 milliárd forintos beruházásról van szó.

Pethő András, az oknyomozó portál vezető szerkesztője így fogalmazott:

„Egy nagyon erős bizonyítéka annak, hogy van egy szoros pénzügyi összefonódás a miniszterelnök családja és Mészáros Lőrinc, az ország egyik, ha nem a leggazdagabb embere között.”

Szerinte a „dokumentumból kiderül, hogy ez egy Alcsútdobozon zajló építkezés, és ugye ott a környéken nincs más ilyen nagy értékű építkezése Orbán Győzőnek.”

Orbán Viktor korábban így reagált Mészáros meggazdagodására: „Én nem foglalkozom üzleti ügyekkel, sose foglalkoztam vele, annyim van, amennyim, ezt mindenki tudja és ismeri, úgy élek, ahogy élek, engem nem lehet támadni ilyen ügyekkel”.

A Transparency International szerint a fedezetről szóló nyilatkozat korrupció gyanúját veti fel. Ligeti Miklós, a TI Magyarország jogi igazgatója azt mondta:

„Súlyosan összeférhetetlen, bár a magyar jogszabályok ezt nem tilalmazzák, és ezt korrupt helyzetnek tekintjük, függetlenül attól, hogy nincs olyan törvényi tényállás, ami ezt tilalmazná.”

Az üggyel kapcsolatban az RTL Híradó megkereste Orbán Győzőt és a Miniszterelnökséget, de nem kapott választ. A Mészáros Csoport azt írta, hogy üzleti titok megsértése miatt feljelentést tett. Hozzátették, hogy a Talentis Group egyetlen esetben sem teljesített utalást a fedezetkezelő részére,

azt minden esetben az Építtető, id. Orbán Győző teljesítette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Momentum kivetítette a Keleti pályaudvarra, hogy „Ki az a Zsolti bácsi?”
A frakcióvezető szerint senki nem foglalkozik azokkal a gyerekekkel, akik bekerülnek a gyermekvédelmi rendszerbe, pedig ez egy valós probléma és ez az a kérdés, ami lázban tartja az országot.


Néhány nappal ezelőtt az Alapjogokért Központ gyűlölet-propagandája állt a Keleti pályaudvaron, most a Momentum vetítette ki ugyanoda, hogy »Ki az a Zsolti bácsi?«, írta a Facebookon a Momentum frakcióvezetője, Bedő Dávid.

„Senki nem foglalkozik kormányzati szinten ebben az országban ezzel a problémával. Alig másfél évvel a kegyelmi botrány után megint ott tartunk, hogy számtalan visszaélésről történik bejelentés, de a hatóságok nem intézkednek.

Ezért kérdezzük most itt, hogy ki az a Zsolti bácsi?"

– mondta a videóban Bedő és hozzátette, hogy a kormány ahelyett, hogy valódi vizsgálatot rendelne el, inkább bosszút akar állni azokon,

akik felgöngyölítenék az ügyet.

A frakcióvezető szerint sajnos senki nem foglalkozik azokkal a gyerekekkel, akik bekerülnek a gyermekvédelmi rendszerbe, pedig ez egy valós probléma és ez az a kérdés, ami lázban tartja az országot.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: A brüsszeliek azt hiszik a választások miatt csináljuk. Hogy ez a magyaroknak csak egy kampány. Hát nem az. Ez a magyar családok érdeke
A magyar miniszterelnök szerint a brüsszeliek vérszemet kaptak, kész a háborús stratégiájuk: Ukrajnát be akarják nyomni az unióba, hogy teletömjék pénzzel és fegyverrel.


Orbán Viktor szombat reggel a Facebook-oldalán értékelte a koppenhágai EU-csúcs eseményeit.

„Forró ősz előtt állunk.

A brüsszeliek vérszemet kaptak. Kész a háborús stratégiájuk: Ukrajnát be akarják nyomni az unióba, hogy teletömjék pénzzel és fegyverrel.

Az oroszok meg majd kifáradnak. Arról híresek. Koppenhágában világossá tettem, hogy ebből mi nem kérünk. De világossá kell tegyük újra és újra. Ki kell tartanunk, mert csak így tudunk kimaradni a háborúból” – fogalmazott a miniszterelnök, majd hozzátette:

„A brüsszeliek azt hiszik a választások miatt csináljuk. Hogy ez a magyaroknak csak egy kampány. Hát nem az. Ez a magyar emberek, a magyar családok, az egész nemzet érdeke.

Kétszer már megégettük magunkat. Harmadszor nem fogjuk. Aláírásgyűjtésre fel!” – írta Orbán.


Link másolása
KÖVESS MINKET: