Magyar Retró 2. - „Kádár-nosztalgia ma is létezik”
Ha szeretnétek megnézni január 28-án 19 órától a Magyar Retro 2.-t a Lurdy Házban, akkor nincs más dolgotok, mint regisztrálni hozzánk és a regisztrálók között 10 darab páros jegyet sorsolunk ki a vetítésre!
Papp Gábor Zsigmond 1966-ban született, dokumentumfilmesként már kéttucatnyinál is több alkotást jegyez. Ezek közül legismertebbek a Kádár-kori Magyarországot archív felvételek segítségével megidéző Budapest-, Balaton- illetve Magyar retró című filmek. Utóbbi folytatása január 23-án kerül a mozikba, négy fejezete a magyar várost, falut, iskolát és ifjúságot mutatja be a rendszerváltás előtti évtizedekben.
Tudjátok, hogy hány kilót emelt Bodrogi Gyula öltönyben? Hogy hogy nézett ki Miskolc, Debrecen, Győr, Pécs és Szeged a 60-as években? És hogy hogyan énekelték a Himnuszt az iskolai évnyitókon?
Eddigi munkáid között erősen dominálnak a mostanihoz hasonló „retró” dokumentumfilmek. Honnan a téma iránti érdeklődésed?
Az az igazság, hogy ezek csak egy kis részét jelentik a dokumentumfilmjeimnek. Csináltam összesen 26-ot vagy 27-et, amik közül csak hat készült archívokból: az öt retró film, valamint Az ügynök élete régi állambiztonsági felvételekből. A többi húsz filmem irodalmi, történelmi és szociográfiai dokumentumfilm, mint pl. a Tandori, A birodalom iskolája, a Partik népe és a Plázák népe, a Kémek a porfészekben vagy A szovjet levelezőpajtás. Csak ezeket kevesebben ismerik, mint a retrókat. Kicsit olyan ez, mint pl. Weöres Sándornál: azt, hogy „Fut, robog a kicsi kocsi”, minden magyar ember betéve tudja három éves kora óta, de a komolyabb műveit, mondjuk a Psychét már jóval kevesebben olvassák. Persze nem akarom magamat Weöreshöz hasonlítani. Az kétségtelen, hogy a Kádár-korszak egykori történelemszakosként és filmesként is nagyon izgat, hiszen roppant ellentmondásos korszakról van szó. Tulajdonképpen nem is lehet egységes korszakról beszélni, hiszen egészen más világ volt ’58-68 között, mint ’68-78 között vagy ’78-88 között. Az ’56-os megtorlásoktól „a legvidámabb barakk”-ig eléggé hosszú volt az út. És persze személyesen is érintett vagyok, hiszen a szüleim fiatalsága és a saját gyerekkorom is a Kádár-korra esett.
Könnyebb vagy nehezebb dolga van-e szerinted egy dokumentumfilm-rendezőnek a játékfilmeseknél? Miben különböznek a munkamódszerek?
Két külön szakmáról van szó. Nagyjából úgy aránylik a játékfilm-készítés a dokumentumfilm-készítéshez, mint az írói munka az újságírói munkához. Az egyik a fikció, a fantázia világa, a másik a kutatásé, oknyomozásé, valóságfeltárásé. Persze van átjárás a kettő között, ugyanúgy, ahogy írók is írhatnak újságcikket, dokumentumfilmesek is csinálhatnak játékfilmet. De más gondolkodást kíván a kettő. A játékfilmet előbb meg kell írni, aztán leforgatni. A dokumentumfilmnél gyakran előbb kell elkezdeni forgatni, és közben alakul ki a dramaturgia.
Szerinted 2014-ben is létező jelenség még a Kádár-nosztalgia? Ha igen, mi lehet az oka?
Persze. Nosztalgia mindig volt és mindig lesz az emberekben az ifjúságuk után. Andrzej Wajda mondta, hogy soha nem volt olyan boldog, mint 1944-ben. Mert igaz, hogy Lengyelország romokban állt, de ő akkor volt 20 éves, és akkor volt a legszerelmesebb. És sokakban él nosztalgia amiatt is, hogy akkor nem volt munkanélküliség, és SZOT-beutalóval a szegényebb családok is elmehettek nyaralni két hétre egy balatoni üdülőbe. Ezt ma már jóval kevesebben tehetik meg.
Vannak-e véleményed szerint az előző rendszernek máig felfedezhető hatásai, lenyomatai a magyar emberek mentalitásában?
Abszolút vannak. A rendszerváltáskor azt hittük, hogy néhány év alatt gazdaságilag is és mentalitásban is sikerül átállni a kapitalista piacgazdaságra. Ehhez képest a gazdaság gyenge, és az emberek fejében is továbbél a gondoskodó állam víziója. Szerintem Magyarország egy óriási történelmi lehetőséget szalasztott el a rendszerváltáskor, és ez a politikai elit felelőssége. A társadalomban hatalmas energiák voltak, de ezeket nem használták ki, hanem elherdálták egymás pocskondiázására.
Honnan származnak a filmben szereplő archív felvételek, milyen elv mentén válogattad össze és rendezted sorba őket?
Ezek részben a Magyar Nemzeti Filmarchívumból – mai nevén MaNDá-ból –, részben pedig a Magyar Televízió archívumából való mozihíradók, propagandafilmek, reklámok. A kiindulópont az volt, hogy bemutassuk, hogy bár ezek propaganda célból készült filmecskék voltak, amiknek azt kellett bemutatniuk, hogy a szocialista rendszer a létező világok leges-legjobbika, mégis saját magukat leplezik le: kiderül, hogy az áruellátás igencsak akadozott Magyarországon, többnyire 2-3 fajta, és nem túl jó minőségű autó, TV vagy fürdőruha közül lehetett csak válogatni. A Magyar retró 2-ben a vidéki városok és falvak életét kívántuk bemutatni. A film négy fejezetből áll: A magyar város, a magyar falu, a magyar iskola és a magyar ifjúság.
Mit tettél hozzá te rendezőként az eredeti bejátszásokhoz azon kívül, hogy egymás mellé illesztetted őket?
Nem tettem hozzájuk semmit, csak elvettem belőlük. Lefaragtam és fogyasztható formába öntöttem – nem egyedül, Tamási Miklós forgatókönyvíróval és Bartos Bence vágóval együtt – azt az 50-60 órányi anyagot, ami ezekben a témákban fellelhető az archívumokban. Félórás filmeket sűrítettünk 1-2 percbe, klipeket vágtunk rég elfelejtett zeneszámokra a közönség számára eddig ismeretlen, porosodó filmekből, és megképesítettünk 40-50 évvel ezelőtti újságcikkeket. Ez sok idő, energia, és azért kell hozzá kreativitás is. A posztmodern irodalom sem tett sokszor mást, mint vendégszövegeket helyezett egymás mellé. A kérdés egy ilyen kompilációnál mindig az, hogy mit, miért és hogyan? És ha az alkotók ezzel tisztában vannak, akkor a többi már csak ízlés és arányérzék kérdése. Ezzel együtt a retró filmjeimet nem tartom szerzői filmeknek, sokkal inkább – Tandorival szólva – „egy talált tárgy megtisztításának”.
Miben különbözik az elsőtől a most elkészült második rész, és szükséges-e a megértéséhez az előbbi ismerete?
Szerkezetében nem különbözik, most is négy fejezetből áll a film, tartalmilag viszont igen, mivel mások a témák. Szerintem nem szükséges ismerni hozzá az első részt, önállóan is teljes értékű alkotás.
Kit tartasz a filmjeid célközönségének? Le tudja szerinted kötni ez a téma az idősebbek mellett (akik eleve átélték) a mostani tizen-/huszonéveseket is?
Az a tapasztalatom, hogy az idősebbeket és a fiatalabbakat is érdekli, de mindenkit más miatt. Akik éltek már ebben a korszakban, azok a saját múltjukat keresik benne – örömmel fedezik fel, hogy nekik is olyan szoknyájuk, frizurájuk vagy subaszőnyegük volt, mint amit a filmben látnak. Akik pedig még nem éltek, azoknak a 30 évvel ezelőtti világ ugyanolyan távoli, mintha 300 évvel ezelőtti lenne, és egyfajta derűs borzongással nézik, hogy a szüleik, nagyszüleik hogyan éltek.
Tervezel-e további részeket a sorozatnak?
Mivel minden rész után azt nyilatkoztam, hogy ez az utolsó, és mindig megszegtem, most már nem merek semmit mondani. Majd meglátjuk.
színes, magyar dokumentumfilm, 82 perc, 2014 (6)
rendező: Papp Gábor Zsigmond
forgatókönyvíró: Tamási Miklós
producer: Papp Gábor Zsigmond
vágó: Bartos Bence
A filmet január 23-tól vetítik az alábbi mozik:
Szigetszentmiklós-Nádasdy
Pécs Apolló mozi
Miskolc
Uránia
Szombathely
Zalaegerszeg
Eger - Agria mozi
Szeged
Puskin
Toldi
Balassagyarmat-Madách
Szolnok Tisza Mozi
