HÍREK
A Rovatból

Juhász Péter a Magyar Péter elleni támadásról: Milyen ismerős a helyzet

A politikus korábban a Ripost és a TV2 ellen is pert nyert. A Tényekben azonban nem akarták beolvasni az összes helyreigazítást, mert szerintük az nem fért volna bele a műsoridőbe.


Hosszú bejegyzést közölt vasárnap este Magyar Péter a Facebook-oldalán, amiben arról ír: a propaganda azt terjeszti, hogy megverte korábbi feleségét, Varga Juditot.

„Két hete megkeresett az egyik legnagyobb online hírportál oknyomozó újságírója azzal, hogy egy, a 2020. december 29-i családi vitánk után a hatalom által készített és betárazott titkos rendőri jelentést kapott meg a rendőrségtől (!) és annak tartalmáról kíván beszélni velem. Így tegnap végre megismerhettem azt a jelentést, aminek készítésekor engem nem kérdeztek meg. A sejtésem beigazolódott,

egy szimpla családi vitánkat valótlan állításokkal sikerült izzadtságszagúan úgy kiszínezni, hogy a jelentés azt sejtesse, hogy én erőszakosan léptem fel a feleségemmel és az akkor őt védő állami testőrökkel szemben”

- írta a bejegyzésében a jogász.

A posztja alatt hétfő reggel már több mint 3500 hozzászólás volt. A kommentelők között volt Juhász Péter is, akiről 2018-ban a Ripost azt írta, hogy bántalmazta és kábító hatású anyagokkal terrorizálta gyermekei édesanyját.

A politikus emiatt a bírósághoz fordult, és 2022 áprilisában nyert is. A bíróság megállapította, hogy az összes közölt tartalom valótlan volt, és a lapot 3 millió forint sérelemdíj megfizetésére kötelezték.

2023-ban pedig a TV2-re másodszor szabtak ki bírságot, mert a csatorna a jogerős ítélet ellenére sem olvasta be azokat a helyreigazításokat, amikről Juhász Péter ügyében hozott jogerős döntést a Fővárosi Törvényszék. Összesen 16 valótlanságot kellett volna beismerniük, ezeknek azonban csak egy részéról tettek említést, és bocsánatot sem kértek Juhásztól. A Tények azzal védekezett, hogy képtelen volt a helyreigazítást teljes egészében leközölni, mert arra nem lett volna elég a műsoridő.

Juhász most MAgyar péter bejegyzése alá azt írta:

„Milyen ismerős a helyzet. Csak férjen bele a műsoridőbe ...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán újabb poloskázásáról: Íme a különbség a bukott orbáni hatalom és a TISZA működő, emberséges országa között
„Adófizetői pénzből fizetett gyűlölködő harcosok versus emberséges önkéntesek. Poloskázó maffiafőnök versus egy működő ország megteremtése” - írta bejegyzésében a Tisza elnöke.


A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

Masgyar Péter is reagált az újabb poloskázásra.

"Íme a különbség a bukott orbáni hatalom és a TISZA működő, emberséges országa között:

Adófizetői pénzből fizetett gyűlölködő harcosok versus emberséges önkéntesek. Poloskázó maffiafőnök versus egy működő ország megteremtése.

Korrupció és magánérdek versus minden magyar érdeke.

Tessék választani! "


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor saját kezűleg kezdte meg a poloskák kisöprését
A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”.


Ezen a hétvégén tartja első edzőtáborát a Harcosok Klubja, amin a jelek szerint Orbán Viktor is részt vesz, írja a 24.hu. Erre utalt az is, hogy videót tett közzé a közösségi oldalán, a leírásban jelezve: ő is az edzőtáborba készül. „Csakis poloskamentesen” – írta.

A felvételen az látszik, hogy ahol megszáll, az erkély tele van poloskával, ezeket lesöpri a helyükről. Odaszól egy, a videóban nem látható nőnek, hogy nála is ennyi poloska van-e, mert nála beette őket a fene, és ez borzalmas.

Vágás után egy másik női hang azt kiabálja:

„miniszterelnök úr, még sok van, az a baj”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

Orbán ezzel visszatért a poloskák emlegetéséhez, amit először a március 15-i beszédében hozott fel. Akkor erős felháborodás követte, ezért pár nappal később pontosította: poloska alatt csak Magyar Pétert érti, nem minden olyan embert, aki nem ért egyet a politikájával.

A miniszterelnöki söprögetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Románia riadóztatta a F-16-osokat - egy orosz drón sérthette meg az ország légterét
A jelzés 18:05-kor érkezett, 18:23-kor már követték a levegőben Chilia Vechétől nem messze, ezután a célpont eltűnt a radarokról.


Szombaton délután egy orosz drón sérthette meg Románia légterét. A romániai Duna-delta térségében átlépő drón lezuhanhatott, a lakosság nem volt veszélyben. A Hotnews.ro szerint a drónt egy ukrán dunai infrastruktúra elleni támadás részeként küldhették.

A riasztás után helyi idő szerint 18:05-kor két F–16-os vadászgép szállt fel. 18:23-kor a gépek észlelték a repülő tárgyat.

A honvédelmi minisztérium közlése szerint Chilia Vechétől körülbelül 20 kilométerre délnyugatra követték a drónt, majd az eltűnt a radarokról.

A hatóságok figyelmeztető üzenetet küldtek a lakosságnak. A minisztérium szerint a drón nem repült lakott terület felett, és nem jelentett közvetlen veszélyt.

A radarrendszerek továbbra is figyelik a helyzetet. Ionuț Moșteanu védelmi miniszter közölte, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, és a lakosság továbbra sincs veszélyben.

A minisztérium szakértői készülnek a drón lehetséges maradványainak felkutatására.

Ezzel egy időben Lengyelországban is felszálltak a szövetséges vadászgépek, és lezárták a lublini repülőteret az ukrajnai dróncsapások veszélye miatt.

Ebben az esetben nem merült fel, hogy ismét megsértették volna a lengyel légteret az orosz drónok, mint szerdára virradóra.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár János a Harcosok Klubjában: Aki nem szereti, hogy baszogtatják a Facebookon, az ne legyen politikus
A miniszter szerint a Fidesz nemcsak hibákat követett el, de rossz embereket is engedett túl közel a politikához. „Áruló focifeleségek, dubajozó hülyegyerekek, luxizó kullancsok és teljesítmény nélküli politikai celebek rontották a hitelünket.”


Lázár János egy új videót osztott meg a Facebook-oldalán, amelyet a Harcosok Klubja edzőtáborában rögzítettek. Az építési és közlekedési miniszter több témát is érintett, köztük a politikai felelősségvállalást, a közösségi média szerepét és a Fidesz működését.

A videóban úgy fogalmazott: „Tanuljátok meg: a Fidesznél csak a Fidesz lehet jobb!”

Szerinte az elmúlt 15 évben több volt a jó döntés, mint a rossz, ugyanakkor hozzátette: „természetesen hoztunk néhány hibás döntést.”

Ezeket nem részletezte.

Lázár hangsúlyozta, hogy „nem elég fideszesnek lenni, jónak is kell lenni.” Arról is beszélt, kiket tart felelősnek a párt hitelvesztéséért. Azt mondta:

„Áruló focifeleségek, dubajozó hülyegyerekek, luxizó kullancsok és teljesítmény nélküli politikai celebek rontották a hitelünket.”

A miniszter szerint a jó kormányzáshoz nem elég a közösségi médiás jelenlét, de nélküle sem működik. Úgy fogalmazott:

„aki nem szereti, hogy baszogtatják a Facebookon, az ne legyen politikus.”

A videó feliratában ugyanakkor a „baszogtatják” helyett a „beszoktatják” szó szerepel, de a felvételen nem ez hallható, jegyzi meg a 24.hu.

A politikai kommunikáció kapcsán kiemelte: „az van, amit te megteszel, az van, amit te megmondasz. Oda kell menni, ahol az emberek vannak, nem oda, ahol mi vagyunk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: