HÍREK
A Rovatból

Mind a 16 helyreigazítást be kell olvasnia a TV2-nek, amit a Juhász Péternek megítéltek

A csatorna korábban azzal érvelt, hogy a helyreigazítás olyan terjedelmes volt, hogy az nem fért volna bele a műsoridőbe.

Link másolása

Másodjára is végrehajtást rendelt el a bíróság a Tények ellen, mert a TV2 hírműsorában nem tették közzé maradéktalanul azokat a helyreigazításokat, amelyeket korábban Juhász Péternek ítéltek meg - írja a Média1. Az Együtt korábbi társelnökéről 16 esetben állítottak valótlanságot, a csatorna azonban azzal védekezett, hogy nem fért volna bele a műsoridejükbe, ha az összes helyreigazítást felolvassák.

A Tények 2016-ban és 2017-ben több anyagot is leadott Juhász, illetve a '90-es évek olajmaffia-botrányainak egyik kulcsszereplőjének, Portik Tamásnak az állítólagos kapcsolatáról.

Később azonban

jogerős ítéletek mondták ki, hogy a csatorna valótlanságokat közölt Juhászról, és nemcsak sérelemdíj fizetésére kötelezték, hanem a bocsánatkérő közlemények közzétételére is.

Ennek végül a TV2 tavaly nyáron tett eleget, miután végrehajtási eljárás indult ellene. Azonban az ítéletek szövegeiből önkényesen ragadtak ki egyes részeket, sőt még az sem volt egyértelmű, kitől is kérnek elnézést.

A TV2 akkor többek között azzal védekezett, hogy

„az ítélet rendelkező részében foglalt helyreigazító közlemény olyan terjedelmes volt, hogy annak egy adásban való közzététele meghaladta volna a rendelkezésre álló műsoridőt”.

Juhász ezután ismét a bírósághoz fordult és kérte, hogy kötelezzék a csatornát az ítélet korrekt végrehajtására.

A Fővárosi Törvényszék pedig újra kötelezte a TV2-t, hogy a Tények ismertesse, 16 alkalommal valótlanságot közöltek Juhász Péterről. Ráadásul az elvesztett perek költségén és a Juhász számára megítélt sérelemdíjon felül a végrehajtási költséget is nekik kell megfizetniük. Emellett a bíróság még

500 ezer forintos végrehajtási bírsággal is sújtotta a TV2-t a korábbi végrehajtási eljárás szabotálása miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET: