HÍREK
A Rovatból

Jövő héten dönthetnek a pedofília miatt elítélt bicskei igazgató feltételes szabadlábra helyezéséről

A 64 éves férfi már több mint hét éve van rács mögött. Ha ki is engedik, soha többet nem dolgozhat gyerekek között.

Link másolása

Jövő héten ül össze az a testület, amely dönthet a pedofília miatt elítélt bicskei igazgató feltételes szabadlábra helyezéséről, tudta meg a Válasz Online. A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 2019-ben jogerősen 8 év fegyházbüntetésre ítélték azzal, hogy a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A lap azt írja, hogy a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját összesen 10 év 3 hónapra ítélték, de mivel egyik tette elkövetésekor sem volt még jogerős ítélet ellene, megillette az a kedvezmény, hogy a két bírósági döntést összbüntetésbe foglalják. A Székesfehérvári Törvényszék 9 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésben állapította meg Vásárhelyi János büntetését, a férfi legkorábban ennek kétharmadának letöltése után, vagyis hat év két hónap után szabadulhat.

Mivel a férfi már a jogerős ítélet megszületése előtt éveket töltött előzetes letartóztatásban, így büntetésének kétharmada letelt.

A Válasz Online úgy tudja, hogy 2023 januárjában már tartottak egy meghallgatást a volt bicskei gyermekotthon igazgatójának feltételes szabadlábra helyezéséről, ám akkor ezt a bv-bíró nem támogatta, továbbra is fegyházban kellett maradnia. A következő meghallgatást az ügyben pedig jövő hétre tűzték ki.

A lap számításai szerint a 64 éves bicskei igazgató eddig nagyjából hét évet és három hónapot tölthetett rácsok mögött, vagyis a meghallgatáson arról dönthetnek, kiengedik-e két év három hónappal összbüntetésének letelte előtt. A férfit ha ki is engedik, soha többé nem dolgozhat gyerekek között, a jogerős ítélet eltiltotta ettől.

A bicskei gyermekotthon volt igazgatójának helyetteséről február elején derült ki, hogy kegyelmet kapott a köztársasági elnöktől. A kegyelmi botrányba végül Novák Katalin mellett Varga Judit, korábbi igazságügyi miniszter és Balog Zoltán, elnöki tanácsadó, egykori emberi erőforrás miniszter is belebukott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt van Magyar Péter pártjának EP-listája, Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést
12 név szerepel rajta, de Magyar szerint a lista még bővülhet. Szombat reggel a Széll Kálmán téren kezdték el az aláírások gyűjtését.

Link másolása

Magyar Péter bemutatta a TISZA Párt európai parlamenti képviselő-jelöltjeit szombaton a Facebook-oldalán. Reggel elkezdték az aláírsok gyűjtését is.

A listát Magyar Péter vezeti, a második helyen pedig a jelöltek közül a legtöbb szavazatot begyűjtő hölgy, Dávid Dóra áll. Harmadik helyen Tarr Zoltán református lelkész szerepel, akit azután rúgtak ki állami munkahelyéről, hogy felszólalt Magyar Kossuth téri tüntetésén. A szavazáson a legtöbb voksot begyűjtő Dr. Kulja András pedig a negyedik.

A listán 12 név szerepel, de Magyar szombati posztjában azt írta, hogy ez még bővülhet.

„9.00 órától 14 budapesti helyszínen megkezdjük az aláírások gyűjtését (pontos helyszínek kommentben). Holnaptól már vidéken is számítunk a támogatásotokra. Támogassátok az aláírásitokkal a TISZA Párt listáját és egy új, modern, békés, európai Magyarországot. Én 9.30 körül ott leszek a Széll Kálmán téren és aztán megyek tovább a többi aláírásgyűjtő helyszínre. Ha van kedvetek, beszélgessünk”

- írta a bejegyzésben Magyar Péter.

A jogász azt is hozzátette, hogy ha esetleg van valakinek olyan fehér sátra, aminek az oldalai nyitottak, akkor megköszöni, ha el tudja hozni valamelyik helyszínükre, mert az eső elkezdett szemerkélni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vitézy Dávid elmenne a Budapest Pride-ra, ha főpolgármesternek választanák, Szentkirályi Alexandra nem
Karácsony Gergely többször is volt már a Pride-on, és kétszer fel is szólalt. Szentkirályi Alexandra nem menne el, döntését pedig nem is szeretné indokolni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Szentkirályi Alexandrát, Karácsony Gergelyt és Vitézy Dávidot is meghívták a szervezők a júniusi Budapest Pride-ra, derül ki a rendezvény közleményéből. A három esélyes főpolgármester-jelöltet azután invitálták meg, hogy nemrég az Index arról kérdezte őket: részt vennének-e a Budapest Pride Felvonuláson, hazánk legnagyobb, minden évben megtartott emberi jogi tüntetésén.

Karácsony Gergely, jelenlegi főpolgármester válaszában kifejtette, hogy számára ez természetes, korábban is többször részt vett. Karácsony már kétszer is mondott beszédet a felvonuláson, és számtalanszor vendége volt a Budapest Pride Fesztivál hivatalos megnyitójának is.

Az LMP támogatásával induló Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt, aki korábban a jelenlegi kormány közlekedési államtitkári pozícióját töltötte be, úgy nyilatkozott, hogy magánemberként ugyan még sosem vett részt a felvonuláson, de amennyiben főpolgármesterként meghívják, akkor szerinte kötelessége igent mondani rá.

A Fidesz színeiben induló korábbi Szentkirályi Alexandra, aki pedig kormányszóvivőként képviselte a jelenlegi kormányt, úgy válaszolt, hogy nem szándékozik elmenni a felvonulásra, és ezt nem is akarja megindokolni.

Ezek után hívták meg a három jelöltet ezért hivatalosan is június 22-i, 29. Budapest Pride Felvonulásra. Karácsony Gergely már vissza is igazolta a részvételét. Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltekről egyelőre még nem kaptak választ.

A Budapest Pride Felvonuláson együtt állnak ki a résztvevők a sokszínűség, a demokrácia és az elfogadás mellett, írják a közleményben. A felvonulás és az idén június 7-én kezdődő Budapest Pride Közösségi Fesztivál hidat épít az LMBTQ-közösség és a többségi társadalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk