SZEMPONT
A Rovatból

Jójárt Krisztián: Nincs reális esély a fegyverszünetre Ukrajnában, a béke lehetősége távolabb van, mint korábban

A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, talán 2022 őszén lehetett volna valamiféle egyezséget kötni. Mára azonban ennek az esélyei elszálltak, a háború még évekig eltarthat.


Orbán Viktor miniszterelnök azonnali tűzszünetet kért Volodimir Zelenszkijtől váratlan keddi kijevi látogatásán. Erre közös sajtótájékoztatójukon az ukrán elnök nem reagált. Az oroszok is mindössze annyit közöltek, hogy nem várnak semmit a magyar miniszterelnök útjától.

De mennyi az esélye a tűzszünetnek vagy a békékötésnek a háború ezen pontján? Erről beszélgettünk Jójárt Krisztián biztonságpolitikai szakértővel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének Oroszországgal foglalkozó munkatársával.

– Most már két és fél éve tart ez a háború. Valóban eljött az ideje annak, hogy akár komolyabb kompromisszumok árán is békét kössenek a felek? Mik ennek a realitásai jelenleg?

– Nincs realitása, nem látom azt egyik fél részéről sem, hogy kompromisszumkészség vagy hajlandóság lenne erre. Amit az oroszok időről-időre elismételnek, azok a feltételek lényegében a háború eleje óta nem változtak, sőt, bizonyos értelemben rosszabbodtak. Immáron a négy annektált ukrán megye elismerését is kérik. Azt mondja Putyin, hogy ez a realitás, figyelembe kell venni a területi határok megváltozását, hiszen belső jogi értelemben ezek a területek most már Oroszország részét képezik azzal együtt, hogy ezen megyék egyikét sem ellenőrzi teljes mértékben Oroszország. Tehát területi veszteséget is el kellene szenvednie Ukrajnának, miközben azok a politikai követelések, amik a háború előtt már jelen voltak, illetve a minszki és isztambuli tárgyalásokon is elhangzottak, továbbra is ott vannak az asztalon. Azaz

Ukrajna vállaljon semleges státuszt, ne törekedjen NATO-tagságra, és csökkentse jelentős mértékben a katonai potenciálját.

Viszont ukrán részről továbbra is az a deklarált cél, hogy minden területet vissza kell kapniuk, beleértve a Krím-félszigetet is, amit még 2014-ben annektált Oroszország, és természetesen a donbaszi területeket is. Tehát mind a két fél részéről olyanok a célok, amelyeknek nincs közös metszete. A realitás az, hogy Ukrajna kénytelen lesz további területi veszteséget elszenvedni,

de egyelőre nagyon messze állunk még attól, hogy ezt Ukrajna elismerje, az ukrán társadalom elfogadja.

Az ukrán politikai vezetésről sem gondolom, hogy el tudná ezt fogadtatni jelen helyzetben az ukrán társadalommal. Orosz részről pedig, ahogy említettem, továbbra is azok az ultimátumszerű követelések vannak, amiket szintén nem látni, hogy Oroszország miként tudna érvényesíteni, még akkor is, ha képes a megszállt területeket megtartani, vagy akár további területeket elfoglalni. A politikai követeléseket ugyanis biztosan nem tudja Ukrajnával szemben érvényesíteni. Így egyelőre nem látom, hogy bármi alapja lenne a közeljövőben annak, hogy akárcsak fegyverszünetre juthatnának a felek.

– Zelenszkij pozíciója mennyire erős?

– Nyilván erodálódott két és fél év háborút követően. Amikor kitört a háború, egészen elképesztő szintre, 90 százalék fölé emelkedett a támogatottsága, miközben a háború előtt 20% körül volt. Talán túlzás azt mondani, hogy bezuhant azóta, hiszen Zelenszkij bizalmi indexe továbbra is 60 százalék közeli, ami még mindig nagyon jelentős, de kétségtelenül nem 90%. Ezzel együtt a hatalma stabil, megvan a társadalmi legitimitása, és mivel Ukrajnában nem lehet elnökválasztást, parlamenti választásokat tartani hadiállapot idején, érthető okokból, így nincs lehetőség arra, hogy megmérettessék Zelenszkij támogatottsága egy választáson.

Egy februári felmérés szerint a megkérdezettek 69%-a azt támogatta, hogy Zelenszkij folytassa munkáját a hadiállapot kivezetéséig.

Az ukrán közvélemény-kutatási adatok alapján a hadseregben feltétlenül bízik továbbra is az ukránok jelentős többsége. És ez független attól, hogy Zelenszkij támogatottsága két és fél év alatt erodálódott. Azt is gondolom, hogy azzal, hogy Zelenszkij ennyire maximalista célokat fogalmazott meg a háború elején, emiatt

egyfajta zsákutcába is manőverezte magát, túl magasra helyezve a társadalmi elvárásokat.

Innen nagyon nehéz bármiféle kompromisszumot felmutatni, egyáltalán elfogadtatni azt az ukrán társadalommal, hogy akár csak ideiglenesen le kell mondani területekről, miközben a katonai opció sem tűnik reálisnak, hogy visszaszerezzék minden területüket. A Krím esetében azt látta is az ukrán társadalom, hogy a katonai opció nem is volt kihasználva, és hogy más úton-módon sem sikerült a Krímet (és a Donbasz megszállt részeit) visszaszerezni.

– Ukrajna csak akkor tudja folytatni a háborút, ha a nyugati szövetségesektől fegyvereket kapnak. Mi történik akkor, ha Trump nyer Amerikában? Az európai szövetségesek képesek lennének átvenni száz százalékban Ukrajna támogatását?

– Ezek tényleg jogos félelmek, és nyilván az ukrán politikai vezetés, meg katonai szakértők részéről is a legnagyobb aggodalom az, hogy mit hozhat egy Trump elnökség, és mennyire lesz egyáltalán fenntartható a nyugati katonai támogatás. Itt van egy politikai bizonytalanság, a Trump tényező a legnagyobb bizonytalansági faktor ebben, de azért azt is fontos látni, hogy a nyugati hadiipar sincs sajnos azon a szinten, hogy egy ekkora háborút fenn tudjon tartani, és pótolni tudja azokat a veszteségeket, amiket az ukránok elszenvednek. A realitás az, hogy sajnos az oroszok jobban állnak a hadiipart tekintve. Ez annak is köszönhető, hogy óriási mennyiségű letárolt szovjet haditechnikai arzenállal rendelkeznek. Nagyjából ez az, aminek a kikonzerválásából folytatni tudják ezt a háborút.

Ezek a készletek nem végtelenek, de ebben az ütemben évekig tudja még Oroszország folytatni ezt a háborút, különösebb probléma nélkül.

Persze orosz oldalon is vannak gondok. A tüzérségi lőszer hiánya például, bár abból is nagyon nagy készletekkel rendelkeztek, és olyan 2-3 millió az éves gyártási kapacitásuk. Ezzel együtt olyan rengeteget használtak el, különösen a háború első évében, hogy Észak-Koreához és Iránhoz kellett fordulniuk. Az orosz hadiipart nagy mértékben támogatja Kína is, még ha közvetlenül fegyverekkel nem is, de különböző alapanyagokkal igen. Az oroszok az ultimátumszerű követeléseikkel azt az üzenetet próbálják a Nyugat és Ukrajna felé közvetíteni, hogy Ukrajna fokozatosan rosszabb tárgyalási pozícióba fog kerülni.

Azt üzenik, ők hosszú távon is képesek folytatni ezt a háborút, és hosszú távon egyre rosszabb kondíciókkal lesz kénytelen majd Ukrajna egyszer fegyverszünetet kötni.

Jelenleg abban sem látni igazából konszenzust a nyugati szakértők és a nyugati támogatók körében, hogy milyen stratégiát kellene követnie Ukrajnának, továbbá az ukrán szakértői közösségen belül is megoszlanak erről a vélemények. Vannak, akik azt mondják, hogy el kell fogadni, hogy ez egy felőrlő jellegű háború, és figyelembe véve a nyugati katonai támogatás bizonytalanságát, és az orosz erőfölényt, ebből nem kerülhet ki Ukrajna győztesen hosszútávon, hanem folyamatosan, lassan fel fogja őrölni Ukrajnát Oroszország. Ezért Ukrajnának egy aktív védelmet kell folytatnia, hasonló erődítést kell kiépítenie, mint amit az oroszok megtettek 2023 nyarára. Az ukránok most már ezt is teszik, és megpróbálnak kivéreztetni minél több orosz erőt azzal, hogy Ukrajna stratégiai védelmet folytat.

Ez tehát az egyik javasolt stratégia, hogy a felőrlést a maguk javára billentsék el azzal, hogy stratégiai védelemre rendezkednek be.

Ez persze azt is jelenti, hogy nem fognak már további területeket visszafoglalni. Más szakértők szerint viszont úgy lehetne kilépni ebből a helyzetből, ha Ukrajna egy manőverező jellegű hadviselést próbálna végrehajtani. Ezzel már próbálkoztak 2023 nyarán, de akkor nem sikerült. De ezek a szakértők azt mondják, hogy a tapasztalatok levonásával meg kell próbálkozni ezzel újra, ha nem is ebben az évben, de 2025-ben. De nem látszik az, hogy meglennének az erőforrások, meglenne az ukrán haderőnek a tudása ehhez,

és nyilván irgalmatlan nagy kockázattal jár az, ha esetleg kudarcot vallanak, és felégetik az erőforrásaikat.

Tehát van egy nagyon komoly stratégiai dilemma. Nyilván én sem tudom, hogy mi volna a legjobb döntés ebben a helyzetben, de ezzel együtt az, hogy leüljenek tárgyalni ezeknek a kondícióknak a mentén, amiket most az oroszok az asztalra tettek, nem tűnik reálisnak. És itt jön a képbe az, hogy az ukrán társadalom mit hajlandó elfogadni. Egyelőre nem látni azt a közvélemény-kutatásokból, hogy hajlandóak lennének területeket feladni. Egy friss felmérés szerint

a megkérdezettek 73%-a véli úgy, hogy Ukrajna végül képes lesz minden megszállt területét felszabadítani.

Ilyen szempontból a politikai vezetés nehéz helyzetben van, még ha tisztában is van a realitásokkal, hiszen a társadalom láthatóan ezt nem képes még elfogadni.

– Meddig van Ukrajnának elegendő embertartaléka?

– Abszolút értelemben az embertartalékok nem fognak belátható időben problémát jelenteni. Nyilván jelentős az oroszok fölénye, de ott is megvannak a korlátai a mozgósításnak. Ukrajnával ellentétben Oroszországban nincs hadiállapot, láttunk egy részleges mozgósítást 2022 őszén, és azóta nagyrészt szerződéses katonákat próbálnak becsábítani a hadseregbe, komoly pénzekért. Tavaly szakértők szerint havonta 30 ezer új katonát sikerült ilyen módon rekrutálni az oroszoknak. Ebben az évben már úgy tűnik, hogy ez a szám csökkent, nem tudnak havonta ennyi új katonát felsorakoztatni. És nyilván orosz oldalon is van egy politikai, gazdasági korlát. Azzal, hogy Oroszországban nincs hadiállapot, ha ott ezt az irgalmatlan embertartalékot mozgósítani akarják, akkor vagy egy újabb részleges mozgósítást kell kihirdetni, vagy egy újabb általános mozgósítást, de láttuk azt is, hogy

2022 őszén is százezrek indultak neki az orosz határnak, és a gazdaságban, különösen a hadiiparban az orosz hivatalos kommunikáció szerint is 4-500 ezer fős munkaerőhiány van.

Tehát ki kellene lépniük az oroszoknak is a mostani létező gazdasági, társadalmi, politikai keretrendszerből, ha itt nagyon jelentős új emberállományt akarnak mozgósítani. Az ukrán oldalra rátérve, ott abszolút értelemben sokkal kevesebb az oroszokhoz viszonyítva az az emberi erőforrás, amiből gazdálkodni tudnak. Beleértve azt is, hogy nagyon sokan elhagyták Ukrajnát a háború kitörésekor. De ezzel együtt is a becslések 3-5 millió közé teszik azt a hadköteles férfiállományt, akiket még mozgósítani lehet a háborúban. Ez még jó pár évig nem fog problémát okozni az ukrán oldalon sem, tehát emberből lesz elég.

Ami itt szűk keresztmetszet, az a kiképzés. Ezeket az embereket ki kell képezni, fel kell őket fegyverezni.

A másik szűk kapacitás pedig az, hogy ha még több embert vonnak ki, akkor az a sok ember hiányozni fog a gazdaságból, hiányozni fog Ukrajna újjáépítéséből. Van egy évtizedek óta Ukrajnát végigkísérő demográfiai trend, egy bezuhanás, ami pont ebben a 30 év alatti korosztályban jelentkezik. Ezért is van az, hogy az ukrán politikai vezetés igyekezett kímélni, amennyire lehet ezt a korosztályt. Tehát a hadkötelezettség korhatárát, a mozgósítási korhatárt 27 évről 25 évre az év elején szállították le, de a 25 év alatti korosztály még továbbra is mentességet élvez. Nyilván ehhez a korosztályhoz is hozzá lehet nyúlni, de éppen amiatt, hogy itt nagyon torz a korfa, az ukránok ezt kerülték. Tehát abszolút értelemben Ukrajnának vannak erőforrásai, és hozzá fognak nyúlni, ha kell, hiszen nincs, nem lesz más választásuk. Az emberhiány tehát abszolút értelemben nem fog a belátható időben problémát jelenteni ukrán oldalon sem, de a morál jelentősen csökkenhet azzal, hogy immáron olyanokat kell behívni, akik önszántukból eddig nem akartak bevonulni a hadseregbe.

– A II. világháború egyik bevezető háborúja volt a szovjet-finn háború. Minden óriási különbség mellett azért akad hasonlóság. Sztálin Finnország esetében is azt gondolta, hogy két hét alatt elfoglalja, és ez nem történt meg, Finnország ellenállt. Végül a finnek kötöttek egy olyan békét az oroszokkal, ami területveszteségekkel járt, de Finnország mégiscsak győztesként került ki, olyan értelemben, hogy nem tudta elfoglalni Oroszország Finnországot. Ennek hosszú távú következménye volt a második világháború után az a bizonyos finnlandizáció, amikor Finnország önként vállalt semlegességet. És ez kitartott tavalyelőttig. Ez a példa megfontolandó lehet-e Ukrajna számára is?

– A párhuzam abszolút megáll, sőt a háború elején talán én is ehhez hasonlítottam Ukrajna helyzetét, amikor még igen súlyos volt, de azt már látni lehetett, hogy nem fog sikerülni ez az orosz rezsimváltási kísérlet, ugyanakkor sejteni lehetett, hogy további területi veszteségeket fog Ukrajna elszenvedni. Azt gondoltam én is akkor, hogy ez a finn modell lehet az opció, tehát

a feladott területekért cserébe Ukrajna megtartja a szuverenitását. Ennek most kevésbé látom a lehetőségét.

A politikai kondíciókat nem nagyon látom ehhez, nem látom azt, hogy az ukránok hajlandóak lennének vállalni a semleges státuszt. És a finnlandizációnak a modellje számos korlátozást is jelentett a finnekre nézve. Nem tehettek szert bizonyos képességekre a haderő tekintetében. Nem látom, hogy az ukránok hajlandóak lennének ezt vállalni. Azért sem, mert nincs meg a bizalom, hogy adott esetben, öt év múlva mondjuk nem rohanná le újra Oroszország Ukrajnát, az akkori, már korlátozottabb ukrán katonai képességek mellett. Egyébként 2021 nyarától orosz külpolitikai elemzők azt mondták, akkor már az orosz fenyegetés árnyékában, hogy valójában

az orosz cél az volna, hogy egyfajta finnlandizációs modellt kényszerítenének Ukrajnára, így is nevezték, és kifejezetten a finn példát említették.

Azaz Ukrajna vállaljon semleges státuszt, korlátozza a haderejét, ne keresse az együttműködést a nyugati hatalmakkal, és akkor cserébe Oroszország nem fog beleszólni Ukrajna belügyeibe. De már akkor is elismerték az orosz külpolitikai elemzők, hogy aligha várható a mostani orosz politikai vezetéstől, hogy ténylegesen távol tartsa magát Ukrajna belügyeitől, és nem próbálnák meg azt befolyásolni. Valójában nem tudni, hogy mennyire volt ez az orosz vezetés pozíciója, vagy mennyire volt inkább orosz külpolitikai elemzők részéről vágyvezérelt gondolkodás, hogy talán ez lehet az a cél, amit a putyini vezetés Ukrajnával szemben akar.

Tehát ennek a téli háborús modellnek azt gondolom, hogy van relevanciája a mostani konfliktus során is, de én úgy látom, hogy ettől most távolabb kerültünk, mint a háborút megelőzően, vagy a háború első időszakában voltunk.

Nyilván amiatt is, hogy az ukránok jelentős sikereket tudtak elérni, sikerült jelentős területeket felszabadítani. Talán a kilépési pont itt a megegyezésre, az 2022 ősze lehetett volna. Ekkor lehettünk a legközelebb ahhoz, hogy valamilyen tárgyalásos megállapodás szülessen. Ekkor mondta azt Mark Milley akkori amerikai vezérkari főnök, miután az ukránoknak sikerült Herszon egy részét is felszabadítani, és kivonták az orosz erőket a Dnyeperen túli területekről, hogy meg kell ragadni ezt az alkalmat, most Ukrajna erős pozícióban van, élni kell a lehetőséggel. Nem éltek vele, de feltehetően nem is volt adott, hiszen orosz részről sem látszott az, hogy változtak volna a maximalista célok az elszenvedett katonai vereségek ellenére. Azt gondolták az ukránok ekkor, hogy még további területeiket is vissza tudják szerezni, mert nagyon rossz állapotban volt az orosz haderő.

Az oroszok azonban ahelyett, hogy a kompromisszum felé mozdultak volna el, megtöbbszörözték a háborús erőfeszítéseiket.

Ekkor született a döntés arról, hogy annektálják a négy ukrán megyét, és ekkor döntöttek a részleges mozgósítás elrendeléséről is. Tehát azt hiszem, hogy legközelebb 2022 őszén jártunk ahhoz, hogy itt valamiféle megegyezés szülessen. Most távolabb vagyunk ettől. Utólag nehéz megmondani, hogy rossz döntés született-e, de ez a döntés született. És persze nem tudni, lett volna-e egyáltalán hajlandóság orosz részről a kompromisszumra ekkor. Úgy vélem, nem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Autósüldözés Rogán Cecíliával,10 ezer eurós tonhal-szusi és Orbán rivalizálása a putyini vagyonnal - Tóth Ildikó újabb részletek osztott meg a NER-luxusról
A Cápák között befektetője újabb elképesztő történeteket osztott meg a NER belső világáról. Azt is elmondta, szerinte feltűnően nem mennek sehová a NER-esek és a NER-feleségek a kormányváltás óta, inkább otthon diskurálnak az ügyvédjeikkel a jövőről.


„Nemcsak jártam NER-es milliárdos ingatlanjában, hanem Tiborczéktól vettünk egy több milliárdos ingatlant az Andrássy úton” – hangzott el Tóth Ildikótól Dull Szabolcs Ötpontban című műsorában.

A luxusingatlan-befektető, akit a közönség az RTL Cápák között című műsorából ismerhet, azt állította, egy cég megbízásából vásárolták meg a 650 négyzetméteres lakást, amit korábban üzemeltetésre használtak. A lakás belső tereiről az üzletasszony részletesen is beszélt.

„Ezen a lakáson is az látszott, hogy itt nincsenek anyagi határok.”

Tóth Ildikó beszámolt arról is, hogy barátainak „oligarcha-túrákat” szokott szervezni, és egy ilyen alkalommal feszült helyzetbe került Rogán Cecília körülbelül tízmilliárdosra becsült háza előtt. Miután lefotózta az ingatlant, elmondása szerint megjelent mellettük Rogán Cecília, majd miután továbbhajtottak, követte őket.

„Beállt mögénk, és elénk vágódott egy nagy Mercedes-dzsip, és elkezdtek belőle kiszállni az emberek, én gázt adtam, mert úgy gondoltam, hogy nincs közös témánk, úgyhogy nem beszélünk meg semmit.”

Az interjúban több más, a NER-luxus világába tartozó történetet is megosztott. Hatvanpusztát egy indokolatlan, 100 szobás, Versailles-i kastély hangulatát idéző birtokként írta le, ami szerinte nem több, mint

„rivalizálás a putyini vagyonnal”.

Beszélt egy titokzatos, olasz Alpokban található villáról is, amelynek felújításakor a megbízó egyetlen utasítása az volt, hogy „teljesen mindegy, hogy mennyit fog költeni, mert a legszebb legyen”. Bár a sajtó ezt az ingatlant Orbán Viktorhoz köti, Tóth csak annyit tud, hogy mivel a villának magyar házvezetőnője van, valószínűleg magyar tulajdonosé.

Mészáros Lőrincről pedig egy erős véleményt fogalmazott meg.

„Ez az ember nem milliárdos, ez az ember egy nagyon megbízható fiú.”

Tóth azt is elmondta, hogy a kormányváltás óta feltűnően rejtőzködnek a NER-oligarchák, pedig korábban olyan felesleges fényűzésre is volt példa, mint a most következő történet:

„A NER-esek és a NER-es feleségek eltűntek mindenhonnan a kormányváltás után. Nincsenek az utcán, nincsenek az éttermekben, nincsenek partik. Régebben rengeteg olyan parti volt, ahol hatalmas bulikat rendeztek a saját villáikban, és ezt feltöltötték a social mediába. Úgy képzeld el, hogy egy 10 ezer eurós tonhalat felszeleteltek szusinak, megérkezett a hatalmas tonhal, jöttek a japán séfek, feldolgozták, videóra vették, és ezt a barátaikkal visszanézhették később” - részletezte az üzletasszony, aki szerint most mindenki otthon ül és a jogászaival beszélget, hogy hogyan tovább.

„Most egy picit elment a kedvük a fotózástól” - jegyezte meg.

Nemrégiben derült ki, hogy Tóth Ildikó volt az, aki saját elmondása szerint 2022 tavaszán elkezdett információkat és fotókat küldeni Hadházy Ákosnak a NER-közeli feleségek fényűző életmódjáról. Az üzletasszony ezt azzal indokolta, hogy a kézzelfogható rongyrázás sokkal jobban megragadja az emberek figyelmét, mint a bonyolult korrupciós ügyek.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:

Nemrég a HVG-nek adott interjút, ahol kifejezetten a NER-feleségek, köztük Matolcsy Ádám neje, és Rogán Barbara luxizását részletezte:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Borítékban átadott készpénz, ajándékok” – Panyi Szabolcs szerint így is támogatták orosz ügynökök a magyar kormánymédia embereit
Az oknyomozó újságíró szerint a közvetlen anyagi juttatás is része volt annak a támogatási rendszernek, amellyel orosz és kínai hírszerzők segítették a kormánymédia munkatársait.


Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a bejegyzésében nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a magyar hatóságok ismerték a kormányközeli szereplők és külföldi hírszerzők viszonyát.

„Több magyar nemzetbiztonsági forrás is arról beszélt nekem, hogy a magyar szolgálatok az elmúlt években észlelték és feldolgozták számos olyan személy orosz és kínai titkosszolgálati kapcsolatait, akik az Orbán-rezsim ismert propagandistáiként dolgoztak” - írta a közösségi oldalán.

„Ezek a kapcsolatok sokszor tartalmi befolyásolást jelentettek diplomatafedésben dolgozó hírszerzők részéről, sőt olykor közvetlen támogatást is: ajándékokat, szakmai utakat, különféle fizetett megbízásokat, vagy akár borítékban átadott készpénzt.”

Az újságíró szerint ezek az esetek túlléptek egy kritikus határon, amit egy szövetségesi rendszerben lévő ország még elnézhetne. „A kapcsolat túlment azon, amit egy normális EU/NATO tagállamban még tolerálhatónak lehetett volna tekinteni.”

A határozott fellépés mégis elmaradt, aminek Panyi szerint politikai okai voltak. Úgy látja, a szolgálatok azért nem tudtak hatékonyan intézkedni, mert a propagandisták által terjesztett, Moszkva és Peking érdekeit szolgáló tartalmak egybeestek a kormány politikai céljaival.

„Ezek a propagandisták többek között a Magyar Nemzetnél, a Pesti Srácoknál, a Demokratánál, illetve korábban a Magyar Hírlapnál dolgoztak.”

Panyi arra is felhívja a figyelmet, hogy a kormánypárti médiabirodalom közelmúltbeli leépítései után ezek a személyek még szorosabbra fűzhetik a kapcsolatot külföldi megbízóikkal. „Borítékolható, hogy lesznek olyanok, akik pénzügyi és ideológiai okokból továbbra is Moszkva vagy Peking érdekeinek megfelelően próbálják majd befolyásolni a magyar nyilvánosságot – csakhogy már nem a magyar, hanem sokkal direktebb módon az orosz és a kínai állam szárnyai alatt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Krekó Péter: Ezért nem adhat felmentést a „parancsra tettem” az Orbán-rendszer kiszolgálóinak
A szociálpszichológus szerint az Orbán-kormány nem volt klasszikus autoriter rendszer, így a propagandagépezet működtetői nem hivatkozhatnak kényszerre. A szakértő úgy véli, az államszervezetből fel lehetett volna állni, de ezzel a lehetőséggel az elmúlt 16 évben nagyon kevesen éltek.
F. O. - szmo.hu
2026. június 19.



Két hónappal a kormányváltás után a magyar társadalom még mindig bizonytalan abban, hogyan viszonyuljon az elmúlt 16 évhez, erről beszélt Krekó Péter szociálpszichológus a Telexnek adott interjúban. Szerinte miközben egyesek a feszültségek csillapítását és a jövőre való koncentrálást sürgetik, a kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy elsöprő társadalmi igény van az elszámoltatásra és a vagyonvisszaszerzésre, különösen a korrupciós ügyek kapcsán. Úgy véli, erre komoly demokratikus felhatalmazás van, ami nemcsak pragmatikus, de morális megtisztulási szempontból is fontos.

Ugyanakkor hozzátette, hogy a jogi folyamat nem lesz egyszerű, mivel az ügyészség és a Kúria a jelenlegi vezetéssel nem lesz a kormány szövetségese ebben. Krekó szerint a gyűlöletkeltéshez hasonló politikai visszaélések terén is jogos elvárás a felelősségre vonás, különösen, hogy a rendszerváltáskor ez elmaradt. Azt a gondolatot, hogy a „boszorkányüldözés” abbahagyása vezet a békéhez, magasztosnak, de ebben a helyzetben helytelennek tartja. „De a rendszerszintű jogi és politikai normasértések korszakát követően ez azt jelentené, hogy az elit és a társadalom szemet hunyna a bűncselekmények fölött” – fogalmazott.

A szociálpszichológus óvatosságra intett az egyéni politikai traumák társadalmi szintre emelésével kapcsolatban, ugyanakkor megjegyezte, hogy a fél ország valamilyen mértékben traumatizált, és a trauma nem múlik el a hallgatással.

Ezért is tartja fontosnak, hogy a felelősséget ne kenjék el egy üres megbékélésretorika jegyében. „Egy ilyen helyzetben a gyors túllépés alapvetően az elkövetők érdekeit szolgálja” – jelentette ki.

Hozzátette, a gyógyulás nem egy csendes folyamat. „A traumafeldolgozás törvényszerűen hangos, konfliktusos, fájdalmas folyamat, amiben a szenvedés nem öncélú, hanem azt a célt szolgálja, hogy mindez ne történhessen meg újra” – mondta. Krekó Péter kitért arra az új jelenségre is, hogy a rendszer korábbi kiszolgálói egyre gyakrabban szólalnak meg a nyilvánosságban, jellemzően önmentegető módon. Bár az ő perspektívájuk megértése is fontos, szerinte az áldozatokét még nem hallottuk eleget, és határt kellene szabni a nyilvános „gyóntatószékeknek”.

„Nem lenne szerencsés, ha az elkövetők önmentegető narratívái dominálnák a nyilvánosságot – még ha sokszor izgalmasabb is az ő magyarázataikat hallgatni”

– figyelmeztetett.

A korábbi rendszer szereplőinek médianyilvánossága kapcsán Krekó különbséget tett a volt állami vezetők és a kommunikációs gépezet alkalmazottai között. Míg előbbieket szerinte meg kell szólaltatni, és szembesíteni kell őket a döntéseikkel, utóbbiak esetében problémásabbnak látja, ha kevés szembesítés mellett mondhatják el a saját narratívájukat. Úgy véli, ez a cselekedeteiket túl emberinek láttathatja, holott azok amorálisak voltak. A propaganda eltűnésével és a kormánymédia-termékek összeomlásával párhuzamosan szerinte most kedves arcú emberek magyarázzák a bizonyítványukat, ami a gyors megbocsátás felé mutat.

„Mindez a nagyon gyors megbocsátás irányába mutat, pedig szerintem az indulatok szításában és gyűlöletkeltésben aktív szerepet játszó szereplők esetében ez nem indokolt”

– szögezte le. A szociálpszichológus szerint a felelősség megállapításánál nem szabad megállni a legfelsőbb szinten, és csak Rogán Antalra, valamint néhány vezetőre hárítani mindent. „Érdemes elkerülni azt is, hogy minden felelősséget csak a legfelsőbb szintekre vetítünk, és csak Rogán Antalt és néhány köztévés igazgatót nevezünk meg bűnösnek” – mondta. Álláspontja szerint a propagandagépezet közép- és alsóbb szintjein elkövetett tettekről is beszélni kell.

Krekó Péter kifejtette, hogy

az Orbán-rendszer egyfajta információs autokrácia volt, amely az információk rendszerszintű manipulációjával tartotta fenn magát.

Fontosnak tartja megérteni, hogy ez nem volt klasszikus autoriter rendszer. „Senkit nem kényszerítettek arra, hogy a gyűlöletkeltésben részt vegyen, senkinek sem fogtak pisztolyt a fejéhez annak érdekében, hogy a propagandát szolgálja” – hangsúlyozta. Bár voltak kényszerítő eszközök, azok nem a középosztályt sújtották elsősorban.

„Ezért sem adhat felmentést, amire a Harmadik Birodalom bukását követően sokan hivatkoztak: »parancsra tettem«” – vonta le a következtetést.

Szerinte az államszervezet szinte bármely részéből, így a propagandaintézményekből is fel lehetett állni. „Őszintén szólva ezt nagyon kevesen tették meg az elmúlt 16 évben” – tette hozzá.

A „boszorkányüldözés” vádjára reagálva Krekó elmondta, hogy a kormányváltáshoz vezető két legfontosabb érzelem a harag és a remény volt, a harag pedig a változás fontos katalizátora. Bár ennek nem szabad korlátlan utat engedni, a közvélemény morális felháborodásának kifejezését legitim demokratikus eszköznek tartja. A magyar politikára jellemző „törzsi logikai gondolkodás” veszélyére is felhívta a figyelmet, amely a saját oldalon megbocsátó, míg az ellenféllel szemben kíméletlen. „Míg valaki egy normasértést a saját oldalán megbocsáthatónak, sőt kívánatosnak tart, a másik oldallal szemben sokkal kevesebbet enged meg” – magyarázta. Úgy látja, a Fidesz összeomlásával a hatalommal való visszaélés veszélye fennáll, de az új kormány részéről lát olyan gesztusokat, amelyek ez ellen hatnak.

Krekó a Fidesz szembenézésének teljes hiányát látja.

„Egy-két kritikus hangon kívül nem hallottunk érdemi önreflexiót a Fidesz oldaláról, Orbán Viktor továbbra is a globális összeesküvéssel magyarázza a vereségét”

– állapította meg. Ezzel szemben az új kormány tett gesztusokat, például Magyar Péter bocsánatot kért a rendszer bűneiért. Orbán Viktor stratégiája szerinte ennek pont az ellentettje. „Orbán »dolgozatának« üzenete: az irány jó volt, csak nem mentünk elég messzire” – foglalta össze. A szociálpszichológus úgy gondolja, Orbán a saját politikai stílusának foglyává vált, érzéketlen lett a társadalmi hangulatváltozásokra, és a Fidesz népszerűségének zuhanása részben az önreflexió hiányának köszönhető.

Krekó Péter személyes érintettként elmondta, senki nem kért tőle bocsánatot a Covid-járvány alatti lejárató kampány miatt, de ezt nem is várja el. Fontosabbnak tartja a miniszterelnöki bocsánatkérést, bár szerinte az állam név szerint is bocsánatot kérhetett volna a Szuverenitásvédelmi Hivatal által meghurcoltaktól. A rendszer alsóbb szintjein dolgozók felelősségével kapcsolatban konkrét javaslata is van.

„Én elképzelhetőnek tartanék például egy külön szabályozást arra, hogy a gyűlöletkeltésben élen járó közmédia és más médiaorgánumok bizonyos feladatokban részt vevő munkatársai egy ideig ne dolgozhassanak az államigazgatásban vagy a nyilvánosságban”

– vetette fel. Véleménye szerint aki aktívan részt vett az információs hadviselésben, annak szembe kell néznie a következményekkel.

„Aki aktív munkát végzett az ország polgárai elleni információs hadviselésben, és civilek ellen fordította ezeket az információs fegyvereket, az nézzen szembe a következményekkel” – mondta.

A szociálpszichológus szerint az Orbán-rendszerrel való szembenézés elmulasztása illeszkedne a feldolgozatlan magyar traumák sorába, de hangsúlyozta, hogy ez a rendszer morálisan nem eshet egy megítélés alá a gyilkos diktatúrákkal. Úgy látja, a rendszer fenntartásában a magyar társadalomnak is volt felelőssége. „Ezért szerintem a rendszer fenntartásában is volt a magyaroknak társadalmi felelősségük” – jelentette ki, hozzátéve, hogy mindenkinek érdemes elgondolkodnia a saját felelősségén. Timothy Snyder „előzetes behódolás” fogalmát idézve arról beszélt, hogy sokan feleslegesen engedtek a hatalomnak. „Magyarország ennek az előzetes behódolásnak az állapotában volt. Tudom, hogy ez nem egy népszerű nézőpont, mert egyszerűbb a Fidesz túlhatalmára fogni mindent” – mondta.

A jövőre nézve a legfőbb tanulságnak a hatalommal szembeni bátor kiállást tartja. „A tanulság szerintem az, hogy ne próbáljunk megfelelni előre a hatalom akaratának, és ne féljünk kritikusak lenni” – fogalmazott. Szerinte az Orbán-kormány alatt a társadalom megtanulta, hogy lehet hatása az ellenállásnak. Ezt a kritikai attitűdöt a jövőben is meg kell őrizni, mert ez a záloga annak, hogy

az alattvalói mentalitásból egy tudatos polgári mentalitásba lépjünk át.

„Ha ellent merünk mondani a hatalomnak, egy fejlettebb, jobb társadalomban élhetünk” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos: Lázár Jánosig is el lehetne jutni a trafikügyben, aminek most indul a felülvizsgálata
A kormány bejelentette, hogy felülvizsgálják a trafik- és a kaszinókoncessziókat. Mindkettő milliárdos bevételt jelent minden évben azoknak, akik a Fidesz jóvoltából a húsosfazék közelébe kerültek. Hadházy szerint akár büntetőeljárások is indulhatnak.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. június 19.



Vitézy Dávid a csütörtöki kormányzati tájékoztatón jelentette be, hogy a kormány felülvizsgálja a trafik- és kaszinókoncessziós rendszert. A miniszter azt is elmondta, hogy az Orbán-kormány a választás előtti hetekben is kiosztott hosszú távú, akár 2061-ig érvényes kaszinókoncessziós jogokat. Ez hatalmas pénzt jelent: a Garancsi István és Habony Árpád érdekeltségében álló Garinvest például majdnem 20 milliárdos osztalékot fizet ki idén. De a trafikrendszer haszonélvezői is jelentős bevételeket könyvelnek el. Németh Balázs fideszes képviselő cége például tavaly több mint félmilliárdos rekordbevételt ért el.

A trafik- és kaszinóügyek máig kísértik a magyar közéletet. Kik a valódi felelősök és elszámoltathatók-e még? Elévültek-e a bűncselekmények, és mit lehet tenni, ha a nyomozóhatóságok korábban szándékosan nem végezték a dolgukat? Erről beszélgettünk Hadházy Ákos volt országgyűlési képviselővel, aki a trafikkoncessziók körüli korrupciós ügyek nyilvánosságrahozatala után hagyta ott a Fideszt 2013-ban, és vált országosan ismert politikussá.

— A trafikügyekben kiknek állapítható meg a személyes felelőssége?

— A trafikügynél véleményem szerint nagyon egyértelműen és bizonyíthatóan megnevezhetők a felelősök. A nyomozati anyagok alapján például a szekszárdi polgármester felelőssége teljesen egyértelmű.

Ha csak egy keveset tovább nyomoznának, azonnal el lehetne jutni Lázár Jánoshoz is.

Az is egyértelmű tény, hogy az egész törvényt annak a Sánta nevű vállalkozónak a számítógépén írták, aki aztán a nagykereskedelemben teljes monopóliumot kapott, és azóta milliárdokat kasszírozott ezen.

— Ez a monopólium azóta is megvan?

— Igen. Azonban a trafiküggyel az a probléma, hogy ott az elévülés már sajnos elég szűkösen, de megtörtént. Viszont, ha valódi szándék van a bűnüldöző szerveknél és a kormány részéről, akkor vizsgálni lehet az egykori  nyomozások körülményeit is. Véleményem szerint több olyan nyomozás is volt az elmúlt 16 évben, ahol a feltárt vagy bejelentett tények ellenére zárták le eredménytelenül a nyomozásokat. Ezeknél mindenképpen felmerül a hivatali visszaélés gyanúja, és érdemes lenne megkérdezni azokat az embereket, akik az aláírásukat adták ezekhez a dönésekhez, hogy ki utasította őket erre.

— Ha ezek az ügyek büntetőjogilag el is évültek, a politikai felelősséget vagy az eltussolás mechanizmusát még fel lehetne tárni tanulságként?

— A trafikügyben például viszonylag korrekt nyomozás zajlott, amit aztán a lezáró dokumentumokban leírt egyértelmű tények ellenére bűncselekmény hiányában szüntettek meg. Persze a nyomozás valójában nem volt teljesen korrekt, mert például olyan számítógépeket nem foglaltak le, amelyek a durván érintett személyekhez köthetők. Ennek ellenére a nyomozás lezáró dokumentumában is bőven volt annyi tény, ami alapján ki merem mondani: aki nem emelt vádat, és erről döntött, az hivatali visszaélést követett el.

— Ön nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt a szekszárdi trafikok elosztásáról 2013-ban. Az bizonyítékként szerepelt a vizsgálatban?

— Igen, benne volt, de tragikomikus magyarázattal magyarázták ki a magyarázhatatlant. A felvételen konkrétan rajta volt, ahogy a polgármester elmondja, hogy „ne az ellenzéki emberek legyenek a nyertesek a trafikkonceszióban, és nehogy kimaradjon fideszes pályázó a nyertesek közül”.

Ez a legsúlyosabb korrupciós bűncselekmény, hivatali visszaélés. Ezt viszont az ügyész annyival intézte el, hogy ez nem frakcióülés volt, hanem „csak egy baráti folyosói beszélgetés”.

Az volt még a nagyon vicces, hogy a következő oldalon pedig azt írja, hogy 40 perc késéssel érkeztem erre a „baráti megbeszélésre”, ami valójában egy frakcióülés volt a szekszárdi városházán.

— Ha elévült ez az ügy, mit lehet itt tenni?

— Megvizsgálni, hogyan történt ez. Remélem, ezt sikerül nagyon rövid időn belül megtenni, hiszen ez egy nagyon jól feltárt ügy volt. Bár sok részletével a nyomozás nem is foglalkozott, de így is nyilvánvaló volt, mi történt. Tudjuk, hogy az a testület, amely elvileg végignézte a több tízezer pályázatot, fizikailag sem olvashatta el, mert két hét alatt kellett volna ezt megtennie. Azt is tudjuk, hogy a pályázók vagy nagyon sok pontot kaptak, vagy nagyon keveset, a kettő között nem volt átmenet. Ez is azt mutatja, hogy visszaélés történt. Azt sem kell nagyon vizsgálni, hogy

a nagykereskedő cég, amely ellátja ezeket a boltokat, teljesen indokolatlanul totális monopóliumot kapott, és ezzel az évek során sok-sok milliárd forintos nyereségre tett szert.

Ez pedig Lázár János baráti köre. Itt nincs sok vizsgálnivaló, szerintem három nap alatt meg lehet csinálni a vizsgálatot, és utána dönteni kell. Ez a koncesszió nem maradhat ott, ahol most van, és szerintem a kiskereskedelmi nyerteseknél sem maradhat meg ez a lehetőség.

— Támogatná a rendszer újrapályáztatását?

— Minden lehetőség megvan rá. Európában számos példa van, ahol ugyanúgy küzdenek a dohányzás visszaszorításáért, és ehhez nem kellett a kormánypárt haverjainak és rokonainak odaadni a trafikokat. Semmi nem indokolja a jelenlegi rendszert. Ráadásul ezekből a trafikokból valójában már városi kocsmák lettek, ami sok lakót zavar. Akinek egy ilyen trafik van a környezetében, az tudja, mintha egy kocsma került volna oda, mert megkapták az alkoholárusítás lehetőségét is.

— Bármi is történjen, az eddigi bevétel már azoknál marad, akik 12 éven át hasznot húztak belőle. Ezt nem lehet visszavenni...

— Elméletileg mindent vissza lehet venni, egy kétharmados kormánynál ez csak szándék kérdése. De én mindig elmondtam, hogy minden lopott pénzt nem fogunk tudni visszavenni. Ez a teljes magyar társadalom közös felelőssége, hogy eddig hagytuk ezeket a folyamatokat. Az viszont az új kormány szándékán múlik, hogy milyen mértékben szedi vissza ezeket a vagyonokat, mert ez egy bűnös módon szerzett vagyon, akkor is, ha törvényt hoztak rá.

— És itt vannak a kaszinók, amelyek némelyike nemrég 2061-ig kapott koncessziót. Mi volt a kaszinóbiznisz eredeti története?

— Mint minden más koncessziónál, ez is egy vagyonátrendezés volt. Korábban ez a jog sok helyen megvolt, de ezeket újraosztották, és mit ad Isten, ezek is a kormányközeli mágnásokhoz kerültek. Előbb Andy Vajnához, aztán Garancsi Istvánhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz került a nagy részük. Ez is gyakorlatilag egy kommunista típusú vagyonátírás volt. Az új hatalomnak minden lehetősége megvan, hogy ezt újragondolja.

— Érdekes, hogy Andy Vajna halála után a kaszinókat nem a felesége örökölte, hanem azok „tovább szálltak”. Hogy működött ez?

— Igen, ez egy nagyon fontos példa.

Andy Vajna esete mutatja, hogy amiben éltünk, az egy feudalizmus volt, ahol voltak ugyan oligarchák, de a vagyon valójában nem az övék volt, hanem azzal Orbán Viktor rendelkezett.

Mint a feudalizmusban, hűbéri jogként osztogatta a vagyont a hozzá hű nemeseknek, de aztán nem ők rendelkeznek vele. Ez történt Simicska Lajosnál is: miután az uralkodó ellen fordult, a vagyont át kellett adnia. És ez történt a kaszinókoncessziókkal is. Ha ez egy valódi, jogszerűen szerzett jog lett volna, akkor azt Vajna Tímea megtarthatta volna, de nem így volt. Neki át kellett adnia a TV2-t, a koncessziót, a vagyont.

— Most felmerült a kormány részéről, hogy pótmagánvádas eljárásban lehetővé tennék korábban lezárt büntetőügyek folytatását. Ezzel lehetne korrigálni az eltusolt nyomozásokat?

— Ez egy fontos kérdés. Tessék-lássék módon eddig is létezett ez a lehetőség, de ez nem helyettesíti azt, ha az állam valóban üldözni akarja a bűncselekményeket. Ez arra jó, hogy ha például a főügyészt nem akarják vagy nem tudják lecserélni (szerintem le kell), és a jelenlegi ügyészség nem akar vádat emelni fideszes elkövetők ellen, akkor ezt akár állami szervek is megtehessék. Tehát pótmagánváddal ne csak civilek, hanem állami szervek vagy szervezetek is eljárást indíthassanak. De ez egy pótcselekvés, mert eddig is csak a rendőrség vagy az ügyészség által lefolytatott nyomozás anyagát lehetett felhasználni, egy civil szervezet pedig nem nyomozhat. Ez egy átmeneti lehetőség addig, amíg az ügyészség fideszes befolyás alatt áll.

— Van olyan elhíresült ügy, amiben javasolna pótmagánvádas eljárást?

— Rengeteg ilyen van. Mindegyiknél az elévülést kell nézni, de sok ügy van, ami még nem évült el. És nem is feltétlenül csak a pótmagánvádra van szükség, hanem az újbóli nyomozásra. Nem kell megelégedni az eddig feltárt tényekkel, újra lehet nyitni az aktákat. Nem kizárt, hogy ha marad rá időm, én is fogok ilyeneket előszedni. Vannak jogászok, akik felajánlották a segítségüket. De alapvetően nem én vagyok ebben a hatékony, hanem az új kormánynak kell nagyon hatékonyan fellépnie. Ezt ígérte, reméljük, ezt is fogja tenni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk