SZEMPONT
A Rovatból

Jójárt Krisztián: Nincs reális esély a fegyverszünetre Ukrajnában, a béke lehetősége távolabb van, mint korábban

A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, talán 2022 őszén lehetett volna valamiféle egyezséget kötni. Mára azonban ennek az esélyei elszálltak, a háború még évekig eltarthat.


Orbán Viktor miniszterelnök azonnali tűzszünetet kért Volodimir Zelenszkijtől váratlan keddi kijevi látogatásán. Erre közös sajtótájékoztatójukon az ukrán elnök nem reagált. Az oroszok is mindössze annyit közöltek, hogy nem várnak semmit a magyar miniszterelnök útjától.

De mennyi az esélye a tűzszünetnek vagy a békékötésnek a háború ezen pontján? Erről beszélgettünk Jójárt Krisztián biztonságpolitikai szakértővel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének Oroszországgal foglalkozó munkatársával.

– Most már két és fél éve tart ez a háború. Valóban eljött az ideje annak, hogy akár komolyabb kompromisszumok árán is békét kössenek a felek? Mik ennek a realitásai jelenleg?

– Nincs realitása, nem látom azt egyik fél részéről sem, hogy kompromisszumkészség vagy hajlandóság lenne erre. Amit az oroszok időről-időre elismételnek, azok a feltételek lényegében a háború eleje óta nem változtak, sőt, bizonyos értelemben rosszabbodtak. Immáron a négy annektált ukrán megye elismerését is kérik. Azt mondja Putyin, hogy ez a realitás, figyelembe kell venni a területi határok megváltozását, hiszen belső jogi értelemben ezek a területek most már Oroszország részét képezik azzal együtt, hogy ezen megyék egyikét sem ellenőrzi teljes mértékben Oroszország. Tehát területi veszteséget is el kellene szenvednie Ukrajnának, miközben azok a politikai követelések, amik a háború előtt már jelen voltak, illetve a minszki és isztambuli tárgyalásokon is elhangzottak, továbbra is ott vannak az asztalon. Azaz

Ukrajna vállaljon semleges státuszt, ne törekedjen NATO-tagságra, és csökkentse jelentős mértékben a katonai potenciálját.

Viszont ukrán részről továbbra is az a deklarált cél, hogy minden területet vissza kell kapniuk, beleértve a Krím-félszigetet is, amit még 2014-ben annektált Oroszország, és természetesen a donbaszi területeket is. Tehát mind a két fél részéről olyanok a célok, amelyeknek nincs közös metszete. A realitás az, hogy Ukrajna kénytelen lesz további területi veszteséget elszenvedni,

de egyelőre nagyon messze állunk még attól, hogy ezt Ukrajna elismerje, az ukrán társadalom elfogadja.

Az ukrán politikai vezetésről sem gondolom, hogy el tudná ezt fogadtatni jelen helyzetben az ukrán társadalommal. Orosz részről pedig, ahogy említettem, továbbra is azok az ultimátumszerű követelések vannak, amiket szintén nem látni, hogy Oroszország miként tudna érvényesíteni, még akkor is, ha képes a megszállt területeket megtartani, vagy akár további területeket elfoglalni. A politikai követeléseket ugyanis biztosan nem tudja Ukrajnával szemben érvényesíteni. Így egyelőre nem látom, hogy bármi alapja lenne a közeljövőben annak, hogy akárcsak fegyverszünetre juthatnának a felek.

– Zelenszkij pozíciója mennyire erős?

– Nyilván erodálódott két és fél év háborút követően. Amikor kitört a háború, egészen elképesztő szintre, 90 százalék fölé emelkedett a támogatottsága, miközben a háború előtt 20% körül volt. Talán túlzás azt mondani, hogy bezuhant azóta, hiszen Zelenszkij bizalmi indexe továbbra is 60 százalék közeli, ami még mindig nagyon jelentős, de kétségtelenül nem 90%. Ezzel együtt a hatalma stabil, megvan a társadalmi legitimitása, és mivel Ukrajnában nem lehet elnökválasztást, parlamenti választásokat tartani hadiállapot idején, érthető okokból, így nincs lehetőség arra, hogy megmérettessék Zelenszkij támogatottsága egy választáson.

Egy februári felmérés szerint a megkérdezettek 69%-a azt támogatta, hogy Zelenszkij folytassa munkáját a hadiállapot kivezetéséig.

Az ukrán közvélemény-kutatási adatok alapján a hadseregben feltétlenül bízik továbbra is az ukránok jelentős többsége. És ez független attól, hogy Zelenszkij támogatottsága két és fél év alatt erodálódott. Azt is gondolom, hogy azzal, hogy Zelenszkij ennyire maximalista célokat fogalmazott meg a háború elején, emiatt

egyfajta zsákutcába is manőverezte magát, túl magasra helyezve a társadalmi elvárásokat.

Innen nagyon nehéz bármiféle kompromisszumot felmutatni, egyáltalán elfogadtatni azt az ukrán társadalommal, hogy akár csak ideiglenesen le kell mondani területekről, miközben a katonai opció sem tűnik reálisnak, hogy visszaszerezzék minden területüket. A Krím esetében azt látta is az ukrán társadalom, hogy a katonai opció nem is volt kihasználva, és hogy más úton-módon sem sikerült a Krímet (és a Donbasz megszállt részeit) visszaszerezni.

– Ukrajna csak akkor tudja folytatni a háborút, ha a nyugati szövetségesektől fegyvereket kapnak. Mi történik akkor, ha Trump nyer Amerikában? Az európai szövetségesek képesek lennének átvenni száz százalékban Ukrajna támogatását?

– Ezek tényleg jogos félelmek, és nyilván az ukrán politikai vezetés, meg katonai szakértők részéről is a legnagyobb aggodalom az, hogy mit hozhat egy Trump elnökség, és mennyire lesz egyáltalán fenntartható a nyugati katonai támogatás. Itt van egy politikai bizonytalanság, a Trump tényező a legnagyobb bizonytalansági faktor ebben, de azért azt is fontos látni, hogy a nyugati hadiipar sincs sajnos azon a szinten, hogy egy ekkora háborút fenn tudjon tartani, és pótolni tudja azokat a veszteségeket, amiket az ukránok elszenvednek. A realitás az, hogy sajnos az oroszok jobban állnak a hadiipart tekintve. Ez annak is köszönhető, hogy óriási mennyiségű letárolt szovjet haditechnikai arzenállal rendelkeznek. Nagyjából ez az, aminek a kikonzerválásából folytatni tudják ezt a háborút.

Ezek a készletek nem végtelenek, de ebben az ütemben évekig tudja még Oroszország folytatni ezt a háborút, különösebb probléma nélkül.

Persze orosz oldalon is vannak gondok. A tüzérségi lőszer hiánya például, bár abból is nagyon nagy készletekkel rendelkeztek, és olyan 2-3 millió az éves gyártási kapacitásuk. Ezzel együtt olyan rengeteget használtak el, különösen a háború első évében, hogy Észak-Koreához és Iránhoz kellett fordulniuk. Az orosz hadiipart nagy mértékben támogatja Kína is, még ha közvetlenül fegyverekkel nem is, de különböző alapanyagokkal igen. Az oroszok az ultimátumszerű követeléseikkel azt az üzenetet próbálják a Nyugat és Ukrajna felé közvetíteni, hogy Ukrajna fokozatosan rosszabb tárgyalási pozícióba fog kerülni.

Azt üzenik, ők hosszú távon is képesek folytatni ezt a háborút, és hosszú távon egyre rosszabb kondíciókkal lesz kénytelen majd Ukrajna egyszer fegyverszünetet kötni.

Jelenleg abban sem látni igazából konszenzust a nyugati szakértők és a nyugati támogatók körében, hogy milyen stratégiát kellene követnie Ukrajnának, továbbá az ukrán szakértői közösségen belül is megoszlanak erről a vélemények. Vannak, akik azt mondják, hogy el kell fogadni, hogy ez egy felőrlő jellegű háború, és figyelembe véve a nyugati katonai támogatás bizonytalanságát, és az orosz erőfölényt, ebből nem kerülhet ki Ukrajna győztesen hosszútávon, hanem folyamatosan, lassan fel fogja őrölni Ukrajnát Oroszország. Ezért Ukrajnának egy aktív védelmet kell folytatnia, hasonló erődítést kell kiépítenie, mint amit az oroszok megtettek 2023 nyarára. Az ukránok most már ezt is teszik, és megpróbálnak kivéreztetni minél több orosz erőt azzal, hogy Ukrajna stratégiai védelmet folytat.

Ez tehát az egyik javasolt stratégia, hogy a felőrlést a maguk javára billentsék el azzal, hogy stratégiai védelemre rendezkednek be.

Ez persze azt is jelenti, hogy nem fognak már további területeket visszafoglalni. Más szakértők szerint viszont úgy lehetne kilépni ebből a helyzetből, ha Ukrajna egy manőverező jellegű hadviselést próbálna végrehajtani. Ezzel már próbálkoztak 2023 nyarán, de akkor nem sikerült. De ezek a szakértők azt mondják, hogy a tapasztalatok levonásával meg kell próbálkozni ezzel újra, ha nem is ebben az évben, de 2025-ben. De nem látszik az, hogy meglennének az erőforrások, meglenne az ukrán haderőnek a tudása ehhez,

és nyilván irgalmatlan nagy kockázattal jár az, ha esetleg kudarcot vallanak, és felégetik az erőforrásaikat.

Tehát van egy nagyon komoly stratégiai dilemma. Nyilván én sem tudom, hogy mi volna a legjobb döntés ebben a helyzetben, de ezzel együtt az, hogy leüljenek tárgyalni ezeknek a kondícióknak a mentén, amiket most az oroszok az asztalra tettek, nem tűnik reálisnak. És itt jön a képbe az, hogy az ukrán társadalom mit hajlandó elfogadni. Egyelőre nem látni azt a közvélemény-kutatásokból, hogy hajlandóak lennének területeket feladni. Egy friss felmérés szerint

a megkérdezettek 73%-a véli úgy, hogy Ukrajna végül képes lesz minden megszállt területét felszabadítani.

Ilyen szempontból a politikai vezetés nehéz helyzetben van, még ha tisztában is van a realitásokkal, hiszen a társadalom láthatóan ezt nem képes még elfogadni.

– Meddig van Ukrajnának elegendő embertartaléka?

– Abszolút értelemben az embertartalékok nem fognak belátható időben problémát jelenteni. Nyilván jelentős az oroszok fölénye, de ott is megvannak a korlátai a mozgósításnak. Ukrajnával ellentétben Oroszországban nincs hadiállapot, láttunk egy részleges mozgósítást 2022 őszén, és azóta nagyrészt szerződéses katonákat próbálnak becsábítani a hadseregbe, komoly pénzekért. Tavaly szakértők szerint havonta 30 ezer új katonát sikerült ilyen módon rekrutálni az oroszoknak. Ebben az évben már úgy tűnik, hogy ez a szám csökkent, nem tudnak havonta ennyi új katonát felsorakoztatni. És nyilván orosz oldalon is van egy politikai, gazdasági korlát. Azzal, hogy Oroszországban nincs hadiállapot, ha ott ezt az irgalmatlan embertartalékot mozgósítani akarják, akkor vagy egy újabb részleges mozgósítást kell kihirdetni, vagy egy újabb általános mozgósítást, de láttuk azt is, hogy

2022 őszén is százezrek indultak neki az orosz határnak, és a gazdaságban, különösen a hadiiparban az orosz hivatalos kommunikáció szerint is 4-500 ezer fős munkaerőhiány van.

Tehát ki kellene lépniük az oroszoknak is a mostani létező gazdasági, társadalmi, politikai keretrendszerből, ha itt nagyon jelentős új emberállományt akarnak mozgósítani. Az ukrán oldalra rátérve, ott abszolút értelemben sokkal kevesebb az oroszokhoz viszonyítva az az emberi erőforrás, amiből gazdálkodni tudnak. Beleértve azt is, hogy nagyon sokan elhagyták Ukrajnát a háború kitörésekor. De ezzel együtt is a becslések 3-5 millió közé teszik azt a hadköteles férfiállományt, akiket még mozgósítani lehet a háborúban. Ez még jó pár évig nem fog problémát okozni az ukrán oldalon sem, tehát emberből lesz elég.

Ami itt szűk keresztmetszet, az a kiképzés. Ezeket az embereket ki kell képezni, fel kell őket fegyverezni.

A másik szűk kapacitás pedig az, hogy ha még több embert vonnak ki, akkor az a sok ember hiányozni fog a gazdaságból, hiányozni fog Ukrajna újjáépítéséből. Van egy évtizedek óta Ukrajnát végigkísérő demográfiai trend, egy bezuhanás, ami pont ebben a 30 év alatti korosztályban jelentkezik. Ezért is van az, hogy az ukrán politikai vezetés igyekezett kímélni, amennyire lehet ezt a korosztályt. Tehát a hadkötelezettség korhatárát, a mozgósítási korhatárt 27 évről 25 évre az év elején szállították le, de a 25 év alatti korosztály még továbbra is mentességet élvez. Nyilván ehhez a korosztályhoz is hozzá lehet nyúlni, de éppen amiatt, hogy itt nagyon torz a korfa, az ukránok ezt kerülték. Tehát abszolút értelemben Ukrajnának vannak erőforrásai, és hozzá fognak nyúlni, ha kell, hiszen nincs, nem lesz más választásuk. Az emberhiány tehát abszolút értelemben nem fog a belátható időben problémát jelenteni ukrán oldalon sem, de a morál jelentősen csökkenhet azzal, hogy immáron olyanokat kell behívni, akik önszántukból eddig nem akartak bevonulni a hadseregbe.

– A II. világháború egyik bevezető háborúja volt a szovjet-finn háború. Minden óriási különbség mellett azért akad hasonlóság. Sztálin Finnország esetében is azt gondolta, hogy két hét alatt elfoglalja, és ez nem történt meg, Finnország ellenállt. Végül a finnek kötöttek egy olyan békét az oroszokkal, ami területveszteségekkel járt, de Finnország mégiscsak győztesként került ki, olyan értelemben, hogy nem tudta elfoglalni Oroszország Finnországot. Ennek hosszú távú következménye volt a második világháború után az a bizonyos finnlandizáció, amikor Finnország önként vállalt semlegességet. És ez kitartott tavalyelőttig. Ez a példa megfontolandó lehet-e Ukrajna számára is?

– A párhuzam abszolút megáll, sőt a háború elején talán én is ehhez hasonlítottam Ukrajna helyzetét, amikor még igen súlyos volt, de azt már látni lehetett, hogy nem fog sikerülni ez az orosz rezsimváltási kísérlet, ugyanakkor sejteni lehetett, hogy további területi veszteségeket fog Ukrajna elszenvedni. Azt gondoltam én is akkor, hogy ez a finn modell lehet az opció, tehát

a feladott területekért cserébe Ukrajna megtartja a szuverenitását. Ennek most kevésbé látom a lehetőségét.

A politikai kondíciókat nem nagyon látom ehhez, nem látom azt, hogy az ukránok hajlandóak lennének vállalni a semleges státuszt. És a finnlandizációnak a modellje számos korlátozást is jelentett a finnekre nézve. Nem tehettek szert bizonyos képességekre a haderő tekintetében. Nem látom, hogy az ukránok hajlandóak lennének ezt vállalni. Azért sem, mert nincs meg a bizalom, hogy adott esetben, öt év múlva mondjuk nem rohanná le újra Oroszország Ukrajnát, az akkori, már korlátozottabb ukrán katonai képességek mellett. Egyébként 2021 nyarától orosz külpolitikai elemzők azt mondták, akkor már az orosz fenyegetés árnyékában, hogy valójában

az orosz cél az volna, hogy egyfajta finnlandizációs modellt kényszerítenének Ukrajnára, így is nevezték, és kifejezetten a finn példát említették.

Azaz Ukrajna vállaljon semleges státuszt, korlátozza a haderejét, ne keresse az együttműködést a nyugati hatalmakkal, és akkor cserébe Oroszország nem fog beleszólni Ukrajna belügyeibe. De már akkor is elismerték az orosz külpolitikai elemzők, hogy aligha várható a mostani orosz politikai vezetéstől, hogy ténylegesen távol tartsa magát Ukrajna belügyeitől, és nem próbálnák meg azt befolyásolni. Valójában nem tudni, hogy mennyire volt ez az orosz vezetés pozíciója, vagy mennyire volt inkább orosz külpolitikai elemzők részéről vágyvezérelt gondolkodás, hogy talán ez lehet az a cél, amit a putyini vezetés Ukrajnával szemben akar.

Tehát ennek a téli háborús modellnek azt gondolom, hogy van relevanciája a mostani konfliktus során is, de én úgy látom, hogy ettől most távolabb kerültünk, mint a háborút megelőzően, vagy a háború első időszakában voltunk.

Nyilván amiatt is, hogy az ukránok jelentős sikereket tudtak elérni, sikerült jelentős területeket felszabadítani. Talán a kilépési pont itt a megegyezésre, az 2022 ősze lehetett volna. Ekkor lehettünk a legközelebb ahhoz, hogy valamilyen tárgyalásos megállapodás szülessen. Ekkor mondta azt Mark Milley akkori amerikai vezérkari főnök, miután az ukránoknak sikerült Herszon egy részét is felszabadítani, és kivonták az orosz erőket a Dnyeperen túli területekről, hogy meg kell ragadni ezt az alkalmat, most Ukrajna erős pozícióban van, élni kell a lehetőséggel. Nem éltek vele, de feltehetően nem is volt adott, hiszen orosz részről sem látszott az, hogy változtak volna a maximalista célok az elszenvedett katonai vereségek ellenére. Azt gondolták az ukránok ekkor, hogy még további területeiket is vissza tudják szerezni, mert nagyon rossz állapotban volt az orosz haderő.

Az oroszok azonban ahelyett, hogy a kompromisszum felé mozdultak volna el, megtöbbszörözték a háborús erőfeszítéseiket.

Ekkor született a döntés arról, hogy annektálják a négy ukrán megyét, és ekkor döntöttek a részleges mozgósítás elrendeléséről is. Tehát azt hiszem, hogy legközelebb 2022 őszén jártunk ahhoz, hogy itt valamiféle megegyezés szülessen. Most távolabb vagyunk ettől. Utólag nehéz megmondani, hogy rossz döntés született-e, de ez a döntés született. És persze nem tudni, lett volna-e egyáltalán hajlandóság orosz részről a kompromisszumra ekkor. Úgy vélem, nem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak” - az Utcából Lakásba Egyesület az önazonossági törvényről
Kistelepülések sora szűrné ezentúl a beköltözőket, például büntetlen előélethez, érettségihez, szakképesítéshez kötnék, hogy valaki ingatlant vehessen náluk. Kovács Vera szerint mindez elsősorban a szegénységben élőket, azokon belül is a romákat sújthatja.


Van ahol érettségihez vagy szakképesítéshez kötnék a betelepülést, máshol a büntetett előéletűeknek tiltanák meg, hogy ingatlant vegyenek, vagy épp néhány tízezer forintot kérnének el, de olyan település is van, ahol minden egyes kívülről érkező ingatlanvásárlót előzetesen meghallgatna a képviselőtestület.

Mindezeket a helyi önazonosság védelméről szóló új törvényre hivatkozva vezetnék be az önkormányzatok, ami a hivatalos indoklás szerint elsősorban azt akadályozná meg, hogy újabb beköltözők tegyék élhetetlenné a már amúgy is túl sűrűn lakott budapesti agglomerációt vagy a Balaton környékét. A szigorításokat eddig azonban olyan települések tervezik bevezetni, mint Taktaharkány, Újlengyel vagy Vámosszabadi. Az Utcáról Lakásba Egyesület alapító-társelnökével, Kovács Verával arról beszélgettünk, milyen hatással lehet mindez a szegénységben élőkre.

– Feltételezhetjük, hogy a jogalkotó nem gondolt minden következményre.

– Feltételezem, hogy nem. De szerintem ez inkább egy gesztus a szélsőjobbnak, lehetőséget adva arra, hogy a települések kirekesszék az általuk nem kívánatosnak tartott beköltözőket, különösen a szegénységben élőket, ezen belül is a roma embereket. Az a gond, hogy azok a települések védekeznek leginkább ezek ellen a családok ellen, amelyeknek már csak ezek a települések lehetnének éppen megfizethetőek. Így csapdahelyzet jön létre: senki nem akar a legelmaradottabb településekre költözni, hiszen azok hátrányos helyzetűek. Oda azok mehetnének, akiknek nincs más lehetőségük.

Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak.

Előfordult, hogy roma családok, teljesen függetlenül anyagi helyzetüktől, nem tudtak házat venni egy településen pusztán etnikai hovatartozásuk miatt.

– Felmerül a másik kérdés, hogyan kerülje el egy eleve szegény település a további gettósodást, ami szociálpolitikai szempontból sem kívánatos.

– Igen, de ezt nem kirekesztéssel, hanem felzárkóztatással kell kezelni. Többféle megoldás lehetséges. A már szegregálódott településeken fontos a munkahelyteremtés, a közműfejlesztés, a célok világos meghatározása. Egyes esetekben, például a Miskolc környéki szegregátumoknál az segíthet, ha ezeket a területeket bekapcsolják a város életébe.

Más esetekben viszont kívánatos lehet a szegregátumok megszüntetése, a lakók integrált környezetbe költöztetése, ahol munka, iskola és infrastruktúra is elérhető.

De minden település más: a földrajzi elhelyezkedés, a lakosságszám, a helyi adottságok meghatározzák, hogy hol melyik beavatkozás a leghatékonyabb. A jó programok azok, amelyekben helyi megvalósítók vesznek részt, és a valódi helyi igényekre reagálnak. Valahol a munkahelyteremtés a kulcs, máshol a szegregált lakóterület teljes felszámolása.

– Egy generációk óta mélyszegénységben élő családnál nem elég a költöztetés vagy a munkahelyteremtés. Szükség van szociális beillesztésre, mentorációra is, hogy valódi esélyt kapjanak.

– Valóban, a helyi igényeket ismerő szervezeteknek kellene ezeket megvalósítani szociális munkával. Ez a munka nagyon összetett. Nem gyámkodni kell felettük, hanem a lehetőségeket kell biztosítani számukra, amelyektől akár generációk óta el vannak zárva, és a részvétel módját is segíteni kell. Például

ha egy gyerek úgy nő fel, hogy a szülei sosem dolgoztak bejelentett állásban, csak napszámban, az teljesen kilátástalan helyzetet teremt. Ilyenkor egyszerre kell foglalkozni a szülőkkel és a gyerekekkel: meg kell tanítani, mit jelent rendszeresen munkába járni, havi fizetést kapni, és a tanulás értékét is meg kell mutatni.

Ez nehéz, mert az eredmények sokszor csak a gyerekeknél vagy unokáknál jelentkeznek.

– Megvan-e ehhez az állami vagy önkormányzati intézményrendszer, illetve a megfelelő civil szervezeti háttér?

– A tudás megvan, de az emberi erőforrás nincs. Állami szinten a legnagyobb ilyen program jelenleg a „Felzárkózó kistelepülések”, melynek a fő pályázója a Máltai Szeretetszolgálat. Ez kívülről nem tűnik átütő sikernek, de a kormány és a Máltaiak nem adnak nyilvánosan adatokat. Ugyanakkor számos civil szervezet, például az Igazgyöngy Alapítvány, vagy a Van Helyed Alapítvány, képes több generációval párhuzamosan dolgozni. Bátonyterenye térségében, Bonyhád környékén és másutt is vannak jó gyakorlatok, amelyeket országos szintre lehetne emelni.

– De ez az intézményesítés még nem történt meg.

– Így van. Ezek jellemzően helyi civil kezdeményezések, legfeljebb néhány településen dolgoznak. A Máltai Szeretetszolgálat „jelenlét” típusú programjai a legkiterjedtebbek, de egységes, országos rendszer nincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Mitől ennyire magabiztos Putyin? – A New York Times bemutatta, hogyan változott meg az orosz hadsereg
Putyin Oroszország teljes gazdaságát alárendelte a háborúnak, és sikeresen alakította át a toborzást, a fegyvergyártást, valamint a harcmodort – írja az amerikai lap. Emiatt sokkal jobb pozícióból várhatja találkozását Trumppal, ami számára önmagában is győzelem.


Orbán Viktor arról beszélt a történelmi Trump-Putyin csúcstalálkozó előtt, hogy Oroszország már meg is nyerte az Ukrajna elleni háborút. Bár rajta kívül egyetlen nyugati vezető sem tett ilyen kijelentést, abban egyetértenek az elemzők, hogy Putyin számára már az is hatalmas győzelem, hogy létrejön a csúcs, ami véget vet nemzetközi elszigeteltségének, éket ver a NATO szövetségesek közé, és lehetővé teszi, hogy úgy mutassa be az ukrajnai háborút, mint egy nagyobb konfliktus részét Oroszország és a Nyugat között, amit Oroszország akár meg is nyerhet.

„Bárhová is lép egy orosz katona, az a miénk” - jelentette ki Putyin nemrég külföldi vezetők előtt egy gazdasági találkozón.

De mitől lehet ennyire magabiztos az orosz vezető, akinek a hadserege a háború első időszakában katasztrofális vereségeket szenvedett el? Hogyan tudta megváltoztatni a helyeztetet a csatatéren? És milyen kilátásai lehetnek valójában a háború megnyerésére?

A New York Times terjedelmes cikkében azt írja, Putyin magabiztossága az orosz hadsereg újjáépítéséből fakad. A toborzás, a fegyvergyártás és a harcmodor teljesen átalakult.

Ennek eredményeként Oroszország jelenleg több katonát és fegyvert tud mozgósítani, mint Ukrajna és nyugati szövetségesei. Az orosz veszteségek súlyosak, de a csapatok előrenyomulnak. Mindez csak megerősíti Putyint abban, hogy kitarthat, amíg olyan békemegállapodást nem ér el, ami megfelel az érdekeinek. Kijelentette, ha ez az alaszkai tárgyalásokon nem sikerül, fegyverrel szerzi meg, amit akar.

A lap felidézi, hogy 2022-ben az oroszok a vereség küszöbén álltak. Putyin ekkor elrendelte a második világháború óta az első részleges mozgósítást: 300 ezer embert hívtak be. Emellett fegyencek tízezreit vitték a frontra kegyelemért cserébe. Ez stabilizálta a helyzetet, de komoly társadalmi feszültséget okozott – százezrek menekültek el Oroszországból.

A Kreml ezután változtatott a gyakorlaton, és ma már a pénzre építi a toborzást.

Egy átlagos orosz havi bére körülbelül 330 ezer forint. Egy katona viszont 900 ezer forintot kap havonta. Ehhez jön az akár 11 millió forintos aláírási bónusz, nyugdíj, adósság-elengedés és kedvezményes lakáshitel. Emellett minden harctéri teljesítményt külön megjutalmaznak. Ha valaki kilő egy nyugati tankot, több százezer forint prémiumot kap. Egy HIMARS kilövéséért vagy egy helikopter megsemmisítéséért milliós bónusz jár. Súlyos sérülések – például végtag amputáció vagy vakság – után is komoly kártérítést fizet az állam.

Ezek az ösztönzők százezreket vonzottak a frontra. Egy lábát elvesztő őrmester azt mondta a New York Times-nak, hogy 33 évesen nyugdíjba mehet, és soha többé nem kell dolgoznia. Korábban egy napraforgóolaj-gyárban robotolt, havi 110 ezer forintért. Most Havi 400 ezres nyugdíjat kap majd.

Ezzel a taktikábal Oroszország jelenleg naponta nagyjából ezer katonát toboroz – kétszer annyit, mint Ukrajna.

Átalakították a fegyvergyártást is. A védelmi kiadások ma már aköltségvetés több mint egyharmadát teszik ki. Oroszországé ipara teljesen átállt a háborús termelésre. Putyin hitelekkel árasztotta el a fegyvergyárakat, lazította a munkaügyi törvényeket, és hétvégi, ünnepnapi, éjszakai műszakokat rendelt el.

Jelabugában létrehozták a világ legnagyobb dróngyárát, ahol naponta 80 Geran–2 drónt gyártanak. Az orosz légierő júliusban átlagosan már 200 drónt indított minden éjjel Ukrajna felé. A háború elején ez a szám alig érte el a 40-et.

Putyin a jobb ellátás érdekében harcot hordetett a korrupció ellen. Régi szövetségese, Szergej Sojgu helyére egy közgadászt nevezett ki, Andrej Belouszovot, aki az üzleti világban megszokott módon irányít. Elsődleges célja az ellátási láncok javítása, új technológiák bevezetése, a hadsereg kapcsolatainak elmélyítése az üzleti szférával és a tudományos világgal, hogy Oroszország előnybe kerüljün a csatatéren.

Egyik első intézkedése egy speciális drónegység, a Rubicon felállítása volt, amellyel az ukrán utánpótlási vonalakat támadhatják. Az egység új generációs orosz drónt vetett be, amelyet vékony optikai kábellel irányítottak. Ez a technológia immunissá tette a drónokat a jelzavarásra. A Rubicon drónjai órákig mozdulatlanul feküdtek az utak mellett, majd lesből támadtak minden mozgó célpontot. Belouszov azt is megígérte: októberre külön katonai ágat hoznak létre Drón Erők néven.

Változtattak a harcmodoron is. Az ukrán városokat kisebb gyalogos egységekkel veszik körbe, mezőről mezőre haladnak, sokszor gyalog vagy motorbiciklivel. A védőknek így választaniuk kellett: visszavonulnak, vagy bekerítik őket.

Emellett az idei nyári offenzívában kis, álcázott csoportokat küldtek mélyen az ellenséges vonalak mögé is, ahol romos épületekben vagy szakadékokban rejtőztek, mielőtt összehangolt támadásokba kezdtek. Olekszandr Szirszkij, az ukrán haderő főparancsnoka „teljes beszivárgásnak” nevezte ezt a taktikát.

Mindez oda vezetett, hogy az oroszok fölénybe kerültek az 1200 kilométeres frontvonalon, és az alaszkai tárgyalások előtt sok helyen előre tudtak törni.

A New York Times cikke ugyanakkor rávilágít arra is, hogy mindennek komoly ára volt, Putyin rendszerén belül is megjelentek a repedések. A frontra egyre idősebb és tapasztalatlanabb katonák kerülnek, akiknek az átlagéletkora már eléri a 38 évet. A gazdaság egészét megviseli a hadigazdálkodás, a készletek fokozatosan kimerülnek, az utánpótlás pedig a szankciók miatt akadozik.

De mindeddig Putyin kitartott. Mindent egy lapra tett fel, és úgy tűnik, továbbra is eltökélt, hogy győz Ukrajnában, amit politikai örökségének tekint.


Link másolása
KÖVESS MINKET: