HÍREK
A Rovatból

Jelentősen olcsóbb lesz a sonka, a kalács és a torma húsvét előtt az Aldiban

Március 30-tól több termék ára is csökken, mutatjuk a listát.

Link másolása

Jelentősen csökkenti az Aldi is a húsvéti termékek árát, március 30-tól olcsóbb lesz a kalács, sonka és a torma is az üzleteikben - írja a Telex az üzletlánc közleménye alapján.

Komoly akciókkal fordulnak rá a hazai kereskedelmi láncok a húsvét előtti időszakra. Hétfőn a Tesco jelentette be, hogy több termék - például a csirkemell, a búzafinomliszt és napraforgó étolaj esetében megemelik az egy vásárlás alkalmával maximálisan megvehető mennyiséget, a tojás esetében esetében pedig minden vásárlási korlátozást megszüntetnek az ünnepi időszakban.

A Tesco akkor azt is kiemelte, hogy kínálatukban január óta már több mint 2000 termék ára csökkent, február vége óta pedig több mint 400 termék áránál volt további mérséklődés. Ezen a héten pedig szerdáig pedig több termék, például a sertéslapocka, a pulykaszárny és több zöldség, árából is jelentős kedvezményeket adnak.

Szerdán az Aldi is közölte, hogy

csökkentik a húsvéti kalács, a sonka, a torma, a tarja, a lapocka árát is.

Az Aldi szerint így egy vendégváró húsvéti ünnepi asztal akár 3500 forintból is összeállítható - ennyiből egy kiló főtt, füstölt tarja, egy sós kalács és egy torma jön ki.

Az akció náluk március 30-tól április 8-ig, illetve a készlet erejéig tart majd. Az alábbi termékek árai így alakulnak majd:

  • a 500 grammos húsvéti sós kalács és az 500 grammos húsvéti koszorúkalács darabja 399 forint,
  • az Aldi saját márkás, 200 grammos tormája 235 forint,
  • a füstölt comb kilója 2999 forint,
  • a főtt, füstölt tarja kilója 2 299 Ft/kg,
  • a füstölt, kötözött lapocka kilója pedig 1989 forint lesz.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Ügyfélkapun keresztül rúgták ki az állami alkalmazottakat, a tervezett létszám kétszeresét küldik el
    A menesztett dolgozók béréből akarják előteremteni a magasabb pozícióban lévők fizetésemelését. A szakszervezet szerint ez nem emberséges elbánás.

    Link másolása

    A szakszervezet tudta és egyeztetés nélkül küldi el a kormány több, mint 600 dolgozóját az Államkincstárból. Ez mintegy húsz százalékos leépítés, pedig a kormány korábban tíz százalékot jelentett be. Sőt, a legutóbbi kormányinfón a pénzügyminiszter arról beszélt, hogy nem kell jelentősen csökkenteni a minisztériumi kiadásokat.

    Most mégis így akarják előtermeteni a magasabb pozícióban lévők béremelését - írja az RTL.hu.

    A korábbi jelzés alapján 321 munkatársat terveztek elküldeni, de most 661-en kapták meg a felmondásukat. Ráadásul a dolgozókat ügyfélkapun keresztül értesítetik

    - mondta a szakszervezet.

    „Egyáltalán nem tudtunk róla, ez az államkincstári kollégáktól érkező információ volt. Nem emberséges az elbánás" - mondta Boros Péterné, a Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Szerinte az elbocsátottaknak segíteni kellett volna például képzéssel, de mindenképpen gondoskodni kellett volna az állam szolgálatában állókról.

    A Jobbik azt javasolja, hogy a kormány magán kezdje a spórolást, és a politikai kinevezettek számát csökkentse. Úgy számoltak, hogy a minisztériumi vezetők száma 10 év alatt 270-ről 769-re emelkedett.

    Az RTL Híradó szerette volna megtudni, összesen hány közigazgatási dolgozó elbocsátására készül a kormány, de erre nem jött választ. Az Államkincstár azt közölte: „a lépéssel olcsóbb működésre és további béremelésekre nyílik lehetőség”.

    VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Dés László: „Rákay a NER bérfigurája, aki rendkívül tehetségtelen és valószínűleg nem is okos pali”
    A zenész korábban dolgozott is együtt a megafonos influenszerrel és már akkor is hasonló véleménnyel volt róla. Nagy Ervint ezzel szemben olyan embernek tartja, aki a tehetségével és munkájával vált sikeressé.

    Link másolása

    Dés László szerint az Orbán-kormány kultúrharcának tünete, hogy Rákay Philip azért támadta Facebook-posztban Nagy Ervint, mert kiállt a tanárok mellett - a zenész erről a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában beszélt betelefonálóként.

    Dés szerint ez ugyanúgy a kormány kultúrharcáról szól, mint az SZFE tönkretétele vagy a független színházak támogatásának megvonása, miközben „a Vidnyánszky-féle haveroknak” százmilliárdokat juttatnak.

    A zenész Nagy Ervint egy olyan embernek tartja, aki a tehetségével és munkájával vált sikeressé, aki minden előadásán álló tapsot kap a közönségtől.

    „Ezzel szemben Rákay a NER bérfigurája, aki rendkívül tehetségtelen és valószínűleg nem is okos pali„

    - mondta el véleményét a Megafon influenszeréről, aki „mint a kutya a gazdáját, nyalogatja” az őt jól tartó Orbán-kormány kezét.

    Dés arról is beszélt, hogy dolgozott együtt korábban a kormánypárti influenszerrel még a Jazz+Az szaxofonosaként, amikor Rákay a koncertjeiken konferálta fel az együttest. Már akkor is azt gondolta, hogy tehetségtelen és most a kormánynak hála mégis milliárdossá vált.

    A kormánypárti influenszer azon szavaira is reagált, miszerint Schilling Árpád és a Sárosdi Lilla ma már árufeltöltőként dolgoznak külföldön. Dés szerint az ilyen hazugságok helyett inkább „becsülni kéne, tisztelni, mélyen fejet hajtani előttük, és nagyon sajnálni, hogy elüldöztük őket”.

    „Senki nem kapott 6 milliárd forintot egy filmre. Rákay igen a Petőfi-filmre, ami el sem készült időre”

    - mondta a zenész. Szerinte, ha a kormány valóban ismerné Petőfit, akkor valószínűleg betiltaná, mert egy olyan emberről van szó, aki „minden ízében az ellen küzdött, amit a Fidesz most létrehozott”.

    Nagy Ervin és Rákay Philip között hosszú adok-kapok bontakozott ki a közösségi médiában az elmúlt napokban. A vitába korábban Gryllus Dorka is beszállt, megvédve a Megafon influenszere által betámadott Schilling Árpádot és Sárosdi Lillát. Rákay erre úgy reagált, hogy „vállalhatatlan mocsoknak” tartja a házaspár tevékenységét.

    (Forrás: 24.hu)


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Semjén Zsolt megszólalt a kárpátaljai hadifoglyok Magyarországra szállításáról: „emberi és hazafias kötelesség”
    Szerinte ez az orosz ortodox egyház gesztusa Magyarország felé, ezek az emberek a szabadságukat ennek köszönhetik. Egyházügyekért felelős miniszterelnök-helyettesként ő koordinált az ügyben.

    Link másolása

    „Mindez az Orosz Ortodox Egyház gesztusa Magyarország iránt, ezek az emberek a szabadságukat ennek köszönhetik” – mondta az ATV-nek Semjén Zsolt egyházügyekért is felelős miniszterelnök-helyettes a Magyarországra szállított kárpátaljai hadifoglyok ügyével kapcsolatban.

    Beszámoltunk róla: az Orosz Ortodox Egyház által csütörtök este kiadott közleményből kiderült, hogy az Oroszország által elfogott ukrán hadifoglyok egy részét Magyarországra szállították. Legalább 11 kárpátaljai származású hadifogoly kerülhetett a magyar fél kérésére Magyarországra, Kirill moszkvai pátriárka áldásával.

    Az ATV megkeresésére

    Semjén „emberi és hazafias kötelességének” nevezte, hogy koordinálta a kárpátaljai hadifoglyok Magyarországra szállítását, de „az ügy és az emberek érdekére” hivatkozva nem árult el részleteket.

    Annyit hozzátett: „Mindez az Orosz Ortodox Egyház gesztusa Magyarország iránt, ezek az emberek a szabadságukat ennek köszönhetik.”

    Semjén egyházügyekért felelős miniszterelnök-helyettesként végzett koordinációt az ügyben, és ez illeszkedik Ferenc pápa fogolyszabadítási missziójához.

    Egyházi keretek között zajlott az akció, melynek kárpátaljai magyarok az érintettjei, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is közreműködött benne

    – pontosította a korábbi sajtóértesüléseket az ATV.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Elárasztott utcák, pincék és garázsok, kidőlt fák – elképesztő pusztítást okozott országszerte a csütörtök esti özönvíz
    A gyöngyöstarjáni villámárvízben meghalt két ember holttestét búvárok és egy hőkamerával szerelt drón segítségével sikerült megtalálni. Az egész országban rengeteg kárt okozott a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék.

    Link másolása

    A heves esőzések következtében kialakult villámárvíz Gyöngyöstarjánban két embert magával ragadott: az egyik áldozatot búvár, a másikat pedig hőkamerával felszerelt drón segítségével találták meg - derült ki a katasztrófavédelem pénteki közleményéből.

    Az egyik áldozatot a patakmederből kilépő víz vitte magával, a másikat pedig egy szerteágazó pincerendszerbe sodorta a hirtelen lezúduló esővíz.

    Ahogy arról korábban beszámoltunk, az eltűnt embereket a katasztrófavédelem és a rendőrség nagy erőkkel kereste.

    A pincében rekedt bajbajutottat a katasztrófavédelem fővárosi búvárszolgálatának segítségével, a másik eltűntet a rendőrség hőkamerával felszerelt speciális kereső drónjával sikerült felkutatni. Az egységek mindkét embert átadták a mentőknek, de az életüket már nem lehetett megmenteni.

    Csütörtökön a Mátraderecske, Ostoros, Bodony, Parád, Recsk, Gyöngyösoroszi és Gyöngyöstarján utcáin hömpölygő víz befolyt a pincékbe, kazánházakba, alagsorokba, garázsokba, és lakóházakat is veszélyeztetett. Tizenegy hivatásos, egy önkormányzati és hat önkéntes tűzoltóegység folyamatosan, házról házra járva szivattyúzta az ingatlanokból a felgyülemlett vizet.

    Recsken az önkormányzat alkalmazottai a Tarna és a Balla-patak megemelkedett szintje miatt homokzsákokkal védekeztek a károk ellen, a Hunyadi úton a magas vízszint és a lemosódott sár miatt tizenhét ingatlanból negyvennyolc embert kellett kitelepíteni.

    A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt több helyen be kellett avatkozniuk Nógrád vármegye tűzoltóinak is csütörtökön. A legnagyobb károkat Pásztón okozta az eső, a városban több utcát elöntött a víz. A hegyoldalból leömlő, a vízelvezető árkokat elhagyó esővíz több családi ház kertjét és pincéjét is elárasztotta. Az egységek huszonkilenc ingatlan védelmében háromezerötszáz homokzsákot helyeztek ki a településen. A védekezésben kétszázötven helyi lakos is részt vett. A tűzoltóegységeknek több helyen elárasztott pincékből kellett kiszivattyúzniuk a vizet, valamint kidőlt fákat kellett eltávolítaniuk az úttestről. A rossz útviszonyok miatt a rendőrség több utcát lezárt a városban.

    A károk elhárítása péntek reggel is folytatódott: a heves esőzés a vármegye más településein is munkát adott a tűzoltóknak. Szuhán, Ecsegen és Szurdokpüspökin is lakóházak pincéi teltek meg esővízzel. A hivatásos egységek szivattyúk segítségével számolták fel a káreseteket.

    A csütörtök esti felhőszakadást követően Somogyban is kérték, húsz alkalommal a tűzoltók segítségét. Kaposváron egy társasház pincéjében egy méter magasan állt a víz, amit a tűzoltók szivattyúkkal távolítottak el. Majd órákon át az egyik Füredi úti áruház parkolójában dolgoztak a tűzoltók, megakadályozva, hogy a víz elárassza az üzletet.

    Iharosberényben is lakóházakba tört be a víz. Karádon és Nagybajomban sikerült a tűzoltóknak megakadályozni, hogy az utcáról befolyjon a víz ingatlanokba. Öt esetben útra és személyautóra dőlt fákat távolítottak el a somogyi egységek.

    Tolna vármegyében, Dombóváron garázsokat, alagsort és kazánházat öntött el a csapadékvíz csütörtökön, késő este. A helyi hivatásos tűzoltókat négy dombóvári, továbbá egy kapospulai utcába riasztották, ahol szivattyúk segítségével távolították el az esővizet.

    A felhőszakadás és zivatar Komárom-Esztergom vármegyében főként a tatabányai hivatásos tűzoltóknak adott munkát péntek hajnalban. Öt esetben a felgyülemlett esővizet szivattyúzták a vármegyeszékhely hivatásos tűzoltói, de

    a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű, az úttesten lévő vízben elakadt személygépkocsi utasán is segítettek.

    Tatán, a Fekete úton egy fa dőlt ki, elfoglalva mindkét forgalmi sávot. A tatabányai hivatásos tűzoltók motoros láncfűrésszel avatkoztak be és megszüntették az útakadályt.

    Veszprém külterületén egy fa a kerékpárútra dőlt, a veszprémi hivatásos egység távolította el. A balatonfüredi Béke utcában egy fa ága lehasadt. A helyi önkormányzati egység avatkozott be.

    A márkói Galagonya utcában az esőzés miatt egy nagy méretű medence szerkezeti fala megdőlt. Az épület pincéjét, ivóvíz- és szennyvízellátását, valamint a lakóépületet veszélyeztette. A veszprémi hivatásos tűzoltók támaszrendszert építettek, ezzel elhárították az omlásveszélyt - áll a katasztrófavédelem közleményében.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: