HÍREK
A Rovatból

308 milliárd Ft állami pénz kerülhetett a Tiborcz Istvánhoz köthető magántőkealapokba, de szerintük üzleti titok, tényleg Orbán Viktor veje áll-e mögöttük

Varga Mihály egy interjúban erősítette meg, hogy a sajtó korábbi feltárásai a magántőkealapok tulajdonosairól nagyrészt helytállóak. Az RTL Híradó riportja szerint a Tiborcz Istvánhoz köthető alapokba 308 milliárd forintnyi állami pénz kerülhetett.


Brutális összeg, több mint 2600 milliárd forintnyi állami pénz vándorolhatott átláthatatlan magántőkealapokba az elmúlt években, ebből pedig 308 milliárd forint landolhatott a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető alapoknál – számolt be róla az RTL Híradó. Az ügyben most a jegybankelnök is megszólalt, aki lényegében elismerte, hogy a sajtó eddigi találgatásai a valódi tulajdonosokról helytállóak, miközben a leendő pénzügyminiszter már visszamenőleges ellenőrzéseket is belengetett.

A Transparency International friss összesítése szerint 2013 és 2026 márciusa között az állam legalább 2645 milliárd forintnyi kötelezettséget vállalt különböző tőkealapokban, a pénz oroszlánrészét a Magyar Fejlesztési Bank és annak leánycégei pumpálták a rendszerbe.

„Le fogjuk győzni az offshore-lovagok praktikáit, és az érdemtelen állami kifizetéseket” – fogalmazott akkor a miniszterelnök.

Később az Alaptörvénybe is bekerült, hogy az állam nem üzletelhet ismeretlen tulajdonosi hátterű céggel, a kormány azonban egy jogi kiskapuval mégis lehetővé tette, hogy a magántőkealapok valódi haszonélvezői titokban maradjanak.

De ennek a titkolózásnak hamarosan vége lehet. Egy uniós pénzmosás elleni szabályozás miatt július elsejétől a tőkealapoknak elvileg fel kell fedniük a tényleges tulajdonosaikat. A leendő pénzügyminiszter, Kármán András két hete már jelezte, hogy nem állnak meg a jövőbeni átláthatóságnál.

„Ellenőrizni fogunk minden korábbi tranzakciót, és ahol hanyag vagy törvénytelen működésre utaló jelet találunk, ott meg fogjuk tenni a megfelelő lépéseket” – ígérte.

A sajtó eddig az alapokat kezelő cégek hátterének kibogozásával próbálta azonosítani a tulajdonosokat. A VálaszOnline például 110 olyan magántőkealapot tárt fel, amely a NER legfelsőbb köreihez, így Mészáros Lőrinchez, Szijj Lászlóhoz vagy Tiborcz Istvánhoz köthető.

Hogy ezek a feltárások mennyire voltak pontosak, arról most Varga Mihály jegybankelnök beszélt a hvg.hu-nak.

Szerinte a sajtó „jó közelítéssel tippelte meg, hogy melyik tőkealapnak kik a tényleges tulajdonosai.”

Hogy mire ment el a rengeteg pénz? A miniszterelnök vejéhez köthető alapok szerezték meg például a Tőzsdepalota ikonikus épületét, míg az autópálya-koncessziók a Mészáros Lőrinchez és Szijj Lászlóhoz köthető magántőkealapoknál kötöttek ki.

A Transparency International adatai szerint a Tiborcz-körhöz köthető Gránit Alapkezelő alapjaihoz áramló 308 milliárd forint jelentős része egy állami gazdaságélénkítő programból származhatott. Zeisler Judit, a szervezet munkatársa szerint „a koronavírus-járvány alatt károkat szenvedett gazdasági társaságok megsegítésére a Magyar Fejlesztési Bank egy nagy programot indított, és ebből igen jelentős mértékben részesült több olyan tőkealap, amely a Gránit Alapkezelőhöz tartozik.”

Az RTL Híradó megkereste az ügyben a Gránit Alapkezelőt is, de ők azzal rázták le a kérdéseket, hogy a befektetői körük értékpapír- és üzleti titoknak minősül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nagy tapasztalatú ügyvéd, Magyar Péter sógora – Kicsoda az új igazságügyi miniszter
Magyar Péter a Tisza Párt jogi igazgatóját, Melléthei-Barna Márton ügyvédet jelöli az igazságügyi tárca élére. A leendő miniszter feladata lesz a jogállamiság helyreállítása és azoknak a jogszabályi kereteknek a megteremtése, amelyek a befagyasztott forrásokhoz vezetnek.


Magyar Péter csütörtökön jelentette be, hogy Melléthei-Barna Mártont, a TISZA jogi vezetőjét kéri fel az Igazságügyi Minisztérium vezetésére. Igazságügyi miniszterként a jogállam és a jogbiztonság helyreállításáért felelne, és feladata lenne az uniós források hazahozatalához szükséges jogszabályi keretek megteremtése is.

Az igazságügyi tárca szerepe azért is kulcsfontosságú a TISZA terveiben, mert a jogállamisági eljárások lezárása és az uniós források megszerzése a párt gazdasági programjának egyik alapfeltétele. Magyar Péter szerint a cél a jogalkotás minőségének helyreállítása, az átláthatóság biztosítása, valamint a megfelelő szakmai és társadalmi egyeztetések lefolytatása lesz.

Magyar Péter szerint az új tárcavezetőnek kell „gondoskodnia a magyar embereknek járó uniós források hazahozatalát lehetővé tevő jogszabályi keretek kialakításáról”.

Melléthei-Barna Márton egyetemista kora óta ismeri Magyar Pétert, évfolyamtársak voltak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán, ahol 2004-ben végzett. Pályafutását egy Washington D.C. környéki civil jogvédő szervezetnél kezdte, majd a Freshfields Bruckhaus Deringernél, később pedig az Oppenheim Ügyvédi Irodánál dolgozott, mielőtt 2020 elején saját irodát alapított.

Már a párt indulásakor csatlakozott Magyar Péterhez, az első tíz belépő tag egyike volt, és a 2024-es pénzügyi beszámoló szerint kétmillió forinttal támogatta a szervezetet. A sajtó már korábban is a legesélyesebb jelöltként tartotta számon a posztra.

Az ügyvédet a kormányközeli média korábban a Freshfields irodánál végzett munkája alapján támadta. Azt próbálták kimutatni róla, hogy „komoly nemzetközi jogász hálózat rajzolódik ki a Tisza Párt mögött, amelynek szálai egészen az ukrán kormányzatig és Soros Györgyig érnek”. Magyar Péter erre úgy reagált, hogy a támadás visszafelé sült el, mivel korábban volt felesége, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter is ennél a nemzetközi ügyvédi irodánál dolgozott, és Melléthei-Barna éppen Varga helyét vette át.

Melléthei-Barna ügyvédként több esetben képviselte Magyar Pétert és a Tisza Pártot a kormányközeli médiumok ellen indított perekben. Az irodája képviselte a pártot a Magyar Nemzet és a Ripost ellen is, miután a lapok azt állították, hogy a Tisza adóemelésre készül. A bíróság helyreigazításra kötelezte őket, a Magyar Nemzetnek pedig egy másik ügyben bocsánatot kellett kérnie, amiért kiirtandó poloskának nevezték Magyar Pétert.

A 444.hu a jelölés kapcsán megjegyzi, hogy Melléthei-Barna 2025. szeptembere óta Magyar Péter sógora. Böjthe Péter, a Fővárosi Közgyűlés fideszes tagja a közösségi oldalán azt írta: "Magyar Péter ma bejelentette, hogy a sógora lesz az igazságügyi miniszter. Ugyanis dr. Melléthei-Barna Márton – aki Magyar Péter barátja az egyetem óta – 2025. őszén megházasodott a TISZA párt elnökének húgával, Magyar Anna Ilonával".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Szili Katalin állása is megszűnik, 32 év után elköszön
Szili Katalin bejelentette, hogy megszűnt a miniszterelnöki főtanácsadói posztja. Ezzel nemcsak 11 éves megbízatása, hanem 32 éves közéleti pályafutása is véget ért.


„Bármi legyen is, mindig a nemzetemet szolgálom” – ezekkel a szavakkal jelentette be Szili Katalin csütörtökön, hogy 32 éves közéleti pályafutása és 11 évnyi nemzetpolitikai tanácsadói munkája után távozik posztjáról.

A politikus a közösségi oldalán tudatta, hogy a mai nappal megszűnt a Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya. Búcsúlevelében nemcsak a 11 éves megbízatásáról, hanem 32 éves közéleti pályájáról is mérleget vont.

A közlésből nem derül ki, hogy ki veszi át a feladatkört. Munkáját úgy összegezte:

„Mindaz, amit együtt az elmúlt esztendőkben elértünk, egyetlen eredőbe foglalható, egységes nemzetet teremtettünk.”

Szili Katalin politikai pályája az elmúlt évtizedben fordulatot vett. A korábban MSZP-s politikusként, házelnökként és köztársaságielnök-jelöltként is ismert politikus 2023-ban belépett a KDNP-be, amit akkor azzal indokolt, hogy otthonra lelt a kormánypártban. "Hazataláltam, és ha szolgálhatom úgy a nemzetet, hogy vállaltan egy értékrendet is szolgálok, akkor ezt szívesen teszem” – mondta akkor.

Kormányzati szerepvállalásának pénzügyi hátteréről is jelentek meg korábban cikkek. Egy 2023-as tanácsadói szerződés szerint 13,7 millió forintért adott tanácsokat a Miniszterelnökségnek, de 2025-ös sajtóhírek már egy bruttó 21,1 millió forintos éves megbízásról szóltak. A volt házelnök 2015 óta dolgozott miniszterelnöki megbízottként, majd főtanácsadóként a határon túli autonómiaügyek területén.

A témával való kapcsolata azonban jóval korábbra nyúlik vissza. Még az Országgyűlés elnökeként, 2004-ben hívta életre a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát, amely a határon túli magyar politikai szervezetek és az anyaországi pártok közötti párbeszéd színtere lett. Erre a munkára búcsúlevelében is utalt, amikor megemlítette: „Az első lépéseket az Országgyűlés elnökeként több, velem azonos értékvilágú munkatársammal tehettem meg” - írta. A jövőre nézve azt kívánta utódainak és munkatársainak, hogy őrizzék meg azt az erőt és elhivatottságot, amellyel a magyar közösségek megmaradását segíteni tudják.

Búcsúját azzal a gondolattal zárta, amelyet 2009-es, házelnöki leköszönő beszédében is használt: „bármi legyen is, mindig a nemzetemet szolgálom”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Csak most kezdődik az igazi sógor-koma világ” – Németh Balázs reagált Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszteri jelölésére
A fideszes politikus szerint „abszolút kabaré”, hogy Magyar Péter a sógorát kérte fel az új TISZA kormány Igazságügyi Minisztériumának vezetésére.


Németh Balázs a közösségi oldalán reagált Magyar Péter bejelentésére. A TISZA kormány leendő miniszterelnöke csütörtökön jelentette be, hogy Melléthei-Barna Mártont, a TISZA jogi vezetőjét kéri fel az Igazságügyi Minisztérium vezetésére.

A fideszes képviselő a hírre azt írta:

"Az álhírekkel ellentétben, csak most kezdődik az igazi sógor-koma világ. Magyar Péter haverjai (Ruszin, Tarr, Tanács, Pósfai…) után a saját SÓGORA is miniszteri posztot kapott. ABSZOLÚT KABARÉ"

A 444.hu is korábban megírta, hogy Melléthei-Barna 2025. szeptembere óta Magyar Péter sógora.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter bejelentette, hogy ki lesz az új belügyminiszter és igazságügyi miniszter
Két új miniszter nevét közölte a leendő kormányfő. Pósfai Gábort a Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel.


Magyar Péter leendő miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy két újabb minisztere is lesz a május elején megalakuló új kormánynak.

A 16 tagú Tisza-kormányban Pósfai Gábor, a Tisza Párt operatív vezetője lesz a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetője, míg az igazságügyi miniszternek Melléthei-Barna Márton ügyvédet, a Tisza Párt jogi vezetőjét kérte fel.

A TISZA elnöke szerint Pósfai Gábor kinevezése a garancia arra, hogy a rendvédelemben lezáruljon az a korszak, amelyben a politikai utasítások felülírták a szakmai szempontokat. A rendvédelmi dolgozók felé elvárásként fogalmazta meg a hatékony szakmai munkát és a jogszabályok betartását, hozzátéve, hogy a TISZA-kormány alatt nem lesznek érinthetetlen emberek és felülről leállított nyomozások. „A rendvédelmi munkatársak felé az elvárásaink: hatékony szakmai munka, a jogszabályok betartása és betartatása, valamint hogy soha ne felejtsék el, hogy a hazánkra esküdtek fel, nem egy pártra. Kizárólag a magyar embereket kell szolgálniuk, nem pártutasításokat” – közölte a Tisza párt vezetője. A Belügyminisztérium a tervek szerint a rendvédelem mellett a sportot is felügyelné – írta Magyar Péter a közösségi oldalán.

Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszterként a jogállam és a jogbiztonság helyreállításáért felelne, és feladata lenne az uniós források hazahozatalához szükséges jogszabályi keretek megteremtése is. "Az elkövetkező időszakban az igazságügyi miniszter fő feladata lesz jogszabályokkal biztosítani azt, hogy a magyar emberek ismét egyenlőek legyenek a törvény előtt, hogy megszűnjön a korrupció és helyreálljon a független ellenőrző intézmények, hatóságok szakmaisága és azok működése politikamentes legyen.

Feladata lesz továbbá a jogalkotás minőségének helyreállítása, a szükséges átláthatóság biztosítása és a megfelelő szintű szakmai és társadalmi egyeztetés lefolytatása" - áll a bejegyzésben.

A mostani bejelentéssel lezárult az új kormány miniszterjelöltjeinek bemutatása.

A leendő Tisza-kormány miniszterei:

• Belügyminiszter: Pósfai Gábor

• Igazságügyi miniszter: Melléthei-Barna Márton

• Miniszterelnökséget vezető miniszter: Ruff Bálint

• Külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes: Orbán Anita

• Pénzügyminiszter: Kármán András

• Gazdasági és energetikai miniszter: Kapitány István

• Honvédelmi miniszter: Ruszin-Szendi Romulusz

• Közlekedési és beruházási miniszter: Vitézy Dávid

• Egészségügyi miniszter: Hegedűs Zsolt

• Gyermek- és oktatásügyi miniszter: Lannert Judit

• Szociális és családügyi miniszter: dr. Kátai-Németh Vilmos

• Társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter: Tarr Zoltán

• Tudományos és technológiai miniszter: Tanács Zoltán

• Élő környezetért felelős miniszter: Gajdos László

• Agrár- és élelmiszer-miniszter: Bóna Szabolcs

• Terület- és vidékfejlesztési miniszter: Lőrincz Viktória


Link másolása
KÖVESS MINKET: