HÍREK
A Rovatból

Többször is Budapesten járt Jeffrey Epstein, egy Király utcai lakástól akart sürgősen megszabadulni

A frissen nyilvánosságra hozott akták szerint a pedofil bűnöző egy norvég produceren keresztül próbálta értékesíteni az ingatlant. Az üzlet végül meghiúsult, ami feszültséget szült a felek között.


A most nyilvánosságra hozott Epstein-aktákból kiderül, hogy a szexuális bűncselekmények miatt elítélt Jeffrey Epstein többször járt Budapesten, és sürgősen túl akart adni egy Király utcai lakáson.

Az RTL Híradó számolt be arról, hogy

az amerikai milliárdos egy norvég producerrel, Haakon Gundersennel próbált meg túladni az ingatlanon, az azonban nem derült ki, hogy miért volt ilyen sürgős az üzlet.

Gundersen 2017 januárjában küldte el e-mailben a Király utcai lakás címét Epsteinnek, aki mindössze ennyit válaszolt:

„Kérlek, add el, amilyen gyorsan csak tudod.”

A norvég producer azt írta Epsteinnek, hogy az ingatlan néhány héten belül 240 ezer euróért elkelhet, ám a levelezés alapján az üzlet végül meghiúsult, ami konfliktust okozott közöttük.

A levelezésből az is kiderül, hogy Epstein többször járt Budapesten. Egy 2018 márciusi üzenetében ezt írta: „Budapesten vagyok, jövök, hogy találkozzunk.”

Az RTL Híradó információi szerint a lakás 2011 óta egy olyan cég tulajdonában van, amely a norvég producerhez köthető.

A most nyilvánosságra került dokumentumokból az is kiderül, hogy egy 2009-es e-mailben Epsteinnek azt tanácsolták, hogy a magyar magántőke-alapokat „nem kellene piszkálnunk”.

Az RTL Híradó riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint az amerikai alelnök azért jön Budapestre, hogy magyar katonákat kérjen az iráni háborúhoz
A TISZA Párt elnöke szerint már nemcsak Gulyás Gergely kijelentése utal arra, hogy a kormány beszállna az iráni háborúba. A politikus követeli, hogy Orbán Viktor és a Fidesz hagyjon fel a háborús készülődéssel.


Magyar Péter szerint nemcsak Gulyás Gergely csütörtöki kijelentése utal arra, hogy szerinte a kormány beszállna az iráni háborúba, hanem a honvédelmi miniszter egyik megszólalása is.

A TISZA Párt elnöke a Facebook-oldalán tette közzé azt az interjúrészletet, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf arra a kérdésre, hogy „Magyarország engedélyezne-e egy ilyen típusú katonai vagy bármilyen más típusú betelepítést”, annyit mondott, hogy ahogy korábban, úgy most sem válaszol.

„Csapatmozgásokat nem kommentálok” – jelentette ki a miniszter. Majd amikor a Partizán riportere, Gulyás Márton arra kérte, legalább azt mondja meg, érkezett-e ilyen kérés az Egyesült Államok részéről, Szalay-Bobrovniczky ismét azt a választ adta, hogy „semmilyen csapatmozgást, belső katonai dolgot” nem kommentál.

A minisztert azért faggatták erről, mert Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón a 444.hu riporterének kérdésére, miszerint Donald Trump kérésére küldenének-e magyar katonákat az Irán által lezárt Hormuzi-szoros felszabadítására, úgy reagált: „ha ő [Donald Trump] ezt kérné, akkor megfontolnánk”. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentésére Orbán Viktor Brüsszelben, az EU-csúcs után azt mondta, „marhaság”.

Magyar Péter szerint „Gulyás Gergely háborús mondata után Orbán honvédelmi miniszterének megszólalása is arra utal, hogy Orbánék beszállnának az iráni háborúba.”

„Egyértelműnek tűnik, hogy azért jön az amerikai alelnök Budapestre, hogy Orbánék részvételét kérje a háborúban”

– írta Facebook-posztjában a TISZA elnöke.

Azt üzente: „Követeljük, hogy Orbán Viktor és a Fidesz hagyjon fel a háborús készülődéssel! Követeljük, hogy utasítsák el Magyarország részvételét a háborúban!”.

Arról szerdán érkezett hír, hogy JD Vance amerikai alelnök a napokban Budapestre utazhat, hogy támogassa Orbán Viktor választási kampányát. Erről a Reuters hírügynökség írt először, majd az Indexnek kormányzati források is megerősítették a hírt. A látogatás azonban korántsem biztos. Az alelnök ugyanis Washingtonban maradhat, amíg tart az Egyesült Államok és Izrael légi háborúja Irán ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a Fidesz ellen fordította a fő üzenetét: Állítsuk meg Orbán Viktor háborús őrületét!
A TISZA Párt elnöke a kormányfő sokat hangoztatott mondatait használja most fel a kampányban a Fidesz ellen. Szerinte a kormánypárt azért szorul külföldi támogatásra, mert itthon már mindenki elfordult tőlük.


„Állítsuk meg a Fidesz háborús őrületét!” – ezzel a felütéssel posztolt egy Facebook-videót pénteken Magyar Péter. A TISZA Párt elnöke arra hívja fel a figyelmet, hogy Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón egy kérdésre válaszolva azt mondta, Donald Trump kérésére megfontolná a kormány, hogy küldjenek-e magyar katonákat az Irán által lezárt Hormuzi-szoros felszabadítására. Erre a felvetésre Orbán Viktor később úgy reagált, hogy „marhaság”.

Magyar Péter a videójában azt mondta, Szalay-Brobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter később újságírói kérdésre sem akarta cáfolni azt, hogy a kormány hajlandó lenne akár magyar katonákat is küldeni az iráni háborúba, ezért szerinte „összeállt a kép”.

A TISZA elnöke kijelentette: az eheti budapesti CPAC-találkozó és az amerikai vezetők várható Magyarországra látogatása is arról szól, hogy „hogy az összeomló Fidesz-kampány külső megtámogatásáért cserébe Orbánék megállapodjanak hazánk részvételéről a közel-keleti konfliktusban”.

Szerinte a magyarok tudják, hogy mindez mit jelente, hiszen nincs olyan család az országban, ahol a felmenők ne meséltek volna a háború borzalmairól. Úgy véli, ezért kell most kiállni egy emberként a béke mellett, mert abban mindenki egyetért, legyen akár fideszes vagy tiszás, hogy semmilyen áron nem engedhetjük háborúba sodorni az országot.

Ez a Fidesz egyik legfőbb kampányüzenete, amelyet most úgy tűnik, Magyar Péter ellenük fordít.

A pártelnök úgy látja, „Orbán és csapata retteg, látják, hogy el fogják veszíteni a választást, és szorult helyzetükben bármit megtennének, hogy megakadályozzák a rendszerváltást”.

„Azért kapaszkodnak kétségbeesetten külföldi támogatóik kezébe, mert itthon már mindenki elfordult tőlük. De ennek a külföldi támogatásnak hatalmas ára lenne, és azt a magyarokkal akarják megfizettetni”.

A videóban a miniszterelnök sokat hangoztatott szavait idézve azt üzente: „Állítsuk meg Orbán Viktorékat! Ne hagyjuk, hogy belesodorjanak minket egy nemzetközi fegyveres konfliktusba, mert annak beláthatatlan következményei lennénk hazánkra. (...) Mondjunk közösen nemet április 12-én a háborúra és igent a békére”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely feljelentést tett: egy neten elterjedt vicc miatt vádolja hazugságkampánnyal a Tisza Pártot
Egy közösségi médiában terjedő felhívás miatt lépett a miniszter. Ebben arra buzdítanak, hogy a listás szavazólapon a Fideszre és a Mi Hazánkra is tegyenek X-et a választók, hogy biztosítsák a kormánypárti győzelmet.


Gulyás Gergely a Facebook-oldalán jelentette be, hogy feljelentést tett, mert szerinte egy hazugságkampány indult a közösségi médiában, amely mögött a Tisza Párt áll.

„Terjesztenek a közösségi médiában egy felhívást, amely arra buzdít, hogy a listás szavazólapon a Fideszre és a Mi Hazánkra egyszerre kell szavazni, mivel csak így biztosítható a kormánypárti győzelem. Ez hazugság”

– jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki képeket is megosztott az erről szóló posztokról.

Gulyás rámutatott, hogy ilyen szavazat valójában érvénytelen, az erre való felhívás pedig bűncselekménynek, választási csalásnak minősül. A Büntető Törvénykönyvre hivatkozik, amely szerint „aki egy választásra jogosult személyt a választásban megtévesztéssel befolyásolni törekszik, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” A miniszter ezért arra kéri követőit, hogy aki hasonló felhívást lát, a Facebookon jelentse a jogsértő tartalmat, és tegyen feljelentést a bejegyzés terjesztői ellen.

Posztjában hozzáteszi, senki ne hagyja magát megtéveszteni, hiszen a szavazólapon is szerepel, hogy érvényesen csak egy listára lehet szavazni. Azt is egyértelművé tette, hogy szerinte kire kell tenni az X-et: „Csak a Fidesz-KDNP!”.

A héten valóban elterjedt a közösségi médiában ez a felhívás, amelyet azonban a felhasználók minden bizonnyal viccnek szántak.

A Mi Hazánk Mozgalom egyébként korábban többször is hangsúlyozta, hogy önállóan indulnak a választásokon, és elutasítanak minden politikai paktumot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter megszólalt a visszalépő DK-s és jobbikos jelöltekről
A TISZA elnöke szerint a haza érdekét választották azok, akik visszaléptek és „A magyar emberek többsége megemeli a kalapját” előttük. A kispártok „hazug vádaskodásait” pedig nem kommentálta.


Magyar Péter a Facebookon reagált arra, hogy a DK-s Kopping Rita és a jobbikos Földi István is visszalépett a jelöltségtől. Posztját azzal kezdte, hogy „Mindenki tudja, hogy Orbán Viktor aljas, hazug rendszerét egy az egyben lehet legnagyobb eséllyel legyőzni. Nagyon legyőzni”.

A TISZA Párt elnöke szerint „A magyar emberek többsége megemeli a kalapját azon politikusok előtt, akik a visszalépésükkel vagy el nem indulásukkal a rendszerváltás mellé álltak és a haza érdekét választották a saját érdekük vagy pártjuk politikai túlélése helyett.”

Úgy véli, az április 12-i választás egy népszavazás lesz arról, hogy marad-e az Orbán-rendszer, vagy egy „működő és emberséges hazát” építenek.

Kifejtette, hogy „A leendő TISZA-kormány feladata többek közt a jogállam és a plurális demokrácia, valamint a fékek és ellensúlyok rendszerének visszaállítása lesz. Ehhez hozzátartoznak a jövőben konszenzussal elfogadandó választójogi és pártfinanszírozási jogszabályok is.”

A poszt végén kitért a rivális pártok vádjaira is. Azt írta, „a rendszerváltás megakadályozása érdekében induló, szinte mérhetetlen támogatottságú szatellit pártok vezetői által megfogalmazott, minden alapot nélkülöző, hazug vádakkal nem feladatunk foglalkozni.”

Hozzátette, szintén nem kommentálná, hogy „a rendszerváltást akadályozni próbáló megélhetési pártok vezetői saját párttársaikat vádolják azzal, hogy a »pénzt és pozíciót választják«”. Bejegyzését azzal zárta: „Mi a magyarok millióival dolgozunk tovább a rendszerváltásért. 23 nap…”

Pénteken először Kopping Rita, a Demokratikus Koalíció Bács-Kiskun megyei 1-es számú választókerületének jelöltje jelentette be visszalépését, amit a kormányváltás érdekében tett lépésként indokolt. Később Földi István, a Jobbik jelöltje is közölte, hogy visszalép az egyéni indulástól, döntését taktikai okokkal magyarázta.

A Demokratikus Koalíció vezetése szerint a visszalépések hátterében nyomásgyakorlás áll, Dobrev Klára pártelnök zsarolás gyanúját vetette fel Magyar Péterékkel szemben. Kopping Rita később tagadta, hogy megzsarolták volna.

Link másolása
KÖVESS MINKET: