SZEMPONT
A Rovatból

„Nekem ez a helyzet nem kerek” – elvesztegetett időnek érzi a járvány heteit az 5 gyermekes anyuka

Barbara tudatosan figyel arra, hogy meglássa a jót, a pozitívat a karanténban. De akárhogy is koncentrál erre, nem tud megbocsátani azokért a dolgokért, amelyeket elvesztegettünk a kialakult helyzet miatt. Ez nem jó. És soha nem lesz az, mert nem tud az lenni.


A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

Barátnőmnek.

Mennék, mennék ki a világból. Nekiindulnék és csak mennék. Vinném magammal az indulataimat, a frusztrációmat, a kikiabálhatnékaimat. Mennék és vinném. Mindegy, hogy hova… csak mennék. Ki a világból.

Veled.

* * *

Eljött a belenyugvás időszaka. Megéltem a gyász öt lépését a járványhelyzettel kapcsolatosan, és most eljutottam a legutolsóhoz.

Az elfogadáshoz.

Elfogadtam, hogy most ilyen az életünk. Hogy most ez van. Karanténban vagyunk, jön a húzd-meg-ereszd meg időszaka, már belengették a járvány második hullámát, ami az influenzaszezonnal összekapaszkodva még nehezebb lesz, mint a mostani időszak, ráadásul egy olyan időszakban jön majd, amikor nem lehet kiülni az erkélyre, egészségügyi sétákat tenni a természetben, mert cudar lesz az időjárás.

Elfogadtam. Próbálom a legjobbat kihozni abból, amim van. Próbálkozom. Értékelek. Hálás vagyok.

Felszínen vagyok. Felszínen tartom magam. Nem csinálok úgy, mintha minden jó lenne, de igyekszem a pozitív dolgokra koncentrálni.

De… De ez akkor sem kerek. Nekem nem kerek.

Ma kibicikliztem Középsővel, Négyessel és Legkisebbel a Kopaszi-gátra. Újfent. Most vittem őket is. Hűvös, szeles idő volt. A szokásosnál is kevesebben voltak. Ami azt jelenti, hogy fél tizenegykor mi négyen gördültünk csak végig a gát csúcsára kivezető úton. Egyetlen ember tartott velünk egy darabon, a biztonsági szolgálat egyik embere. A gát végén, az egyik oldalon valaki nyírta a füvet, egy fiatal fiú pedig épp akkor fordult vissza a kerékpárjával, hogy hazafelé induljon, amikor mi letámasztottuk a sajátjainkat. Mondhatni üres volt a part, üres volt a gát. A gyerekek szétszéledtek, Legkisebb lefutott a partra kavicsokat gyűjteni nekem, hogy többet nevessek, ahogy ő fogalmazott, a másik kettő pedig le-fel rodeózott a gát végébe vezető lejtőn.

És akkor megláttam még valakit. Egy fiatal férfit. Aki horgászott. A bokrok takarásában volt, azért nem vettem észre elsőre. Állt a parton egyedül és horgászott. Nagyon koncentrált, látszott, hogy minden idegszálával a vízre figyel.

andreas160578 képe a Pixabay -en.

És én akkor ott elbőgtem magamat. Legkisebb meg még nagyobb vehemenciával kezdte hordani a szebbnél szebb kavicsokat a lábam elé, hátha nem sírok majd. De sírtam. És nem bírtam abbahagyni. Miközben folytak a könnyeim, rájöttem, hogy nem tudom elrejteni magam elől a tényt, hogy

én utálom ezt a helyzetet, amiben vagyunk. Akkor is, ha tudok már hálás lenni, tudom értékelni bizonyos pontjait, bizonyos dolgokat, amiket kaptam ettől a szituációtól, de én nekem ez akkor sem kerek. És soha nem is lesz az. Akárhogy is próbálom bizonygatni magamnak.

Nem lesz az, mert én ezt az időt elvesztegetett időnek érzem. Hiába kapok bizonyos időt bizonyos tevékenységekre, amelyekre eddig nem jutott, vagy nem jutott elég, amelyektől a járvány elveszi az időt, az jobban fáj. Azért, mert ez utóbbi nem pótolható. Nem bepótolható. Az előbbi meg igen. Ha tényleg olyan fontos, akkor lehet rá időt teremteni. Biztos vagyok benne.

De az az idő, azok a dolgok, amelyeket most elvesz a karantén, nem pótolható. És ez nagyon fáj.

A horgászó férfiről az édesapám jutott eszembe. Aki pár hónap múlva nyolcvannégy éves lesz. Imád horgászni. Most már lényegesen kevesebbszer jár le, de még mindig fontos neki. És én imádtam vele horgászni gyerek- és fiatalkoromban. Sokat jártunk ki a Benta-patakra és a Dunára. Aztán idővel a helyemet átvette Nagyfiú és nemrég a kisebbek is bejelentkeztek, hogy ők is szeretnének a papával horgászni. És most úgy telt el a tél vége, és lassan majdnem az egész tavasz, hogy senki nem ment a papával horgászni.

Ki fogja ezt az időt visszaadni?

Az apai nagyapám nyolcvannégy évesen halt meg, az apai nagyanyám nyolcvanöt évesen. A testvére nyolcvanhat éves volt, amikor elbúcsúztattuk.

Tudom, hogy közeleg édesapám ideje. Tudom. Itt bent érzem. És erre itt a járvány és elveszi az időnket. És lehet, hogy elmegy a járvány és újra láthatjuk egymást, újra érinthetjük egymást, de ezt a kieső időt nem adja vissza senki.

Amikor töltekezhettem volna, erőt gyűjthettem volna a vele való együttlétekből arra az időre, amikor már csak a hiánya lesz nekem. Nekünk. Az unokáinak.

pasja1000 képe a Pixabay -en.

Érvelhetnél azzal, hogy ha nem lenne járvány, akkor se biztos, hogy találkoznánk. Lehet. De ez az én döntésem lenne és a következményeivel nekem kellene elszámolnom önmagammal. Az én dolgom lenne. De most kivették a döntés jogát a kezemből. És ez az én szememben megbocsáthatatlan.

Inkompetens lettem olyan dolgokban, amelyek kizárólagosságát eddig semmi nem kérdőjelezte meg.

Ahogy például arról sem mi döntünk, hogyan zárja le Legkisebb az óvodás éveit. Nem vagyok nagy híve az óvodai ballagásnak, de elfogadtam, hogy ez a szokás és soha egyik gyerekemnél sem volt kérdés, hogy részt vesznek rajta. Kivéve Legkisebbet. Mert neki nem lesz. Neki egyik napról a másikra ért véget az óvodai élete.

És nem, nem pótolja az óvodás napjait, hogy itthon lehet velem, velünk, a szüleivel, a testvéreivel. Mert a kapcsolódásaiban mi egy másik szintet képviselünk.

Nagyon szeret itthon lenni, ez nem kétséges. És jót is tesz neki. De ettől függetlenül rettenetesen megsínyli a hiányait. A barátait. Akik hiányoznak neki. És akik nem pótolhatók. Ahogy a kiesett időt sem, ami a velük való kapcsolattartásban jelentkezik a járvány miatt.

Sokszor írtam már arról, hogy mennyire fontos nekem a csend és hogy most mennyire nincs benne részem. Ezt most is fenntartom. De ennek ellenére

egyre jobban nyomaszt a városom csendje, a kihalt utcák látványa, a pezsgés hiánya – nem véletlenül nem költöztünk vidékre -, hogy ha találkozom valakivel, akkor az első reakcióm az, hogy minél távolabb húzódjam tőle.

Ha elesik egy totyogó az utcán, akkor erőnek erejével kell visszatartanom magam, hogy ösztönből ne kapjak utána. Pedig megakadályozhatnám, hogy lehorzsolja a térdét, mert látom, hogy az édesanyja nem fog odaérni. Én odaérnék…, de nem mozdulok. Kényszerítve állok, és nézem, ahogy elesik, és sírni kezd. És majd elsüllyedek a föld alá, amikor rám néz a könnyes szemeivel, aki ott állok a közelében és nem segítettem rajta. Nem tudja, hogy nem nem akartam, hanem egyszerűen nem tehetem. Mert ilyen időket élünk. És ez az én szememben megbocsáthatatlan.

Ahogy a maszkos emberek látványa is inkább megrémiszt, mint nem.

pasja1000 képe a Pixabay -en.

Már nem szeretek sütni. Korábban azért sütöttem, mert jólesett. Mert nekem is jólesett, nem csak a családtagjaimnak. Szerettem válogatni a receptek között, a blogra is örömmel tettem fel a recepteket. Ez elmúlt. Ordítani tudnék, amikor valamelyik gyerekem megjelenik a konyhában, hogy éhes.

Nem akarok főzni. Napi három főétkezést kell biztosítanom hét embernek és plusz kettőt öt gyereknek. Embertelen mennyiség. Szó szerint nagyüzemi konyha.

Az előkészületekkel, a kiegészítő tevékenységgel együtt olyan, mintha egész nap a konyhában állnék. Nem akarom csinálni. Egyszerűen sok. Tényleg. Vicces lehet, de még elég evőeszközünk sincs egy napra, pedig gondolhatod, hogy nem hét darabunk van sem kanálból, sem villából, sem másból. Elvesztettem valamit, amit szerettem. És nem tudom, hogy valaha tudok majd újra úgy nézni a főzésre-sütésre, ahogy korábban. És ez az én szememben megbocsáthatatlan.

És nem kerek. Nekem ez a helyzet nem kerek. És ezt muszáj kimondanom. Muszáj, mert belülről mardos.

Nem tudok úgy tenni, mintha… Inkább beleállok. Hogy ez nekem nem kerek. És soha nem lesz az. Így könnyebb. Nekem. És így talán jobban megy az elfogadás is. És továbbra is tudok hálás lenni. Tudom értékelni, amit lehet, amit kell, amit kapok. De ehhez ki kell mondanom, el kell ismernem – legalább magam előtt őszintén -, hogy ez nekem nem jó.

Nem tud az lenni. Az elvesztegetettség, a pótolhatatlanság és a kárpótolhatatlanság érzése miatt. Járvány idején.

Barbara minden nap ír a járvány idején. Mert ez egy rendkívüli helyzet, amely sok dolgot megmutat. Sok olyan dolgot, amellyel már korábban is kezdeni kellett volna valamit. Mégsem tettük. A napló többi részét ITT TALÁLJÁTOK.

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevélre, vagy csatlakozz a Facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Rácz András a lengyelországi orosz drónokról: Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, de goromba provokáció, ami történik
A szakértő szerint az oroszok „harccal történő felderítést” végeznek. A céljuk a NATO válaszkészségének felmérése és politikai feszültségkeltés lehet.


Rácz András Oroszország-szakértő szerint nem egy NATO elleni orosz támadás kezdődött el akkor, amikor orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe, majd azokat a lengyel hadsereg lelőtte. A szakértő a Facebook-oldalán osztotta meg a véleményét az esetről.

Azt írta: az orosz hadsereg jelenleg nem hajt végre semmilyen szokatlan műveletet, nem közelítik meg a NATO határait, és rakétahordozó bombázóikat sem vetik be.

„Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, nincs tehát ok pánikra. Ezzel együtt goromba provokáció, ami történik”

– fogalmazott Rácz.

Szerinte az is világos, hogy az orosz drónok berepülése szándékos volt. Korábban előfordult már, hogy egy-egy drón technikai hiba miatt sértette meg a lengyel vagy a litván légteret, vagy eltért a pályájáról a légvédelem tüze miatt. Most viszont egy több drónnal végrehajtott, mély behatolás történt – ez más lépték.

A szakértő szerint az orosz fél azt teszteli, mennyire képes a NATO megvédeni a saját légterét. Ezt az orosz katonai szlengben „razvedka bojem”-nek nevezik, vagyis harccal történő felderítésnek.

„Harcérintkezést provokálnak ki – jelen esetben drónokkal –, és azt vizsgálják, milyen reakciót ad a lengyel haderő, milyen reakciót ad a NATO”

– írta Rácz.

Szerinte az incidens akár a szeptember 12–18. között zajló orosz–fehérorosz Zapad–2025 hadgyakorlathoz is köthető. A litván, lett és ukrán hírszerzés is arra számít, hogy az orosz fél információs eszközökkel próbálja majd veszélyesebbnek láttatni a gyakorlatot, mint amilyen az valójában.

Rácz András szerint az oroszok célja lehetett az is, hogy éket verjenek Karol Nawrocki lengyel elnök és Donald Tusk miniszterelnök közé. Ha ez volt a terv, akkor úgy tűnik, nem sikerült: a két politikus – bár eltérő politikai oldalon állnak – együtt reagált a támadásra. A hosszabb távú következmények viszont még nem ismertek.

A mostani eset hatására Rácz szerint felgyorsulhatnak a megbeszélések arról, hogy a NATO-tagállamok kiterjesszék a légvédelmüket az Ukrajnával szomszédos megyékre is. Ez leginkább a Lengyelországgal és Romániával határos területeket érintené. Kárpátalját kevésbé, mert ha a többi térséget lefedi a légvédelem, onnan már nem valószínű, hogy bármi átrepülne – véli a szakértő.

Rácz András figyelmeztetett arra is, hogy a drónok roncsai, illetve a lehulló repeszek a földet érés után is veszélyt jelenthetnek.

„Nemcsak azért, mert akár az üzemanyag maradványai, akár a robbanótöltet (ha volt rajtuk) fel tudnak robbanni. Előfordul az is, hogy az oroszok robbanócsapdákat helyeznek a drónokba, azzal a céllal, hogy a földet ért gépeket megvizsgáló tűzszerészeket megöljék”

– tette hozzá Rácz András.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Egy kicsit bolondos, de kedves srác volt” – Templomba járó, Trump-rajongó mormon család kiválóan tanuló gyereke Charlie Kirk merénylője
A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.


Egészen más jövő várt volna Tyler Robinsonra, ha minden a tervei szerint alakul. Charlie Kirk 22 éves merénylője Utah államban, St. George közelében nőtt fel, és már középiskolásként is kitűnt tanulmányi eredményeivel: a közösségi médiában megosztott posztok szerint nagyon jó tanulmányi átlaggal zárt. A Pine View középiskola elvégzése után a Utah Állami Egyetem négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, amit egy videóban büszkén fel is olvasott.

Azonban csak egyetlen félévet töltött az egyetemen. A tanulmányi szünet után már nem tért vissza, ehelyett a Dixie Műszaki Főiskolán tanult tovább, ahol az elektronikai képzés harmadéves hallgatója lett. 2022-ben megszerezte a villanyszerelői engedélyt is. Legutóbb egy st. george-i lakóparkban lakott, ahol szomszédai szerint visszahúzódó, csendes fiatalemberként élt, és nem igazán beszélt politikáról.

Robinson korábban a Utah Technológiai Egyetemen is szerzett kreditpontokat középiskolás évei alatt, 2019 és 2021 között. A Utah Valley Egyetemre, ahol a lövöldözés történt, nem járt.

A nyilvántartások alapján pártonkívüliként regisztrált szavazó volt, de soha nem élt szavazati jogával. Szülei, Matthew és Amber Robinson a Republikánus Párt tagjai, és a helyiek barátságos, segítőkész családként ismerték őket. Az apa konyhapultokat és szekrényeket szerel be, az anya szociális munkás. A család aktív tagja a mormon egyháznak.

Egykori ismerősei szerint Robinson mindig csendes volt, de jó fej, aki főleg a videojátékok világában érezte otthon magát.

Egy volt osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon-nagyon benne volt a videojátékokban”, és érdekelte is a játéktervezés. Elmondása szerint ebédidőben kártyázni szoktak az iskolában, és Robinson „egy kicsit bolondos, de kedves srác volt”.

A szomszédságában élő Kristin Schwiermann – aki iskolai takarítóként és egyházi tagként is ismerte a fiút – így emlékezett vissza: „Azt tudom, hogy [Tyler] mindig rendesen viselkedett. Nagyon kedves volt. Okos volt. Úgy hallottam, teljes ösztöndíjat kapott a főiskolára… Teljesen megdöbbentem, hogy ezt tényleg ő tette.”

A rendőrség szerint Robinson szeptember 11-én lőtte le Charlie Kirket a Utah Valley Egyetem egyik rendezvényén. A konzervatív aktivista épp a mormon egyházról beszélt, amikor a tragédia történt. A rendezvényen többek között ezt mondta: „Imádom, hogy a mormonok misszionáriusokat küldenek a világ minden tájára, imádom, hogy milyen udvariasak... a csapatom fele mormon.” Hozzátette: „A mormonok nagyszerű emberek. Hadd mondjam el, hogy én evangéliumi keresztény vagyok, de nem vagyok olyan, aki gyűlöli a mormonokat.” Tyler Robinson és családja az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mormon közösség tagjai.

A lövöldözés után a rendőrök egy csavarzáras puskát találtak az egyetem közelében, egy erdős területen. A fegyverben lévő lőszerhüvelyeken több felirat is szerepelt. Az egyiken ez állt: „Hé, fasiszta! Kapd el!” Egy másikon az olasz antifasiszta dal sora: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao.” Egy harmadik hüvelyen ez volt olvasható: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LOL.” A hatóságok szerint a feliratok videojátékokra és mémekre is utaltak, köztük a Helldivers 2 és a Far Cry 6 játékokra, valamint egy Netflix-sorozatra.

Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a nyomozók egy családtagot is kihallgattak, aki szerint Robinson az utóbbi években egyre inkább a politika felé fordult. Egy nemrég tartott családi vacsorán szóba hozta Charlie Kirk közelgő rendezvényét, és a családtag elmondása szerint azt is kifejtette, miért nem ért egyet az aktivista nézeteivel. A hozzátartozó szerint „Kirk tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

Robinson egykori iskolatársa arról számolt be, hogy korábban ő és a családja is Donald Trump támogatója volt: „Amikor ismertem őt és a családját, igazi Trump-rajongók voltak. Amikor ez történt, azt se tudtam, mi változott meg.”

Pénteken az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának vezetői közleményt adtak ki: „Elítélünk minden borzalmas erőszakos cselekedetet világszerte, beleértve a mostani gyilkosságot is Utah államban. Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a különbségek ellenére is a békét és az egységet keressék.” A közlemény zárása így szólt: „Arra buzdítunk mindenkit, hogy utasítsa el az erőszakot, és inkább a megértésre törekedjen. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – ennek tudatában több méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánnunk egymással.”

(via BBC, CNN, New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” - Civil demonstráció volt a Parlament előtt
A rendezvényt Felföldi József és Tóth-Beeri Szilvia szervezte, felhívásukban jelezve, hogy nem pártpolitikai eseményről van szó.


Nagyjából 60-80 érdeklődő gyűlhetett össze a parlament előtt a szombaton 15 órára meghirdetett demonstrációra. A rendezvényt Felföldi József, a néhány éve még a Fidesszel országos szinten is szimpatizáló debreceni nagyvállalkozó és Tóth-Beeri Szilvia operaénekes, civil aktivista szervezte.

Felhívásukban leírták, hogy az esemény nem pártpolitikai rendezvény, hanem közös kiállás azok mellett az ügyek mellett, amelyek minden magyar embert érintenek.

A tiltakozók többek között a gyermekek jövőjének veszélyeztetését, az iskolák rossz higiéniai állapotát, az állam által ki nem fizetett devizahiteles kártérítéseket, a földmutyikat, az akkumulátorgyárak terjeszkedését és a hazai vállalkozások háttérbe szorítását kifogásolták. A rendezvényen több közéleti szereplő is felszólalt.

A demonstrálók között akadt olyan, aki egy

„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” feliratú papírlapot lobogtatott.

Másvalaki azt írta a pólójára, hogy „Tüneti helyett HOLISZTIKUS OKI kezelést!”. A legkarcosabban talán az a férfi fogalmazott, aki egy jókora táblára írva üzent: „Inkább vagyok balsors a Himnuszban, mint balfasz a PEDOFIDESS-ben!”

A rendezvényről fotósunk több képet is készített, amiket itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina a Charlie Kirk elleni merényletről: Ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is
A humoristát nagyon megrázta a konzervatív aktivista szerdai halála. Kirköt egy egyetemi közönségtalálkozó közben lőtték nyakon, esélye sem volt a túlélésre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Végtelenül megrázott Charlie Kirk halála” – írja péntek reggeli posztja elején Pottyondy Edina. A jobboldali influenszert szerdán lőtte le egy eddig ismeretlen merénylő. Kirk éppen a Utah Valley Egyetemen tartott közönségtalálkozót, amikor nem sokkal dél után nyakon lőtték. A 31 éves konzervatív aktivista nem élte túl a merényletet.

„Talán azért, mert politikai tartalmakat gyártó influenszer volt. Talán azért, mert miközben nagyjából semmiben sem értettem vele egyet, a gondolatait kifejezetten kulturált módon adta elő. Talán azért, mert kétgyermekes apuka volt. Talán azért, mert alig 31 éves. Vagy azért, mert az infernális gonoszság, ami a halálát okozta, valószínűleg liberális irányból érkezett” - olvasható a humorista bejegyzésében.

„Az, hogy a közélet hova süllyedt az elmúlt évtizedekben, nyilván sokak felelőssége. Lehet joggal mutogatni a szélsőjobbra, a szélsőbalra, Finkelsteinre, a woke radikalizmusra. Lehet hibáztatni a hagyományos médiát, az algoritmusokat, az influenszereket, a társadalom mentális állapotát, a szociális igazságtalanságokat. Lehet vádolni a korszellemet, a kapitalizmust, a Covid-lezárásokat, a jogrendszert. És mindegyikben akad is némi igazság” - tette hozzá az influenszer, aki ezután a megosztottságról ír.

„Ez a szélsőséges megosztottság, amit a politika és a kultúra közösen zúdít az emberre, az az elképesztő indulat, ami világszerte forrong, számtalan tényezőből ered. Aki tényleg szembe akar nézni a valósággal, felteszi magának a kérdést, hogy a felelősség mennyire terheli a saját politikai közösségét”

– írja Pottyondy Edina, aki ezután a közelmúlt eseményeit is felidézi.

„Az elmúlt években egyre több politikai merényletet követtek el Amerikában. Meglőtték Trumpot. Minnesotában két demokrata törvényhozót és feleségeiket lőttek le, az egyik házaspár meghalt. A Képviselőház elnökének férjét kalapáccsal próbálták szétverni, megöltek egy vállalatigazgatót, és most Charlie Kirköt is.”

Pottondy szerint a Kirk halálához vezető indulat hazánkban is jelen van.

„Ne legyen kétségünk: ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is, és egész Európában.

A Ficot megtámadó elmebeteg, a Budapesten garázdálkodó antifák, a Budah*ázy-galeri, vagy éppen az ellenzéki kritikust megtámadó propagandista mind ugyanannak a forrongó erőszaknak a jelei. Nem az a megoldás, hogy egyre hangosabban üvöltjük, hogy a másik a hibás. Ha egyáltalán lehetséges a változás, az csak úgy valósulhat meg, ha jobbak, türelmesebbek, nagyvonalúbbak leszünk, mint a tegnapi önmagunk. Különben a pokolra fogunk jutni mindannyian, még mielőtt meghalnánk.”

„Nyugodjon békében Charlie Kirk! És szégyellje magát mindenki, aki a halálán örömködik. És azok is, akik ezt a tragédiát is arra használják, hogy még több gyűlöletet, még több indulatot öntsenek a világra” – zárja a posztot Pottyondy Edina.


Link másolása
KÖVESS MINKET: